Pokoli szerkezetek vagy A végzet ereklyéi?

Szerettem volna minden Árnyvadász könyvről véleményt írni, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Úgy éreztem, egyrészt nem tudnék spoiler mentesen írni, azt meg nem akartam, másrészt nem tudnám visszaadni azt az érzést, amit ezek a könyvek váltottak ki bennem, akárhányszor és akárhogyan is dicsérném őket.
Szóval ez elmarad, viszont úgy döntöttem, hozok helyette egy ilyen bejegyzést.
Akárhányszor beszélek rajongókkal, ha feljön a téma, hogy a TID vagy a TMI a jobb, akkor mindenki választ - és mindig kiszámíthatatlan, hogy ki melyiket. Az is már szinte kötelező mondat, hogy "de csak egy picit szeretem jobban, és szerintem azért is, mert ezt olvastam először". Nekem is megvan erről a magam véleménye; mégpedig az, hogy én a Pokoli szerkezeteteket szeretem jobban. És ebben a bejegyzésben ezt szeretném egy kicsit kifejteni.

Néhány pontban összehasonlítottam a kettőt, és minden pont végén megállapítottam, hogy nekem melyik sorozat a nyerő egyes területeken. Kihangsúlyoznám, hogy ez az én személyes véleményem, sokszor érzelmi alapja van a döntéseimnek tehát nem kell tényként közölni mindent és megsértődni, mert nem az a célom, hogy bántsak valakit.

1. A cselekmény
Talán ez a legnehezebb kérdés, főleg, mivel a Végzet ereklyéinek kétszer annyi ideje van kifejteni az eseményeket, mint a Pokoli szerkezeteknek. Ebből következhetne logikusan, hogy több minden is történik, és talán így is van, de ettől függetlenül a kettő ugyanolyan eseménydús. A Végzet ereklyéiben van egy töréspont, ahol egyértelműen látszik, hogy Cassandra Clare itt egyszer már le akarta zárni, csak aztán változott a terv. A Pokoli szerkezetekben ilyen töréspont nincs, szépen egyben van a szerkezete.
Ettől függetlenül ez a kör szerintem döntetlen, mert bár volt egy-két idegrohamom a Végzet Ereklyéi cselekménye miatt, többször fordult elő az, hogy nem lehetett kitépni a kezemből a könyvet, amit épp olvastam.
TMI: 1
TID: 1

2. Szerelmi szál
Tény, hogy az összes Árnyvadászos könyvben főszerepet játszik a szerelmi szál. Most mondhatnám, hogy ez már csak ilyen YA vonás, de inkább nem mondom, mert végül is nem minden esetben igaz.
A lényeg, hogy jelen esetben mindkét sorozat nagy hangsúlyt fektet főszereplőnk szerelmi életére.
A Végzet ereklyéiben ezzel a résszel nem mindig voltam kibékülve. Ez a testvér-nem testvér mizéria sokszor már idegesítő, és feleslegesen elnyújtottnak tűnik. A harmadik rész végétől kezdve javul a helyzet és a legvégén már élveztem olvasni Clary és Jace kapcsolatát, de azért nehezen indult el.
Ellenben a Pokoli szerkezetek bemutatja az egyik legfájóbb és legjobban megírt szerelmi háromszögét, amit valaha olvastam. Nem az áll a középpontban, hogy a főszereplő lány nem tudja eldönteni, két tökéletes pasi közül melyiket válassza, hanem az, hogy ők hárman, együtt hogyan birkóznak meg a helyzettel. Tessa igazából elég hamar rájön, hogy ő és Will egy páros kellene hogy legyenek, de a körülmények közbeszólnak. Ráadásul szerintem az is sokat számít, hogy míg a Végzet ereklyéiben a szerelmi szálat szinte csak Clary szemszögéből látjuk, addig a Pokoli szerkezetekben Clare Will-t is hagyja érvényesülni.
Szóval, ezt a kört nálam egyértelműen a Pokoli szerkezetek nyerte.
TID: 1
TMI: 0

