2017. március 19., vasárnap

Sophie Jordan - Hidden

Oldalszám: 240
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Hidden
Fordító: Gát Anna
ISBN: 9789633991954
Országos megjelenés: 2014.12.12
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának záró részében Jacindának ki kell szabadulni a drakikon kegyetlen kísérleteket folytató enkrószok fogságából, és kiszabadítani fogolytársait is, miközben kiutat kell találnia egy szerelmi háromszögből is, és rendet tennie a felbolydult, korrupt falkában, ahonnan származik. Az ember fiú és a draki herceg között őrlődve újra kell értelmeznie, hová tartozik és mi a fontos számára, és kemény leckék árán megtanulnia, miről tud lemondani, ha kell, és mi az, amit képtelen örökre elveszteni…

Véleményem:
Amikor elolvastam a trilógia első részét, mindenképpen folytatni akartam. Amikor elolvastam a második részt, már nem voltam olyan biztos benne. Mikor visszavittem a könyvtárban, már biztos lettem - abban, hogy nem olvasom el a harmadikat.
De mivel Giger mazochista (vagy legalábbis nagyon úgy fest, hogy az), ezért mégiscsak nekiesett.
Teljesen felesleges volt, csak az időmet pazaroltam, pedig abból egy két tanítási nyelvűbe járó magyar gimnazistának egyébként sincs olyan rengeteg, de hát ez részletkérdés.

De mi is történik ebben a könyvben?
Elméletileg egy komplett végjáték, gyakorlatilag én egy élettelen halommá untam össze magam. Összesen az tartott ébren, hogy laponként kétszer felhúztam magam a felkiáltójelek tömegein.
Tény és való, hogy izgalmasabb, mint az előző rész, és azért történik is benne valami, de mindez borzasztóan van megírva, és mivel a szereplők nagy részét véglegesen és visszavonhatatlanul meguntam/megutáltam, nem igazán volt miért/kiért izgulni.

Jó, inkább kezdjük a pozitívumokkal, mert lassan saját magamat is lehangolom.
Ez az egész draki-dolog még mindig érdekes. Nincs benne semmi új az első részhez képest, de legalább érdekes. Eleve odáig vagyok a sárkányokért, és a világgal úgy összességében nem voltak problémáim. Igaz, sokkal több lehetőség rejlett ebben az egészben, mint amennyit a kedves szerző kihasznált, de legalább kitalálta ezt a világot, és ezt én sem vitathatom el tőle.
Az eleje igazából jól indult. Az ellenség már nem egy arctalan valami, amitől csak azért kell félni, mert azt mondták, hanem végre megtudtuk, miről is van szó pontosan. Ez is lehetett volna sokkal részletesebb és értelmesebb, de még mindig belefért az "egynek elmegy" kategóriába.

De igazából ennyi, és nem több. Az emberi (drakii) kapcsolatok a béka egy bizonyos alkatrésze alatt vannak hatvan méterrel, a szerelmi szál szimplán csak kidolgozatlan, az összes többi szenvedős és idegesítős.
Mert ha a sok szenvedésnek esetleg értelme is lenne, akkor azt mondom, oké. De mivel az összes szereplő érzelmi analfabéta és/vagy funkcionális analfabéta és/vagy annyira kidolgozott, mint egy darab kavics a Marianna-árok alján, így az egész csak felesleges mártírkodás, illetve egy-két teljesen logikátlan konfliktus, amitől az ember veri a fejét a falba.
És ezzel tulajdonképpen le is írtam a teljes cselekményt.

Az első részben még voltak olyan konfliktusok, amikkel tudtam mit kezdeni. A másodikban ezek eltűntek és jött helyettük egy rakat értelmetlen hülyeség - bocsánat, de erre nincs jobb szó - a harmadik rész pedig ezeket ragozta tovább.
Én próbálok értelmes gondolatokat összeszedni, de nincs miről. Egyrészt rövid a könyv - bár korántsem elég rövid -, másrészt egyszerűen annyira nincs benne semmi, hogy az fáj. Egyfajta lezárása annak a felesleges továbbfűzésnek, ami a második résszel kezdődött.
És tényleg sajnálom, mert ha csak az első részt olvasom, akkor valószínűleg kellemes emlékként marad meg bennem, még ha nem is válik a kedvencemmé.

Ami talán legeslegjobban idegesített, az az írásmód.
Először is: nem rakunk minden mondat végére húsz !-et!!!!! Egy facebookos beszélgetésben is falnak megyek tőle, nemhogy egy könyvben. Ha valaki valamit kiabál, vagy csak érzelmekkel teli hangon mondja, akkor ott van a nyolc írásjel, pedig az olvasó nem szellemi fogyatékos, szerintem egyből is ért.
A tőmondatokról már beszéltem az előző részeknél, a fogalmazás gyenge, igazából az egész egyszerűen csak rossz minőségű.

