Lucinda Gray - Az aranykalitka

Oldalszám: 270
Kiadó: Menő Könyvek
Fordította: Lami Juli
ISBN: 9789634033479
Országos megjelenés: 2017
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra?

Véleményem: 
Én megpróbáltam.
Tényleg megpróbáltam szeretni. Úgy álltam neki, hogy "na most akkor olvasok egy jót a hétvégén". Erre jött ez a könyv, a képembe röhögött, hülyét csinált belőlem, és még be is mutatott.
Pedig még a megjelenése előtt kinéztem magamnak, ugyanis a fülszövege alapján egészen ígéretesnek hangzott.

Mai könyvünk alapján vegyük át még egyszer, hogy mik a legsablonabb sablon YA könyvek összetevői, amelyek folyamatosan húzzák vissza ezt a kategóriát!

1. A főszereplő legyen egy tizenöt és tizenhét év közötti lány, akinek hirtelen megváltozik az élete. Jelen esetben Katherine hatalmas vagyont örököl, és egy óriási angol birtokra költözik egy amerikai tanya helyett.
2. Írjuk az egészet E/1-ben, mert csak úgy lehet igazán irritáló az egész!
3. A főszereplő legyen árva/veszítsen el valakit, aki nagyon közel áll hozzá. Lucinda Gray itt mindenkit felülmúlt, mindkettő megvan, még főszereplőnk kutyáját is kinyírta, biztos ami fix.
4. A főszereplőnek legyen minimum egy, de inkább kettő szerelme, akik természetesen viszontszeretik.
5. A hősszerelmes legyen felettébb titokzatos! Írónőnk itt is túlteljesített, William a 270 oldalból körülbelül húszon szerepel, és akkor már valószínűleg sokat mondtam.
6. A főszereplő legyen mindenkinél okosabb, de senki se higgyen neki, mert az úgy már nem buli. És persze legyen nagyon biztos az igazában, hiába nincs igaza.
7. Legjobb barátnő, aki csak azért van, hogy legyen, vagy, ha olyan a helyzet, egy szerethető, visszahúzódó szobalány. Itt mindkettő megvan, valaki nagyon kitett magáért, tapsot neki!

Ezt az egészet meg lehet fűszerezni még egy langymeleg gonosszal, ügyetlen megfogalmazással, és az elmaradhatatlan Happy End-del.

Ezek után már nem is tudom, mit mondjak.
Valahol fáj ez a könyv, mert én elhittem, hogy jó lesz. Tulajdonképpen az első olyan 50 oldalt még úgy-ahogy élveztem is.
Sőt, ha ezekre az alapokra építene is valamit, akkor rendben lenne a dolog. A 19. század Angliájáért odáig vagyok, a birtoknak és az azt körülvevő erdőnek megvan a maga hangulata, és maga az ötlet, hogy ebből az egészből kanyarítsunk egy krimit, kifejezetten tetszik.
A probléma ott van, hogy ez nem krimi. És nem is a 19. század Angliája.
Van benne némi cselszövés és ármánykodás, no meg egy kis gyilkosság, de az olvasó már a legelején látja, hogy ki a gyilkos és miért - és szörnyen magabiztos főszereplőnk ekkor még csak ott tart, hogy szerinte a bátyja nem megfulladt. Gyanúsítgatunk mindenkit, megy a hisztéria és a mutogatás, holott nem kell Sherlock Holmesnak lenni az ügy megoldásához.

Aztán, elméletileg az 1800-as években járunk, gyakorlatilag ez csak a ruhákból derül ki. A nyelvezete teljesen 21. századi, az írónő egyáltalán nincs tisztában a kor etikettjével és az akkori ember gondolkodásmódjával, no meg a különböző rétegekből származó emberek viszonyával. Felszínesen utánajárt, ami véleményem szerint annyiból állt, hogy megnézett egy (valószínűleg nem túl jó) kosztümös filmet.

Szóval, a könyv papíron történelmi romantikus és krimi. A történelmi és a krimi része egy az egyben hiányzik, kérdezhetnétek, hogy mi van a romantikával?
Nos, ha a másik kettő a nulla szinten van, akkor ez mínuszban.
Főszereplőnk két illetőt is kiszemel magának, szikra egyikkel sincs köztük, de hát ez, úgy tűnik, részletkérdés. A nagy választottról nem hogy nem tudunk szinte semmit, de nem is szerepel. Én vártam, nagyon türelmesen vártam, hogy két mondatnál több erejéig is szerepeljen. Hát, végül is meg is kaptam a dolgot, az utolsó tizenöt oldalon. Ez van, ezt kell szeretni.
Nem mintha eddig kitartott volna az érdeklődésem.
Mindenesetre itt, mint derült égből villámcsapás, elér hozzánk a tény, hogy ezek ketten nagyon szeretik egymást (hogy miért, az nagyobb rejtély, mint hogy ki volt a gyilkos), elcsattan egy csók, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

A fogalmazás egyébként nem hogy nem korhű, hanem úgy egyébként is borzasztó néhol. A kedves szerző elkezd egy mondatot, egészen szépen fűzi egymás után a szavakat, aztán nevetségesen bénán fejezi be. És ez nem egyszer-kétszer történik meg, hanem rengetegszer.