3. A világ
Ugyanarról a világról beszélünk, és mégsem. Az addig stimmel, hogy mindkettő az árnyvilágban játszódik, de korban igen nagy különbségek vannak, és ez itt is erősen látszik. Az idő előrehaladtával nem csak a mondénok technikája fejlődik, hanem valamelyest az Árnyvadászoké is, még ha nem is olyan tempóban. A szokásaik ugyan örökké élnek, de itt is láthatunk egy kis változatosságot. Én a Pokoli szerkezeteken keresztül ismerkedtem meg ezzel az univerzummal, és igazából ha csak ezt a részét nézzük (tehát hogy mik élnek itt, és hogyan), akkor a Végzet ereklyéi olvasása közben sem csalódtam.
TID: 1
TMI: 1

4. A kor és a helyszín
Ez az a pont, ami abszolút személyes, de hát ez már csak egy ilyen bejegyzés. Szerintem mindenki el tudja gondolni, hogy neki melyik időpont és helyszín tetszik jobban.
Én itt a Pokoli szerkezetekre szavazok, mert Az Egyesült Államokért egyáltalán nem vagyok oda, Angliát viszont nagyon szeretem. Túl sok személyes tapasztalatom persze nincs, inkább azt mondom, hogy az Egyesült Királyság szimpatikusabb.
A viktoriánus kor pedig nálam mindent visz. Ahhoz, hogy én egy könyvet úgy istenigazából tudjak élvezni az kell, hogy

a, legyen benne valami természetfeletti, vagy valami más extrém dolog
b, ne abban a korban játszódjon, amiben én is élek, mert köszönöm szépen, abból elég ennyi.
Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy könyvre egyik sem igaz, mégis élvezem olvasni. Ez van, én már csak ilyen vagyok.
A Pokoli szerkezetekre pedig mindkettő érvényesül. Számomra a legjobb kort és helyszínt választotta, tehát itt én neki adom a pontot.
TID: 1
TMI: 0

5. A női főszereplő
Mindkét sorozat középpontjában egy-egy fiatal lány áll, és itt már lényeges különbségek tűnnek fel. Lehet ezért utálni, de szerintem Clary karaktere nem sikerült elég jól. Az utolsó három részben már tűrhető - de még mindig nem elég jó egy főszereplőhöz -, viszont az első háromban én néha a falat kapartam tőle. Egyszerűen nincs benne semmi extra, a jelleme nem megy sehova. Megtudja, hogy létezik az árnyvilág, és nagyjából be is illeszkedik, de ennyi, és nem több. Később már felnőttebb lesz, de az első három rész ez nem jön össze.
Tessa viszont szerintem tökéletesen megfelel főhősnek. Amikor belecsöppen ebbe a világba, naiv, önállótlan és elveszett, de ez már az első részben megváltozik. Tessa rá van kényszerítve arra, hogy éretté váljon, és helyt is áll. Igen, neki is vannak rosszabb pillanatai, de ezeket elnyomják a jók, egy szép jellemfejlődést produkál, és sokkal erősebb a személyisége, mint Claryé.
TID: 1
TMI: 0

6. A férfi főszereplő
Na most ugrik a majom a vízbe (ez amúgy egy értelmetlen mondás, mert a majom nyugodtan beugorhat í vízbe, attól még nem billen ki a Föld a helyéről). Az alapvető különbség abból fakad, hogy bár a Pokoli szerkezetek csak fele olyan hosszú, mint A végzet ereklyéi, Will Herondale-t mégis jobban ismerjük, mint Jacet. Jace nagyon kevés szemszöget kap, gyakorlatilag Simon sokkal inkább főszereplő, mint ő. Will fejébe gyakran belelátunk (viszonylag), és a végére egy kerek egész képet kapunk a személyiségéről. Nem azt mondom, hogy akkor Jace kidolgozatlan és kész, mert nem az. Egyszerűen csak többet kellett volna hagyni érvényesülni, mert elvileg kulcsfigura. Félreértés ne essék, én mindkettőjüket szeretem - bár egyértelműen Will felé húz a szívem -, de gyakran éreztem úgy, hogy Cassandra Clare Jace esetében nem jön ki elég jól a saját karakterével.
TID: 1

