Az elszublimált blogger esete

Így majd' két hónap elteltével már határozottan úgy éreztem, hogy a további néma csend nulla magyarázattal egy cseppet pofátlan a részemről, főleg, hogy a nyáron még fűt-fát ígértem.

Tulajdonképpen régóta érzem, hogy illene idebiggyesztenem egy hasonló bejegyzést, csak sosem jutottam el odáig, hogy letegyem magam valahova, bekapcsoljam a laptopom és megnyissam a bloggert. Ahogy telt az idő, egyre nehezebbé vált az egész, mert megvolt bennem az az érzés, hogy mondanom kéne valamit, de tulajdonképpen felesleges, és egyébként is, mit mondjak és hogyan.

Szögezzük le: nem azért írok, mert végleg lelépek a blogról, vagy esetleg meg akarjuk szüntetni a Passz.-ot. Ezen a blogon tevékenykedni az egyik legjobb szabadidős elfoglaltság, amit valaha is kitaláltam, és valahol szükségem is van rá (így legalább néha elhihetem, hogy vannak, akik kíváncsiak a véleményemre).
Szóval nem, nem tűntem el véglegesen, és nem, nem zár be a blog.

Na de akkor mi van?
Mert hogy két hónapja egy betű nem sok, annyit se írtam ide, és ez a heti egy véleményes átlagomhoz képest határozottan romlást jelent.

Nos, kezdjük ott, hogy elkezdődött az iskola. Ez a mostani a harmadik évem egy kéttannyelvű gimiben, ami sok minden, de nem sétagalopp.
Főleg, hogy a Giger és a maximalizmus gyakorlatilag már egy fogalom a barátaim és a családom szótárában.
Hát, mondhatni ez egyéni szociális probléma, ha vagyok olyan hülye, hogy felteszem minden szabadidőm és az egészségemet a tanulásra, akkor úgy kell nekem.
De még azért így is marad egy kis időm, nem is ez a legnagyobb probléma.

Azért nekem is van magánéletem, vannak barátaim, van olyanom, hogy rossz problémamegoldó képesség és minimális alvásszükséglet, no meg ott a családom is, akiket nem kívánok ignorálni. Az utóbbi időszakban ráadásul magamra sem ismerek, túl sok dolog csúszik ki a kezemből és túl sok a mélypontom.
És nem fogok hazudni, amikor akad egy kis időm, akkor nem olvasni vagy véleményt írni vágom le magam, hanem Supernaturalt nézni. Tény és való, hogy odáig vagyok a sorozatért és a fandomért, haldoklom a fangörcsöktől és cseppet megszállott lettem, de a teljes igazság az, hogy sokkal egyszerűbb is elvonulni ebbe a világba, mint kezdeni magammal valamit. Szerintem életemben nem olvastam még olyan keveset, mint az elmúlt két hónapban, moly.hu-n egyáltalán nem is jártam augusztus óta, könyvtárba is csak visszavinni mentem.
És nem azt mondom, hogy nem szeretek könyvvéleményeket írni és olvasni. Isten ments, érzékelem is a heti három könyv hiányát. Egyszerűen csak nem volt se erőm, se motivációm, hogy minden figyelmemet egy könyvnek szenteljem, aztán végiggondoljam, elolvassak egy pár véleményt, és megírjam a sajátomat.

Szóval ennyi arról, hogy mi volt, a következő kérdés nyilván az, hogy mi lesz?
Nos, nekem szükségem van arra, hogy lezárjam ezt az időszakomat, aztán visszataláljak a régi Gigerhez és összekeverjem a mostanival. Mindez nem fog kifejezetten gyorsan menni, mivel magánéleti problémáim is akadnak, plusz a suli nem fog megszűnni egyik pillanatról a másikra.
Viszont amint sikerrel járok, visszatérek a Young Adult könyvek hosszas és értelmetlen boncolgatásához, a nép szabályos időközönkénti kiborításához és a sablonok felett kapott idegösszeomlásokhoz.
Hogy ez pontosan mikor lesz, azt nem tudom megmondani. Nem tervezek megint két hónapra eltűnni, de az is biztos, hogy nem fog már a jövő héten új bejegyzés díszelegni a blog tetején. Én igyekszem, már azt is tudom, melyik könyvvel fogok visszatérni, aztán onnantól mehet minden úgy, ahogy az elszublimálásom előtt volt.

Addig is jó olvasást minden könyvmolynak, még visszatérek rontani a levegőt!