Na és akkor a szereplők.
Egyszer már említettem, hogy nagyon nehéz jó makacs főszereplőt alkotni, mert vékony a határ a szerethető és az idegesítő között. Na hát Katherine-től én eret vágok.
Természetesen nagyon belevaló csaj, hiszen farmon nőtt fel, és természetesen hihetetlenül okos is, ami abban nyilvánul meg, hogy ostobaságot ostobaságra halmoz. Egyáltalán nem tud uralkodni magán, soha semmit nem lát át, legfeljebb csak akkor, ha már késő és egyébként is valaki az orra elé tolta az igazságot. De magabiztossága minden hiányossága ellenére határtalan, úgyhogy legalább biztosan el is követi mindig azt a hibát, amit kigondolt.
A többi szereplő pedig mind csak azért van, hogy legyen. Egyáltalán nem élők, ezek csak papírfigurák, akiket az írónő ide-oda tologat - teljesen céltalanul. Megvan a hőszerelmes, megvannak a gazdag kuzinok, megvan a szerethető, halott testvér, megvan a félénk, szerencsétlen szobalány, és persze megvan a legjobb barátnő is. Akivel egyébként nem tudjuk, miért barátkozott össze a főszereplőnk, mert két mondatot beszéltek, de azért barátnők.

És az a legidegesítőbb az egészben, hogy ez a könyv tényleg lehetett volna jó. Ha lennének árnyalt karakterek, ha a rejtély valóban rejtély lenne, ha a fogalmazás nem lenne ennyire gyatra, akkor ebből lehetne egy jó kis regény. De nem, ehelyett csak a gyatra YA-k tömegét erősíti, amik hozzájárulnak, hogy mindenki lenézze ezt a kategóriát.

Borító: 
Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de tetszik. Van egy hangulata, ami magával ragadja az embert.

Kedvenc idézet(ek): 
"A fájdalom könnyebben elviselhető, ha valakit lehet okolni érte."


Röviden összefoglalva:
Időpocsékolás.
Tény és való, hogy nem hosszú és olvastatja magát, de nincs benne az égvilágon semmi, amiért megérni elolvasni, és még irritáló is. Ha jó történelmi romantikust akartok, akkor olvassatok Outlandert, ha meg krimit, akkor Sherlock Holmest, és kíméljétek meg magatokat ettől.

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten

Oldalszám: 336
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633734407
Országos megjelenés: 2014.12.12.
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Budapest, ​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Véleményem: 
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Giger, aki realizálta, hogy az őszi szünetben három kötelezőt kell elolvasnia. Ennek örömére elment a könyvtárba, kivette ezt a három könyvet, plusz egy negyediket, ami csak megtetszett neki.
Hármat találhattok, melyiket kezdte el olvasni.
Még szép, hogy nem a kötelezőket, elvégre az túl értelmes megmozdulás lett volna.

Ezzel a könyvvel is szemezek egy ideje, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Pedig tényleg nagyon érdekelt, mert Young Adult téren a magyar könyvek eléggé... Hát, nem a legjobbak, maradjunk ennyiben (tisztelet a kivételnek), és ez valahogy másnak tűnt.
Nem tudom, hogy pontosan mire számítottam. Nem teljesen arra, amit kaptam - de én rettenetesen örülök annak, amit kaptam.

Ez pedig egy 19. és a 20. század századfordulóján játszódó, magyarországi YA Sherlock Holmes, korhű nyelvezettel, érdekes és kidolgozott karakterekkel és pörgős, izgalmas cselekménnyel. Röviden és tömören.
(Ha valaki leragadt a Sherlock Holmes résznél, ne mondjátok, hogy senki másnak nem tűnt fel a párhuzam, mert nem hiszem el.)

Történetünk 1896-ban kezdődik, amikor is főszereplőnk nővére (ekkor számunkra még teljesen érthetetlen okokból) emberrablás áldozatává válik. Innen Mili szálával folytatjuk, aki 1900-ban Budapestre utazik, nővére után kutatva.
Itt hozza össze a sors Ambrózy báróval, aki hobbiból bűnügyeket old meg, és aki végül a Hangay család esetét is (akarva-akaratlanul) elvállalja.
Természetesen az emberrablásos dolog egyáltalán nem egyszerű, felszínre tör a múlt, Mili sokkal nagyobb veszélybe kerül, mint gondolta - no nem mintha ez őt megállítaná.

Tulajdonképpen nem is tudom, hol kezdjem.
A cselekményt egyszerűen imádtam. Már az elején beszippantott és egészen a végéig fogva tartotta a figyelmemet. Nem túlbonyolított, de nem is unalmas, megvan a maga ritmusa és ez nagyon tetszett.
A következő szerelmes levelet a világnak címezném. Igaz, ami igaz, én nem szeretem Magyarországot. (A kis hazafiatlan) Ettől függetlenül a múlt azért valamilyen szinten itt is érdekel, és az író annyira tökéletesen mutatta be a századforduló Budapestjét, hogy csak tátottam a számat. Nem vagyok pesti, de az utóbbi egy évben elég sokat jártam a fővárosban, és tökéletesen magam elé tudtam képzelni a dolgokat. Egyszerűen odáig voltam a hangulatáért, és le a kalappal Böszörményi Gyula alapossága előtt. Látszik, hogy rengeteg kutatómunka van minden egyes leírás mögött.

