Victoria Aveyard - Üvegkard

Kapcsolódó: Vörös Királynő

Oldalszám: 468
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Glass Sword
Fordító: Kleinheincz Csilla
ISBN: 9789634062608
Országos megjelenés: 2016
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
A ​KARD VAGYOK,
ÜVEGBŐL KÉSZÜLTEM,
és érzem, hogy
KEZDEK MEGREPEDNI.

A VÖRÖS KIRÁLYNŐ második kötetében Mare Barrow története folytatódik.

MARE BARROW EGY DOLOGBAN BIZTOS: Ő MÁS, MINT A TÖBBIEK.
Mare Barrow vére vörös, mint a közönséges embereké, de Ezüst képessége, amellyel parancsolni tud a villámnak, olyan fegyverré teszi őt, amelyet a királyi udvar meg akar szerezni magának.
Maven, a herceg, aki elárulta, csalónak bélyegzi Mare-t, de a lány menekülés közben felfedezi, hogy nem ő az egyetlen a fajtájából.
Miközben a királlyá koronázott, bosszúálló Maven üldözi Mare-t, ő elindul, hogy megkeresse a többi Vörös-Ezüst harcost, hogy együtt vegyék fel a küzdelmet az elnyomók ellen.
Mare azonban halálos ösvényre téved, és az a veszély fenyegeti, hogy pont olyan szörnyeteggé válik, mint akit le akar győzni.
Vajon összeomlik a lázadás által követelt áldozatok súlya alatt? Vagy az árulás már mindörökre megkeményítette a szívét?

Véleményem: 
Ez az írónő egy igazi művész. Az ugyanis szerintem határozottan művészet, hogy valaki egy kimondottan jó első rész után ennyire elrontsa a másodikat.
Na de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, mik vannak nekünk itt.

Ez a második rész közvetlenül az első vége után folytatja a történetet. Mare és Cal megmenekülnek Maven elől és felfedezik, hogy mekkora is a Skarlát Gárda, miközben Maven még nagyobb nyomorba dönti a Vörösöket. Mare elkezdi keresni az úgynevezett újvérűeket, akik olyanok, mint ő - vörös a vérük, de az Ezüstökénél is erősebb képességekkel rendelkeznek. Ehhez azonban versenyt kell futnia az idővel, ugyanis Maven mindent megtesz, hogy őt maga mellett tudja, és megvannak a módszerei.

Nem is tudom, hol kezdjem. Ez a könyv olyan, mintha Victoria Aveyard leült volna, hogy "na, most akkor írunk", és ez lett volna az utolsó pillanata, amikor még tudatában volt cselekedeteinek. Végig úgy éreztem, hogy nem csak én nem tudom, hova tart ez az egész, de ő se.
A világot az első részben szerettem, de arra számítottam, hogy azért továbbépíti. Na, hát ő ezt nem így gondolta, tökéletesen megelégedett azzal, ami van. Nyitókötethez elég volt, második részhez már kevés.
Nem hoz fel semmi újat, nem tudunk meg semmit se a múltról, se a jelenről. Ilyet nem tanácsolt csinálni se disztópiában, se fantasyben - és ez ráadásul mindkettő egyszerre.
Tehát a jó világból származó előnyét elvesztette, pedig az első részt olyan 60%-ban ez vitte el a hátán.

Mi van a cselekménnyel?
Rosszabb, mint volt. Pedig reménykedtem benne, hogy nem ez lesz, ugyanis az első résznek ez volt az egyik gyenge pontja. Mint mondtam, végig nem tudtam, hova tart ez az egész, és nem is derült ki. A szereplők rohangálnak ide-oda, keresik az újvérűeket aztán Mare elkezdi kiképezni őket, hogy kiszabadítsák azokat, akiket Maven már elfogott, de ennyi. Ez megy konkrétan 460 oldalon keresztül. És ha nem értitek, mit lehet ezen ennyit húzni, akkor közlöm, hogy én se, pedig én már olvastam. Az egész kusza és halálosan unalmas, sokszor egyszerűen már csak idegesítő.
Az előző könyv üzeneteit ismételgeti, de semmi mást nem kezd velük ezen kívül. Igen, bárki bárkit elárulhat, vettük elsőre is, nem kell még ötvenszer leírni fejezetenként. Főleg, hogy már nem is aktuális a dolog.