TMI: 0

7. Fő gonosz 
Ezek tipikusan azok a szériák, ahol ott egy fő gonosz, egy konkrét arc, ami ellen harcolni lehet. Én általában teljesen odáig vagyok a jól kidolgozott fő gonoszokért, ez egy olyan elcsépelt elem, amivel az égvilágon semmi bajom, sőt. Ha jól összerakott a gonosz, akkor onnantól nem érdekel, mennyire klisé ez az alapfelállás.
Mortmain jó, de nem eléggé. Valaki, akinek valamiért valami gondja van az Árnyvadászokkal, és népirtást akar - van ez így. Láttuk már egy párszor, és bár a könyvek így is jók, egy remek gonosszal lehettek volna még jobbak.
A végzet ereklyéi Valentine-os részével is hasonló a helyzet, viszont amikor bejön Sebestian, máris sokat javul a helyzet. Megismerjük, sok gondolatát meg is értjük, emellett egy jól felépített karakter, aki távol áll a két-dimenziótól.
TID: 0
TMI: 1

8. Mellékszereplők 
Ez az a pont, ami nálam abszolút egyenlő. Mindkettőben vannak erős és kevésbé erős mellékszereplők, A végzet ereklyéinek talán mindkettőből egy kicsit több, mivel hat könyv alatt volt ideje gyűjtögetni. Sőt, ebben néhány mellékszereplő szebben fel lett építve, mint a főszereplők. Amit sajnálok, hogy minden egyes karakter történetének szerelmi szálnak kellet lennie. A Pokoli szerkezetekben ez nincs jelen ennyire erőteljesen (de azért jelen van), de annak meg más hibái vannak.
TID: 1
TMI: 1

Összesen: 
TID: 7
TMI: 4

Ezek alapján nálam a Pokoli szerkezetek a befutó. Sokszor gondoltam rá, hogy talán tényleg csak azért, mert azzal találkoztam először, de párszor már végigmentem ezeken a pontokon, és rájöttem, hogy itt egy kicsit többről van szó. Ismétlem, ez személyes, mindenki azt gondol, ami neki jól esik. Tisztában vagyok mindkét sorozat hibáival, ennek ellenére nagyon szeretem őket, még ha nem is egyforma mértékben. Íme az élő bizonyíték, hogy nekem sem csak a tökéletes felel meg. :D

Rick Riordan - A titán átka

Oldalszám: 288
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Titan's Curse (Percy Jackson 3.)
Fordító: Acsai Roland
ISBN: 9789633734063
Országos megjelenés: 2013.09.02
Moly.hu: XXX


Fülszöveg: 
Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…


Véleményem:
Ebben a részben főszereplőink már gyakorlott hősök, és ráadásul most Zeusz lánya, a fából ismét félvérré változott Thalia is. Percy emiatt egy kicsit háttébe szorítva érzi magát, de nincs sok ideje ezen filózni, ugyanis pörögnek az események, és ami eddig csak a háttérben zajlott, egyre komolyabb problémává válik. Ráadásul Annabeth hamarosan megmentésre szorul, és főhőseinknek másokkal is össze kell fogni, ha mindent meg akarnak oldani - na meg persze a saját kis társaságukban is rendet kéne rakni.

Azt hiszem, arról már eleget ömlengtem, hogy mennyire szeretem ezt a modernizált görög istenvilágot (itt és itt), ahogyan arról is, hogy mennyire jó ennek a sorozatnak az üzenete. Szerintem ezekről felesleges lenne még többet írnom, amit nagyon akartam, azt már elmondtam.

