Victoria Aveyard - Üvegkard

Kapcsolódó: Vörös Királynő

Oldalszám: 468
Kiadó: GABO
Eredeti cím: Glass Sword
Fordító: Kleinheincz Csilla
ISBN: 9789634062608
Országos megjelenés: 2016
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
A ​KARD VAGYOK,
ÜVEGBŐL KÉSZÜLTEM,
és érzem, hogy
KEZDEK MEGREPEDNI.

A VÖRÖS KIRÁLYNŐ második kötetében Mare Barrow története folytatódik.

MARE BARROW EGY DOLOGBAN BIZTOS: Ő MÁS, MINT A TÖBBIEK.
Mare Barrow vére vörös, mint a közönséges embereké, de Ezüst képessége, amellyel parancsolni tud a villámnak, olyan fegyverré teszi őt, amelyet a királyi udvar meg akar szerezni magának.
Maven, a herceg, aki elárulta, csalónak bélyegzi Mare-t, de a lány menekülés közben felfedezi, hogy nem ő az egyetlen a fajtájából.
Miközben a királlyá koronázott, bosszúálló Maven üldözi Mare-t, ő elindul, hogy megkeresse a többi Vörös-Ezüst harcost, hogy együtt vegyék fel a küzdelmet az elnyomók ellen.
Mare azonban halálos ösvényre téved, és az a veszély fenyegeti, hogy pont olyan szörnyeteggé válik, mint akit le akar győzni.
Vajon összeomlik a lázadás által követelt áldozatok súlya alatt? Vagy az árulás már mindörökre megkeményítette a szívét?

Véleményem: 
Ez az írónő egy igazi művész. Az ugyanis szerintem határozottan művészet, hogy valaki egy kimondottan jó első rész után ennyire elrontsa a másodikat.
Na de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg, mik vannak nekünk itt.

Ez a második rész közvetlenül az első vége után folytatja a történetet. Mare és Cal megmenekülnek Maven elől és felfedezik, hogy mekkora is a Skarlát Gárda, miközben Maven még nagyobb nyomorba dönti a Vörösöket. Mare elkezdi keresni az úgynevezett újvérűeket, akik olyanok, mint ő - vörös a vérük, de az Ezüstökénél is erősebb képességekkel rendelkeznek. Ehhez azonban versenyt kell futnia az idővel, ugyanis Maven mindent megtesz, hogy őt maga mellett tudja, és megvannak a módszerei.

Nem is tudom, hol kezdjem. Ez a könyv olyan, mintha Victoria Aveyard leült volna, hogy "na, most akkor írunk", és ez lett volna az utolsó pillanata, amikor még tudatában volt cselekedeteinek. Végig úgy éreztem, hogy nem csak én nem tudom, hova tart ez az egész, de ő se.
A világot az első részben szerettem, de arra számítottam, hogy azért továbbépíti. Na, hát ő ezt nem így gondolta, tökéletesen megelégedett azzal, ami van. Nyitókötethez elég volt, második részhez már kevés.
Nem hoz fel semmi újat, nem tudunk meg semmit se a múltról, se a jelenről. Ilyet nem tanácsolt csinálni se disztópiában, se fantasyben - és ez ráadásul mindkettő egyszerre.
Tehát a jó világból származó előnyét elvesztette, pedig az első részt olyan 60%-ban ez vitte el a hátán.

Mi van a cselekménnyel?
Rosszabb, mint volt. Pedig reménykedtem benne, hogy nem ez lesz, ugyanis az első résznek ez volt az egyik gyenge pontja. Mint mondtam, végig nem tudtam, hova tart ez az egész, és nem is derült ki. A szereplők rohangálnak ide-oda, keresik az újvérűeket aztán Mare elkezdi kiképezni őket, hogy kiszabadítsák azokat, akiket Maven már elfogott, de ennyi. Ez megy konkrétan 460 oldalon keresztül. És ha nem értitek, mit lehet ezen ennyit húzni, akkor közlöm, hogy én se, pedig én már olvastam. Az egész kusza és halálosan unalmas, sokszor egyszerűen már csak idegesítő.
Az előző könyv üzeneteit ismételgeti, de semmi mást nem kezd velük ezen kívül. Igen, bárki bárkit elárulhat, vettük elsőre is, nem kell még ötvenszer leírni fejezetenként. Főleg, hogy már nem is aktuális a dolog.