Karakterfejlődés abszolút nincs, legfeljebb visszafejlődés. Az előző résznél említette, hogyha Mare ilyen marad, legalább éreztetni kellene, hogy ő nem egy pozitív karakter. Na hát ez nem történt meg, de végül is Mare is változott - sokkal rosszabb lett.
Hogy ezt a lányt még miért nem ütötte agyon vagy inkább agyhelyen senki, az a könyv legnagyobb rejtélye. Ilyen drámakirálynővel legfeljebb az Alkonyatban találkozik az ember.
Mare folyamatosan látványosan szenved és sajnálja magát, mindezt általában totálisan alaptalanul. Én értem, hogy nem volt könnyű élete, el is ismerem, hogy néhány panasza jogos, de könyörgöm. Olyan emberekkel van körülvéve, akik megjárták a háborút, méghozzá évekig harcoltak a fronton. Drágalátos szerelme a saját kezével ölte meg az apját, mert a tulajdon öccse kényszerítette. És még lenne hova sorolni.

Mégis Mare a legnagyobb áldozat, ő legalábbis biztos ebben. Gátlástalanul áttapos mindenkin, kihasználja az úgynevezett "szeretteit" és nem fél őket a biztos halálba küldeni - csak hogy ő ne legyen egyedül, mert szegény azt nem bírná, valaki mindig kell az oldalára. Ezek után még ráfér az arcára, hogy közölje a bátyjával, hogy nem bízik benne, mert hát miért bízna, csak felfogott pár golyót helyette.
Na meg persze ott van az, hogy végig felsőbbrendűnek és különlegesnek gondolja magát - holott pont azokra vadászik, akik ugyanolyanok, mint ő. Kicsit ellentmondásos a dolog, vagy nem?

Maven ellen harcol, de igazából alig jobbak a módszerei, és ez még rendben is lenne. Sőt, kifejezetten jó lenne, ha az írónő nem igyekezne pozitív karakternek beállítani. Elvégre kellenek az olyan könyvek is, ahol a főszereplő negatív, de itt nem erről van szó. Mare hős akar lenni, vagy valami olyasmi. A baj az, hogy távol áll tőle. És amikor Cal végre megmondja neki, hogy senkivel sem törődik magán kívül, eltipor bárkit és csak kihasználja az embereket, akkor még neki áll feljebb.

Szóval igen, bekövetkezett az, amitől féltem, Mare csak még rosszabb lett, és ennek örülnünk kéne. Calt sikerült egy kicsit jobban megszeretni, szóval ez egy fél piros pont, de rettenetesen kevés szerepe van, mert csak egy kellék Mare drámájában. Még akikről lehetne beszélni, azok Shade, Kilorn és Farley, de az a helyzet, hogy ők is inkább csak eszközök, mint élő-lélegző karakterek.

A kapcsolatok pedig, a fentebbiekből kifolyólag, szintén nem mennek sehova. Nem tudom, hogy Mare és Cal szálát az írónő szerelmi szálnak szánta-e, avagy sem, de a jobbik verzió az az utóbbi. Mert van itt valami olyasmi, de harmatgyenge és pocsék.

A csavarok - már amennyi egyáltalán van - kiszámíthatóbbak, mint az első részben, semminek nincs súlya vagy hatása, rettenetesen lapos és értelmetlen az egész.
Szóval ennyi, ezt kaptuk egy jó nyitókötet után. Nem gondoltam volna, hogy fizikailag lehetséges ennyire elrontani valamit, ami ténylegesen ígéretesen indult, de hát tévedni emberi dolog.
Kár érte.