Mindehhez jön még a nyelvezet, ami megint csak zseniális. Amennyire én tudom, teljesen korhű, és eleinte kicsit idegen is volt, de aztán nagyon megszerettem. Tetszett, hogy megvoltak a magyar nyelv akkori elemei, és az író ezekkel játszott. A poénokat nagyon szerettem, a könyv kifejezetten intelligens humorral operál.
Még a tájszólások is megvannak, illetve a különböző társadalmi rétegekből származó emberek különböző nyelvi eszközei. Ha valaki fél ettől, ne tegye, szeretni fogjátok.

És akkor a szereplők.
Mili egy meglehetősen makacs és önfejű lány - de jól előadva. Ez az a fajta karakter, aminél vagy nagyon alkot az ember, vagy csúfosan elbukik, mert vékony a határ az irritáló és a szerethető között. Mili egyáltalán nem irritált, szerettem a talpraesettségét, és nem igazán csinált makacsságból hülyeséget. Általában volt értelme az önfejűségének, és egy olyan ember mellett, mint Ambrózy Richárd, szükség is van a határozottságra - főleg, ha az ember nő.
Mili tűrt, amikor kellett, csendben maradt, ha kellett, de igenis a sarkára állt, ha arra volt szükség.
Ambrózy báró egy érdekes történet. Én egy kicsit keveselltem. Jó karakter és tényleg megér egy misét, de egy egészen picit több kellett volna belőle, legalábbis szerintem. Mindenesetre remélem, hogy később jobban megismerjük.
Egyébként egyelőre tényleg egy magyar Sherlock Holmes, de ezt nem kell félreérteni, nem másolásról van szó. Ő is egy különös detektív, aki gyakorlatilag mindent feltesz az aktuális eset megoldásának érdekében, de azért személyiségben bőven vannak különbségek.
És rajtuk kívül még van egy rakat érdekes szereplő. Agáta mama, Kugler Tóni, Terka néni, Schützer Ottó, és a többi, akik szintén teljesen élőnek hatnak, szinte kilépnek a lapok közül, és színesebbé teszik a történetet.

Borító: 
Hát, én nem vagyok odáig érte, de eleve rossz a kapcsolatom az élő-lélegző emberes borítókkal. A cím betűtípusáért se vagyok oda, meg úgy en bloc teljesen más borítót képzelnék el ehhez a könyvhöz. Ez van, nem lehet minden tökéletes.

Kedvenc idézet(ek): 
"Sára és én rémülten néztünk fel a lépcsősor tetejére, ahonnan csillámló üvegcserepek záporától kísérve egy tagbaszakadt, csíkos mellényt, fekete frakkot viselő komornyik gurult lefelé.
– A Szilárd! – sikkantotta a cselédlány, két kezét a szája elé kapva.
Amint a férfi a lépcső aljára érkezett, odafönn Ambrózy báró alakja jelent meg. Richárd elegáns mozdulattal tette fejére a szürke puhakalapját, két ujjával eligazítva annak karimáját. Ezután kényelmesen elindult lefelé, sétapálcájával minden egyes fokra külön-külön rákoppintva, míg végül meg nem állt a földön fetrengő, tört üvegcserepek által összevagdosott, keservesen nyöszörgő komornyik fölött.
– Egyszer és mindenkorra jegyezze meg, fiam, hogy az Ambrózykat sehonnan nem lehet csak úgy kidobni! – mondta hűvös fensőbbséggel, majd a karját nyújtva kivezetett a Jovanovics-villa parkjából."

"– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved."

"– Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!"

Röviden összefoglalva: 
Teljes szívemből ajánlom. Állítom, hogy a legjobb magyar YA azok közül, amiket eddig olvastam. Egy remekül felépített könyv, kidolgozott karakterekkel, a kor gyönyörűen van bemutatva, a hangulatáért egyszerűen odáig vagyok. Én nemigen tudtam letenni, szerintem ez egy olyan élmény, amiből nem akartok kimaradni.

5 érv az Outlander elolvasása mellett, avagy mit tett velem ez a sorozat

Avagy Giger még egy bejegyzésnek se tud normális címet adni.
Szerencse, hogy az esetek nagy részében egyszerűen csak egy könyv címét és szerzőjét kell bemásolnom.

