Marie-Aude Murail - Oh, boy!

Oldalszám: 192
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Oh, boy
Fordító: Burján Monika
ISBN: 9789632455716
Országos megjelenés: 2014.06.11
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:
Három testvér néhány órája magukra maradt a világban,
de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól.
A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű.
Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül.
A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső.
Különleges ismertetőjele:
a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről.
A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos.
Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele:
forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival.
A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni.
Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból,
ahová elhelyezték őket, és családra leljenek.
Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga.
Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul…

Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.


Véleményem:
Azóta már mást olvasok, de még mindig a hatása alatt állok. Tulajdonképpen képtelen vagyok elengedni a szereplőket. Meglehetősen gyorsan ki lehet olvasni, de annál tovább tart a hatása.

Történetünk elején megismerkedünk a Molevent gyerekekkel, akiket az apjuk már régen elhagyott, az anyjuk pedig éppen most hunyt el. A gyerekek magukra maradnak, nem tudják, mi lesz velük, de egy biztos: nem engedhetik, hogy szétválasszák egymást. Csakhogy az élet eddig sem volt kegyes hozzájuk, ezután sem lesz.

Ez a könyv mindössze 190 oldal, mégis benne van szinte az egész világ. Olyan problémákat dolgoz fel ennyi idő alatt, amin más művek több száz oldalon keresztül rágódnak. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de tényleg nem tűnik sem túl sietősnek, sem összecsapottnak. És tényleg rengeteg minden van benne, ami megérdemel annyit, hogy legalább egy kicsit foglalkozzunk vele. Széthullott családok, öngyilkosság, gyermekrák, koraérettség, homoszexualitás, családon belüli erőszak... Mindez egy ilyen rövid könyvben, és mégsem lesz tőle zsúfolt.

YA, de nem tekinti hülyének az olvasóit, sőt. Nem is az a tipikus "ilyen is van, ti szerencsétlen, vak idióták"-féle kioktató stílusú könyv, hanem egyszerűen csak eléri, hogy az ember - és nem csak a tizenévesek, hanem akár a jóval idősebbek is - elgondolkodjanak rajta, mennyi minden van, ami sokunkat nem érint, és hogy milyen szerencsések vagyunk emiatt. Én speciál a könyv olvasása közben egyre jobban éreztem azt, hogy hihetetlenül nagy mákom van az életemmel, akkor is, ha nem megy mindig minden simán. Van egy szerető családom, jó körülmények között élünk, és mind jó egészségnek örvendünk (legalábbis legtöbbször. A bárányhimlőbe is csak én akartam belehalni).

Ezeknek a szereplőknek semmi sem megy zökkenőmentesen, és ilyen sajnos valóban előfordul.
Olyan érzelmi töltet van a könyvben, hogy azt nehéz lenne szavakkal leírni. Érezni kell. A testvéreken kívül eleinte nagyjából senki sem szeret senkit. Bart remekül elvan a saját világában, féltestvére szintúgy - ráadásul ők ketten utálják egymást. A gyerekek apját rég elnyelte a föld, azt se tudja senki, éle-e vagy hal, és a gyerekek ügyével foglalkozóknak is mind megvan a maguk hülyesége. Kedvenc gyereket választanak a háromból, egyszerűen képtelenek belegondolni a helyzetükbe. Siméon igyekszik segíteni a testvérein, de közben neki is megvan a maga gondja, és ő maga is gyászol. Bart nem elég felnőtt, túlságosan felelőtlen, ráadásul a gyámügy nincs elragadtatva a szexuális beállítottságától, pedig a szóba jövő emberek közül még mindig ő az egyetlen, aki mutat némi hajlamot a szeretetre. Josiane egyáltalán nem tűnt alkalmasnak a feladatra, főleg az elején.

A legérdekesebb talán az, ami Bart és Siméon között történik. Kezdetben egyáltalán nem kedvelik egymást, és ezt valahol meg is értem. Siméon intellektuálisan koraérett, tudja, mi az a felelősség, Bart pedig pontosan féltestvére ellentéte. Aztán ahogy telik az idő, és meg kell birkózniuk bizonyos dolgokkal, szépen lassan minden megváltozik. Bart felfogja, hogy muszáj lesz felnőttként viselkednie, és megtanul úgy istenigazából szeretni, ami eddig szintén nem nagyon ment neki. Érdekes és megható az ő történetük. Itt jön be a képbe a rák is, amit - a Csillagainkban a hibával ellentétben - ez a könyv ténylegesen tud kezelni is.

