Sarah J. Maas - Üvegtrón

Oldalszám: 544
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Throne of Glass
Fordító: Varga Csaba
ISBN: 9789633731802
Országos megjelenés: 2013.09.17.
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.

Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Véleményem:
Nagyon halogattam ezt a bejegyzést, pedig egy vázlatot rögtön az olvasás után összedobtam. Akkor úgy éreztem, viszonylag jól összeszedtem a gondolataimat, csak aztán valamiért magát a bővebben kifejtett véleményt mégsem írta meg. Később pedig már egyáltalán nem éreztem azt, hogy mindent össze tudok szedni, amit kellene.
Végül megerőltettem magam, bár nem ment könnyen.

Az a baj, hogy én ezt a sorozatot már most megszerettem, pedig még csak három kötetét olvastam, abból is egy előzmény. Beszippantott a világ, magával ragadott a történet, a szívembe lopták magukat a szereplők. Ugyanakkor - és főleg ebben az első részben - elég sok kivetnivalót is találtam a sorozatban. Amolyan "szeretem, és ezért rettenetesen haragszom rá a hibáiért" kapcsolatom lett a könyvekkel, ami gyanítom, hogy a későbbiekben okoz majd még egy-két idegrohamot.

De kezdjük az elején, elvégre ez mégis csak az első rész.
Történetünk egy, a miénktől teljesen független, kitalált világban játszódik. Itt él Celaena (ezt a nevet képtelen vagyok elsőre leírni, nézzétek el, nagyon este van, és hetek óta minden egyes nap a végtelenségig le vagyok fárasztva), aki Adarlan legjobb orgyilkosa - legalábbis volt, amíg el nem kapták, és arra nem ítélték, hogy rabszolgaként dolgozzon a távolvégi sóbányában. Celaena egy évig húzza itt, ám ekkor előszedik, ugyanis a királynak szüksége van egy "bajnokra". Ezért a címért ugyan meg kell küzdenie, és semmi kedve a poszt betöltéséhez, de még ez is ezerszer jobb, mint a sóbánya, ráadásul így a későbbiekben szabad lehet.
Tehát főhősnőnk természetesen belemegy a játékba, beköltözik az üvegpalotába, és sokkal jobban belekeveredik úgy nagyjából mindenbe, mint ami még jól esne az embernek.

Az elején nem voltam oda érte. Az rögtön lejött, hogy igényes könyv, a világmegalkotásban is van munka, és azért a karakterek sem kétdimenziósak. De a cselekményt semmilyennek tartottam, a fantasy szálat túlságosan kidolgozatlannak, a főszereplőt unszimpatikusnak. Rengeteg elem csak volt a háttérben, ami a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, de az írónő nagyon sokáig semmit sem kezdett vele. A szerelmi háromszög idegesített, és nagyon, de nagyon vágytam rá, hogy valaki leüsse Celaenátt.

Aztán jött egy fordulópont.
Nem tudnám meghatározni, hogy ez pontosan hol is volt, de azt tudom, hogy ott volt, és én ettől a ponttól kezdve nem voltam hajlandó letenni a könyvet. Nem azt mondom, hogy innentől mindent imádtam, és minden simán ment, de valahogy berántott, és nem tudtam szabadulni tőle. A szereplőktől már nem kaptam hülyét (legalábbis nem mindtől), a cselekményt és a szerelmi szálat izgalmasnak találtam, és semmi másra nem vágytam, csak hogy megtudjam: és most hogyan tovább? Aztán a könyv utolsó negyedében már teljesen kétségbe voltam esve, hogy már mindjárt vége, de én még nem akarom, hogy vége legyen.

Azt hiszem, az egyik fő oka annak, hogy ekkora változás ütött be az élményben, az az, hogy Sarah J. Maas nagyon tudja, hogyan kell izgalmasan írni. Nem részlettelen, nem kapkodós, mégis tövig rágod a körmöd. Szeretem a stílusát, mert bár néhol bele tudok kötni, egyáltalán nem ír rosszul, és az olyan eseményeket is izgalmasan írja le, amik egyébként egyáltalán nem azok.

Amit viszont még így is sajnálok, az az, hogy hiába tudjuk, hogy van itt a háttérben elásva mágia is, gyakorlatilag semmit nem kezdtünk vele. Pedig az a kevés, amit a kedves szerző megmutatott, nagyon kreatív volt, és én ebből akartam még. Ha már egyszer vette a fáradtságot, és összerakott egy új világot, akkor legalább használja ki - nekem legalábbis ez lenne a logikus, meg úgy még pár millió másik embernek.
Igen, ez nagyon fáj.
Mert értem én, hogy majd később lesz nagy szerepe, de én akkor is azon a véleményen vagyok, hogy egy nyitókötet nem azért nyitókötet, hogy egy hosszúra sikeredett előzetesként bemutassa, mik fognak jönni. Szerintem igenis meg kell állnia a lábán, mint önálló könyv, és igenis fel kell mutatnia valamit, amitől emlékezetessé válik. Nem elnyújtott fülszöveget akarok olvasni, hanem regényt.

