Sarah J. Maas - A tűz örököse

Oldalszám: 664
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Heir of Fire
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789633994436
Országos megjelenés: 2015.12.04
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Véleményem:
Megvan annak a varázsa, amikor az embernek várnia kell egy könyvre, aztán végre hozzájut. Ennél a könyvnél valószínűleg kifejezetten jót tett, hogy várnom kellett egy-két hetet, mert legalább lenyugodhattam előtte.
A második rész már eldöntötte, hogy a sorozat bepofátlankodik a kedvenceim közé, ez a rész pedig megerősítette a helyét. De ha én abban a lelki állapotban állok neki ennek, amiben az előző rész hagyott, annak valószínűleg nem lett volna jó vége.

Ebben a könyvben Celaena elhagyja Adarlant, mégpedig papíron a király megbízásából. Ezúttal egy királyi családot kellene meggyilkolni, csakhogy erre nem hajlandó. Maeve-től, a Tündérkirálynőtől remél segítséget, holott még ő maga sem fogadta el, hogy kicsoda és mit kellene megtennie, ráadásul a mágiáját sem tudja kezelni - ami Adarlantól távol ugyebár működésbe lépett. Itt jön a képbe Rowan, a több száz éves tündérharcos, aki nem viheti Maeve elé, amíg nem kezd valamit ezzel az egésszel. (majdnem tudok is beszélni)

A legelején ötletem sem volt, hogy Sarah J. Maas most merre is akar menni ezzel az egésszel. Résvárat otthagytuk, mindennel és mindenkivel együtt, ami és aki benne van, új a helyszín, újak a szereplők, teljesen mások a problémák.
Aztán elég hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobban szól főhősünkről, mint eddig bármelyik. Ez a könyv egy az egyben Aeliné, aki Celaenaként kezd és a Tűz Örököseként hagyjuk ott az utolsó oldalakon. Amikor először találkozik Rowan-nel, egy meglehetősen összetört, a szerepét elfogadni képtelen lány, aki az önteltségből épít falat maga köré. Kijelenti, hogy ő Aelin, de ezek csak szavak, valójában képtelen a magáévá tenni ezt a nevet, mert sosem akarta igazán, és mert retteg tőle. Aelin egy igazi epikus hősnő, de attól még igenis vannak félelmei, és a sorozatnak főleg az első felében igenis előfordul, hogy gyáva valamivel kapcsolatban, és inkább kihátrál egy-egy helyzetből.

De ebben a könyvben teljesen kifordul magából. És az írónő remekül ábrázolta azt a háborút, ami benne zajlik, és ennek a háborúnak a végső, meglehetősen hatalmas csatáját. Rowan és a mágia mind elengedhetetlenek voltak ehhez, de ilyen szempontból mindkettő "csak kellék". Nagyon tetszett az, ahogy Aelin feldolgozza a múltját, magáévá teszi a mágiáját, és bátorságot gyűjt a jövőjéhez. Nem feltétlenül jellemfejlődésnek nevezném ezt - bár azért az is van benne -, hanem egyszerűen csak egy saját maga ellen vívott háborúnak.

A cselekmény javarészt ekörül forog, de azért nem ragad le itt. Egyre csak közeleg a háború, Adarlan királya egyre messzebbre megy. Végre nagy szerepet kap a mágia, és te jó ég, Sarah J. Maas aztán tud erről írni. Olyan epikus jeleneteket alkotott ebben a részben, hogy csak tátottam a számat, nem győztem gyönyörködni. Ez az, amire az elejétől fogva vártam, és meg is érte a várakozást. Azért nem egy olyannal futottam már össze, hogy egy könyvben a nagy mágikus harcok inkább nevetségesen, mintsem élvezhetően voltak leírva, de itt erről szó sincs. Továbbra is megingathatatlanul állítom, hogy Sarah J. Maas tud írni.

Amiket viszont hiányoltam, azok a résvári jelenetek. Volt belőlük pár, de szerintem ez nem elég. Az eddigi főszereplők jelentős része itt maradt, és lehet, hogy Aelin életében éppen nem játszanak olyan nagy szerepet, de ettől függetlenül nem kellene csak úgy elengedni őket. Engem továbbra is érdekel, hogy mi történik velük, a tetteik, az érzéseik, és nem csak tájékoztató jelleggel akarok olvasni róluk.

A boszorkányok szála eleinte untatott. Valószínűleg ebben nagy szerepe volt annak, hogy a többi szál sokkal jobban érdekelt, mindenesetre javarészt gyorsan túl akartam lenni ezeken a részeken. A vége felé már érdekeltek, de még mindig nem annyira nagyon, és kíváncsi vagyok rá, hogy a későbbiekben ennek milyen szerepe lesz. Felteszem fontos, különben az írónő nem kezdte volna el már most felvezetni.