Ennek a résznek a kapcsán inkább a felnövés gondolata foglalkoztatott. Percy itt már nem annyira kicsi, és ezért nyilván egy kicsit másképp fogunk látni mindent.
A "felnőtté válás" sok mindent takarhat. Van, aki ezt hallva arra gondol, amikor betölti a 18-at, van, aki egészen másra. Lehet valaki 18 éves, ha egyszer nem túl érett, és lehet valaki érett, akkor is, ha még nincs annyi.
Szerintem ez leginkább egy fordulópont. Mindenkinél van egy pont, amikor elkezd tudatosan élni. Rájön, hogy lehet saját világképe, és el is kezdi kialakítani, elkezd olyanokban kételkedni, akikben addig vakon bízott, és el sem gondolkodott rajta, hogy miért. Tudatos, megfontolt döntéseket hoz, és gondolkodik. Az én véleményem szerint ezen a ponton lép ki az ember a gyerekkorból.

Főhőseink pedig pont ebben az időszakban vannak. Már nem csak szerencsétlenkednek (hanem néha napján mást is csinálnak), hanem tudatosan, sokszor előre gondolkodva teszik, amit tenniük kell. Ezt mindenki átéli, csak nem pont így. A könyv felnagyítja azokat a problémákat és eltúlozza azokat a helyzeteket, amiket minden átlagos ember átél, amikor megszűnik gyereknek lenni, és mivel az olvasók is javarészt azoknak a soraiból kerülnek ki, akik most kezdenek felnőni, ez egy nagyon jó dolog. A Percy Jackson a fiatalkor különböző szakaszaiban különféle módszerekkel mutatja be újra és újra, hogy senki sem tévedhetetlen, és hogy az a legfontosabb, az határoz meg minket leginkább, hogy hogyan döntünk.

Mindettől teljesen függetlenül, nem ez volt eddig a kedvenc részem. Először is: Annabeth iszonyatosan hiányzott. Ő egy olyan eleme ezeknek a könyveknek, ami egy igen méretes űrt tud hagyni maga után, ha nincs jelen. Másodszor pedig: az előző részekhez képest nekem egy picit nyomasztónak tűnt. Igaz, hogy ez nem feltétlenül rossz, de attól még nekem annyira nem jött be.
Viszont olyan elemek is voltak, amik jobban sikeredtek, mint bármi az előző könyvekben. A nyomasztóbb hangvétel ugyanis egyfajta "megkomolyodást" is hoz magával, ami nem ártott. (Most ez egy cseppet úgy adja ki magát, mintha magam ellen beszélnék, de nem erről van szó.)
Eddig is látszott, hogy a kisebb kalandok mellett itt valami egészen más, sokkal nagyobb dolog is van készülőben, és most végre elkezdünk ezzel foglalkozni - márpedig ez több komolyságot igényelt.

A stílus még mindig nagyon jó. Rick Riordan ért a fiatalok nyelvén, és képes szükséghelyzetekben is poénkodni, ugyanakkor nem nézi hülyének az olvasóit, és nem ragad meg ezen a viccelődős szinten.
A magyar fordításban pedig még mindig sok a hiba, de hát mit lehet tenni.

A végét egy kicsit sajnálom, bár a jóslatos része szerintem azért kiszámítható volt. A másik már nem annyira, legalábbis a könyv nagy részében egészen biztosan nem, és én nem nagyon örültem neki. Nem akarok spoilerezni, nem az a baj, hogy béna megoldás, vagy hasonlók, hanem egyszerűen én nem így képzeltem a dolgokat.

