Maggie Stiefvater - Álomrablók (A Hollófiúk 2.)

Oldalszám: 488
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Raven Cycle Book 2: The Dream Thieves
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789633734377
Országos megjelenés: 2013.12.14.
Termékkód: 6400


Fülszöveg:

A varázslat és a romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!

Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...

Véleményem:
Van az a bizonyos helyzet, amikor akármennyire is megőrülsz egy könyvért, akármennyire is át akarod rágni magad rajta fél nap alatt, egyszerűen nem teheted meg, mert mindig megtalál valaki, és mást kell csinálnod. Vagy csak iskolába menni. Szívzűröket megoldani (nem, nem a sajtjaimat, azokkal úgy vagyok, hogy inkább olvasok, aztán közben valahogy megemésztem, ha bajom van). Tanulni. Takarítani. Akármi.
És egy hétbe telt, mire el tudtam olvasni ezt a könyvet, pedig annyira imádtam, és annyira izgatta a fantáziám, és én inkább öt órákat aludtam egész héten, mert csak és kizárólag éjjel volt alkalmam olvasni, és ilyen félholt állapotban ráadásul lassan is olvasok.
Egy pozitívuma van a helyzetemnek: száz százalékig benne tudtam élni a könyvben, és mindenre volt időm, hogy megemésszem.

Na de akkor. Az első részbe egyenesen beleszerettem. Az egyik legjobb YA, amit valaha olvastam, és szerintem (merész leszek) minimum olyan népszerűnek kellene lennie, mint amilyen a Végzet ereklyéi. Most hagyom, hogy ez leülepedjen egy kicsit.
Igen, ez van. Maggie csodásan ír, a világ magával ragad, a karakterkidolgozásra pedig nincsenek szavak. Az egész történet egyedi, semmihez sem hasonlítható, és szerethető. Az ég szerelmére, még Töfit is szeretem, pedig csak egy kocsi! (A csak egy kocsi részét ne vedd magadra, szeretlek Töfi.)

Ha ez egyáltalán lehetséges, akkor ez a rész jobb, mint az első. Nekem abszolút kedvenc lett, nem tudom kivárni, hogy a kezeimben foghassam a harmadik részt, megőrülök addig. Utoljára a Pokoli szerkezetek trilógiába szerettem bele ennyire.

Oké, mondok azért konkrétumokat is, hogy miért tetszett, nem csak zengem az ódáimat a nagy világba.
Szóval, az előző könyv után vesszük fel a történetszálat, és ebben a könyvben van egy plusz, ami az előzőből nekem iszonyatosan hiányzott: Ronan. Egyre több a szemszög, és ezt imádtam, mert imádok több szemszögből olvasni. Az is biztos, hogy fontos emlékezni az előző könyvre, mert nem nagyon emlegeti fel, hogy mi történt ezelőtt, viszont szükséged van az előzmények ismeretére. Szóval, ha valaki régen olvasta az első részt, és most ezzel is elkezdett szemezni, akkor javaslom, hogy olvassa újra az elsőt, mert különben kicsit el fog veszni.
A misztikus, fantasy elemek a helyükön vannak. Ronan álmaiban hihetetlen fantázia van, minden elismerésem az írónőé. Belegondoltam, hogy sokak fejében milyen káosz van, és milyen veszedelem lenne a Földön, ha csak néhány rémálmunk valóra válna... Ez nem egy vicc, nem egy kellemes dolog, hanem életveszélyes. Ez is nagyon tetszett. Nem csak így oda van vágva, hogy nesztek, én ki tudok halászni minden nyavalyát az álmaimból, hanem tisztán látjuk ennek a hátulütőit, az összes buktatóját, mindent.
Glendower egy icipicit hátrébb szorul, az első részben nagyobb szerepe volt, de azért még most is elég fontos. Ez is egy olyan pont, ami nagyon tetszik, de én imádom a régi mondákat és legendákat, szóval cseppet elfogult vagyok. Gansey a megszállottja, de közben mindennél fontosabbak neki a barátai.