Még az elején én kis naiv elhittem, hogy képes leszek minden egyes részről véleményt írni, de ez már az első után megbukott. Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ez a terv már a kitalálás fázisában halálra volt ítélve.
Hogy ír az ember egy 1000-1200 oldalas könyvről egyetlen bejegyzést - egy könyvről, ami ráadásul hónapok óta a világot jelenti neki?
Na jó, ebben azért benne van a költői túlzás, de a lényeg ugyanaz.
Ódákat tudnék zengeni erről a sorozatról, ugyanakkor a hibáit is órákig tudnám fejtegetni (teljesen vak nem vagyok, tisztában vagyok ezek létezésével), egyszerűen csak annyira sok gondolat és érzés tör elő belőlem ha csak valaki kiejti előttem azt, hogy Outlander, hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni.
Így hát az egyszerűség (és a ti idegrendszeretek épségének megőrzése) kedvéért úgy döntöttem, nem írok kisregényt (részenként tízet), hanem hozok egy ilyen bejegyzést. Igazából viccet félretéve érdekes, hogy a magyar rajongói tábor szépen meghúzódik a sarokban, és nem is túl hatalmas, míg külföldön tarolnak a könyvek, no meg persze a sorozat is.
Én meg nem tudok kinek pattogni és sikítozni, amiért Sam Heughan Budapesten van.
Azt már megfigyeltem, hogy többen a hosszától tartanak. Nem egy olyan mondattal futottam össze akár Moly-on, akár Facebookon, hogy "nem tudom rávenni magam, olyan vastag könyvek". Ezt személy szerint azért se értem, mert vastag könyv fétisem van, de azért se, mert ettől nem változik semmi. Később végzel vele, esetleg, de ennyi és nem több.
Na de térjünk át azokra az érvekre.

1. Maga a sztori
Igen, ilyen snassz dolgokkal fogom kezdeni, de ez van.
A második világháború végén egy fiatal nő épp második nászútját tölti férjével, akivel próbálnak visszatalálni egymáshoz a külön töltött évek után. Skóciába utaznak, ám egy bizonyos kőkörben a mágiáról szóló régi mesék és mondák megelevenednek, Claire visszautazik az időben 200 évet, ám Skóciában ekkor háború készül. Angol nő egy olyan világban, ahol nem előny angolnak lenni, mikor eleve senki sem bízik szinte senkiben, amikor még a nő a férfi alá volt rendelve, amikor a becsület főszerepet játszott, amikor a kegyetlenség és az öldöklés egészen hétköznapinak számított.
Claire visszamenne Frankhez, de nemigen van rá lehetősége, ráadásul közben szép lassan beleszeret Jamiebe. Félreértés ne essék, ez nem egy villámgyors románc. Tény és való, hogy viszonylag hamar összeházasodnak, no de az életmentő lépés volt. A szerelem ebben a sorozatban főszereplő, és ezért általában én nem vagyok oda, itt viszont annyira részletesen és szépen van felépítve az egész, hogy nem győzök ömlengeni róla. Ismerjük a szereplőket, és értjük, mit szeretnek egymásban, értjük minden lépésüket, még ha nem is minddel értünk egyet.

De a dolog nem áll meg ebben, a szerelmi szálon kívül bőven akad még itt izgulni való. Az első részben már készülődik a felkelés, plusz ott van az a nem is kicsi probléma, akit Jack Randall-nak hívnak. A második rész egy része a francia arisztokrácia köreiben játszódik, ahol Claireék próbálják megakadályozni a felkelés, a második fele maga a felkelés. A harmadik rész egy komplett érzelmi hullámvasút még a többihez mérten is, aztán kimegyünk a nyílt vízre és irány Amerika. A negyedik részben pedig új fontos szereplők jönnek be és zajlik az élet a még alig felfedezett kontinensen. És ez még közel sem a vége a dolognak, nem tudom, hogyan fogom tudni kivárni az ötödik rész fordítását.
Mindig történik valami, a könyvek mind érzelmi síkon, mind fizikai értelemben hihetetlenül mozgalmasak, Diana Gabaldon valóban született mesemondó, remekül építi fel a könyveket és
erőszakos módon fogva tartja az olvasó figyelmét.

2. A szereplők
Léteznek a világon jól kidolgozott karakterek, léteznek nagyon jól kidolgozott karakterek, és léteznek Outlander karakterek.
Szerintem már az első könyvben is elég feltűnő, hogy ezek a karakterek tulajdonképpen élnek és lélegeznek, utána meg aztán végképp. Annyi mindent tudunk róluk, hogy az még az ilyen hosszú könyvektől is szép teljesítmény. Clairet és Jamiet nem lehet nem imádni, simán tudnám őket létező személyekként kezelni, ráadásul meglehetősen jó emberek. Claire talpraesett, okos, érzékeny, de tud erős lenni, ha arra van szükség. Őszinte - nem is tudna nem az lenni, minden az arcára van írva -, makacs, humoros és kitartó. Jamie pedig... Jó, igen.
Elkezdhetem írni azt a kisregényt, de felesleges. Jamie a férjem.
Komolyra fordítva a szót: imádom a karakterét, és ez nem azért van, mert Diana Gabaldon álompasit akart alkotni. Tény, hogy azért van benne némi túlzás, de Jamie nem az a tipikus könyves álompasi. Igen, önkéntelenül is beleszeret az ember, de mégsem az, aki nem létezhetne a valóságban.
Jó ember és hihetetlenül tud szeretni. A becsületéért és a szeretteiért bármire képes, intelligens és remek humorral rendelkezik. De ugyanakkor néha már idegesítően makacs, ragaszkodik az elveihez, ami ugyan nem rossz dolog, de valljuk be, hogy az elvei egy része nem a legjobb. Tett olyan dolgokat, amikre alapjáraton senki sem lenne büszke, és tenni is fog még, mert ember és hibázik.