Borító: 
Azt még mindig szeretem. Egyszerű és igényes, nekem egyszerűen csak tetszik és kész. Legalább ez.

Kedvenc idézet(ek): 
Aha, viccnek jó volt. Nincs ilyen.

Röviden összefoglalva: 
Zseniálisan előkészített pofára esés. Ha olvastad az első részt, és úgy érzed, ez egy ígéretes sorozat, akkor ne menj tovább és maradj meg ebben a hitben. Megkíméled magad 460 oldalnyi tömény szenvedéstől.
Én mindenesetre folytatom a sorozatot, ha kipihentem ezt a részt, hiszen a remény hal meg utoljára. Mert ő a gyilkos.

Victoria Aveyard - Vörös királynő

Oldalszám: 422
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Red Queen
Fordító: Kleinheincz Csilla
ISBN: 9789634061144
Országos megjelenés: 2015
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Véleményem: 
Meg nem tudnám mondani, hogy pontosan mióta szemezek ezzel a könyvvel, de minimum egy éve, az biztos. A könyvtárban viszont mindig csak a második részét láttam (vagy azt se), és csak most sikerült megkaparintanom.

Érdekes ez a könyv. Napokat ültem rajta, miután elolvastam, mert egyszerűen nem tudtam, mit gondoljak róla. Az egyértelmű volt, hogy tetszett, de nem akartam, hogy ez elvakítson és ne vegyem észre a hibáit - megtörtént már. Túl sokszor. És mindig utólag jöttem rá, amikor már kitettem a véleményt. Ezt a hibát elkerülendő, adtam időt magamnak (úgyis jobb, ha le tud ülepedni a KMK cikkem).

Kezdjük az alapfelállással. Van nekünk egy disztópikus világ, ahol kétféle ember létezik; Vörös, olyan, mint a mai átlag ember, és Ezüst, ezüst színű vérrel és természetfeletti képességekkel. Az Ezüstök uralkodnak és fényűzésben élnek, a Vörösök pedig szolgálják őket, teljesen alájuk vannak rendelve és nyomorognak. Gyakorlatilag rabszolgák.
Főszereplőnk, Mare Vörösnek születik, de kiderül, hogy rendelkezik bizonyos képességekkel, és bizonyos szerencsétlen eseménysorozatoknak köszönhetően Maven, a fiatalabbik herceg jegyese lesz, és a politikai játszmák közepébe csöppen.

Na most, valóban sok dolog tetszett ebben a könyvben.
Egyrészt maga a világ. Sokat a múltról ugyan nem tudunk, de valaminek az eredményeként kétféle ember él a Földön, és megvannak köztük a különbségek. Aki erősebb, az van felül, az a csúcsragadozó. És ezek nem mi vagyunk. Nem az egyszerű, pirosan vérző, hétköznapi ember, hanem az, akinek fizikailag nagyobb ereje van. Érdekes ebbe belegondolni, hiszen a könyv kegyetlenül az arcunkba mondja, hogy az ember azért van a tápláléklánc csúcsán, mert szerencséje volt, és így alakult. Ha megjelenik egy nála fejlettebb faj, akkor lőttek az uralmunknak.

A hangsúly - félig - a hatalmon van, a hatalomvágyon és azon, hogy a legtöbben mit meg nem tesznek érte. Egyszerűen ilyen faj vagyunk, sokkal többen vágynak arra, hogy mások fölött állhassanak, mint ahányan nem, és ez elkeserítő, de igaz. Könyvünk szereplői közül rengetegen semmi másra nem vágynak. Nem számítanak a kincsek, sem a jólét, az számít, hány ember fölött uralkodsz, és a tudat, hogy mennyi mindent tehetsz meg.