Karakterek: 
Percyt egyre jobban szeretem. Mint ahogy említettem, már nem az a gyerek, aki az első részben volt. Sokkal összetettebb karakter lett belőle, szerethető és szórakoztató, ráadásul még mindig megmaradt annak a szerencsétlen, néha kissé béna és értetlen félvérnek, aki volt. Egy remek példakép, mert megvan a sötét oldala, de nem hallgat rá, és megmutatja, hogy mindig rajtunk áll, hogy milyen emberek leszünk. Lehet, hogy nem tehetséges mindenben, lehet, hogy gyakran egy csiga gyorsabban száguld, mint amilyen sebességgel ő kapcsol, de elboldogul, mert mindent belead, és egy nagyon jó ember.
Thalia egy érdekes karakter volt. A probléma ténylegesen az, hogy túlságosan hasonlóak Percyvel, és nehezen fértek meg egymás mellett. A maga módján mindkettőjük egy jó hős, csak együtt nem alkotnak valami jó csapatot. A végére azért megtanulnak összedolgozni, és ez megint csak egy jó üzenet.
Grover pedig egy kicsit kevésbé érett, mint volt, nem hogy előre haladt volna, de hát ennek is megvan a maga oka. Engem szórakoztatott.
Kaptunk új szereplőket is, és ez nagyon jól jött. Kell néha egy kis vérfrissítés. Zoét az elején annyira nem bírtam, de aztán egyre jobban megkedveltem. Rendszeresen érződik a viselkedésén, hogy mennyi idős, és ez tetszett. Nicoval nem tudom, mi lesz, de kíváncsi vagyok rá, mert a végén nagyon sajnáltam.
Luke pedig még mindig piszkálja a fantáziám, és egy kicsit előrébb is jutottunk vele kapcsolatban, de még mindig úgy érzem, hogy van még itt mit megtudni.

Borító: 
A régebbi szerintem annyival jobban néz ki, mint a mostani... Örülök, hogy én még úgy vettem meg. Az új színvilága nekem nem passzol ehhez a részhez, az első borító viszont talán eddig a legjobb. A betűtípust is visszasírom, meg magát a kép stílusát is. Hát, gusztus dolga. Kinek mi.

Kedvenc idézet(ek):
"A napisten megköszörülte a torkát, és színpadiasan felemelte a karját:
     Fű üt át a havon.
     Artemisz most könyörög.
     De klassz vagyok.
    A hallgatóságára vigyorogva várta a tapsot.
    – Az utolsó sor csak négy szótagból áll – akadékoskodott Artemisz.
    – Valóban? – töprengett az isten.
    – Igen, mit szólnál ehhez a variációhoz: „De beképzelt vagyok”
    – Nem, mert ez meg hat szótag. Hmm – motyorgott magában.
    Árnyék Zoé felénk fordult:
    – Apollón isten haiku-mániás lett, mióta Japánban járt. Ez még mindig sokkal jobb, mint amikor Limerickből tért vissza. Ha még egy limericket végig kell hallgatnom, ami így kezdődik: „Volt egy istennő Spártából…”
    – Megvan! „Isteni vagyok”. Ez öt szótag – bólintott a fickó, és nagyon elégedettnek tűnt magával."

" – Ki vagy te?
    – Percy – kezdtem a bemutatkozáshoz, amikor az egyik csontváz megfordult. – …mennem kell.
    – Milyen név az, hogy Percy Mennemkell?!"

"– Árész szerény értelmi képességei ellenére most az egyszer a lényegre tapintott.
– Végre! – mondta Árész, aztán leesett neki a tantusz, mit is halott az imént. – Hé, várj egy pillanatig! Ki vagy te, hogy degeneráltnak nevezz?!"

Rövid összefoglalás: 
Szerintem nem nagyon van mit mondanom. Akinek az első kettő tetszett, annak szerintem felesleges ajánlgatnom, mert nélkülem is elolvassa. Aki pedig nem olvasta az első kettőt sem, az nyugodtan kezdjen bele a sorozatba, ha éppen nincs mit olvasnia. Talán akik nagyon nem szeretik a fantasyt, azok nem lennének oda érte, de egyébként sokaknak tetszhet. Én odaadnám azoknak egy kisebb gyerekeknek is, akik nem nagyon szeretnek olvasni, mert talán ez majd megmutatja nekik, hogy ez amúgy nem egy rossz dolog.