Sarah J. Maas - Köd és harag udvara

Kapcsolódó: Tüskék és rózsák udvara

Oldalszám: 750
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: A Court of Mist and Fury
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789634570943
Országos megjelenés: 2017.12.15
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Véleményem:
Az előző résznél sokszor elmondtam, hogy nem rossz az a könyv, de ettől az írónőtől én többet vártam.
Na, itt van az a több.
Most már hivatalos: Sarah J. Maas remek író, de a nyitókötetekkel nincs összebarátkozva. A sorozatok összes többi részét fantasztikusan meg tudja írni, de az elsőt valahogy nem. Végül is mindenkinek vannak gyenge pontjai.

A történet nem sokkal az első rész vége után játszódik. Feyre tündérként él tovább, próbálja feldolgozni, ami vele történt, és készül rá, hogy összeházasodjon Tamlinnel. Kapcsolatuk azonban nem felhőtlenül boldog, mindkettőjüket kísértik a Hegyalján történtek, ráadásul ott van Feyre Rhysanddel kötött alkuja is.

Sarah J. Maas az első részben felépített egy rendszert, elkezdett kidolgozni egy kapcsolatot, most pedig fogta magát, fél másodperc alatt kitörte a dolog gerincét, ugrált rajta egy kicsit, és alkotott valami sokkal jobbat, amiben azért visszaköszönnek a régi szépségei.
A világ kinőtt magából, a szerelmi szál vett egy hajtűkanyart és függőlegesen megindult felfelé, a karakterek ezerszer kidolgozottabbá és árnyaltabbá váltak. Sokkal epikusabb és pörgősebb lett az egész, mind a háború miatt, mind érzelmi síkon.

Na de kezdjük ott, hogy világ. Én szerettem az első részben a Tavasz udvarát, és tetszett a világépítést, de mindaz igazából semmi ehhez képest. Megismerjük az Éjszaka udvarát és ennek a világnak még jó sok pontját, részletes leírást kapunk, és én már ott akarok élni, köszönöm szépen. Nagyon jó a hangulata az egésznek, érdekes és az írónő remekül festi le. Az az igazság, hogy ilyen téren ez a sorozat már sokkal jobban teljesít, mint az Üvegtrón.

Aztán, maga a cselekmény. Na hát itt is van minden. Minden, amiért panaszkodtam az első részben, megszűnt létezni, és jött helyette valami sokkal jobb. Izgalmas, jól ütemezett, a könyv nem engedi magát letenni, a vége miatt pedig a falat kaparom a folytatásért. 750 oldalas a könyv, de túlontúl rövidnek éreztem, olvastam és olvastam, mert tudni akartam, mi történik, de közben nagyon nem vágytam rá, hogy vége legyen.  Pontosan ez az, amit az írótól vártam. Egy tündérvilág, ami a háború küszöbén áll, és ezt nem lehet megoldani annyival, hogy most akkor mindenki harcol a jó ügyért, ugyanis mindenki szerint más a jó ügy, mindenkinek mások az érdekei, senkiben sem lehet igazán megbízni, ráadásul az ellenség sokkal erősebb, mint ami még könnyen kezelhető lenne.

Van nekünk olyanunk is, hogy szerelmi szál. Na most, az előző résznél sokat panaszkodtam erre a területre, mert hát határozottan gyengére sikeredett a dolog.
Na most, itt volt egy fordulópont. Már az elején kiderül, hogy a Tamlin-Feyre szál erősen haldoklik, és hogy ez csak egy amolyan szükséges rossz volt.
Elgondolkodtam rajta, hogy mégis minek kellett bele egyáltalán, de van benne logika. Visszanézve már nem volt felesleges a dolog, és bár erőltetett, megvan ennek az oka.
Van nekünk viszont egy új szerelmi szál, amit egyszerűen imádtam, és állítom, hogy a legjobb, amit Sarah J. Maas eddig megírt, pedig ilyen téren is szokott alakítani.

Aztán: karakterfejlődés.