És még valami: szerelmi háromszög. Én szeretem a szerelmi háromszögeket, minden kliséjükkel és frusztráló döntésképtelen helyzeteikkel együtt. Van, hogy egy-két könyvben az idegbaj kerülget tőlük (például Párválasztó, ahol Americát néha fel tudnám pofozni, és mégis imásom azt a trilógiát), és elismerem, hogy kevésszer vannak ha nem is valósághűen, de legalább valóságoshoz közelien megírva. De ez megint más. Itt nem az van, hogy Blue nem tudja eldönteni, mit akar. Nem, itt arról van szó, hogy Blue tudja kit szeret, csakhogy senkinek sem akar a lelkébe taposni, és persze senkit nem akar kinyírni.
Ez meg a másik. Ha Blue megcsókolja a szerelmét, az meghal, ezt már az első rész legelején megtudjuk. És én azt hittem, hogy ekörül fog forogni minden, de nem. Nagyon nem. A szerelmi szál el megyeget ott a háttérben, néha hallunk felőle, és végig tudunk a létezéséről, de ennyi, és nem több. Ettől nem lesz kevésbé fontos vagy drámai, de az ember legalább nem kap tőle agyvérzést. Én imádom a Hollófiúk kapcsolatát, a barátságuk és a családok körüli drámákat, és ezek sokkal jobban megérdemlik a főszerepet, mint a szerelmi sztori. Alleluja.
Ne értsetek félre, nagyon szeretem a romantikus sztorikat, csak az utóbbi időben túl sok olyan YA regényt olvastam, ami másról sem szólt, és az agyamra ment. A Hollófiúk remek pihenő ilyen téren.
A könyv igazából úgy épül fel, hogy az első négyötödében előkészíti a nagy finálét - ami valami fantasztikus. Közben sem unatkozhatunk egy percre sem, mert mindig történik valami, de folyamatosan nő a feszültség, és ez az utolsó egyötöd részben csapódik le. Minden szál ugyanoda fut ki, és ennél többet nem vagyok hajlandó mondani, mert ez ilyen spoiler veszélyes övezet.
Aztán, Maggie stílusa. Anyám.

Egyrészt gyönyörű a fogalmazás, másrészt olyan rejtett humor van ebben a könyvben, amivel még nem nagyon találkoztam máshol. Nem ilyen szembetűnő, hangosan nevetős poénokra gondolok, hanem inkább sorok között elrejtett dolgokra. Van, hogy Maggie csak megismétel egy nemrég elejtett félmondatot, és ez az egész olyan jól időzített, hogy mosolyt csal az arcodra. Sajátos humora van mindkét résznek, amit vagy pont neked találtak ki, vagy nem. Én személy szerint imádtam.
És még valami: a vége. Emberek, ez az a tipikus, könyv-falhoz-csapós befejezés. Az utolsó három szó (nem túlzok, tényleg az utolsó három szó) olyan szinten nem hagyja nyugodni az embert, hogy van egy olyan érzésem, hogy én sem alszom ma éjjel. Javasolt megvárni vele, hogy megszerezd a következő részt, mert én most három napot fogok várni a folytatásra. Amikor vége lett, becsaptam a könyvet, és meredten bámultam maga elé, hogy ezt most mégis hogyan és miért és... Oké. A lényeg, hogy erre készüljetek fel lelkileg.



Karakterek:
Blue még mindig az egyik kedvenc női karakterem. Imádtam a kis megmozdulásait, a határozottságát, mindent. Ami az első részben benne volt, az meg is maradt.
A fiúkat csak még jobban szeretem. Gansey még mindig a legnagyobb kedvenc, de Ronan is ott van mellette, akiből az előző részben szerintem túl kevés volt. Nagyon örültem a szemszögeinek. Adamet pedig én teljesen megértem. Voltak furcsa dolgai, de tudtam velük azonosulni. Meg aztán egyébként is: mindegyik fiúnak vannak furcsa dolgai. Ez is tetszik a könyvben. Hogy senki sem tökéletes, ténylegesen vannak hibái mindenkinek, és nagy barátság ide vagy oda, veszekedések is vannak bőven. És ezek nem olyanok, hogy igen, valaki hülyeséget csinált, hanem személyiségi jegyekből adódó nézeteltérések.
agyon sok szereplőnk van, és nem is fogok mindenkit felsorolni. Egyrészt mert holnap estig itt ülhetnék, másrészt meg mert félek, hogy ellövök valami poént, amit nagyon nem kéne. Annyit még mondanék, hogy Blue Látó familiáját még mindig szeretem, és hogy Kavinsky történetszálával én tökéletesen elégedett voltam. És Szürkével is majdnem ez a helyzet, de vele kapcsolatban azért még vannak bennem válaszra váró kérdések.
Úgy egyébként is rengeteg kérdés van benne, amire remélem, nemsokára választ kapok.

Borító:
Az elsőé jobban tetszett, ettől függetlenül szerintem ez is nagyon jó. Tökéletesen tükrözi a könyv hangulatát.