És megint csak: ebben nem merül ki a dolog. Van két utánozhatatlan főszereplőnk, de mellettük bőven jut idő másra is. Ott van a MacKenzie klán, Frank, Jenny és Ian, Murtagh, Geillis Duncan, és még sorolhatnám órákig, akiknek mind saját történetük és kidolgozott személyiségük van. Le a kalappal Gabaldon előtt a részletességéért.

3. A történelem

Mióta Otlandert olvasok és nézek, megszállottan hallgatom a tanárt töri órán és szabadidőmben random történelmi eseményekre keresek rá, csak mert miért ne. Sokkal közelebb érzem magam a témához, elég elsétálnom a tatai vár mellett és megelevenedik előttem a múlt. Valahogy könnyebben el tudom képzelni, hogy mindez nem csak valami pár mondatos történet, amit meg kell tanulni, hanem mindent emberek alakítottak. Sok-sok ember sok-sok kisebb-nagyobb döntése.

A könyvekről messziről üvölt, hogy hihetetlen mértékű kutatómunka van a hátterükben. A lapokon megelevenedik a mult, az olvasó lazán bele tudja élni magát az egészbe, mivel annyira részletes és realisztikus, hogy olyan több se kell. Nem csak a skót történelmet és az akkori szokásokat ismerhetjük meg az utolsó részletig, hanem később elkalandozunk az "új világba" is. Még azt is tudjuk, hogy hol hogy állt az orvoslás, hogyan gondolkodott a közember és egy katonatiszt, vagy épp egy nemes a felső körökből. Tudjuk milyen volt az ipar és a kereskedelem, milyen volt bizonyos országok gazdasági helyzete, hogyan éltek az emberek, mivel foglalkoztak, hogyan beszéltek, milyen eszközöket használtak, miben hittek... Le a kalappal Gabaldon előtt, mert ebben minimum annyi, ha nem több munka volt, mint magában az írásban. 

És a részletek nem untatnak, az ember örömmel olvassa őket, mert ettől lesz olyan valóságos az egész. Gabaldon úgy írja le a száz és száz részletet, hogy az ember még egyszer ennyit el tudna olvasni, és akkor is ugyanolyan izgatott maradna. 

4. Amiről ez az egész szól
Szeretet. Csak így. Elsősorban szerelem, hiszen mit vártunk, de nem csak az. Rengeteg érzelem van

ezekben a könyvekben, de ha megkérdezik tőlem, hogy melyikről szól az Outlander, akkor kétségek nélkül a szeretet választom. Ez egy olyan téma, amivel a könyvek - meg úgy maga az ember - nagyon szeretnek foglalkozni, és ez a sorozat zseniálisan csinálja. Remekül kidolgozott karaktereken keresztül mutatja be ezt az érzést, de minden oldaláról. Jamie és Calire szerelme ritka, de nem lehetetlen. Nem meseszerű, Gabaldon bemutatja egy ilyen kapcsolat árnyoldalát is. Ott vannak a büszkeségjátékok, a viták, a fájdalom, amit a külvilág okoz és amit egymásnak okoznak, néha a kétség és persze az idő okozta szakadék, amit át kell hidalniuk. Ráadásul az sem mindig szép és jó, hogy más-más korból származnak. És akkor később bejön még a testvérek közötti szeretet, a gyerek és a szülő közti szeretet, mind részletesen szemléltetve. Mindenhol akadnak problémák, de a könyvek megingathatatlanul álltítják, hogy a szeretetre hatalmas szükség van, és ez a legszebb érzés, még akkor is, ha gyakran fáj.

5. Az adaptáció
Alapjáraton ez egy könyves bkog, tudom, de azért függősévem kialakulásában a könyvekből készült sorozat is szerepet játszott, ezt el kell ismernem. Meggyőzőséssel állítom, hogx az Outlander sorozat a legjobb könyvadaptáció valaha. Sokszor konkrétan szóról szóra másolja a könyvet, és ahol esetleg mégsem, ott látszik, hogy ez csak azért van, mert így lehetett jól vászonra vinni. A felvételek gyönyörűek, az üzenet ugyanaz, a casting mondhatni tökéletes, a főbb szerepekre nem is találhattak volna jobb színészeket, de a mellékszereplők kapcsán se nagyon panaszkodhatunk, sőt. A zenéről ódákat tudnék zengeni és csak úgy en bloc kedvem támadt leborulni a teljes stáb előtt. Végre egy adaptáció, ahol a készítők felfogták, hogy az adott könyv rajongói az adott könyvet akarják viszontlátni a képernyőn. Nem mondhatom, hogy a legeslegjobb sorozat, azért nem vagyok elszálva (bár számomra valószínűleg az, de az én vagyok), de amellett kitartok, hogy a legjobb adaptáció.