Karakterek:
Jacinda, menj a pokolba! Szerintem az eddigiek is erőteljesen utalnak rá, hogy nem vagyok odáig értük. Jacinda tipikusan az a YA karakter, aki a mártírkodáson kívül mást nem igen tesz, azt viszont 0-24-ben képes művelni, a fáradtság bármiféle jele nélkül. Értem én a bűntudatot, és valóban ritka borzalmas dolog tud lenni, de ilyenkor nem az a megoldás, hogy az ember huszonnyolcszor elismétli (/óra), hogy mennyire rossz, amit tett, milyen szörnyű emiatt most másoknak, és hogy ezért neki milyen rossz. Ez egyrészt egy rettenetesen rossz felfogás, másrészről egy olyan helyzet, amiről messziről világít, hogy a kedves írónő semmi értelmes témát nem bírt felhozni és kidolgozni, ezért maradt az önmarcangolás, mert hát az Stephenie Meyernek is milyen jól bevált a Twilightban. Jacindának az első részben még legalább egy-két értelmes gondolta volt (amik kapcsán mostanra felmerült bennem a gondolat, hogy csak véletlen baki volt), mostanra azonban semmi sem maradt. Amikor nem azon szenved, hogy mit tett, akkor azért sajnálja magát, amit nem kaphat meg.
Will most már igazából csak és kizárólag azért van, hogy legyen már ott az a szerelmi szál. Ekkora jellemmel és jelentőséggel felőlem lehetne elszáradt szobanövény is.
Cassian volt az egyetlen, akiről nagy jóindulattal lehet feltételezni, hogy megtartott pár agysejtet, és őt még tartottam is valamire.
Tamra azért van, hogy legyen egy porcelán-hercegnő, akiért aggódhat a fő"hős", és akit folyton védeni kell.
A többiek meg még náluk is felejthetőbbek.

Borító: 
Gyakorlatilag ugyanaz, mint az első, csak tükrözve, és legalább a cím színe sem illik a képhez. Nekem nem nyerte el a tetszésemet, de embere válogatja.

Kedvenc idézet(ek): 
Feladom, nem találtam. Egyszerűen annyira idegesít az írásmód, hogy nem bírtam kiszedni egy darab értelmesnek tűnő mondatot sem.

Röviden összefoglalva: 
Nem. 
Csak így: nem.
Ha valaki feltétlenül össze akar futni a drakikkal, akkor az első részt ajánlom, a többivel pedig jobb vigyázni. A Firelight tényleg egészen tűrhetőre sikeredett, egynek elment, sok része tetszett is. De a második és harmadik rész szerény véleményem szerint csak papír és időpocsékolás, mellesleg teljesen elrontja azt az élményt, amit az első adhat.











2017. március 12., vasárnap

Sarah J. Maas - Üvegtrón

Oldalszám: 544
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Throne of Glass
Fordító: Varga Csaba
ISBN: 9789633731802
Országos megjelenés: 2013.09.17.
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.

Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Véleményem:
Nagyon halogattam ezt a bejegyzést, pedig egy vázlatot rögtön az olvasás után összedobtam. Akkor úgy éreztem, viszonylag jól összeszedtem a gondolataimat, csak aztán valamiért magát a bővebben kifejtett véleményt mégsem írta meg. Később pedig már egyáltalán nem éreztem azt, hogy mindent össze tudok szedni, amit kellene.
Végül megerőltettem magam, bár nem ment könnyen.

Az a baj, hogy én ezt a sorozatot már most megszerettem, pedig még csak három kötetét olvastam, abból is egy előzmény. Beszippantott a világ, magával ragadott a történet, a szívembe lopták magukat a szereplők. Ugyanakkor - és főleg ebben az első részben - elég sok kivetnivalót is találtam a sorozatban. Amolyan "szeretem, és ezért rettenetesen haragszom rá a hibáiért" kapcsolatom lett a könyvekkel, ami gyanítom, hogy a későbbiekben okoz majd még egy-két idegrohamot.

De kezdjük az elején, elvégre ez mégis csak az első rész.
Történetünk egy, a miénktől teljesen független, kitalált világban játszódik. Itt él Celaena (ezt a nevet képtelen vagyok elsőre leírni, nézzétek el, nagyon este van, és hetek óta minden egyes nap a végtelenségig le vagyok fárasztva), aki Adarlan legjobb orgyilkosa - legalábbis volt, amíg el nem kapták, és arra nem ítélték, hogy rabszolgaként dolgozzon a távolvégi sóbányában. Celaena egy évig húzza itt, ám ekkor előszedik, ugyanis a királynak szüksége van egy "bajnokra". Ezért a címért ugyan meg kell küzdenie, és semmi kedve a poszt betöltéséhez, de még ez is ezerszer jobb, mint a sóbánya, ráadásul így a későbbiekben szabad lehet.
Tehát főhősnőnk természetesen belemegy a játékba, beköltözik az üvegpalotába, és sokkal jobban belekeveredik úgy nagyjából mindenbe, mint ami még jól esne az embernek.

Az elején nem voltam oda érte. Az rögtön lejött, hogy igényes könyv, a világmegalkotásban is van munka, és azért a karakterek sem kétdimenziósak. De a cselekményt semmilyennek tartottam, a fantasy szálat túlságosan kidolgozatlannak, a főszereplőt unszimpatikusnak. Rengeteg elem csak volt a háttérben, ami a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, de az írónő nagyon sokáig semmit sem kezdett vele. A szerelmi háromszög idegesített, és nagyon, de nagyon vágytam rá, hogy valaki leüsse Celaenátt.