A hangsúly másik fele pedig a bizalmon és az áruláson van. A könyvben sokszor feltűnik a mondat: "Bárki bárkit elárulhat." És ez így is van. Senki ne ringassa magát abba a hitbe, hogy szeretett főszereplőnk nem teszi meg.
Az elején ezt a dolgot nehéz átérezni, mert még nem ismerünk senkit és nem látjuk át a helyzetet, de a könyv második felében, már világos, hogy az írónő ezt a mondatot komolyan gondolta. Senkiben sem lehet bízni, mert lehet az akár a jó cél érdekében is, de mindenki elárulna szinte mindenkit. És persze feljön a kérdés, hogy a cél valóban szentesíti-e az eszközt, bár ezt a könyv nem dolgozza ki túlzottan, pedig ez egy jó lehetőség.

Javarészt a szereplőkkel is elégedett voltam, bár ilyen téren még van hova fejlődni. Nagyon kíváncsi lennék, hogy Mare karakterével mit kezd a szerző a későbbiekben, ugyanis ő a főszereplőnk és egyelőre "jóként" van beállítva, de azért érdekes egy gondolkodásmódja van. Ebből kétféle dolog lehet. Az egyik, hogy ez tudatos és Mare később rájön, hogy változni kéne, vagy nem az, és lesz nekünk egy borzalmas főszereplőnk, akiről el kéne hinni, hogy példakép. Az előbbi megoldásért jár a piros pont, az utóbbi esetében viszont verni fogom a fejem a falba.
Rajta kívül még a két herceget ismerjük meg jobban, a többiek eléggé háttérbe szorulnak, vagy csak apró információmorzsákat kapunk róluk. Cal és Maven érdekesek, és kellőképpen élőek, de nem kiemelkedően kidolgozottak. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit kezd velük a következő rész.

A megfogalmazás tetszett, egy kicsit különleges volt és a fordítónak is jár a piros pont.

Ami igazán berántott, az azt hiszem, a hangulat volt. Az ugyanis meglehetősen erős, és nem nagyon ereszti az embert.
A cselekménnyel már voltak gondok. Valahogy az ember nem érzi a tettek és történések súlyát, a csavarok kiszámíthatóak, és végül is nem tudjuk, hogy hova akar kilyukadni ez az egész - ami nem lenne baj, de végig volt bennem egy olyan érzés, hogy az írónő se tudta. A vége jó volt, kellőképpen pörgős és izgalmas, éreztük a dolgok jelentőségét, és volt tét, de közben a politikai események szólhattak volna sokkal nagyobbat is. Kár érte, mert az ötlet nagyon jó, de a kivitelezés ilyen téren elég gyenge.

Ettől függetlenül olvasom tovább a sorozatot, és reménykedem, hogy az írónő tanult a hibáiból és a második rész már olyan területeken is jól fog teljesíteni, amelyeken az elsőnek nem jött össze a dolog.

Borító: 
Én odáig vagyok érte. Egyszerű és szép, de mindent elmond, amit kell, tökéletesen passzol a tartalomhoz és igényes.
Viszont nálunk a GABO adta ki, akiknél nem újdonság, hogy szétesnek a könyvek - az addig oké, hogy könyvtári, de az azért egy kicsit erős egy 2015-ös könyvtől, hogy darabjaira hullik a kezemben. Szó szerint.

Kedvenc idézet(ek): 
"Láng és árnyék. Az egyik sem létezhet a másik nélkül."

"– Hasonlóképpen, úrnőm.
– Ne nevezz így!
– Ahogy kívánod, úrnőm."

"Mindegy, milyen színű az ember vére, mindig elbukik."



Röviden összefoglalva:
Hibái ellenére én tudom ajánlani. Van benn egy-két elgondolkodtató dolog a világából adódóan, és eléggé olvastatja magát, szóval ha az ember vevő az ilyesmire és épp nincs mit olvasnia, akkor nem rossz választás.