Összességében azt kell hogy mondjam, hogy az eddigiek közül nekem ez a rész tetszett a legjobban. Az Üvegtrón jó volt, de túl sok részével akadtak problémáim, az Éjkorona már jobban tetszett, de még mindig hiányoltam bizonyos dolgokat, Az orgyilkos pengéje pedig nagyon tetszett, de inkább csak egy afféle magyarázat volt bizonyos dolgokra. Ez a rész viszont minden részletében tetszett, és bár tudom, hogy a sorozatnak megvannak a maga hibái, mégis kedvenc lett. Már csak azért imádkozom, a színvonal a későbbiekben is maradjon ott, ahol van.

Karakterek:
Aelin végérvényesen és visszavonhatatlanul kedvenc lett, ez van. Sok helyen láttam, hogy nem egy olvasó nincs oda érte, mert idegesíti, és ezt valahol értem is, bár én már egyáltalán nem így vagyok vele. Továbbra is vannak olyan megmozdulásai, amitől falnak megyek, de ez hozzá tartozik, és ettől még én kifejezetten jó karakternek tartom. Ebben a részben túlszárnyalja saját magát, elindul egy ösvényen, aminek a végén egy igazi királynő válhat belőle. Mindennél jobban érdekel, hogy a sorozat legeslegvégén kivé fog változni.
Rowan sokak kedvence, én még igazából nem tudtam eldönteni, hogy mit gondolok róla. Jó karakter, és pont egy ilyen kellett Aelin mellé, de még várok rá, hogy olyan extrákat mutasson, amit a többi szereplőtől már megszokhattunk. Megszerettem, de még nem merem kimondani, hogy zseniális karakter, egyelőre maradjunk a jónál. (Sorry not sorry)
Chaol kezd elveszni, és ezt szörnyű látni. Bár foglalkozhatnánk vele többet, azért így is remekül látszik, hogy min megy keresztül. Én az előző részekben nagyon szerettem, szerintem még most sem teljesen menthetetlen, de majd kiderül.
Dorianhez egyre jobban ragaszkodom, pedig egyre kevesebbet szerepel. Jó, hogy kapott egy új szerelmi szálat, elvégre nem Aelin az egyetlen nőnemű lény a világon, a dolgok végéért pedig haragszom az íróra. Remélhetőleg túlteszem magam rajta.
Manontól a szőr feláll a hátamon, de ennyi, és nem több. Szerintem meglehetősen kidolgozatlan, olyan, mintha csak azért lenne, hogy legyen kinek a szemszögén keresztül bemutatni a boszorkányokat.
Aediont sikerült megkedvelni, bár belőle is rettenetesen keveset kaptunk. Remélhetőleg a későbbiekben nem lesznek elhanyagolva. Sem ő, sem Chaol, sem Dorian, mert remek karakterek, és én nem hagynám veszni őket.

Borító: 
Még mindig nem.
Kötöm a borítókat a könyvekhez, és ezért valamennyire tetszenek, de ha csak rájuk nézek, mint egy borító, akkor nem a kedvenceim. De hát semmi sem lehet tökéletes.

Kedvenc idézet(ek):
"Most előtte állt, a tekintetével vadul hívogatta. Celaena megfigyelte a mozgását, annak minden csínját-bínját, és azt is, hogy Rowan mit gondol, ő hogyan fog reagálni. Karba tette a kezét, tettetve a dührohamot, amire Rowan számított. Várt és aztán…
Rowan karja balról lendült, hogy megszúrja, megbökje vagy megüsse. Celaena megpördült, a karját lecsapta a könyökével, a másik kezével pedig jó nagyot vágott a fejére. Rowan ledermedt, néhányat pislogott. Celaena rávigyorgott.
A tündér ádáz, dermesztő mosolyban villantotta elő a fogait, majd így szólt:
– Jobban teszed, ha most rohanni kezdesz.
Amikor előrelendült, Celaena is kilőtt a fák közül."

"– Azt hiszem, jobban örülnék, ha te végeznél velem, mint ha Maeve.
– Ez az első bölcs gondolat, amit hallok tőled."

"– Nem kezdett másmilyen lenni, mint amilyen mindig is volt. Megvolt az esélye, hogy ilyen lesz. Csak végre felnyílt a szemed. És amikor láttad, hogy valójában milyen… – Dorian halkan beszélt. Csak most, Sorscha miatt értette meg azt, amiről beszélt. – Nem tudod kiválogatni belőle, hogy mit szeress benne és mit ne."

"– Egyetlen gondolatomba kerül, és ég az egész városod.
– Kőből van – vetette oda Maeve.
Celaena mosolygott.
– Az embereid nem."

Röviden összefoglalva:
Fantasy rajongók, olvassátok! Az egész sorozat megéri, és ha valaki már elkezdte, meg ne álljon itt. Én teljes szívemből ajánlom, nekem eddig ez a rész az abszolút kedvenc.