Aztán jött egy fordulópont.
Nem tudnám meghatározni, hogy ez pontosan hol is volt, de azt tudom, hogy ott volt, és én ettől a ponttól kezdve nem voltam hajlandó letenni a könyvet. Nem azt mondom, hogy innentől mindent imádtam, és minden simán ment, de valahogy berántott, és nem tudtam szabadulni tőle. A szereplőktől már nem kaptam hülyét (legalábbis nem mindtől), a cselekményt és a szerelmi szálat izgalmasnak találtam, és semmi másra nem vágytam, csak hogy megtudjam: és most hogyan tovább? Aztán a könyv utolsó negyedében már teljesen kétségbe voltam esve, hogy már mindjárt vége, de én még nem akarom, hogy vége legyen.

Azt hiszem, az egyik fő oka annak, hogy ekkora változás ütött be az élményben, az az, hogy Sarah J. Maas nagyon tudja, hogyan kell izgalmasan írni. Nem részlettelen, nem kapkodós, mégis tövig rágod a körmöd. Szeretem a stílusát, mert bár néhol bele tudok kötni, egyáltalán nem ír rosszul, és az olyan eseményeket is izgalmasan írja le, amik egyébként egyáltalán nem azok.

Amit viszont még így is sajnálok, az az, hogy hiába tudjuk, hogy van itt a háttérben elásva mágia is, gyakorlatilag semmit nem kezdtünk vele. Pedig az a kevés, amit a kedves szerző megmutatott, nagyon kreatív volt, és én ebből akartam még. Ha már egyszer vette a fáradtságot, és összerakott egy új világot, akkor legalább használja ki - nekem legalábbis ez lenne a logikus, meg úgy még pár millió másik embernek.
Igen, ez nagyon fáj.
Mert értem én, hogy majd később lesz nagy szerepe, de én akkor is azon a véleményen vagyok, hogy egy nyitókötet nem azért nyitókötet, hogy egy hosszúra sikeredett előzetesként bemutassa, mik fognak jönni. Szerintem igenis meg kell állnia a lábán, mint önálló könyv, és igenis fel kell mutatnia valamit, amitől emlékezetessé válik. Nem elnyújtott fülszöveget akarok olvasni, hanem regényt.

Maga a verseny egyébként izgalmas volt, főleg a könyv második felében. Ráadásul nem álltunk meg itt, hanem ezen kívül is elég sok dolog történt a palotában. A szerelmi háromszög egy darabig zavart, aztán nem figyeltem rá, aztán szépen lassan elkezdte rombolni a nem létező lelkem. Hogy melyik időszak mettől meddig tartott, arról megint csak halvány lila fogalmam sincs, és nem tudom, hogy ezt hogy hoztam össze. Vagy csak én voltam extrém figyelmetlen, vagy a könyv játszik az olvasók összezavarására.

Összességében azt tudom mondani, hogy csalódtam is, meg nem is. Sok szempontból nagyon tetszett ez a könyv, és a sorozatra egyébként azóta teljesen rákattantam, de sok szempontból haragszom is rá, mert lehetett volna sokkal jobb. Azt előre megsúgom, hogy a második rész sokkal jobban tetszett, illetve az előzmény novellás kötet is.

Karakterek:
Hát, itt bajban vagyok.
Celaena az a karakter, akit az egyik pillanatban meg tudnék fojtani, a másik pillanatban meg legszívesebben megölelném. Az biztos, hogy kidolgozott és érdekes karakter, de néhány dolgától feláll a szőr a hátamon. Nagyon hiányzik neki, hogy valaki egyszer helyre tegye, és nagyon remélem, hogy ez majd így a harmadik kötet táján meg is történik (ahol én tartok, ott még nem történt meg, pedig időszerű lenne). Voltak olyan pillanatai, amikor tökéletesen tudtam vele azonosulni, nem egy tettéért fel tudtam rá nézni, de még bőven van hova fejlődnie. Néha annyira nagy baromságokat művel - már elnézést, de erre nincs jobb szó - hogy attól az olvasók fele agyvérzést kap, a másik fele meg már nyugtatót szed.
Chaol - jaj, Chaol. Csak én érzem úgy, hogy ez a srác rettenetesen szerencsétlen? De úgy szerethetően. Ha tőlem bárki megkérdezi, hogy Chaol vagy Dorian, akkor rávágom, hogy Sam, és ezt szerintem sokan meg is fogják érteni az előzménynovellák elolvasása után, de azért Chaolt is sikerült megkedvelnem. Kaphatott volna egy kicsit nagyobb szerepet, de végül is ez még tényleg nem az ő ideje volt, és ezzel azért együtt tudok élni.
Doriant szintén kedvelem, bár nem mindig tudtam megérteni. Értem én, hogy nem könnyű, de néha igazán kiállhatna magáért az apjával szemben. Ha már másokkal olyan határozott meg nagyszájú tud lenni, akkor ilyen téren is összeszedhetné magát.
Nehemiát a könyv nagy részében úgy utáltam, ahogy volt, de a végére azért jobb lett a helyzet. Eleinte idegesített a viselkedése, nem nagyon láttam benne a pozitív tulajdonságokat, de később nagyon tetszett az, ahogy a népéért aggódott. Jó volt, hogy egy zsarnoki rendszerben játszódó könyv jóságos uralkodókat is vonultatott fel. A világ nem fekete és fehér.