Feyre az előző részben egy olyan főszereplő volt, akit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Ki tudtam békülni vele és láttam a kidolgozottságát... de ennyi. Itt viszont sokat változik a helyzet.
Feyre gyakorlatilag depressziós lett, és elkezdett teljesen leépülni. Ezen Tamlin sem segít, gyakorlatilag csak tovább ártanak egymásnak.
Aztán kap külső segítséget, de ez nem lenne elég. A külső segítség annyira elég, hogy realizálja a pontos helyzetét, és rájöjjön, hogy van választási lehetősége. Nagyon szerettem ezt a részt, ugyanis valamilyen szinten reális. Kell külső segítség, ugyanakkor te is kellesz hozzá, hogy felépülhess. Egyik sem hiányozhat, és senki sem mondja, hogy könnyű.
Feyre küzdött, és bár sosem felejti el a múltat, mondhatjuk, hogy kimászott a depresszióból. És a könyv érzékelteti, hogy ehhez mekkora erő kell, és Feyre tulajdonképpen ezért lesz hős. Mert a saját démonaival szemben győzött.
De ezen kívül is vannak itt dolgok. Sokkal árnyaltabb és - számomra legalábbis - érhetőbb lett, és nem ő az egyetlen.
Még az első résznél reklamáltam, hogy Rhysand sokkal érdekesebb karakternek tűnik, mint Tamlin. Na, jó helyen tapogatóztam. Nem nagyon akarok spoilerezni, de legyen elég annyi, hogy elég nagy kedvencet avattam.
Tamlinnel kapcsolatban meg csak annyi bukott ki belőlem, hogy "én megmondtam".

De kapunk még új szereplőket is, ott van Cassian, Azriel, Mor és Amren, a Nyár udvarának főura, és egyre többen lesznek, ahogy belemászunk a politikába.

Nem mondom, hogy ez a könyv tökéletes. Ha nagyon szét akarom szedni, biztos felszínre tudok hozni nem egy hibát, de elsőre semmi komoly nem jön fel. Az az igazság, hogy annyira élveztem olvasni, és annyira sok részlete tetszett, hogy ha voltak is hibái, nem tűnt fel. A fordítás is jobban sikerült, mint az első résznél (bár azon továbbra sem tettem túl magam, hogy a Drakon nevet "lefordították" és lett belőle Sárkány), és elírást is kevesebbet találtam.

Borító:
Lényegesen jobban tetszik, mint az első részé, már csak a színvilága miatt is. Azt még mindig nem értem, miért nem lehet a magyar címet ráírni és levenni az angolt, de ezt leszámítva nagyon szép és tökéletesen passzol a tartalomhoz.

Kedvenc idézet(ek):
"Rhysand lesepert egy láthatatlan porszemet Tamlin ingujjáról. A lelkem mélyén csodáltam vakmerőségét. Ha az én torkomat választotta volna el csupán néhány hüvelyk Tamlim fogaitól, akkor én biztos mekegtem volna a félelemtől.
Rhys tekintete rámvillant.
– Tévedsz. Ha jól emlékszem, amikor Tamlin fogai a torkod közelében voltak, akkor jol pofán vágtad."

"Örülj, hogy emberi szíved van, Feyre. Csak sajnálhatod azokat, akiknek nincsenek érzéseik."

"Rhysand a nyugalom álarcát öltötte magára.
– Hová rejtették?
– Mondj egy olyan titkot, Éjszaka lordja, amiről senki nem tud, és én is elmondom neked az enyém.
Már valami borzalmas igazságra készültem, de Rhys így szólt:
– A jobb lábam hasogat, ha esik az eső. A háborúban sérült meg, és azóta fáj.
A Csontfaragó elröhögte magát, én pedig döbbenten bámultam Rhysre.
– Mindig is te voltál a kedvencem."

Röviden összefoglalva:
Mindenképpen ajánlom. Ha valaki olvasta az első részt, és nem tudja eldönteni, akarja-e a másodikat, akkor akarja, higgye el. Sokkal jobban sikerült, mindenképpen megéri kézbe venni.
Sarah J. Maas rajongóinak gondolom már egyébként nem kell ajánlani, aki pedig még nem olvasott az írónőtől, annak szerintem egy próbát megér.