Nos, valószínűleg még tudnék miről áradozni, de ezek voltak azok, amik alapján szerintem kedvet lehet kapni ehhez az egészhez Igazából szerintem az első rész nagyjából felénél dől el, hogy ez neked való-e, vagy sem.Mindenesetre én ajánlom (nem montha eddig ez nem lett volna egyértelmű), és azért a kis fangirl szívem reménykedik benne, hogy sikerült kedvet csinálnom pár embernek.

Diana Gabaldon - Outlander - Az idegen

Oldalszám: 912

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Outlander
Fordító: Farkas Veronika
ISBN: 9789632451862
Országos megjelenés: 2010.12.17
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:
1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében.
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.


Véleményem: 
El nem tudjátok képzelni, mennyit szenvedtem vele, mire rászántam magam, hogy írjak erről a könyvről. Vannak azok a regények, amikről hiába beszél az ember órákat, a közelébe sem kerül, hogy leírja azt az élményt, amit az olvasás okozott. És itt nem feltétlenül pozitív élményre kell gondolni - bár jelen esetben arról van szó - hanem lehet negatív is. Általában igyekszem teljes képet alkotni a könyvekről, és nem megragadni egy fülszöveg szintjén, mert azzal nem lennénk előrébb. És persze a spoilereket is ki akarom kerülni. Csak hogy tovább bonyolítsam a helyzetem.
Az esetek nyolcvan százalékában épp hogy elolvasom egy könyv utolsó oldalát, már meg is találom a hangom.
Az Outlander esetében napokig erőlködtem, és egy darab értelmes mondatot nem bírtam kierőszakolni magamból. Végül úgy döntöttem, jegelem a témát, talán a blogon véglegesen is.
De rájöttem, hogy igazából csak erre a kis pihentetésre volt szükség.
A fangirl pillanatokat így sem fogom tudni kiszorítani. Mindenre azért nem vagyok képes.

Szóval. Történetünk a második világháború után veszi kezdetét. Főhősnőnk, Claire éppen második nászútját tölti férjével Skóciában, mivel a háború miatt gyakorlatilag teljesen külön kellett tölteniük az elmúlt éveket, és újra össze akarnak hangolódni. A kedves férj, Frank, a történelem megszállottja, és olyan helyeket keresnek fel, illetve olyan témákat kutatnak szabadidejükben, amit egy átlag ember biztosan nem tenne.
A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor Claire teljesen véletlenül visszautazik az időben, és 1743-ban találja magát, lázadozó skótok és az őket elnyomó angolok között. Ebben a helyzetben nyilván nem valami nagy előny, hogy ő is angol.

Elég sok minden történik ebben a könyvben. Tekintve, hogy körülbelül 900 oldal, ez azért annyira nem meglepő fordulat. Claire eleinte minden erejével azon van, hogy hazajusson, de ez nem olyan egyszerű. Belebonyolódik a skótok ügyeibe, senki sem bízik benne, senki sem tudja, kicsoda. Ráadásul van szerencséje összetűzésbe keveredni "Black Jack" Randall-lel, férje egyik ősével, aki nem feltétlenül olyan ember, mint a férje. És akkor finom voltam és nőies.
A saját védelme érdekében egyik pillanatról a másikra életében másodszor készül hozzámenni valakihez, akit ráadásul alig ismer. Legalábbis egy darabig.

Nem is tudom, hol kezdjem. Az első olyan ötven oldal nem rántott be, de ez rövidebb könyvek esetében is elég gyakori. Nem tetszett a hangulat, nem kedveltem úgy igazán senkit, de ez szerencsére nagyon gyorsan megváltozott.
Azóta napjában tízszer panaszkodom tíz különböző embernek, hogy nincs kivel beszélnem erről a könyvről, pedig jelenleg az égvilágon semmi más nem érdekel. Valahogy gyakran kifogom az olyan könyveket, amiknek a környezetemben nincs rajongótábora. Márpedig ha én beleélem magam valamibe, akkor abból nincs az a tehetséges ember a bolygón, aki ki tudna rángatni.

Skót Felföld. Pörgős cselekmény. Értelem. Izgalom. Egy szerelmi szál, amit nem lehet nem imádni. És egy olyan sajátos hangulat, ami hiába van rengeteg jó könyv a világon, ritkaságszámban megy.
Nem tökéletes ez a könyv. Véleményem szerint nincs is olyan, hogy tökéletes, és ezt nem csak a könyvekre értem.
Vannak hibái? Vannak. Változtatnék benne néhány dolgon? De még mennyire. Lehet ettől még imádni? Már hogy a kígyóba ne lehetne.