Borító:
Mindenki el van ájulva a borítóktól, de engem ez pont nem nyűgöz le. Valóban megvan a maga szépsége, de inkább fanart, mint borító. A cím betűtípusa szerintem is jól néz ki, meg a színvilág is oké, de ennyi. Nekem nem nyerte el a tetszésemet, de valahol értem, miért tetszik olyan sok olvasónak.

Kedvenc idézet(ek):
"– Milyen barátom vagy, hogy nem viszel magaddal, vagy nem maradsz velem?
– Mi az, hogy barátod? – mordult fel a kapitány. A lány elpirult.
– Hát talán helyesebb volna, ha „duzzogó kísérőnek" neveznélek. Vagy „vonakodó ismerősnek", ha az jobban tetszik – töprengett, ám ekkor a legnagyobb meglepődésére a fiatalember elmosolyodott."

"– Sajnos az előbbi kis mese miatt kénytelen leszel úgy tenni, mintha kedvelnél. Különben az emberek átlátnak a szitán.
– Úgy tűnik, hogy ugyanolyan kifacsart humorérzéked van, mint a koronahercegnek.
– Lehet, hogy ő lesz a legjobb barátom, téged meg kirekesztünk, csak hogy megpukkadj a sárga irigységtől."

Röviden összefoglalva: 
Ajánlom. Minden hibája ellenére én nagyon megszerettem, és bár még bőven van hova fejlődni, fog adni egy olyan élményt, amit csak akkor érthetsz meg, ha elolvastad. Nem feltétlenül a fantasy szerelmeseinek adnám a kezébe, mert ilyen téren sokkal többet ígérnek, mint amit adni fog. Talán később meg is kapjuk mindezt, de ebben a részben még biztosan nem. Szerintem megéri belekezdeni a sorozatba, de ez akkor sem a világ legerősebb nyitókötete.



2017. március 3., péntek

Zombi apokalipszis book tag

Hát, ez a nap is elérkezett - az első szülinapunk hosszas megünneplésének utolsó napja. Úgy döntöttünk, hogy egy közös bejegyzéssel zárjuk ezt a - hát, előkészületek szempontjából hosszú, lefolyása szempontjából már nem annyira - időszakot. A tag innen van, ha valakinek megtetszik, nyugodtan töltse ki. Reméljük, élveztétek ezt az öt napot, mi ezt szerettük volna elérni. Ezek után visszatérünk a normális kerékvágásba, és remélhetőleg a jövőben tartunk még pár ilyen szülinapot.

Szabályok:
- Válassz ki 5 könyvet!
- A címüket írd fel 1-1 papírdarabkára, gyűrd/hajtogasd össze, rakd bele valamibe, amiből majd húzol.
- Az első kérdésnél húzol egyet, véletlenszerűen kinyitod a hozzátartozó könyvet, és az első szereplő, akit meglátsz: a válasz a kérdésre.
- A második kérdésnél ugyanezt a könyvet nyitod ki újra és az első karakter, akit meglátsz: a második válasz.
- Ugyanígy tovább párosával haladva.. 1 könyv = 2 kérdés = 2 szereplő

Ezek után össze fog gyűlni egy túlélőcsapat, a mi esetünkben kétszeres létszámmal, mivel Blair és én is megcsináljuk. Hogy így több esélyünk lenne-e, avagy sem - hát, az majd a "sorsolások" után kiderül.

Az én könyveim:
Diana Gabaldon - Outlander - Az idegen (felettébb kiszámíthatatlan vagyok, tudom)
Maggie Stiefvater - A Hollófiúk
Cassandra Clare - Az angyal
Rick Riordan - A villámtolvaj
Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala

I. kihúzott könyv: A Hollófiúk 
1. Az első ember, aki meghal: Calla 
Hát, annyira nem fogom sajnálni. Nem nagyon sikerült megkedvelnem, szóval akármilyen kegyetlenül is hangzik, nem sajnálom, hogy ő távozik el elsőként. R.I.P.
2. Az a személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől: Noah 
Minekutána a srác eleve halott, nem nagyon árthat neki, ha lemarad egy kicsit. Majd feltápászkodik és fut utánunk. Vagy csak eltűnik a színről, és megjelenik valamikor később.

II. könyv: Az Éhezők Viadala
3. Az első ember, aki zombivá változik: Ceasar Flickerman
Így legalább nem fog annyit beszélni, nemde? Nem az a szereplő, akit kifejezetten utálnék, de azért megleszek nélküle, köszönöm szépen.
4. Az az ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől: Peeta 
Akarom én azt látni. Most az vagy véletlenül sikerül, vagy valaki, aki nálam jobban érdekli, oltári nagy kutyaszorítóban van, és azért siet annyira. Bár, ahogy ezt a srácot ismerem, még akkor sem vetemedne ilyesmire.

