Kapcsolódó: Enigma
Oldalszám: 552
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Ezüsthíd (Enigma 2.)
ISBN: 9789633990704
Országos megjelenés: 2014.11.22
Moly.hu: XXX
Fülszöveg:
Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.
Vagy talán ezek sem.
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
Véleményem:
Rettenetesen megörültem, amikor megláttam az iskola könyvtárában, mert már égen-földön kerestem (a vásárlás meg nem jött szóba, mert Giger minden, csak nem gazdag), és sehol sem sikerült összefutnom vele.
Az Ezüsthíd jóval az Enigma utolsó fejezete után kezdődik, és sokkal másabb, mint az előző rész. Lena emberrablás áldozata lesz, és egy olyan férfi pincéjében köt ki, aki igyekszik kiölni belőle mindent, ami eddig volt, és a tulajdonává tenni a lányt. Lena ellenáll, ameddig tud, de egy idő után képtelen rá. Megszökni ugyan megszökik, de nem emlékszik semmire a múltjából, ráadásul a képességét sem tudja kezelni. Theo ugyan felkarolja, de hiába a férfi minden igyekezete, igen nehéz úgy új életet kezdeni, hogy az ember tudja, ő már volt valaki, de nem emlékszik rá, hogy ki.
Az első olyan 100-150 oldalt nem igazán szerettem. Teljesen elveszett az a hangulat, amit az első rész olvasása közben éreztem. Az Enigmát nagyon szerettem, egy nap alatt elolvastam, és bár nem mondom, hogy a nagy kedvenceim között van (de ez nem az Enigma szégyene, hanem más könyvek dicsősége), azért egy kellemes emlék marad, és nyugodt szívvel ajánlom másoknak is.Ez a rész viszont egyrészt nem rántott be túl hamar, másrészt az elején egyszerűen csak rosszul éreztem magam olvasás közben, és elkezdtem számolni oldalakban, hogy mennyi van még hátra - ami sosem jó jel.
Lena elveszett, Enigma elveszett, a lány új családja és barátai elvesztek. Új helyszín, új emberek, új akadályok. Az egész rettenetesen nyomasztó és fájdalmasan ismeretlen volt.
Aztán szépen lassan behúzott. Nem az a tipikus berántás volt, hanem egy sokkal lassabb folyamat, de végeredményben nincs nagy különbség.
Tulajdonképpen egy új környezetbe kerül az a fantasys elem, amit már az első részben láttunk, és ez a maga módján nagyon jó tud lenni. Egyfajta alternatíva. Mi lett volna, ha Lena nem oda kerül, ahova került? Valószínűleg minden másképp alakul.
Több dolog is van, ami nagyon tetszett. Egyrészt az, hogy végig együtt lehet érezni Lenával. Lélekben ugyanazon mentem keresztül, mint ő, csak persze egy enyhébb változatán. Átjön a félelme, a zavarodottsága, az, hogy azt se tudja, mit kezdjen magával... Rossz belegondolni, hogy egy ember bizony valóban elveszítheti az emlékeit.
Aztán, az emberi kapcsolatok.
Nagyon örültem neki, hogy nem lett belőle szerelmi háromszög. Ha Lena most hirtelen beleszeretett volna Theoba, akkor valószínűleg minden lettem volna, csak boldog nem. A szerelem nem egy olyan dolog, ami bárkivel kialakulhat, aki szimpatizál veled - bár sajnos sok YA könyv beleesik abba a hibába, hogy ezt így mutatja be. Lena azonban nem lesz azonnal belezuhanva a hős lovagba, hanem egyrészt érzi, hogy neki valaki más hiányzik, másrészt egyszerűen tudja, hogy nem egymásnak valók. Nem azért, mert bármelyikük is rossz ember, egyszerűen csak Lena nem szerelmes és kész.
Ezen kívül azért másokkal is kapcsolatba kerül.
Lena és Miranda barátsága (erre nem nagyon van jobb szó) egyszerűen csak szép. Nem mondom, hogy teljesen valós (sajnos a kislány helyzetében a való életben sokszor semmi sem segít), de azért nem is rugaszkodik el maximálisan a valóságtól. Nem rohanós, szépen van felépítve és nekem nagyon tetszett.
A következő meglepetés akkor ért, amikor Lena hazament. A helyzet az, hogy nagyon vártam ezt a pillanatot, aztán amikor eljött, mégsem örültem neki. Valószínűleg azért, mert addigra annyira hozzászoktam a lány új környezetéhez, hogy nehéz volt kiszakadni belőle.
