Sophie Jordan - Hidden

Oldalszám: 240
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Hidden
Fordító: Gát Anna
ISBN: 9789633991954
Országos megjelenés: 2014.12.12
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Sophie Jordan Tűzláng-trilógiájának záró részében Jacindának ki kell szabadulni a drakikon kegyetlen kísérleteket folytató enkrószok fogságából, és kiszabadítani fogolytársait is, miközben kiutat kell találnia egy szerelmi háromszögből is, és rendet tennie a felbolydult, korrupt falkában, ahonnan származik. Az ember fiú és a draki herceg között őrlődve újra kell értelmeznie, hová tartozik és mi a fontos számára, és kemény leckék árán megtanulnia, miről tud lemondani, ha kell, és mi az, amit képtelen örökre elveszteni…

Véleményem:
Amikor elolvastam a trilógia első részét, mindenképpen folytatni akartam. Amikor elolvastam a második részt, már nem voltam olyan biztos benne. Mikor visszavittem a könyvtárban, már biztos lettem - abban, hogy nem olvasom el a harmadikat.
De mivel Giger mazochista (vagy legalábbis nagyon úgy fest, hogy az), ezért mégiscsak nekiesett.
Teljesen felesleges volt, csak az időmet pazaroltam, pedig abból egy két tanítási nyelvűbe járó magyar gimnazistának egyébként sincs olyan rengeteg, de hát ez részletkérdés.

De mi is történik ebben a könyvben?
Elméletileg egy komplett végjáték, gyakorlatilag én egy élettelen halommá untam össze magam. Összesen az tartott ébren, hogy laponként kétszer felhúztam magam a felkiáltójelek tömegein.
Tény és való, hogy izgalmasabb, mint az előző rész, és azért történik is benne valami, de mindez borzasztóan van megírva, és mivel a szereplők nagy részét véglegesen és visszavonhatatlanul meguntam/megutáltam, nem igazán volt miért/kiért izgulni.

Jó, inkább kezdjük a pozitívumokkal, mert lassan saját magamat is lehangolom.
Ez az egész draki-dolog még mindig érdekes. Nincs benne semmi új az első részhez képest, de legalább érdekes. Eleve odáig vagyok a sárkányokért, és a világgal úgy összességében nem voltak problémáim. Igaz, sokkal több lehetőség rejlett ebben az egészben, mint amennyit a kedves szerző kihasznált, de legalább kitalálta ezt a világot, és ezt én sem vitathatom el tőle.
Az eleje igazából jól indult. Az ellenség már nem egy arctalan valami, amitől csak azért kell félni, mert azt mondták, hanem végre megtudtuk, miről is van szó pontosan. Ez is lehetett volna sokkal részletesebb és értelmesebb, de még mindig belefért az "egynek elmegy" kategóriába.

De igazából ennyi, és nem több. Az emberi (drakii) kapcsolatok a béka egy bizonyos alkatrésze alatt vannak hatvan méterrel, a szerelmi szál szimplán csak kidolgozatlan, az összes többi szenvedős és idegesítős.
Mert ha a sok szenvedésnek esetleg értelme is lenne, akkor azt mondom, oké. De mivel az összes szereplő érzelmi analfabéta és/vagy funkcionális analfabéta és/vagy annyira kidolgozott, mint egy darab kavics a Marianna-árok alján, így az egész csak felesleges mártírkodás, illetve egy-két teljesen logikátlan konfliktus, amitől az ember veri a fejét a falba.
És ezzel tulajdonképpen le is írtam a teljes cselekményt.

Az első részben még voltak olyan konfliktusok, amikkel tudtam mit kezdeni. A másodikban ezek eltűntek és jött helyettük egy rakat értelmetlen hülyeség - bocsánat, de erre nincs jobb szó - a harmadik rész pedig ezeket ragozta tovább.
Én próbálok értelmes gondolatokat összeszedni, de nincs miről. Egyrészt rövid a könyv - bár korántsem elég rövid -, másrészt egyszerűen annyira nincs benne semmi, hogy az fáj. Egyfajta lezárása annak a felesleges továbbfűzésnek, ami a második résszel kezdődött.
És tényleg sajnálom, mert ha csak az első részt olvasom, akkor valószínűleg kellemes emlékként marad meg bennem, még ha nem is válik a kedvencemmé.

Ami talán legeslegjobban idegesített, az az írásmód.
Először is: nem rakunk minden mondat végére húsz !-et!!!!! Egy facebookos beszélgetésben is falnak megyek tőle, nemhogy egy könyvben. Ha valaki valamit kiabál, vagy csak érzelmekkel teli hangon mondja, akkor ott van a nyolc írásjel, pedig az olvasó nem szellemi fogyatékos, szerintem egyből is ért.
A tőmondatokról már beszéltem az előző részeknél, a fogalmazás gyenge, igazából az egész egyszerűen csak rossz minőségű.

Karakterek:
Jacinda, menj a pokolba! Szerintem az eddigiek is erőteljesen utalnak rá, hogy nem vagyok odáig értük. Jacinda tipikusan az a YA karakter, aki a mártírkodáson kívül mást nem igen tesz, azt viszont 0-24-ben képes művelni, a fáradtság bármiféle jele nélkül. Értem én a bűntudatot, és valóban ritka borzalmas dolog tud lenni, de ilyenkor nem az a megoldás, hogy az ember huszonnyolcszor elismétli (/óra), hogy mennyire rossz, amit tett, milyen szörnyű emiatt most másoknak, és hogy ezért neki milyen rossz. Ez egyrészt egy rettenetesen rossz felfogás, másrészről egy olyan helyzet, amiről messziről világít, hogy a kedves írónő semmi értelmes témát nem bírt felhozni és kidolgozni, ezért maradt az önmarcangolás, mert hát az Stephenie Meyernek is milyen jól bevált a Twilightban. Jacindának az első részben még legalább egy-két értelmes gondolta volt (amik kapcsán mostanra felmerült bennem a gondolat, hogy csak véletlen baki volt), mostanra azonban semmi sem maradt. Amikor nem azon szenved, hogy mit tett, akkor azért sajnálja magát, amit nem kaphat meg.
Will most már igazából csak és kizárólag azért van, hogy legyen már ott az a szerelmi szál. Ekkora jellemmel és jelentőséggel felőlem lehetne elszáradt szobanövény is.
Cassian volt az egyetlen, akiről nagy jóindulattal lehet feltételezni, hogy megtartott pár agysejtet, és őt még tartottam is valamire.
Tamra azért van, hogy legyen egy porcelán-hercegnő, akiért aggódhat a fő"hős", és akit folyton védeni kell.
A többiek meg még náluk is felejthetőbbek.

Borító: 
Gyakorlatilag ugyanaz, mint az első, csak tükrözve, és legalább a cím színe sem illik a képhez. Nekem nem nyerte el a tetszésemet, de embere válogatja.

Kedvenc idézet(ek): 
Feladom, nem találtam. Egyszerűen annyira idegesít az írásmód, hogy nem bírtam kiszedni egy darab értelmesnek tűnő mondatot sem.

Röviden összefoglalva: 
Nem. 
Csak így: nem.
Ha valaki feltétlenül össze akar futni a drakikkal, akkor az első részt ajánlom, a többivel pedig jobb vigyázni. A Firelight tényleg egészen tűrhetőre sikeredett, egynek elment, sok része tetszett is. De a második és harmadik rész szerény véleményem szerint csak papír és időpocsékolás, mellesleg teljesen elrontja azt az élményt, amit az első adhat.