III. könyv: A villámtolvaj
5. A csapat idiótája: Percy 
Hát öregem, azt ki is nézem belőled.
Egyébként imádom ezt a srácot, én betegre röhögöm magam a szerencsétlenkedésén, tehát nem kizárt, hogy ez egy apokalipszis esetén is így lenne. Legalább biztosan nem lesz végig világvége hangulat. Attól függetlenül, hogy épp eljönne a világvége. Részletkérdés.
6. A csapat agya: Grover 
Aham, értem. Tehát remekül fogunk szórakozni - abban az öt percben, amíg még képesek vagyunk életben maradni. Szeretem Grovert, mert jószívű karakter, de mind tudjuk, hogy nem az eszéről híres.

IV. könyv: Az angyal 
7. A csapat orvosa: Will
Szóval akkor mindig mindenkinek démonhimlője lesz, minden világos.
8. A fegyverszakértő: Jessamine 
Lehetne rosszabb... de azért jobb is. Sokkal jobb. Egyre elveszettebbnek érzem a csapatot, de azért a remény hal meg utoljára mert ő a gyilkos.

V. könyv: Outlander - Az idegen (kizárásos alapon)
9. A harcos: Jamie 
Van isten!
Viszonylag gyorsan elfogadná a tényt, hogy mi most éppen zombik elől menekülünk, és onnantól nem nagyon félnék. Ha már a csapat agya, orvosa és fegyverszakértője nem lesznek a legalkalmasabbak a feladatukra, akkor legalább egy harcosunk legyen.
10. A csapatkapitány: Jack Randall
Jó, kész vége, teljesen elvesztünk. Szerintem jobban járok, ha Peeta elgáncsol már az elején, akkor nem kell végignéznem, ahogy "a harcos" kinyírja a "csapatkapitányt", és közben mindenki más is a zombik vacsorájává válik a nagy káoszban. Ilyen az én szerencsém.
Már csak abban tudok reménykedni, hogy Blair jobb összetételt fog produkálni a csapat másik felénél.

XXXX

És most jön Blair, aki jelenleg beteg,szóval ha óriási nagy marhaságot ír, akkor nézzétek el neki. Teljes mértékben gyógyszer hatása alatt áll. Ez abból is látszik, hogy képes egyes szám harmadik személyben beszélni saját magáról.

Könyvek:
○ J. K. Rowling - Harry ​Potter és a bölcsek köve (Harry Potter 1.)
○ Richelle Mead - Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.)
○ Cassandra Clare - Csontváros (A Végzet Ereklyéi 1.)
○ J. L. Armentrout - Obszidián (Luxen 1.)
○ Kerstin Gier - Rubinvörös - Időtlen szerelem

I. kihúzott könyv:  Vámpírakadémia
1. Az első ember, aki meghal: Lissa
Hát egyébként is olyan kis életképtelen szegényke. Ezen valahogy meg se lepődtem.
2. Az a személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől: Mason
Hát, most na. Attól függetlenül, hogy cuki, nem sokat vennénk egy nagy harc közben. Mivel a drága kedves írónő arra ment rá, hogy az "édibédiségét" hangsúlyozza ki, így fogalmam sincs mennyire tudna jól harcolni. Valamilyen szinten biztos jó lenne, de nem annyira mint mások.

II. könyv: Obszidián
3. Az első ember, aki zombivá változik: Daemon
Na belőle nem néztem ki. Bár ha ebben a világban nem lennének képességei, akkor valószínűleg igaz lenne, hogy nem bírná sokáig. De most őszintén, ha a legtöbb könyves pasi karakterről levesszük az erejét, mármint a természetfelettit, akkor nem sokáig húzná egy harc során. Persze tisztelet a kivételnek.
4. Az az ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől: Kat
Hát ehhez inkább nem fűznék semmit. Lehet, hogy Kat egy kiscicához hasonlít, de azért annak is van ám karma.

III. könyv: Bölcsek köve
5. A csapat idiótája: Weasley ikrek
Hát, attól függ, hogy vesszük, azt hogy idióta. Mert lehet hülye is, úgy mint agyilag sügér, vagy úgy, hogy viccesen hülyék. Ők inkább a második kategória.
6. A csapat agya: Harry
Maradjunk annyiban, hogy Hermione nélkül, Harry meghalt volna, még ha nem is az első könyvben, de még az elején. Mi is meg fogunk halni.

IV. könyv:  Csontváros
7. A csapat orvosa: Clary
Hát Clary nem éppen az orvosos fajta. Bár ha van nála iron, és mi is árnyvadászok vagyunk, akkor jó.
8. A fegyverszakértő: Jace
Van esélyünk, emberek! Van esélyünk!

V. könyv: Rubinvörös
9. A harcos: Maddy néni
Na ő nem éppen egy harcos fajta.
10. A csapatkapitány: Gideon
Talán túl éljük. Talán.

2017. március 2., csütörtök

Top 10 borzalmas borító

Vannak azok a könyvborítók, amiket meglátva az ember első gondolata az, hogy mégis ki volt az, aki úgy döntött, hogy ezzel jó ötlet kiadni egy könyvet - a második pedig az, hogy a többiek miért nem ütötték agyon.
Persze nem borító alapján kell ítélni, de abban szerintem mind egyetértünk, hogy jobb érzés a kedvenceinket egy szép kiadásban látni, mint egy borzalmasban.
Mindenkinek más tetszik, ez aztán végképp emberfüggő, de vannak azok a borítók, amikre tényleg szinte mindenki azt mondja, hogy katasztrofálisak - és itt jön a kérdés, hogy akkor kiknek tetszettek?
Fontos leszögezni, hogy ez a lista olyan borítókat tartalmaz, amik szerintem, az én személyes véleményem szerint nem túl gyönyörűek. Senki lelki világába nem szándékozom beletaposni, mindenkinek megvan a joga a véleményalkotásra.

10. J. L. Armentrout - Obszidián 
Még mielőtt a torkomnak ugrotok, hogy persze, csak mert én nem szeretem magát a könyvet se, és a borítót is le akarom húzni, leszögezném, hogy ennek a véleménynek semmi köze a cselekményhez vagyis annak teljes hiányához. 
Persze, a modell nagyon jól néz ki, meg minden ami kell. De tényleg kilóra akarjuk eladni a könyveket? A "Nézd, van benne egy szexi pasi!" szerintem egyáltalán nem elég, sőt. És itt egyértelműen ezen van a hangsúly. A háttér nem valami igényes, és a csajból alig látszik valami, holott papíron elsősorban az egész róla szól. Egyszerűen messziről ordít róla, hogy olcsó módszerekkel akar megvenni magának.

9. Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek
Fogalmam sincs, miért ilyen a borító, a történetről nem sokat mond el. Sőt, túl sok köze sincs hozzá. Nekem összecsapottnak tűnik, egy amolyan "jól van az úgy" megoldás, amiért nem lelkesedem túlságosan. Pedig a könyv maga nekem nagyon tetszett, értelmes és elgondolkodtató, még ha nem is az írónő legjobb könyve.



8. Brigid Kemmerer - Storm
Nem egész egy éve olvastam, és azóta is próbálok rájönni, hogy ez a borító mégis mi akar lenni. Egyrészt megint azt a kilóra megvevős módszert próbálja alkalmazni, amitől falnak megyek, másrészt konkrétan nem tudom beazonosítani, hogy melyik modell melyik szereplő akar lenni. De tényleg nem. Egyik sem hasonlít egyikre sem.
És mi ez a nagy kékség? A fényképész beszabadult a tropicariumba, és nem tudták kirángatni onnan, ezért ott kellett lebonyolítani a fotózást?


7. On Sai - Scar
Van itt nekünk egy ilyen meglehetősen veszett színvilág, hozzá egy csaj közelije, aki épp "meg fogom enni az arcod" képet vágott, amikor belemásztak a fényképezőgéppel az arcába. Az már csak mellékes apróság, de azért megjegyzem, hogy a cím szépen lekopik róla, és még borzasztóbban néz ki az egész. Nem tudom, hogy ez hogy sikerült, de itt valaki nagyon mellényúlt.


6. Neal Shusterman - Unwind (amerikai)
Hálát adok az égnek, amiért nálunk nem ezzel jelent meg. Látom, hogy mi akar lenni, ettől függetlenül sokkal jobban hasonlít egy nagy kék pacára, mint bármi másra. Értem én ezt az ujjlenyomatos mintát... de mi köze is van ennek a könyvhöz? Ha nem tudnám, mi a cím, azt sem tudnám hol keressem, annyi hasonló kriksz-kraksz van rajta. Amikor valaki ezt megcsinálta, miért nem csaptak rá a kezére? Az még egy dolog, hogy aszerint az egy ember szerint jól van ez így, na de az összes többi, aki láttam megjelenés előtt?


5. Lauren Oliver - Káosz 
Brit tudósok folyamatosan kutatják, hogy a magyarok mégis miért ítélték arra Lauren Olivert, hogy a könyvei nálunk csak és kizárólag borzasztó borítókkal jelenhetnek meg. A Mielőtt elmegyek egy dolog, azt átvettük. De a Delírium-trilógiának volt egy egészen viselhető borítója, mi meg szépen átöltöztettük ebbe a valamibe. Még csak azt sem tudom, hogy ez a kép konkrétan kit akar ábrázolni, mert hogy nem Lenát, az biztos. Az első és a harmadik még úgy ahogy elmegy, de ez... Valaki a kiadónál vagy ízlésficamos, vagy csak vicces kedvében volt, és teljesen random vágott oda egy képet "borító" álnéven.



4. Richelle Mead - Vámpírakadémia
Nagyon sokan panaszkodtak már a sorozat borítóira, és szerintem teljesen jogosan. Az egy dolog, hogy semmi köze magához a könyvhöz, de ezen kívül látványnak sem valami jó. Miért néznek ki úgy a szélei, mintha valaki kihipózta volna? A lány rajta ki akar lenni, és miért áll úgy, mint aki a kép elkészülése utáni pillanatban lefejelte a kamerát? Az eredeti kiadáson pedig olyan, mint aki már le is fejelte, és épp be van kábulva. Ráadásul - igen, ez még nem minden - nagyjából minden kiadás hasonlóan rettenetesre sikeredett, pedig nagyon sok országban kapott más-más borítót, szinte senki sem tartotta meg az eredetit.