Karakterfejlődés abszolút nincs, legfeljebb visszafejlődés. Az előző résznél említette, hogyha Mare ilyen marad, legalább éreztetni kellene, hogy ő nem egy pozitív karakter. Na hát ez nem történt meg, de végül is Mare is változott - sokkal rosszabb lett.
Hogy ezt a lányt még miért nem ütötte agyon vagy inkább agyhelyen senki, az a könyv legnagyobb rejtélye. Ilyen drámakirálynővel legfeljebb az Alkonyatban találkozik az ember.
Mare folyamatosan látványosan szenved és sajnálja magát, mindezt általában totálisan alaptalanul. Én értem, hogy nem volt könnyű élete, el is ismerem, hogy néhány panasza jogos, de könyörgöm. Olyan emberekkel van körülvéve, akik megjárták a háborút, méghozzá évekig harcoltak a fronton. Drágalátos szerelme a saját kezével ölte meg az apját, mert a tulajdon öccse kényszerítette. És még lenne hova sorolni.

Mégis Mare a legnagyobb áldozat, ő legalábbis biztos ebben. Gátlástalanul áttapos mindenkin, kihasználja az úgynevezett "szeretteit" és nem fél őket a biztos halálba küldeni - csak hogy ő ne legyen egyedül, mert szegény azt nem bírná, valaki mindig kell az oldalára. Ezek után még ráfér az arcára, hogy közölje a bátyjával, hogy nem bízik benne, mert hát miért bízna, csak felfogott pár golyót helyette.
Na meg persze ott van az, hogy végig felsőbbrendűnek és különlegesnek gondolja magát - holott pont azokra vadászik, akik ugyanolyanok, mint ő. Kicsit ellentmondásos a dolog, vagy nem?

Maven ellen harcol, de igazából alig jobbak a módszerei, és ez még rendben is lenne. Sőt, kifejezetten jó lenne, ha az írónő nem igyekezne pozitív karakternek beállítani. Elvégre kellenek az olyan könyvek is, ahol a főszereplő negatív, de itt nem erről van szó. Mare hős akar lenni, vagy valami olyasmi. A baj az, hogy távol áll tőle. És amikor Cal végre megmondja neki, hogy senkivel sem törődik magán kívül, eltipor bárkit és csak kihasználja az embereket, akkor még neki áll feljebb.

Szóval igen, bekövetkezett az, amitől féltem, Mare csak még rosszabb lett, és ennek örülnünk kéne. Calt sikerült egy kicsit jobban megszeretni, szóval ez egy fél piros pont, de rettenetesen kevés szerepe van, mert csak egy kellék Mare drámájában. Még akikről lehetne beszélni, azok Shade, Kilorn és Farley, de az a helyzet, hogy ők is inkább csak eszközök, mint élő-lélegző karakterek.

A kapcsolatok pedig, a fentebbiekből kifolyólag, szintén nem mennek sehova. Nem tudom, hogy Mare és Cal szálát az írónő szerelmi szálnak szánta-e, avagy sem, de a jobbik verzió az az utóbbi. Mert van itt valami olyasmi, de harmatgyenge és pocsék.

A csavarok - már amennyi egyáltalán van - kiszámíthatóbbak, mint az első részben, semminek nincs súlya vagy hatása, rettenetesen lapos és értelmetlen az egész.
Szóval ennyi, ezt kaptuk egy jó nyitókötet után. Nem gondoltam volna, hogy fizikailag lehetséges ennyire elrontani valamit, ami ténylegesen ígéretesen indult, de hát tévedni emberi dolog.
Kár érte.


Borító: 
Azt még mindig szeretem. Egyszerű és igényes, nekem egyszerűen csak tetszik és kész. Legalább ez.

Kedvenc idézet(ek): 
Aha, viccnek jó volt. Nincs ilyen.

Röviden összefoglalva: 
Zseniálisan előkészített pofára esés. Ha olvastad az első részt, és úgy érzed, ez egy ígéretes sorozat, akkor ne menj tovább és maradj meg ebben a hitben. Megkíméled magad 460 oldalnyi tömény szenvedéstől.
Én mindenesetre folytatom a sorozatot, ha kipihentem ezt a részt, hiszen a remény hal meg utoljára. Mert ő a gyilkos.