De azért lényegesen gyorsabban visszaszoktam Enigmába, mint ahogy az elején megszoktam, hogy nem ott vagyunk.
Amit nem szerettem, az a vége. Oké, családi tragédiák, stb, de ez már akkor is felesleges volt. Egy darab hozzátartozója azért igazán maradhatna az embernek... Értem én, hogy ez az élet rendje, előbb vagy utóbb mind meghalunk, de ez számomra annyira nagyon felesleges volt, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni.
Aztán. Ezzel a drámaisággal pontosan ellentétes a dolog, de a túl nagy tökéletességtől is hülyét kaptam. Mire gondolok? Mondjuk arra, hogy Victor és Theo is olyan emberek, akiknek a társaságára nagyjából mindenki vágyik, mert aligha van rossz tulajdonságuk (és ez most főleg az előbbire igaz), ráadásul mindig minden helyzetben kedvesek és megértőek. Victornak saját céljai és érzései a szereteten kívül gyakorlatilag már nincsenek is. És ez mind szép és jó, csak épp álomnak hívják, nem valóságnak.
De ezek igazából olyan dolgok, amik ritkán zavartak be annyira, hogy eltereljék a figyelmemet arról, ami viszont jó.
A helyzet az, hogy Helena Silence remekül ír. Csak mesél, mesél és mesél, az olvasó figyelme pedig nem tud elkalandozni. Az egy dolog, ha valaki tud gyönyörűen fogalmazni, az pedig egy másik, ha közben érdekes is tud maradni. Épp ezért a kevésbé izgalmas részeket sem akartam otthagyni, mert jól voltak megírva.
Karakterek:
Lena nem a legnagyobb kedvencem, de azért sikerült megkedvelnem. Ezer százalék, hogy a való életben nem lennénk barátok, de ez csak azért van, mert az ő személyisége nemigen passzol az enyémhez.
Tud talpraesett lenni, ha akar, igyekszik úgy cselekedni, hogy másoknak is jó legyen, és ami a legfontosabb, gondolkodik.
Theo nagy kedvenc lett. Sajnáltam, mert ő tényleg szerelmes volt, de hát mit lehet tenni. Tetszett, hogy a végén azért láthattuk gyengébb oldalát is, mert ettől jobban hasonlít élő-lélegző lényre, mint mesefigurára.
Alex amolyan semleges nálam. Meg tudom érteni, hogy mások miért vannak oda érte annyira, és én is szeretem, de nem lett olyan hatalmas kedvenc. Szerintem azért igyekezhetett volna jobban azzal a megértéssel. Elhiszem, hogy nehéz, de ilyen helyzetben nem árt belegondolni, hogy a másiknak sem könnyebb.
Egyébként a legtöbb karaktert hiányolni fogom egy kicsit most, hogy nincs tovább. Jól kidolgozottak, és bár nem ártana egy kicsit emberibbé tenni őket, ez nem olyan nagy hiba, hogy ne tudjam figyelembe venni az összes többi dolgot, ami viszont jó.
Borító:
Már több köze van a könyvhöz, mint az előzőnek volt, és nekem tetszik is. Nem kedvenc, de azért vannak sokkal rosszabbak is. Igazából jó ránézni, még ha nem is a "kedvtelésből nézegetem szabad perceimben" kategóriába tartozik.
Kedvenc idézet(ek):
"– Hunyd be a szemed, és próbálj meg semmire sem gondolni.
– Ez ellentmondás. Ha a semmire gondolok, az is valamivé válik. Vagy épp ellenkezőleg, egy csomó minden felmerül bennem, csak azért, mert tudom, hogy nem szabad rágondolnom – magyaráztam.""– Még mindig olyan sápadt vagy, mint egy szabadnapos Hófehérke (…)."
"– Megfojtasz – tiltakoztam. Próbáltam megteremteni egy kis rést a testünk között, de ő minden próbálkozásomat megszüntette.
– Csak táncolok. Ezért vagyunk itt.
– Ez inkább függőleges előjáték – morogtam, és megint megpróbáltam távolabbkerülni tőle.
– Ez egy ilyen tánc, hercegnő. Törődj bele."
Rövid összefoglalás:
Mindkét részt ajánlom. Jó olvasmány, vannak benne elgondolkodtató részek is, és az írásmód nem hagyja, hogy másra figyelj, és ne a könyvre. Ha valaki már olvasta az elsőt, és most szemez ezzel, akkor szerintem nyugodtan álljon neki.
Viszont aki nagyon nem bírja azt a bizonyos csajos tökéletességet, akkor az nem biztos, hogy élvezni fogja, és lehet, hogy egyszerűbb, ha inkább kihagyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése