Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Oldalszám: 386
Kiadó: Ciceró
ISBN: 9789635397006
Országos megjelenés: 2010.
Moly.hu: XXX

Fülszöveg (vagy valami olyasmi):
Egy sorozat a való életről
Egy sorozat, amely itt és most játszódik
Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások

A történet rólad is szól!

Véleményem: 
Mindig megfogadom, hogy nem olvasok el több olyan könyvet, amit mások akarnak rám erőszakolni, és tudom, hogy úgyse fog tetszeni, aztán ez mindig megdől.
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy van-e értelme újra kijelentenem, hogy mostantól ilyet nem játszunk, mert a vége úgyis az lesz, hogy játszunk.

Kérdés: Miért nem akartam elolvasni ezt a könyvet?
Mert látatlanban is úgy gondoltam, hogy ez egy olyan sorozat, ami bizonyos embereknek és az életük bizonyos szakaszában jó lehet, de ezt leszámítva nincs benne semmi olyan nagyon zseniális elem, amitől az ember hanyatt vágja magát.
A problémák ott kezdődnek, hogy én nem vagyok olyan ember, vagy ha mégis, akkor ezen az időszakon már rég túljutottam.

Mi a Szent Johanna gimi?
Egy meglehetősen semmilyen, gimnazista lány nem túl kreatívan megfogalmazott naplója. Legalábbis az első rész ennyi, és semmi több.
Hogy később mi lesz, azt nem tudom, de nem is szándékozom kideríteni.

Az első szó, ami eszembe jut, hogyha rágondolok, az az "unalom". Történt bármi említésre méltó? Nem. Oké, ezt önmagában még képes vagyok elengedni, ugyanis ez egy gimis napló, nyilván nem epikus fantasy csatákra kell számítani, vérrel, kegyetlenséggel, halállal és hasonlókkal. (De tagadhatatlan, hogy feldobnák a helyzetet.)
Az igazság az, hogy az alapötlet nem rossz. Sőt. Kimondottan jó. Kell egy olyan gimis történet, ami nem a megszokott sablon, hanem őszintén beszél egy átlagos kamasz érzéseiről... De a kivitelezéssel már vannak gondok.
Látom a jó szándékot, és azt is, hogy ez az egész nem lenne hülyeség, de egy-két rész olyan szinten kiakasztott, hogy azt majdnem a könyv bánta. (Csak hát Lucia valószínűleg rövidesen véget vetne az életemnek, meg egyébként sem bántanék kölcsön könyvet.)
Ez a menő/ciki/nyomi dolog legalább segített, hogy a vérnyomáson ha csak rövid időre is, de normális legyen, és ne vészesen alacsony.
Ilyenkor azért hálát adok az alacsony vérnyomásomért, mert az sem ért meg, ha valamitől a kétszeresére ugrik.

Komolyra fordítva a szót, tényleg felháborított. Hogy egy kamasz valóban gondol-e ilyeneket? Igen. De nem arra kéne biztatni, hogy folytassa csak, és törekedjen arra, hogy "menő" meg "kúl" legyen, hanem arra, hogy alakítsa ki a saját személyiségét, és magasról tegyen rá, hogy a tömeg szerint mi a "ciki". Ha te kilencedikben Johnny Depp pulcsiban akarsz járni, akkor járj. Azért teszel vagy nem teszel valamit, mert neked úgy jó, nem azért, mert mások szerint az a menő vagy ciki. Lehet, hogy a sorozat többi részében mindez változik, de szerintem üzenet terén minden könyvnek meg kell állnia a helyét, egyesével is. Attól még, hogy valami sorozat, az nem jelenti azt, hogy külön-külön lehetnek a részek baromságok. De hát embere válogatja.

A másik: barátok.
Fogalomzavar. De súlyos. Reni úgy dobálózik ezzel a kifejezéssel, mintha egyáltalán nem tudná, mit jelent. Valószínűleg így is van.
Idegesen ugyanis nem lesznek néhány röpke hónap alatt a világ legjobb barátai. Elkezdhet kialakulni egy kapcsolat, és érezhetik már ekkor, hogy ez komolyabb lesz, mint egy laza osztálytárs-osztálytárs kapcsolat, de ez még mindig nem az, amiről Reni beszél. Egy igazán szoros barátsághoz sok mindent kell átélni közösen. Tudnod kell, hogy milyen a másik a jó és rossz pillanataiban, és ezt csak úgy derítheted ki, ha a saját bőrödön tapasztalod meg.
Mellesleg Reni lazán panaszkodik meg lelkendezik Virágnak Cortezről, de Virág egyszer sem mutatja, hogy ő is hajlamos lenne megnyílni. Arnoldot pedig látszólag csak azért "tartja" (erre nincs jobb szó), mert okos, és így van kivel dumálni a könyvekről.