Kedvenc idézet(ek):
"– Csak nem képzeled, hogy veled fogom megtárgyalni az ügyeimet! 
– Miért nem? – kérdezte Gansey. – Mi kifogásod van ellenem? 
Erre még maga Blue sem tudta a választ – egyelőre. 
– Nem vagy a… a… nagyanyám – válaszolta idegesen. 
– A nagymamáddal szoktad megtárgyalni a szerelmi ügyeidet? Én el sem tudnám képzelni, hogy a nagymamámmal tárgyaljam ki a csajokat. Pedig nagyon kedves asszony. A maga véresszájú, rasszista módján."

"Noah nevetése szűrődött ki Ronan szobájából. Noah és Ronan különféle tárgyakat dobált le a parkolóba az emeleti ablakból. […] 
– Kidobott az ablakon! 
– Már úgyis halott vagy! – kiáltotta éneklő hangon Ronan az ajtaja mögül."

"– Lynch! – szólt rá Gansey. – Figyelsz te egyáltalán? 
– Nem – pillantott fel Ronan."


Rövid összefoglalás:
Ha az elsőt olvastad, szerintem ajánlanom sem kell, ha pedig csak most szemezgetsz a sorozattal, akkor javaslom, hogy vesd bele magad. A szerelmi háromszög igazából alig szerelmi háromszög, egyáltalán nem az az idegesítő fajta, ettől nem kell tartani.

Brigid Kemmerer - Storm - Vihar (Elementálok I.)

Oldalszám: 536
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Storm
Fordító: Vallató Péter
ISBN: 9789633738320
Országos megjelenés: 2014.09.19
Termékkód: 6638

Fülszöveg:

Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak.

Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet –a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai.

És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is.

Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.

Véleményem:
Megmondom őszintén, én féltem ettől a könyvtől. Sőt! Rettegtem.
Ennek pedig az az oka, hogy rengetegen hasonlították az Obszidiánhoz - ami nekem ugyan tetszett, de abszolút nem lett a kedvencem, inkább az "egynek jó volt" kategóriába raktam, és nem akartam egy ugyanolyan könyvet olvasni.

Na most, kövezzetek meg, de én azt mondom, hogy igen, hasonló, de van egy nagy különbség: ez sokkal, de sokkal jobb.

Oké, mielőtt minden Obszidián rajongó dühödt kommentelésbe kezd, vagy se szó, se beszéd faképnél hagy a véleményemmel együtt, hadd fejtsem ezt ki.

Már írtam a könyvről korábban, és nem győztem hangsúlyozni, hogy nincsenek problémáim a könyvvel, de nem is voltam teljesen megelégedve vele.
Míg az Obszidián természetfeletti része nem annyira tragikus, és szerény véleményem szerint csöppet kidolgozatlan (csak az első részről beszélek, lehet, hogy utána jobb lesz a helyzet, de most első részekről van szó. Csak nyugi :D ), addig a Storm ezen része meglehetősen drámai, és én elégedett voltam a kidolgozottság mértékével.
Míg az Obszidián Deamon Black-je egy átlagos bunkó karakter (semmi bajom ezekkel, csak hát nem ad pluszt), addig a Storm Chris Merrick-je egy komplex, szépen felépített karakter, akiről elég sok minden derül ki a történet során.
Míg az Obszidiánban Katyt nem kedveltem, addig... Nos, itt nincs mit mondani, mert Becca sem lett a szívem csücske, hogy szépen mondjam, de ő egy fokkal talán még mindig szimpatikusabb volt.
És végül, míg az Obszidián a szerelmi szálon, és az űrlény konfliktuson kívül nem ad semmi pluszt, addig a Storm nem kis drámát hoz össze csak így a háttérben.

Szóval, ebből elég világos, hogy számomra a Storm mérföldekkel jobb, és még talán a kedvenceim közé is bekerül, bár még nem született bennem egyértelmű döntés ezt illetően.

És nem kell kiakadni, nem akarok én senkinek sem a lelkébe taposni, ez egy teljesen személyes vélemény, mindenki azt gondol, amit akar. Elvégre ezért vagyunk ilyen sokan a Földön, vagy mi. Igazat adok azoknak, akik azt mondják, a két könyv hasonló, de nekem a Storm tetszik jobban. Evvan.