3. James Dashner - Az Útvesztő
Általában nem szeretem, ha egy könyvből film készül, és rögtön ki is adják filmes borítóval, mert szerintem két külön dolog. De ennek a könyvnek jót tett. A magyar kiadásnak legalábbis biztosan.
Nem tudom, hogy ez honnan jött, de a legjobb az lett volna, ha valaki villámsebességgel vissza is gyömöszöli oda. Szerintem egyszerűen csak igénytelennek tűnik. Akkor már inkább hagyták volna meg az eredetit - bár, megmondom őszintén, nekem az se nyerte el a tetszésemet. De ennél még mindig jobb.


2. Dan Krokos - Hamis emlékek
Egyetlen egy kérdésem lenne: miért?
Volt egy egészen jó borítója, ami illett is hozzá, nálunk meg megkapta ezt. Semmi köze a történethez, a rajta lévő emberkék sokkal idősebbnek látszanak, mint amilyen idősek a szereplők, a háttérről meg azt sem tudom, mi akar lenni. Ráadásul olyan a szerkesztés, mintha egy hatéves dobta volna össze egy használhatatlan képszerkesztő programmal. Kár érte, mert egyébként nem rossz könyv, de ettől isten bizony elmegy a kedvem az olvasástól, pedig egyébként rám egyáltalán nem jellemző, hogy befolyásolna a borító.


1. Ilona Andrews - Magic Bites (amerikai)
A magyar sem lett túl szép, de ehhez képest egy valóságos csoda.
Komolyan mondom, ezen már csak nevetni tudok - illetve tudnék, ha a csaj nem nézne olyan ijesztően. Az oroszlánhoz előbb mennék oda, mint hozzá, mert a tekintetük alapján kisebb rá az esély, hogy élve felfal.
A szerkesztés még borzasztóbb, mint az előzőnél, pedig az nagy szó. A háttér gyakorlatilag kivehetetlen. Ez a sok felesleges zöld maszat pedig azt a benyomást kelti, hogy valaki hagyta bepenészedni.
És tényleg rémálmaim lesznek ettől a hölgyeménytől.

Nos, ez voltam én mára. A blogszülinapnak hamarosan vége, még holnap hozunk rendhagyó bejegyzést, aztán könnyeket hullajtva elengedjük e nemes eseményt (haha).
Ismétlem: nem kell velem egyetérteni, én senkit nem akartam megbántani. Mindenkinek más tetszik, engem ezek a borítók nagyon nem nyertek meg, de hát embere válogatja.
Levezetésképpen hagyom Barókát idepofátlankodni a végére.
(Nem, köszönöm szépen, sosem voltam normális.)



Top 10 szép borító

A mai napon kapni fogtok tőlünk 10-10 borító. 10 borzalmasat Giger-től és 10 szépet tőlem. Akár hiszitek, akár nem, ez egy nehéz feladat volt, főleg nekem, akinek a legtöbb borító nem tetszik. Ilyen téren mindig is válogatós voltam.

Miután nehezen kiválogattam a borítókat - egy kis segítséggel -, azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon melyik a legszebb, és melyik amelyik kevésbé szép. Addig törtem a fejem, amíg rá nem döbbentem, hogy attól, mert valami nekem tetszik, még nem azt jelenti, hogy nektek is tetszik. Ezért nem raktam sorba. Ezt rátok bízom.

Valamint megmagyarázni se nagyon tudom, hogy melyik miért tetszik.











2017. március 1., szerda

Könyv és zene

Az egy dolog, hogy olvasás nélkül egy napot sem tudok elképzelni - na de zene nélkül sem. A zenének talán egy kicsit még jobban a függőjévé váltam, és fogalmam sincs, hogy pontosan mikor. A napjaim egy jelentős részében be van dugva a fülem, ugyanazt számot hetekig képes vagyok hallgatni, és még ezek után sem unom meg - szerintem ezt sokaknak felesleges magyarázni. Szükségem van zenére, és kész.
És mivel az olvasással is hasonlóan állok, néha menthetetlenül összekapcsolódik a fejemben egy könyv és egy szám, vagy épp egy könyvadaptáció zenéje válik az aktuális kedvencemmé.
Ilyeneket gyűjtöttem most össze, és egyébként kíváncsi vagyok rá, hogy ti jártatok-e már hasonlóan.

A hamis herceg (Jennifer A. Nielsen) - Linkin Park - Final Maquerade (Ezt a szót egyébként képtelen vagyok elsőre helyesen leírni)
Az égvilágon semmi köze hozzá, és előre szólok, hogy a legtöbb ilyen lesz. Egyszerűen csak imádom mind a számot, mind a könyvet, és egyszerre akadtam rájuk. Már nem most olvastam a könyvet (épp ideje lenne újraolvasni), ennek ellenére akárhányszor meghallom ezt a számot, eszembe jut.