Hogy pontosan mi fogott meg benne ennyire, azt napokig tartó agyalás után sem tudom megmondani. Sok mindent szeretek benne. A szerelmi szál nagyon jó. Szó sincs itt szerelemről első látásra (legalábbis Claire felől egészen biztosan nincs), ugyanis főhősnőnk férjnél van, és éppen ehhez a férfihez szeretne minél hamarabb visszajutni. Jamiet eleinte csak egy egyszerű fiatalembernek tekinti, aki nem igazán tűnik ki a többi újonnan megismert skót közül, legalábbis az akkori helyzetet tekintve. A helyzet az, hogy Claire még akkor sem szerelmes, amikor összeházasodnak. Ez egy eléggé lassú folyamat, és nagyon szépen végig lehet követni. Nem akadálymentes, és nem rózsaszín álom, de az eredményért megéri. Persze ezt szereplőink az elején nem tudhatják, de majd rájönnek. Én nem siettem sehova.

Maga a kor és a téma is jó választás. A skótok nem a legszerencsésebb nép a világon, ezt el kell ismerni, de attól történelmük is van, és érdekes is, mégsem nagyon foglalkoznak vele az írók és filmkészítők. Diana Gabaldon pedig fogta magát, és megragadta az alkalmat, hogy olyan történelmi romantikust írjon, amiből nincs sok. (Egyébként mellékesen megjegyzem, hogy ha tetszik az Outlander, akkor nézzétek meg a Rettenthetetlen című filmet is.)

Persze ez önmagában még nem lett volna elég. Ha megörül magának, hogy talált egy jó kort és helyszínt, aztán a többivel meg nem foglalkozik, akkor elbukik a mutatvány. De ez hála az égnek nem történt meg.
Az írásmód szintén nagyon jó. Claire nővér, és részletesen is belemegyünk a gyógyításba, amikor a helyzet azt követeli. Más területeken már majdnem reklamáltam a sok részletért - lehet találgatni, mi ez a terület - de sok esetben kellett az oda. Mind a szerelmi szál, mind a korkép kialakítása miatt. Nem mondom, hogy mindig... De engem speciál nem zavart.
Csak hogy konkretizáljam is, hogy miről beszélek: azért arra mindenki készüljön fel lelkileg, hogy rengeteg az erőszak és a szex.
A lényeg, hogy minden téren részletes, de nem unalmas, és senkit se tévesszen meg a vastagsága, pont elég rövid ahhoz, hogy az ember túl hamar végezzen vele.

Zenghetnék még ódákat, de szerintem fölösleges. Ad egy bizonyos érzést ez a könyv, amit én itt és most nem fogok tudni visszaadni. Ezt csak és kizárólag akkor lehet megtapasztalni, ha a kezedbe veszed és elolvasod. Sejtettem, hogy élvezni fogom, de azt nem gondoltam volna, hogy ekkora kedvenc lesz belőle.

Karakterek:
Most jön a következő szerelmi vallomás.
Claire egy olyan főhősnő, akit szeretek. Nem szimplán csak elviselem, vagy azt mondom, hogy hát igen, lehet kedvelni, hanem itt arról van szó, hogy ha nem lenne, akkor a könyv rengeteget veszítene. Claire nem hisztis, nem életképtelen, és nem is hülye. Nyilván elég nehezen fogadja be, hogy visszament az időben, de mivel a helyzet ezt követeli meg, elég gyorsan alkalmazkodik. Nem várhatja el, hogy bárki is segítsen neki, mert nincs ilyen ember ebben a korban. Csak magára számíthat. Nem mondom, hogy minden lépésével egyet tudok érteni, de a legtöbbel igen. Ha azt mondom, hogy kidolgozott, akkor még az igazság közelében sem járok. Gyakorlatilag kilép a lapok közül, és el tudom képzelni, hogy ő egy élő-lélegző ember.
És Jamie.

Tipikusan az a helyzet állt elő, amikor egyszerre akarok leírni száz mondatot.
Kezdjük ott, hogy szerelmes vagyok. Én már Will Herondale-ről is lemondtam, pedig az hatalmas szó.
Csinált-e Jamie baromságokat? Még szép. Zavar-e ez engem? Még szép, hogy nem. Azon kívül, hogy tökéletes párt alkotnak Claire-rel, egy olyan ember, akit nem lehet nem szeretni. Gyakorlatilag folyamatosan azt vártam, hogy mikor jelenik meg újra, és nem azért, mert más szereplőket nem szerettem, hanem azért, mert Jamie még ezeken is túltesz. (És merje nekem valaki azt mondani, hogy egy szoknyás férfi nem lehet a legférfiasabb lény, akit valaha a hátán hordott a Föld.)
Diana Gabaldon szereti szívatni a szereplőit, és ez különösen Jamie-re igaz, de sok esetben annak, ami történik vele, jellemformáló hatása van. Jamie okos, bátor, és nagyon jószívű, de egyben hirtelen-haragú is, ami nyilván okoz problémákat. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz ezzel a két főszereplővel, már alig várom, hogy olvashassam tovább a sorozatot.
És persze más szereplők is akadnak. Jack Randall-tól szerintem mindenki idegbajt kap, aki már olvasta a könyvet, aki pedig nem, annak szólok, hogy jobb, ha felkészül. Nem egy egyszerű gonoszról van szó, hanem másról. Az ő karakterén keresztül láthatjuk, hogy mennyire szörnyű lehet, ha a hatalom nem a megfelelő emberhez kerül.
Nem fogok mindenkit felsorolni, mert akkor nagyon sokáig ülnénk itt, de aki még nagy kedvencem lett a végére, az Murtagh. Sokáig nem tudtam, hogy mit gondoljak róla, de aztán szépen lassan kiderült, hogy ha valaki, hát ő megérdemli a tiszteletet.
És érdekelne, hogy pontosan mi Geillis teljes háttérsztorija, de tartok tőle, hogy ez már nem derül ki. Ha mégis, annak nagyon fogok örülni.