Na de akkor hagyjuk békén Obszidián barátunkat, elvégre nem ő a bejegyzés főszereplője, és hadd adjak egy részletesebb véleményt a Viharról.
Az már kiderült, hogy nagyon tetszett. Ennek igazából nem a cselekmény az oka, mert az elbukdácsol a maga útján, igazából néha izgalmas, de néha teljes mértékben a háttérbe szorul a lelki mizériák mellett. Van egy szerelmi háromszögünk, ahol egyedül a csajt tudtam volna megfojtani, vannak elementálaink, akik szerintem érdekesek voltak. Minden adott egy jó kis sztorihoz.
Engem mégsem ez fogott meg, hanem a karakterdráma, és a múlt. Kezdeném a múlttal, mert szerintem még fontosabb, mint a jelen.
A Merrick család története ugyanis egyáltalán nem egyszerű és nem is kellemes. Igazából az egész konfliktust valami valós dologgal is el tudnám képzelni, és ettől lesz igazán fájdalmas. Tragédia tragédia hátán, de a négy fiú ezek után sem állhat meg kipihenni az egészet, mert nem hagyják nyugodni őket.
A szerelmi háromszög... Hát. Hunert nekem egy darabig olyan volt, mint egy szobanövény. Csak úgy létezett, és ennyi. Mindig vártam tőle egy kicsit többet, és folyamatosan vártam, hogy kezdjen már magával valamit, ne csak adogassa a köveit, meg hasonlók. Ez a része a könyvnek egy tipikus példája annak, mikor az író nagyon halogatja egy nagy titok felfedését, és az olvasó egyszer csak elveszíti az érdeklődését a téma iránt. Talán ez a legnagyobb negatívuma az egésznek - Brigid Kemmerer pocsékul időzít. És nem az a baj, hogy túl gyorsan történnek dolgok, nem, pont az ellenkezője. Húzza-halassza itt a nagy igazságokat, végig érezteti, hogy figyelj, mert ezzel még itten kezdek ám valamit, aztán te meg egyszer csak azon kapod magad, hogy már magasról teszel az egészre, és mikor a végén minden kiderül, akkor csak rángatod a vállad, hogy ja hát igen, ez is volt.
A megfogalmazás jó, de nem egy Cassandra Clare. Egyszerű, néha, mikor az írónő látszólag megkeletkezik róla, hogy a szótár egészen sok szót tartalmaz, túlzottan is lebutult. De ez ritkán fordul elő, és legtöbbször azért tetszett.




Karakterek:
Becca, takarodj. Na jó, ennyire nem utáltam, de nem is szerettem. Az elején még egészen szimpatikus volt, de aztán kijött rajta a hiszti, és menthetetlennek bizonyult. Én nem értem, hogy Chris miért akart annyira összejönni vele. Kell neki még egy ilyen probléma is, nem elég az, ami éppen van...? Én remekül meglettem volna Becca nélkül is, ez a nagy helyzet.
Christ nagyon szerettem, de ez most nem az a "beleszerettem egy könyvszereplőbe" helyzet, hanem egészen más. Kidolgozott, vannak érzései, vannak gondolatai, vannak elvei, és vannak hibái. Összességében azt lehet róla mondani, hogy emberi. Sokkal jobban szerettem az ő szemszögéből olvasni, és a szerelmi szál majdnem teljesen hidegen is hagyott, mert az ő családi drámája érdekelt. A legkisebb testvér, akinek ott van a három bátyja, meghaltak a szülei, és csak nézi, és próbálja megakadályozni, hogy a család maradéka is darabjaira hulljon.
Hunter, mint mondtam, nekem csak így volt és kész, nekem túl kevés volt az, amit megtudtunk róla, még a könyvvégi mindenfélék ellenére is.
Quinn hasonlóképp, ő csak egy ilyen "mert kellett oda" karakter. Csak az a különbség, hogy míg Hunter valamennyire érdekelt, Quinn egyáltalán nem.
A többi Merrick testvér viszont annál inkább. Főleg Gabriel és Micheal, főleg, hogy az előbbi lett az abszolút kedvencem a könyvből. Micheal konfliktusa egészen más, mint a testvéreié, ugyanis neki kellene egyfajta szülőnek lennie - csakhogy ez lehetetlen. Soha nem fognak rá úgy nézni, mint egy szülőre, épp ezért nem is mindenki hallgat rá. És ha nem mindenki hallgat rá, és bajba keverednek, akkor bizony elveszítheti a felügyeleti jogot. Ez egy olyan helyzet, ahol mindenkinek igaza van, de mégsem találnak megoldást. Gabriel az a karakter, akiben túl nagy az igazságérzet, és ebből nem egy problémája adódik, de szerencsére ott van neki Nick, aki legalább részben tud hatni rá.
A negatív figurák pedig negatívkodnak, a javuknak nincsen is más szerepe. Itt is inkább a múlt a fontos, mint a jelen.

Borító:
Bűn ronda. Bocsánat. De tényleg, nekem nagyon nem tetszik. Ha ezek a Merrick tesók akarnak lenni, hát... Nem azok. Én nem vagyok olyan, aki borító alapján választ, de azért egy szép darabon mégiscsak hamarabb megakad a szemem. Ezen biztosan nem akadt volna meg.


Kedvenc idézet:
"A folyosón kinyílt egy ajtó. Megjelent a szobában Gabriel ikertestvére, farmerben, pólóban, igen ingerült arccal. 
– Ha azt akarod, hogy befejezzem a házidat, hát azt felejtsd el! 
Azután észrevette a lányt. 
– Visszajöttél? 
– Aha. – Nickre, majd Gabrielre nézett: – Te csinálod a háziját? 
– Csak a matekot. Jó, ha tízig el tud számolni! 
– Egyig mindenképp el tudok! – Ezzel felmutatta középső ujját."

Rövid összefoglalás:
Ha nagyon nagy Obszidián fan vagy, akkor nem vagyok biztos benne, hogy tetszeni fog, mert talán felidegesítenek a hasonlóságok. És ha nem szereted a természetfeletti dolgokat, akkor biztos vagyok benne, hogy ez nem a te könyved, de minden más esetben ajánlom. Főleg az érzelmi része izgalmas, remekül el lett találva, szóval ha korszakalkotó cselekményre vársz, akkor ettől nem kapod meg, ettől függetlenül csak emiatt nem érdemes kihagyni.


Könyv trailer:

Maggie Stiefvater - A Hollófiúk

Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Raven Boys
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789632459776
Országos megjelenés: 2012.12.10
Termékkód: 6068

Fülszöveg:

Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme ... vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.

A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.

De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Véleményem:
Voltatok már úgy, hogy elolvastatok egy könyvet, és elkezdtétek irigyelni a szerző fantáziáját? Azt hiszem, én pontosan ezt akarom; egyszer az emberek a könyvemet olvasva azt vegyék észre, hogy élénk a fantáziám, és tudom is használni. És igazából itt az utóbbin van a hangsúly - tudni használni. Mert igen, a legtöbb bloggernek veszett egy fantáziája van, de meg kell tanulnunk ezt tökéletesen kiaknázni.
Na hát Maggie Stiefvater az, akinek ez tökéletesen sikerült. Minden egyes mondatából sugárzik valami varázslat, amit meg sem tud magyarázni a szerencsétlen áldozat (értsd: olvasó), hogy miért babonázta meg, csak azon kapja magát, hogy másra sem tud gondolni, és olyan neki a könyv, mint valami drog. Egyszerűen varázslatos, nem tudok jobb szót erre.

A történetet több szemszögből nézzük, ami nálam már eleve egy piros pont, és akkor még a történet el sem kezdődött igazán.
A történettel kapcsolatban megmondom, nagyjából mit vártam: adott Blue, meg egy mérsékelten misztikus világ szellemekkel, pluszba a négy fiú, és ebből majd lesz valami nagy finálé meg szerelem, és ennyi. Nekem már ez is tetszett volna, de a könyv erre fogta magát, pofon vágott, és kitépte a szívem.

Ugyanis kezdeném azzal, hogy a világ nem egy gyenge kis misztikus valami, hanem tele van mindennel, amiről elhiszem, hogy kimegyek a házból, és ott lesz, és mikor rájövök, hogy még sincs, sírni támad kedvem. Nem akarok lelőni semmilyen poént, de egy biztos: a világ be fog rántani. Olvasás közben úgy éreztem, bármit el tudnék hinni, és még magyarázni sem kellene hozzá.

Aztán a dráma. Nem, nem arról szól, hogy Blue nem mer megcsókolni senkit, ez csak egy apró részlete. Van itt családi dráma, mindenféle (a túlpénzelt gyerek, akivel nem foglalkoznak, meg a másik fele, a szegénység, na meg a családon belüli erőszak, és ne hagyjuk ki a közeli hozzátartozó halálát sem), barátságok a széthullás szélén, kialakuló szerelem... Érzelmek terén a könyv a szivárvány minden színében tökéletes. Szeretem, mikor egy történet nem csak a szerelmes páros körül forog. Itt igazából ez az érzés egy kicsit a hátérbe is szorult a többi mellett.

A történet pedig csak még egy dolog, amit lehet dicsérni. Tipikusan az a könyv, ami aztán véglegesen hozzáragadt a kezedhez, addig legalábbis biztosan nem engedi magát letenni, amíg végig nem olvastad. Higgyétek el, tudom, egy éjszakám ment rá. Egyrészt a karakterdráma miatt, másrészt meg mert mindig történik valami a Lay-vonalak kapcsán, ami nem hagy nyugodni. Folyamatosan gyorsabban vert a szívem, mint ahogy átlagosan kéne neki, szóval szívbetegeknek csak felügyelet mellett javaslom.

A megfogalmazás is nagyon tetszett, és már biztos vagyok benne, hogy ezzel nem ért véget közös pályafutásunk az írónő könyveivel, nemsokára találkát szervezek más műveivel is.
Mellesleg az éjszaka kellős közepén rendeltem meg a második részt, és most éppen bele akarok halni a várakozásba.


Karakterek:
Blue-t szerettem, papíron talán ő a főszereplő, de szerintem meg nem, mert semmivel sincs több szerepe, mint a Hollófiúknak. Igazi kis különc, és ez nagyon tetszett benne. Mert nem "sablonosan különc" tudom, ennél nagyobb hülyeséget is régen írtam, de azért csak megértitek, mire gondoltam :D, hanem olyan különc, akit elkerekedett szemmel bámulnék az utcán, és tényleg elgondolkodnék rajta, hogy normális-e. Ez azért is tetszett, mert én is hasonló szerzet vagyok, és jó volt egy rokonlélekről olvasni, még ha nem is létezik igazából. Ezt egyébként majd sok blogger meg fogja érteni, van egy olyan érzésem :D. Blue okos, megfelelő értékrenddel rendelkezik, és jószívű, mindez pedig kiegészül olyan apró kis mozdulatokkal, amik menthetetlenül szerethetővé tesznek egy karaktert.

Gansey. Jajj Gansey. Az utóbbi időben túl gyorsan növekszik a kedvenc férfi karaktereim listája.
Olyan más volt, mint a legtöbb fiú karakter a könyvekben. Volt egy-két furcsa dolga, az tény, és valóban képtelen szabadulni a lekezelő stílusától, de küzd a hibái ellen, és mindennél fontosabbak neki a barátai. Mindig jót akar tenni, csak nem mindig sikerül. Ő tartja össze a kis csapatot, ő az, aki nem hagyja szétesni a fiúkat, és ezt nagyon szerettem benne.
Adam másmilyen, de megint csak az jut róla eszembe, hogy milyen szeretetreméltó. A makacssága már betegesnek tűnhet néha, de aztán ennek is lett szerepe, meg aztán mindenkinek vannak hibái. Én jelen helyzetben Gansey-t jobban kedvelem egy hangyányival, de ez még változhat. Ennek mindenesetre fájdalmas szerelmi háromszög szaga van.
Ronan egy nyitott kérdés, én szeretnék belőle még, olyan jó lenne néha az ő szemszögéből is olvasni néha. Eleve érdekes természete van, és akkor még az élet sem volt túl kegyes hozzá. Nagyon bírtam Láncfűrészt, azt, ahogy a fiú ragaszkodik hozzá.
Noah pedig olyan téma, amire inkább ki sem térek, mert rettegek, hogy akaratlanul is spoilerezek.
Persze nem csak ők vannak. Meg kell említeni a Blue-t körülvevő Látó familiát, akikkel az elején nem voltam kibékülve, de aztán a társaság nagy részét megkedveltem, és persze itt is maradtak nyitott kérdések. Ott vannak a fiúk családjai, akikkel kapcsolatban nagyjából minden Spoiler, meg így van ez Whelk kapcsán is, én meg senkinek sem akarok elrontani semmit :D.

Borító: 
Aki követi a blogot, az már tudja, de most elolvashatja sokadjára is, hogy én sokkal jobban szeretem azokat a borítókat, amiken valami szimbólum, vagy a könyvben szereplő tárgy van, mint azokat, amin emberkék rohangásznak. Na, ez nem hogy ilyen, de még gyönyörű is. Most épp felváltva vannak a könyvespolc szélén, hol ez, hol az Apa, randizhatok egy lovaggal?, mert nem tudok betelni a borítókkal, és így nem csak a gerincüket látom. Szóval nekem tökéletes ez is.

Kedvenc idézet(ek):
"– És mi van, ha nem engedem, hogy háziállatot tarts a lakásban? – kérdezte némi ellenszenvvel. 
– Mit képzelsz, ember? – felelte Ronan csúfondáros mosollyal. – Volna szíved csak úgy kidobni Noah-t?"

"– […] Mielőtt megszülettél, olyasmibe keveredtünk Callával és Persephone-nal, amibe nem szabadott volna… 
– Kábítószer? 
– Rituálék. Te kábítószerezel? 
– Nem. A rituálék viszont érdekelnek. 
– A kábítószernek jobban örülnék. 
– Nem hoz lázba. Bizonyított a hatása. Dögunalom."

"Az emberek akkor kiabálnak, ha nincs akkora szókincsük, hogy suttogjanak."

Rövid összefoglalás:

Csak ajánlani tudom. Azt hiszem, remek vagyok könyvválasztásban. És ha egy fandom be akar rántani, akkor könnyű dolga van (feltéve persze, hogy semmi köze a Twilight-hoz). 