A Cortezzel való "kapcsolatáról" meg inkább ne is beszéljünk. Persze, aranyos tini-szerelem, meg minden ami kell, de semmi komoly.
A gondok ott kezdődnek, hogy jelenleg az egyetlen ok, amiért Reni elvileg "szerelmes" (bár ez inkább csak rajongás), az az, hogy a srác menő.
Ha még egyszer meglátom ezt a szót valahol, sírva fakadok.

A szülők meg már megint egy másik kategória. Ez a rész annyira nem volt vészes, de azért vártam, hogy legalább egyszer ki legyen mondva, hogy könyvekből gyereket nevelni nem egészen normális dolog.

A nyelvezetről és az írásmódról csak annyit: miért?
Értem én, hogy napló formátum, meg egyebek, de ez elvileg akkor is egy könyv. Persze. Legyenek benne olyan elemek, amiktől néha úgy érezhetem, hogy ez egy napló, és nem csak egy sima regény. De attól még lehet ám normálisan fogalmazni.
Minden második szó a "mindegy", de azért "jaj" is akad bőven. A mosolygós és szomorú smileykat pedig szerintem igazán lehetett volna hanyagolni. Napló, nem napló, ilyen szempontból szerintem mindegy. Embere válogatja, de én így gondolom, egy nyomtatásban kiadott könyvtől már elvárható, hogy irodalmilag érjen is valamit.

A legnagyobb probléma az, hogy ez lehetne jó még így is - amennyiben valaki közölné a fiatal olvasókkal, hogy az, amit Reni gondol és csinál, ugyan gyakori és átlagos a kamaszok között, nem követendő példa. Erre egy tizenegy éves olvasó nem feltétlenül jön rá magától.
És a legnagyobb baj az, hogy Leiner Laura szerintem nem gondolja úgy, hogy amit írt, az nem követendő példa. Legalábbis nekem nem úgy jött le, de hogy pontosan mit gondolt, azt csak ő tudja.

Ugyanakkor nem tudom azt mondani, hogy veszett ügy. Nagy bűnei nincsenek, és még mindig sokkal, de sokkal közelebb áll a fiatal lányok lelki világához, mint sok hasonló témájú iromány. Nem kötném korhoz, mert szerintem az érettségi szintet sem lehet korhoz kötni, ráadásul itt az is közbeszól, hogy ki milyen személyiség. Én például annyira távol állok ettől az egésztől, hogy valószínűleg sosem vált volna a kedvencemmé. Ahány ember, annyi vélemény és ízlés.

Karakterek:
Renit egyszerűen nem bírtam megkedvelni. Szerintem nincs egyénisége, a gondolataitól meg hülyét kaptam, de ezt már fent kifejtettem. Egyelőre minden, csak nem pozitív példa. De hát mindenki változhat.
Virág már egy kicsit más, bár semmit nem tudunk meg róla, azon kívül, hogy kiért rajong, és hogy az elvált szülei folyton versengenek. És hogy emós. Ennek javarészt az az oka, hogy Renit sem érdekei túlságosan a többi részlet. Ennek ellenére még így is messziről ordít, hogy egyedibb, mint Reni.
Arnold volt talán a legkidolgozottabb mind közül, de ez nem az ő dicsősége, hanem a többiek szégyene. Van egyénisége és gyakorlatilag lehetetlen megingatni, amit kedves főhősünk is elleshetne tőle.
Cortez csak úgy van, fogalmam sincs, mit mondjak róla.
Kinga érdekesebb volt, de szintén nem kapott túl sok tulajdonságot.
A többiek meg elég gyakran összeolvadnak egy nagy pacává. Mindenkinek van egy darab jellemzője, és akkor már örüljenek maguknak, hogy ennyit kaptak. Értem én, hogy rövid a könyv ahhoz, hogy ennyi szereplőt bemutasson, de akkor nem is kell erőltetni. Ha a fontosokra fókuszált volna, a többieket meg hagyja pihengetni a sarokban, az sokkal eredményesebb lett volna.

A borítót és a kedvenc idézeteket inkább hanyagoljuk.

Rövid összefoglalás: 
Nem tudom azt mondani, hogy nem ajánlom, de azt sem, hogy igen. Annyit tudok tanácsolni, hogy aki beleolvas az idézetekbe Moly-on, és az alapján úgy érzi, hogy ez már nem neki való, mert kinőtt belőle, akkor inkább hagyja is békén. Megvan az a helyzet, amikor tetszhet, de ha ennek éppen nincsenek meg a feltételei, akkor feleslegesen fárasztja magát az ember.