Maga a verseny egyébként izgalmas volt, főleg a könyv második felében. Ráadásul nem álltunk meg itt, hanem ezen kívül is elég sok dolog történt a palotában. A szerelmi háromszög egy darabig zavart, aztán nem figyeltem rá, aztán szépen lassan elkezdte rombolni a nem létező lelkem. Hogy melyik időszak mettől meddig tartott, arról megint csak halvány lila fogalmam sincs, és nem tudom, hogy ezt hogy hoztam össze. Vagy csak én voltam extrém figyelmetlen, vagy a könyv játszik az olvasók összezavarására.

Összességében azt tudom mondani, hogy csalódtam is, meg nem is. Sok szempontból nagyon tetszett ez a könyv, és a sorozatra egyébként azóta teljesen rákattantam, de sok szempontból haragszom is rá, mert lehetett volna sokkal jobb. Azt előre megsúgom, hogy a második rész sokkal jobban tetszett, illetve az előzmény novellás kötet is.

Karakterek:
Hát, itt bajban vagyok.
Celaena az a karakter, akit az egyik pillanatban meg tudnék fojtani, a másik pillanatban meg legszívesebben megölelném. Az biztos, hogy kidolgozott és érdekes karakter, de néhány dolgától feláll a szőr a hátamon. Nagyon hiányzik neki, hogy valaki egyszer helyre tegye, és nagyon remélem, hogy ez majd így a harmadik kötet táján meg is történik (ahol én tartok, ott még nem történt meg, pedig időszerű lenne). Voltak olyan pillanatai, amikor tökéletesen tudtam vele azonosulni, nem egy tettéért fel tudtam rá nézni, de még bőven van hova fejlődnie. Néha annyira nagy baromságokat művel - már elnézést, de erre nincs jobb szó - hogy attól az olvasók fele agyvérzést kap, a másik fele meg már nyugtatót szed.
Chaol - jaj, Chaol. Csak én érzem úgy, hogy ez a srác rettenetesen szerencsétlen? De úgy szerethetően. Ha tőlem bárki megkérdezi, hogy Chaol vagy Dorian, akkor rávágom, hogy Sam, és ezt szerintem sokan meg is fogják érteni az előzménynovellák elolvasása után, de azért Chaolt is sikerült megkedvelnem. Kaphatott volna egy kicsit nagyobb szerepet, de végül is ez még tényleg nem az ő ideje volt, és ezzel azért együtt tudok élni.
Doriant szintén kedvelem, bár nem mindig tudtam megérteni. Értem én, hogy nem könnyű, de néha igazán kiállhatna magáért az apjával szemben. Ha már másokkal olyan határozott meg nagyszájú tud lenni, akkor ilyen téren is összeszedhetné magát.
Nehemiát a könyv nagy részében úgy utáltam, ahogy volt, de a végére azért jobb lett a helyzet. Eleinte idegesített a viselkedése, nem nagyon láttam benne a pozitív tulajdonságokat, de később nagyon tetszett az, ahogy a népéért aggódott. Jó volt, hogy egy zsarnoki rendszerben játszódó könyv jóságos uralkodókat is vonultatott fel. A világ nem fekete és fehér.

Borító:
Mindenki el van ájulva a borítóktól, de engem ez pont nem nyűgöz le. Valóban megvan a maga szépsége, de inkább fanart, mint borító. A cím betűtípusa szerintem is jól néz ki, meg a színvilág is oké, de ennyi. Nekem nem nyerte el a tetszésemet, de valahol értem, miért tetszik olyan sok olvasónak.

Kedvenc idézet(ek):
"– Milyen barátom vagy, hogy nem viszel magaddal, vagy nem maradsz velem?
– Mi az, hogy barátod? – mordult fel a kapitány. A lány elpirult.
– Hát talán helyesebb volna, ha „duzzogó kísérőnek" neveznélek. Vagy „vonakodó ismerősnek", ha az jobban tetszik – töprengett, ám ekkor a legnagyobb meglepődésére a fiatalember elmosolyodott."

"– Sajnos az előbbi kis mese miatt kénytelen leszel úgy tenni, mintha kedvelnél. Különben az emberek átlátnak a szitán.
– Úgy tűnik, hogy ugyanolyan kifacsart humorérzéked van, mint a koronahercegnek.
– Lehet, hogy ő lesz a legjobb barátom, téged meg kirekesztünk, csak hogy megpukkadj a sárga irigységtől."

Röviden összefoglalva: 
Ajánlom. Minden hibája ellenére én nagyon megszerettem, és bár még bőven van hova fejlődni, fog adni egy olyan élményt, amit csak akkor érthetsz meg, ha elolvastad. Nem feltétlenül a fantasy szerelmeseinek adnám a kezébe, mert ilyen téren sokkal többet ígérnek, mint amit adni fog. Talán később meg is kapjuk mindezt, de ebben a részben még biztosan nem. Szerintem megéri belekezdeni a sorozatba, de ez akkor sem a világ legerősebb nyitókötete.