És még egy baráti jó tanács: ha rákeresel moly-on, akkor még a szereplők neveit se olvasd el, mert már az is spoiler. :D 

Könyv trailer: 

On Sai - Apa, randizhatok egy lovaggal?

Oldalszám: 376
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633995143
Országos megjelenés: 2015.12.11
Termékkód: 6863

Fülszöveg:

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.

Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.

Bele lehet zúgni valaki állába?

Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.

Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,

két világ akarja holtan látni.

Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?

Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.

De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány

Véleményem:
Szándékosan nem olvastam el gyorsan, mert nem akartam, hogy vége legyen. De ebből ez a négy nap is kevés volt. Nagyon-nagyon kevés.

Mikor befejeztem, eszembe sem jutott véleményt írni, mert úgy éreztem, képtelen lennék rá, de mivel sokan kérték, ezért megerőltettem magam. A véleményírás mindig egyfajta lezárás, amit néha szeretek két hétig is halogatni, olyan szinten nem akarom lezárni a sztorit. Persze minden könyvet újra lehet olvasni (sőt, ebben én bajnok vagyok), de az már nem ugyanaz, mint elsőre végigizgulni.

Szóval, a történet Budapesten játszódik, Mia Anne ide költözik az apjával, a világhírű Amon Dollond professzorral. A lány és az apja között elég hűvös kapcsolat van, ugyanis az agykutató Asperger-szindrómás, és mondhatni képtelen a szeretetre. Mia Anne anyja pedig meghalt, mindehhez hozzá jön, hogy a lány mozgáskorlátozott.
Álmában azonban átkerül egy másik világba, ahol mágusok, lovagok és dólények laknak, és semmi sem úgy működik, mint a mi világunkban. Mia Anne eleinte azt gondolja, álmodik, de aztán rá kell jönnie, hogy ez bizony a valóság, amit Kósza lovag kapcsán nem is bán, de azért ennek is vannak hátrányai. Finoman szólva.
Többet erről nem akarok leírni, mert rettegek tőle, hogy akaratlanul is spoilerezni fogok, az meg senkinek sem jó.

A történet három szálon fut: Mia Anne, Amon Dollond és Kósza szemszögéből figyelhetjük meg az eseményeket, és ezt imádtam. Eleve szeretem, mikor egy könyv több szemszögből íródik, hát még ha mindegyik szemszög érdekes és izgalmas.

A világa pedig... Hű. Igen, értelmes, de nem jut eszembe olyan kifejezés, amivel le tudnám írni. Mindennek magyarázata van, és végre egy olyan fantasy, ahol nem csak a főszereplő veszi észre a másik világot, hanem a tudósok is felfigyelnek rá. Mert hogy azért tudósok, mert nem hülyék. Minden mindennel összefügg, az egész szépen kidolgozott, és tipikusan az a világ, ami magába szippant, és nem hajlandó elengedni. Diót mindenesetre nem merek kézbe venni egy darabig. Megjegyzem, van egy hatalmas diófa az udvaron.

Ami különösen tetszett, az az, ahogy az emberiségről és a magyarokról vélekednek a szereplők. És főleg a magyarokra szeretnék kitérni, elvégre én is az vagyok, vagy mi a fene. Minden apró hülyeségünkre rávilágít a könyv, amiknek a javával minden egyén tisztában van, mégsem változtatunk rajta. Talán nem is kell. Elvégre tökéletes nemzet nincs, és ezeken a hibákon én remekül szórakoztam.
És az is rám jött, hogy szeretem az embereket. Igen, ilyen rohamom eleve van néha, de kell neki egy kiváltó ok, és ez most a könyv volt. Nem vagyunk tökéletesek, de ez nem baj, ugyanis minden problémára találunk megoldást, és összefogunk, ha kell. Nagy szerepet kap a hit, ami szerintem egy elég fontos dolog, és On Sai jól össze is foglalja, hogy mi a lényege. Olyan volt, mintha megfogalmazta volna helyettem azt, amit én is tudtam, de nem bírtam megfogalmazni.

Tehát, adott egy remekül kidolgozott világ, rejtett és nem rejtett üzenetek ezrei, és egy izgalmas, fordulatos történet. Mivel lehet ezt még megkoronázni (a karaktereken kívül)? A fogalmazással. Az író stílusa különleges, a sorok olvastatják magukat, nem engedik, hogy letedd a könyvet. Nem unalmas, nem is túl gyors. Kapunk leírásokat, minden tökéletesen elképzelhető, de nem alszik bele az ember, mert nem viszi túlzásba. Egyszerűen csak ez is magával ragadja az olvasót.

