Cameron Post rossz nevelése, avagy megtaláltam az év könyvét

Szerző: Emily M. Danforth
Eredeti cím: The Miseducation of Cameron Post
ISBN: 9789632932132
Moly.hu: XXX

Véleményem:
Legalábbis számomra ez az év könyve, és nem érdekel, hogy még csak március eleje van.
Megmondom őszintén, én előbb találkoztam a film előzetesével, mint magával a könyvvel, de amikor megjelent a könyvesboltok polcain a magyar fordítás, azonnal elhatároztam, hogy márpedig nekem ezt meg kell venni és el kell olvasni, ha törik, ha szakad.

Egyrészt mert LMBT, másrészt mert végre lányokról is beszélünk, harmadrészt pedig nagyon magával ragadott a fülszöveg, na meg fel is háborított ez az egész átnevelő tábor dolog.

A könyv maga Cameron Post életének három szakaszával foglalkozik részletesebben. Az elsőben tizenkét éves, és nem sokkal azután, hogy megismerjük, csókolózik a legjobb barátnőivel, majd jön a tragikus hír - a szülei autó balesetben életüket vesztették. Cameron valahogy az agyában összeköti a csókot és a szülei halálát, és ezt még évekig cipeli magával, gyakorlatilag ez az egyik alapkonfliktus.
Innentől a nagymamája, és Ruth, édesanyja testvére nevelik, de főleg Ruth.
A második rész a középiskolai éveket mutatja be, és azt, hogy hogyan is fedezi fel magát és a szexualitását főszereplőnk, és hogyan esik bele Coley Taylorba, akivel aztán túlmutat a kapcsolatuk a barátságon.
A harmadik rész pedig az Isteni Ígéretben játszódik, ami egy szélsőségesen vallásos gondolkodásmódon alapuló, átnevelő intézet homoszexuális kamaszoknak.

Nem vészesen hosszú a könyv, viszont nem is rövid, és ez így volt jó. Az olvasó együtt nő fel a főszereplővel, ott vagyunk vele, amíg folyamatosan próbálja felfedezni magát, gyakorlatilag végig teljesen bele tudtam magam élni Cameron helyzetébe. Szerintem nem lehet nem megszeretni mint karaktert és mint embert. Minden gondolata, minden észrevétele, minden mondata nagyot üt, és hihetetlenül hatásos az egész könyv emiatt. Fájdalmasan őszinte, és néha csak ültem a könyvvel a kezemben, és csak az járt a fejemben, hogy "úristen, had öleljelek meg". Szóval a helyzet az, hogy jó olvasni, mert az ember megszereti Cameront, de egyben fájdalmas és nehéz is olvasni, mert siralmas az a valóság, amit bemutat.

Na most, én sok LMBT könyvet szeretek (szinte mindet, amit olvastam), de azt azért el kell ismernünk, hogy gyakori bennük a rózsaszín felhő. A szülők és a barátok elfogadóak, elsőre bejön a szerelem, és ha akad is valaki, aki beleköt a főszereplőbe, annak semmi komoly hatása nincs, és gyorsan elintézi a környezete a dolgot.
Vannak szerencsés esetek, és az is tény, hogy egyre jobb a helyzet, de azért ha igazán realisták akarunk lenni, nem ez a jellemzőbb.
És kellenek ezek a könyvek, mert azt tökéletesen szemléltetik, hogy az azonos neműek közti szerelem is ugyanúgy szerelem, és ezekben az emberekben nincs semmi extra, egyszerűen csak más a szexualitásuk.

De a Cameron Post rossz nevelése nem ilyen, és ez már kellett. Cameron hiába esik bele valakibe, csúnya vége lesz, a családja nem hogy elfogadná, de még bűnösként is tekint rá a dolog miatt, és a környezete is borzalmasan reagál. És tudom, ez a másik véglet, de egyáltalán nem ritka.
Olvasás közben rákerestem párszor a dologra, és az, ami a könyvben a '90-es években megtörténik, az még ma is létezik. Komolyan, vannak olyan emberek, akik hisznek abban, hogy a homoszexualitás csupán egy bűn, aminek ellen kell állni, vagy egy betegség, ami kezelhető. Léteznek terápiák, meg minden nyavalya, és ezeket több ország is megengedi. És léteznek olyan szerencsétlen emberek, akiket ezeknek alávetik, és ez szerintem az egyik legfelháborítóbb dolog így 2019-ben.

Azt is teljesen pontosan mutatja be az írónő, hogy milyen tizenévesen rádöbbenni arra, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, és milyen hosszú felfedező út következik a felismerés után. Egyébként utánanéztem, és maga az író személyes tapasztalatból beszél, ő maga is leszbikus.
Ami Cameronnál pluszba bekavar ennél az egyébként is rögös önmeghatározós-boldogságkeresős útnál, az a környezete és a körülmények. Önkéntelenül is összeköti szülei halálát azzal a bizonyos első csókkal, és ez olyan károkat okoz a mentális egészségében, amit utána még évekig cipel, gyakorlatilag részben erre épül a személyisége.
A nagy bajok akkor kezdődnek, amikor ebből a gödörből senki nem segít neki kimászni. Ugyan róla személy szerint nem tudnak, de a körülötte élők azt hajtogatják, hogy a homoszexualitás bűn és természetellenes, és ez szépen elülteti benne a gyanút, hogy tényleg az, és az Úr a szülei halálával büntette meg érte.
Ettől függetlenül persze nem tud változtatni a helyzeten. Tapasztalatot szerez, keresgél, és akkor jön Coley, akibe totálisan beleesik. Aztán együtt folytatják ugyanezt az utat, amitől mindketten halálosan megrémülnek, és ennek a rémületnek a vége lesz az Isteni Ígéret.

Na most, ez az intézmény megint érdekes téma. Eleinte a plafonon voltam attól, hogy mennyire nem hangsúlyozza senki, hogy mennyire felháborító és elfogadhatatlan ez az egész, aztán rájöttem, hogy ez eléggé tudatos az írónő részléről és zseniális húzás. Egyrészt szépen finoman szemlélteti, hogy amúgy az ott dolgozó emberek, és a velük egyetértők sem feltétlenül elviselhetetlenül gonoszak, csupán hülyeségben hisznek. Szélsőségesen vallásosak, és olyan módon értelmezik a Bibliát, amivel ha hívő lennék se tudnék azonosulni, ráadásul rossz módszerekkel akarnak megváltoztatni valamit, amit nem lehet, de a szándékuk nem rossz. Ők tényleg elhiszik, hogy segítenek, és bár Lydiától a szőr felállt a hátamon, Rick tulajdonképpen egy egészen szimpatikus karakter.
Van egy pont a könyvben, ahol konkrétan elismeri, hogy nem tudja, mit is csinál pontosan, és ez az egész annyira őszinte és elkeserítő volt, hogy onnantól akkor se tudtam volna teljes szívemből utálni, ha nagyon akarom.

Másrészt, mivel Cameron az elbeszélő, és az ő szemén keresztül látjuk ezt az egészet, az ő fejével is kell gondolkodnunk. Megmondom őszintén, rettegtem tőle, hogy ebben a küzdelemben a hosszas munkával felfedezett identitása marad alul, és hagyja, hogy rákényszerítsék, hogy elárulja magát. Tényleg féltem, hogy sok tanítványhoz hasonlóan ő is eljut oda, hogy erőszakosan hinni akar ebben az egészben.
Ugyanis azért ott van az a sok hatás, ami érte. Ruth nevelte évekig, elárulták, a szülei halála óta küzd a bűntudattal, és túl sok támogatást még nem kapott életében. Természetes, hogy nem látja annyira szélsőségesen az intézményt, mint az olvasó, de azért nyilván szenved.

Harmadrészt pedig, ezzel a mérsékelt, nem elfogult és nem gyűlölködő hangvétellel éri el, hogy az olvasó még jobban kiboruljon, és átlássa, mennyire borzalmas ez az egész. Nem a szádba rágja, hogy akadj ki, hanem látod és érzed, mi folyik itt, és ettől fogsz kiakadni, és ez sokkal, de sokkal hatásosabb.

Cameron egy nagyon erős és valóságos karakter. Nagyjából a könyv felénél tartottam, amikor kijelentettem, hogy szerelmes vagyok a könyvbe meg Cameronba is. Az ember együtt küzd és fejlődik vele, és a végén pedig nem bírtam ki sírás nélkül.
De szerencsére nem ő az egyetlen jól megírt karakter. Mindenki emberi, mindenki hibázik, és majdnem mindenkire haragszik az ember a végén, de legtöbbjüket utálni mégse tudja. Cameron nagymamáját nagyon szerettem, Coley karakterét is meg tudtam érteni, noha nem tetszettek bizonyos dolgai, Jane és Adam pedig nagyon a szívemhez nőttek.

Ez tipikusan az a könyv volt, amit mostantól mindenkihez hozzávágok, aki szembe jön velem, mert ezt egyszerűen el kell olvasni az embereknek és kész.

Kedvenc idézet(ek):
"Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked."

"Nem tudom pontosan, miből veszi észre az ember, hogy önmagává vált."

"De ha a sok filmkölcsönzésből tanultam valamit azon túl, hogyan vesszek bele a történetekbe, akkor az az volt, hogy az ilyen igazán tökéletes kis pillanatokat a való életben csak akkor kapod meg, ha te magad figyelsz fel rájuk, ha fejben elvégzel minden bonyolult kameramozgást meg vágási műveletet, méghozzá többnyire pontosan azokban a másodpercekben, amikor megtörténik a dolog. És még ha ez mind sikerül is, az, aki éppen veled van, szinte soha nem ugyanúgy érzékeli ugyanazt a pillanatot, mint te – közben képtelenség elmagyarázni, utána meg már vége."

"Hát, lehet, hogy a homoszexualitás pont olyan, mint a gyilkosság bűne, de tulajdonképpen ki is hal meg, ha a homoszexuálisok összegyűlnek bűnözni?"

Könyvmoly(képző), a vesztedbe rohansz (de főleg én)

Nem voltam teljesen tétlen ezekben a csendesnek tűnő hónapokban, vitatkoztam ezerrel. Mert hát olvasni nyilván olvastam, a megjelenéseket figyeltem, blogokat olvastam, és hát nem egy Facebook csoportban is benne vagyok, azokban meg azért mind tudjuk, milyen könnyen alakulnak ki konfliktusok.
De menjünk vissza a kályhához, és szögezzük le; Magyarországon nincs vitakultúra.
...jó, ne ennyire a kályhához, de attól még igaz az állítás, és tartsuk észben.

A helyzet az, hogy jelenleg két véglet van azokban a könyves körökben, amikben mozgok. Az ember vagy imádja a Könyvmolyképző kiadót, vagy falnak megy tőle. Most egy hihetetlenül meglepő újdonságot fogok mondani: én az utóbbi csoportot erősítem. (Látványos szívhez kapások helye)
Finomkodhatnék, de felesleges, aki belém szeretne kötni, az úgyis belém fog. Bocsánat, de ezt itt szögezzük le (így századjára is): ez az én véleményem, nem akarok bántani vele senkit, legfeljebb egy viselkedésformát kritizálok, és nem kell velem egyetérteni sem.

Olvasóként határozottan besokalltam attól, ahogyan a könyveket mostanában kiadják. Mármint, a fizikai részére gondolok. Magára a könyvre. Átlátszó papír (vagy a fele ilyen, fele olyan, csak tudnám, ilyenkor mire gondolnak. Úgyse veszi észre senki?), helyesírási és fordítási hibák hadserege/könyv, és az elgépelésekről már ne is beszéljünk. És tudom, tudom. Más kiadóknál is vannak ilyen bakik, megesik. De nem ilyen mennyiségben és nem ennyire feltűnően. Példának okáért, sosem olvastam A fiúknak, akiket valaha szerettem sorozatot, de még nekem is feltűnt, hogy a borítón és a legelső oldalon nem sikerült ugyanúgy leírni a Jean nevet. A lángpajzs600-ról, Sárkány hercegről és társaikról már ne is beszéljünk.
És ezekről hiába panaszkodnak az olvasók, nem történik semmi, legfeljebb kapunk még pár emlékezetes hibát a nyakunkba.
Itt jegyezném meg, hogy például a Talentum diákkönyvtár kiadások is a fent emlegetett papírra vannak nyomtatva (a macska meg fel van mászva a fára), de egy darab hiba nincs bennük, és mondjuk nem 3500-4000-5000 forintokba kerülnek, hanem plafonon 800-ba.

Na most, a könyvkiadás, könyveladás. Ez nem egy isteni feladat, amit a KMK nagy kegyesen teljesít, és neked ezért, mint vásárló, térdre kell borulni. Az eladó felelősséggel tartozik a vevőnek, ugyanúgy, mint bármilyen más termék esetén. Ha rossz telefont adnak neked, és te reklamálsz emiatt, akkor nem az történik, hogy az eladó hallgat, a hűséges vásárlók meg megköveznek, amiért észre mertél venni egy hibát a rendszerben. És ennek itt sem így kellene működni.
És nyilván a vevő nem tehet meg bármit, és neki is meg kell adni a tiszteletet, de az, hogy panaszt tesz, ha nem azt a minőséget kapta, amiért fizetett, esetleg ezt nyilvánosan, az szíve joga, sőt. Más kiadónál nem csinálnak belőle ekkora ügyet, pláne nem a többi vásárló.

Aztán - címek. Én rossz vagyok címekben, a címfordítás sem a legnagyobb erősségem, de azért annyit még én is össze tudok rakni, hogy a Somebody to Love sehogy sem lesz Bohém Rapszódia.
Tény, hogy a Virradat tornyát és az Olimposzi vért megváltoztatták a rajongók felhördülésére, és nyilván én is látom, hogy ez egy pozitív dolog, de ez kettő a sok közül.