Az Éhezők Viadala (Suzanne Collins) - Lorde - Everybody Wants to Rule the World
Úgy egyébként nem vagyok oda a számaiért, nem az én stílusom. És ennek a számnak sem vagyok oda az eredetiéért, ez a feldolgozás mégis tetszik. Pedig Az Éhezők Viadalához is írtak egy rakat számot, és ez pont nincs köztük, de én fogtam magam és hozzákötöttem. Amikor befejeztem a könyveket, napokig ezt hallgattam, mert teljesen visszahozta a hangulatot - és nekem még eszem ágában sem volt elengedni. Tulajdonképpen még illik is hozzá.



Legenda (Marie Lu) - Linkin Park - Castle of Glass
Hát igen, a Legenda trilógia mostanában mindenhol ott van a bejegyzéseimben, de mit lehet tenni.
Ez egyébként egy olyan szám, amin szinte bármikor képes vagyok sírni, és ne kérdezzétek, miért, mert én sem tudom pontosan.
A Legenda trilógia pedig olyan nekem, mint sokaknak Az Éhezők Viadala. Őszinte leszek: nem tudnám megmondani, melyiket szeretem jobban. Ezt a trilógiát én a nagy disztópiákhoz sorolom, és ez nem semmi kijelentés, ugyanis ebben a műfajban elég sokat várok. Szintén teljesen random kapcsoltam össze a zenét és a könyvet, de ez már az én fejemben így marad, míg világ a világ.



Ballada (Maggie Stiefvater) - Imagine Dragons - Bleeding Out
Erre a számra egyébként a fontosabb szereplőimet szoktam megölni a saját irományaimban.
Odáig vagyok ennek a nőnek minden könyvéért, bár a Ballada és a Látó szerelme talán egy kicsit gyengébbek, mint a többi irománya.
Tisztán emlékszem rá, hogy épp egyedül voltam otthon, és ezt a számot üvöltettem, aztán gondoltam egyet, és elkezdtem olvasni a Balladát, a zene meg úgy maradt. Igazából az első egy perc után fel sem tűnt, hogy szól, de tudat alatt valószínűleg később is érzékeltem, mert teljesen összekötöttem a kettőt.


Outlander (Diana Gabaldon)
Na ez már egy kicsit más tészta. Mert egyrészt van olyan zene, amit önkényesen kötöttem hozzá, meg van a többi.
Az Outlander számomra egy életérzés, és ehhez nem csak írott szöveg tartozik. Ez ugyanis azon ritka könyvek egyike, amiből fantasztikus adaptációt csináltak - aminek nem mellesleg a zenéje is gyönyörű. Elég meghallanom egyetlen kis részletet, máris előtör a megszállott fangirl, és rohan a polchoz simogatni a könyveket.
Én magam a Linkin Park - In My Remains c. számát kötöttem össze vele, szintén teljesen random. (Igen, megint Linkin Park.)
És itt muszáj megemlítenem magát a sorozat openingjét, mert hát azt nem lehet szavakkal jellemezni, azt hallani kell. (Giger azóta egyébként szerelmes a skót duda hangjába)



Két nagy kedvencem még a Harry Potter és a Gyűrűk Ura filmek zenéje. Nem találkoztam még olyan HP rajongóval, aki ne pörögne fel teljesen attól a jól ismert dallamtól, a Gyűrűk Ura esetében viszont nem egészen ez a helyzet. Ott sokan egyszerűen csak elmennek a tény mellett, hogy hát igen, a filmekhez van zenei aláfestés is, de én abba is szerelmes vagyok.
Érdekes, hogy egy-egy egyszerű dallam milyen heves érzéseket tud kiváltani az emberből - csak azért, mert egy könyvet juttat az eszébe.
Mindenesetre én ezzel a kettővel zárok mára. Ha kedvetek támadt lepötyögni, hogy ti hogy álltok a témával, akkor kíváncsian várom!





Könyvön alapuló sorozatok zenéi

Ma olyan, sorozatokból hozok nektek betét dalokat, amik belopták magukat a szívembe.

Az első, a Shadowhunters sorozat. Igen, tudom, nagyon sokan nem szeretik, mert a film jobb, bla, bla bla. Ehhez lenne néhány hozzáfűzni valóm, de inkább hagyjuk. A lényeg, hogy annak ellenére, hogy nem ez a kedvenc, sok helyen olvastam, hogy viszont a betét dalok jók lettek.

Ezek az én kedvenceim





A második, egy olyan sorozat, amiről eddig fogalmam se volt, hogy könyv az alapja. Ez pedig a Sleepy Hollow sorozat. A hétvégén néztem ezt a sorozatot, és habár ennek nincsen annyira kimagasló betét dala, azért a főcím igazán szép lett, mint képileg, mint zeneileg.



A harmadik legyen a Vámpírnaplók, aminek habár könyv az alapja, de had ne mondjam, hogy nem valami sok köze van a könyvhöz.



A negyedik és egyben az utolsó az pedig legyen a Pretty Little Liars. Ennek a sorozatnak is inkább a főcíme fogott meg. Fülbemászó.