És nem tudom nem megemlíteni a címet sem. Egyszerűen jól hangzik, és tökéletesen leírja a könyv lényegét is. Hogy lehet ennyi értelmet szorítani egy jól hangzó könyvcímbe? Én a címadással mindig bajban vagyok, ez egy külön művészet :D.

Karakterek:
Mia Anne egy olyan női karakter, akire gondolkodás nélkül tudom mondani, hogy egy remek példakép, és ez nálam ritka, mert a legtöbb női karakterben mindig találok valami kivetnivalót. Teszi, amit tenni kell, szörnyű, hogy min ment keresztül, erőteljesen szeretethiányos, de nem veszít az értékeiből. Nem tökéletes, de ki az? A tökéletes karakterektől én csak kiakadok. Nagyon érdekes része volt a könyvnek az apjával való kapcsolata, mivel ez egyáltalán nem lehetett könnyű neki. Amon képtelen a szeretetre, és erről nem tehet. Ezt Mia Anne érti, és az ember a józan eszével felfogja, hogy ezért nem lehet haragudni valakire, mégsem tud elsiklani a dolog felett. Pontosan ez zajlik a lány fejében is: természeténél fogva rosszul esik neki apja viselkedése, holott tudja, hogy nem szándékosan érzi - pontosabban nem érzi -, amit érez.
Amon Dollond volt szerintem a legérdekesebb karakter. Zseni, de az érzelmeket nem tudja felfogni, és ez a kettő furcsa kombinációt alkotott. A végére javul valamicskét a helyzet, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg róla, hogy ez egy betegség, ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni. De legalább okos, és ha nem is érzelmektől vezérelve, de az emberek megmentése is a céljai között szerepel. Én élveztem a szemszögét.
Kósza meg... Miért? Miért kell minden YA könyvbe egy álom hímnemű szereplő? Nem elég, hogy jól néz ki, még lovag is. Köszi.
Na de most komolyan. Pontosan ez az, amit mostanában a lányok normálisabbja szeretne: egy lovagias fiút. Kósza udvarias, kedves, értelmes, és az életét adná Mia Anne-ért. Becsületes, vannak értékei... Mi kell még? Kósza, én beléd szerettem, és beszüld meg magad, mert Will Herondale komoly vetélytársa lettél a szememben. Lényegében nagyon megkedveltem a karakterét. Finoman fogalmazva.
A könyv tele van szerethető karakterekkel, mindegyik jól kidolgozott, épp ezért nem is tudom minden felsorolni, és nincs szívem választani közülük. Akit még nagyon megkedveltem, az Táncos, de igazából a vége felé mát Bah-t is szerettem. De a többiek is nagyon jók, higgyétek csak el.

Borító:
Olyan nagyon szép. Nekem nagyon megtetszett. És bő szavú is vagyok, meg ebben itten szóismétlés se volt.
Én szeretem az ilyen borítókat, ezt már mondtam máskor is, ahol nem egy emberke van rajta, hanem valami szimbolikus dolog, valami motívum a könyvből. Ezt most még nem is volt szívem besuvasztani a polcra, mert akkor csak a gerincét látnám.

Kedvenc idézet(ek):

"– Őrvarázslók? De fura álom! 
– Azt hiszed, hogy alszol? – döbbent meg a férfi. – Nem alszol. 
– De. 
– Nem. 
– Majd pont a saját álmommal fogok erről vitatkozni! Az előbb még az ágyamban feküdtem. 
– A dólényekre! – kiáltott fel döbbenten a másik. – Csak nem csillagfattyú vagy?! 
– Fattyú az anyád!"

"Kósza meglepetten fordult hátra. Aztán rögtön zavarba is jött, ahogy tudatosult benne, hogy Miah’En szeme megrebben. Az ő félmeztelen mellkasa hatott rá így, látszott, hogy erősen próbál nem odanézni. 

Kósza nyelt egyet, a lány a pimaszságánál csak egy dologgal tudta jobban zavarba hozni, az ilyen szende rezdüléseivel. 
– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket? 
– Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok! 
Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant: 
– Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát."

Rövid összefoglalás: 

Már csak egy kérdésem van: Apa, randizhatok egy lovaggal? 

Ez a könyv kedvenc lett, eleve fantasy mániás vagyok, szeretem a lovagkort, és akkor most mindez összekeveredik, meg hozzá jön a való világ is. Én mindenkinek ajánlom, főleg azoknak, akik szeretik a fantasyt. 

U.I.: Remélem nem hagytam ki semmit, még kicsit szétszórt vagyok, túlzottan a könyv hatása alatt állok :D. De ha kérdés van, csak tessék, állok rendelkezésetekre :D.