Azt is felhozza - és ez megint csak egy nagyon jó húzás volt - hogy az emberek milyen gyakran nézik a külsőségeket a belső értékek helyett. Persze szeretjük mondogatni, hogy csak az számít, ami belül van, és nem a külső, ennek ellenére rengetegen mégis az utóbbit nézik. Josiane például csak és kizárólag a legkisebb gyereket akarja örökbe fogadni, mégpedig azért, mert szép és aranyos. És nincs vele egyedül. Sokan nem foglalkoznak a két idősebb testvérrel, mert nekik nincs olyan megnyerő külsejük. Kegyetlen, de sajnos elég valósághű, és mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta.

Mindettől függetlenül a könyv nem depresszív. Igen, rettenetes dolgokról beszél, és nem is vicceli el őket, de van egy sajátos humora, ami egy kicsit feldob két komor rész között. Mert az író nem azt akarja elérni, hogy az olvasónak az életkedve is elmenjen, hanem azt, hogy gondolkodjon egy picit ezeken a dolgokon, de közben ne feledkezzen meg az élet szép oldaláról sem.

A végét szintén szerettem. Nem teljes a Happy End, de nem is kudarc, és ez igazából elég életszerű. Mert történhetnek még azért szép dolgok ennyi katasztrófa után, de soha sem lesz minden tökéletes, és nem tehetünk mást, ezt el kell fogadni.

Karakterek:
Röviden és tömören: fantasztikusak. 190 oldal, és egy rakás kidolgozott, komplex karakter.
A testvérek közül egyértelműen Siméon kapja a legnagyobb szerepet, hiszen ő az, akinek hirtelen felnőttet kell játszania, úgy, hogy közben ő maga is hatalmas akadályokba ütközik. De ez közel sem jelenti azt, hogy a többiek háttérbe szorulnak. Mindannyian megmutatnak valamit abból, hogy milyen, amikor egy gyerek árvává válik. Venise még kicsi, és ő az, aki egyszerűen csak kimondja, amit gondol. Ahhoz ragaszkodik, aki éppen kedvesen szólt hozzá, mert egyszerűen elveszne enélkül. Morgane pedig az, aki rettenetesen vágyik a szeretetre, és arra, hogy valaki végre észrevegye a fájdalmát és foglalkozzon vele úgy, mint egy szülő.
Bart kap még hatalmas szerepet, és a végére nehéz lenne nem szeretni. Eleinte sokszor fájdalmasan érzéketlen, és nem is voltam odáig érte, de szépen lassan az egyik kedvencemmé vált. Ő sincs könnyű helyzetben, és sokszor megsajnáltam. Ő az, akire hirtelen rászakad minden probléma, holott eddig nem hogy senki nem szólt bele az életébe, de nagyjából semmiért nem kellett felelősséget vállalnia. A könyv körülbelül felétől azonban ő lesz az, aki törődik féltestvérei sorsával, és akármilyen nehezére is esik, igyekszik segíteni. Nem változik meg teljesen, de nem is ezt várja az ember. Egyszerűen csak észhez tér.

Borító: 
Nekem tulajdonképpen tetszik. Amikor először megláttam, arra gondoltam, hogy ez valami nem túl kreatív, sablonos romantikus történet. Aztán persze hamar kiderült, hogy nem az, de így is passzol hozzá. Még jobban is, mintha romantikus sztori lenne. Egyszerű és szép, és akárhányszor meglátom, eszembe jut, hogy ez a könyv valójában tele van szeretettel, csak hagyni kellett kibontakozni a szereplőket.

Kedvenc idézet(ek): 
"– Figyusz, tizennégy éves vagy. Én húszévesen érettségiztem. Bőven ráérsz még.
– Nem akarok a lelkedbe gázolni, Bart, de nem te vagy a példaképem."

"– Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha inkább munkát keresne? – vetette fel Aimée egy olyan napon, amikor a fehérneműügynök éppen úton volt.
– Ha keresünk, fennáll a veszélye, hogy találunk is – jegyezte meg Barthélemy."

"– Pow-wow – rendelkezett.
A három gyerek egy pillanat múlva már törökülésben kuporgott a szőnyegen, takaróval a vállán.
– Mi az, mit csináltok? – érdeklődött Bart.
Morgane elmagyarázta:
– Így szoktunk döntést hozni.
– Király – bólintott Bart. – Én is csatlakozhatok?
– Igen – mondta Siméon. – De a hülyék csak utoljára szólhatnak."


Rövid összefoglalás:
Ez a könyv egy igazi gyöngyszem. Mindenképpen ajánlom, mert bár tényleg nagyon rövidnek tűnhet, valójában rengeteg minden van benne. Értelmes, szerethető és elgondolkodtató. Nem mondok ilyet túl gyakran, mert tudom, hogy olyan könyv gyakorlatilag nincs, ami mindenkinek tetszene, de olvassátok el. Nem vesz el sok időt, viszont hatalmas élmény, és nyomot fog hagyni.