 Borító: 
Nekem igazából az első pillanattól fogva tetszett. Mindig is szerettem az ilyen kis visszafogott, de szép borítókat. Nekem kemény kötéses formában van meg, de hallottam róla, hogy a kartonált borítósról lekopik az arany minta, ami azért nem a legjobb. Főleg, hogy a másodikat már én is úgy vettem meg (szegény blogger vagyok, nincs pénz másra). Ennyi pénzért már lehetne máshogy megoldani, mert azért nem olcsó egy könyv, ez meg főleg nem az. De ez részletkérdés. Az eredeti borító szerintem közel sem néz ki olyan jó, mint a magyar.

Kedvenc idézet(ek): 
"– Mi baja van szegény gyermeknek? – követelt magyarázatot Jamietől. – Baleset érte?
– Nem, csak hozzám jött feleségül – felelte Jamie, – de nyugodtan hívja ezt balesetnek."

"Egyszer sötétben kelni, hogy kalandra induljunk, az elviselhető. Két nap alatt másodszor, annak már mazochizmusszaga van."

"– Ez meg… nem az, ugye? Jamie, mi az istenért tartasz egy szárított vakondlábat a zsákodban?
– Természetesen reuma ellen – kaptak ki Jamie az orrom alól a lábat, majd dugta vissza a zsákba.
– Hát persze – bólogattam, érdeklődve méregetve Jamie-t. Az arca kicsit elvörösödött zavarában. – Biztosan működik; elvégre nem nyikorogsz."

"– Igen, ügyvédnek kellett volna menned, Jamie. De nem értem, miért hagytam mindig, hogy te beszélj – merengett el Ian a fejét csóválva.
– Mindig még nagyobb bajba kevertél minket, mint amiben eleve voltunk.
Jamie ismét nevetni kezdett. – A toronyra gondolsz?
– Arra. – Ian odafordult hozzám, és kelet felé mutatott, ahol az ősi kőtorony emelkedett a hegyen a ház mögött.
– Az volt Jamie egyik legjobb védőbeszéde – forgatta a szemét Ian.
Ekkorra már mindannyian dőltünk a nevetéstől.
– És Brian ezt végighallgatta? – kérdeztem.
– Ó, igen – bólintott Ian. – Én csak ott álltam Jamie-vel, és bólogattam, amikor megállt levegőt venni. Amikor Jamie végül kifogyott a szavakból, az apja felköhintett, majd azt mondta, „értem". Utána megfordult, és egy kis ideig kibámult az ablakon, a szíjat lóbálva és bólintgatva, mintha gondolkozna. Mi meg ott ácsorogtunk Jamie-vel egymás mellett, verejtékezve. Végül Brian megfordult, és azt mondta, kövessük az istállóba.
– Mindketten kaptunk egy-egy seprűt, egy kefét és egy vödröt, és apám a torony felé mutatott – vette át Jamie a mesélő szerepét. – Azt mondta, meggyőztem, úgyhogy egy „konstruktívabb" büntetési formát választott.
Ian tekintete lassan felfelé vándorolt, mintha a torony köveit követné.
– Az a torony húsz méter magas – magyarázta –, és tíz méter az átmérője, három emelettel. – Felsóhajtott. – A tetejétől az aljáig felsepertük – mondta –, és az aljától a tetejéig lesikáltuk. Öt napunkba telt, és ha köhögök, még mindig érzem a rothadt szalma ízét."

Rövid összefoglalás: 
Szerintem nem nehéz kitalálni, mit fogok mondani. Én csak ajánlani tudom, mert felejthetetlen élményt ad, Őszintén szólva fogalmam sincs, konkrétan melyik olvasóknak fog tetszeni. Az biztos, hogy szerintem megéri elkezdeni.
Már csak Jamie miatt is
Egyébként a sorozat is fantasztikusra sikeredett, ritka jó adaptáció. Könyv-hű, követi a cselekményt, a legfőbb karakterek egy az egyben olyanok, mint a könyvben, megvan a hangulat, minden. Nagyon kevés ferdítés van benne, és sok jelenetet egy az egyben a könyvből másol. Azt is csak ajánlani tudom. Nekem konkrétan semmi más nem járt a fejemben, amíg néztem, és amikor egy majdnem teljesen átvirrasztott éjszaka után az osztálytársam kérdezett valamit, lazán rávágtam az "igen" helyett, hogy "aye".

Idevágok még egy kis zenei aláfestést is, csak mert miért ne, meg mert ebbe is szerelmes lettem.