És térjünk vissza egy kicsit erre a "Bohém Rapszódiára".
Nem hiszem, hogy mindenki hallott róla, de a lényeg az, hogy van egy Freddie Mercury életrajz, ami a Somebody to Love címet viseli. Ez a könyv nemrég megjelent nálunk is, közvetlenül azután, hogy a Bohemian Rhapsody film kijött. És magyarul megkapta a Bohém Rapszódia címet.
Na most, a könyv nem alapja a filmnek, totál függetlenek egymástól. Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy az ember ki tudja találni, hogy ez a "fordítás" egy marketing fogás. Szerintem ez már egy kicsit sok, de még nem is ez akasztotta ki a mérőmet, hanem az, hogy akárhány helyen jeleztem, hogy ez azért sántít, valaki mindig közölte velem, hogy ez nem marketing fogás. Hanem ez, kérem alássan, azért van, mert úgy gondolták, ez a cím jobban illik Freddie Mercury életéhez.
Pardon?
Ha valamihez illik, akkor az már inkább maga a Queen. Freddie Mercury életéhez lényegesen jobban illik a Somebody to Love, én legalábbis ezen a véleményen vagyok, az életrajz íróival együtt. Ne bírájuk már felül a szerzőket, ha egy mód van rá, mert ennyi erővel minden egyes könyvet átnevezhetünk. Vagy akkor már ne fogjuk rá, hogy de az nem a marketing miatt volt ám.

A "kedvenceim" pedig a karácsonyi időszakok. Nem az idei karácsony volt az első, amikor beígértek egy rakat könyvet, aztán jött mellé még egy akció is, és ebből gyakorlatilag egyenesen következett a katasztrófa. Idén nem is rendeltem semmit a karácsonyi időszakban, pedig volt, akinek onnan terveztem könyvet venni, mert hát tavaly szívtam ezzel eleget. És milyen jól tettem, hogy ilyen előrelátó voltam.
A csoportokban ugyanis nem egy dühös poszttal összefutottam, hogy nem jönnek meg a könyvek, odébb tolták a megjelenést, minősíthetetlen a kiadás, stb. Egyébként legjobban megint a Sarah J. Maas fanok szívták meg - elmaradt az egyik könyv megjelenése, mondván válzotik a borító, és még egyszer átnézik a lektorok. A borító meg is lett, és igen, tudom, az olvasók szavazták meg, de lektori munkának megint senki nem látta nyomát se. És nem egy illető még a fandomnak esett neki, amiért ezt a megoldást kifogásolták. Na most itt megint visszatértünk oda, amikor az ember reklamál a működésképtelen telefon miatt, és a többi vásárló megkövezi érte.

Ez az egész helyzet úgy rossz, ahogy van, és még csak azt sem mondom, hogy ez teljesen a kiadó hibája, mert ez sem lenne igaz. Egyszerűen csak olvasóként besokalltam, és nyilván nem én fogom megváltani a világot, de egy cég, azért ha sok negatív visszajelzést kap, talán oda is figyel rájuk.

És nem az övék a könyvkiadás Magyarországon, mert azért sok kiadó van itt. De nem egy bestsellert ők adnak ki, YA téren pedig valóban övék az uralom a piacon, így hát mindenképpen belefutok a kellemetlen dolgaikba. És igen, a kellemesekbe is, ha már itt tartunk, de most nem erről van szó.
Meg hát, ha az ember ezekben a körökben  szeretne egy könyvesblogot üzemeltetni (Giger beszélni magyar), akkor aztán végképp vannak közös pontok.
Legyünk őszinték és vetkőzzük le álszentségünket; az a könyvesblog lesz a népszerű és kedvelt, amelyik odáig van a KMK-ért, és ezt mutatja is. Ritka az, amikor nem így történik. Ez nyilván megint több emberen múlik, és az fog terjedni, amire van igény, de azért más is van a világon. Annyi jó és értelmes megszólalást látok például Moly-on, és ezek valahogy mindig elvesznek a süllyesztőben. A könyvekről beszélni kell, őszintén és pártatlanul, mindenféle előítélet és elkötelezettség nélkül, különben az olvasói élmény fele elveszik. Szeressük magunkat annyira, hogy ettől nem fosztjuk meg a könyvmoly lelkünket.
És fogadjuk el végre azt is, hogy szabad egy termék minőségét kritizálni, és egy adott könyvet kell szeretni, nem egy adott kiadót. Sőt, úgy is lehet szeretni valamit, hogy meglátjuk a hibát.

Tulajdonképpen én ennyivel szerettem volna kiegészíteni a régebbi hasonló témájú bejegyzésemet, és innentől ki is vonnám magam a konfliktusokból. Én itt leszek, olvasni fogok, írni fogok arról, amit olvastam, mégpedig őszintén, akit pedig ez érdekel, azt tárt karokkal és sok-sok illatgyertyával várom.