Rick Riordan - A titán átka

Oldalszám: 288
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Titan's Curse (Percy Jackson 3.)
Fordító: Acsai Roland
ISBN: 9789633734063
Országos megjelenés: 2013.09.02
Moly.hu: XXX


Fülszöveg: 
Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…


Véleményem:
Ebben a részben főszereplőink már gyakorlott hősök, és ráadásul most Zeusz lánya, a fából ismét félvérré változott Thalia is. Percy emiatt egy kicsit háttébe szorítva érzi magát, de nincs sok ideje ezen filózni, ugyanis pörögnek az események, és ami eddig csak a háttérben zajlott, egyre komolyabb problémává válik. Ráadásul Annabeth hamarosan megmentésre szorul, és főhőseinknek másokkal is össze kell fogni, ha mindent meg akarnak oldani - na meg persze a saját kis társaságukban is rendet kéne rakni.

Azt hiszem, arról már eleget ömlengtem, hogy mennyire szeretem ezt a modernizált görög istenvilágot (itt és itt), ahogyan arról is, hogy mennyire jó ennek a sorozatnak az üzenete. Szerintem ezekről felesleges lenne még többet írnom, amit nagyon akartam, azt már elmondtam.

Ennek a résznek a kapcsán inkább a felnövés gondolata foglalkoztatott. Percy itt már nem annyira kicsi, és ezért nyilván egy kicsit másképp fogunk látni mindent.
A "felnőtté válás" sok mindent takarhat. Van, aki ezt hallva arra gondol, amikor betölti a 18-at, van, aki egészen másra. Lehet valaki 18 éves, ha egyszer nem túl érett, és lehet valaki érett, akkor is, ha még nincs annyi.
Szerintem ez leginkább egy fordulópont. Mindenkinél van egy pont, amikor elkezd tudatosan élni. Rájön, hogy lehet saját világképe, és el is kezdi kialakítani, elkezd olyanokban kételkedni, akikben addig vakon bízott, és el sem gondolkodott rajta, hogy miért. Tudatos, megfontolt döntéseket hoz, és gondolkodik. Az én véleményem szerint ezen a ponton lép ki az ember a gyerekkorból.

Főhőseink pedig pont ebben az időszakban vannak. Már nem csak szerencsétlenkednek (hanem néha napján mást is csinálnak), hanem tudatosan, sokszor előre gondolkodva teszik, amit tenniük kell. Ezt mindenki átéli, csak nem pont így. A könyv felnagyítja azokat a problémákat és eltúlozza azokat a helyzeteket, amiket minden átlagos ember átél, amikor megszűnik gyereknek lenni, és mivel az olvasók is javarészt azoknak a soraiból kerülnek ki, akik most kezdenek felnőni, ez egy nagyon jó dolog. A Percy Jackson a fiatalkor különböző szakaszaiban különféle módszerekkel mutatja be újra és újra, hogy senki sem tévedhetetlen, és hogy az a legfontosabb, az határoz meg minket leginkább, hogy hogyan döntünk.

Mindettől teljesen függetlenül, nem ez volt eddig a kedvenc részem. Először is: Annabeth iszonyatosan hiányzott. Ő egy olyan eleme ezeknek a könyveknek, ami egy igen méretes űrt tud hagyni maga után, ha nincs jelen. Másodszor pedig: az előző részekhez képest nekem egy picit nyomasztónak tűnt. Igaz, hogy ez nem feltétlenül rossz, de attól még nekem annyira nem jött be.
Viszont olyan elemek is voltak, amik jobban sikeredtek, mint bármi az előző könyvekben. A nyomasztóbb hangvétel ugyanis egyfajta "megkomolyodást" is hoz magával, ami nem ártott. (Most ez egy cseppet úgy adja ki magát, mintha magam ellen beszélnék, de nem erről van szó.)
Eddig is látszott, hogy a kisebb kalandok mellett itt valami egészen más, sokkal nagyobb dolog is van készülőben, és most végre elkezdünk ezzel foglalkozni - márpedig ez több komolyságot igényelt.

A stílus még mindig nagyon jó. Rick Riordan ért a fiatalok nyelvén, és képes szükséghelyzetekben is poénkodni, ugyanakkor nem nézi hülyének az olvasóit, és nem ragad meg ezen a viccelődős szinten.
A magyar fordításban pedig még mindig sok a hiba, de hát mit lehet tenni.

A végét egy kicsit sajnálom, bár a jóslatos része szerintem azért kiszámítható volt. A másik már nem annyira, legalábbis a könyv nagy részében egészen biztosan nem, és én nem nagyon örültem neki. Nem akarok spoilerezni, nem az a baj, hogy béna megoldás, vagy hasonlók, hanem egyszerűen én nem így képzeltem a dolgokat.

Karakterek: 
Percyt egyre jobban szeretem. Mint ahogy említettem, már nem az a gyerek, aki az első részben volt. Sokkal összetettebb karakter lett belőle, szerethető és szórakoztató, ráadásul még mindig megmaradt annak a szerencsétlen, néha kissé béna és értetlen félvérnek, aki volt. Egy remek példakép, mert megvan a sötét oldala, de nem hallgat rá, és megmutatja, hogy mindig rajtunk áll, hogy milyen emberek leszünk. Lehet, hogy nem tehetséges mindenben, lehet, hogy gyakran egy csiga gyorsabban száguld, mint amilyen sebességgel ő kapcsol, de elboldogul, mert mindent belead, és egy nagyon jó ember.
Thalia egy érdekes karakter volt. A probléma ténylegesen az, hogy túlságosan hasonlóak Percyvel, és nehezen fértek meg egymás mellett. A maga módján mindkettőjük egy jó hős, csak együtt nem alkotnak valami jó csapatot. A végére azért megtanulnak összedolgozni, és ez megint csak egy jó üzenet.
Grover pedig egy kicsit kevésbé érett, mint volt, nem hogy előre haladt volna, de hát ennek is megvan a maga oka. Engem szórakoztatott.
Kaptunk új szereplőket is, és ez nagyon jól jött. Kell néha egy kis vérfrissítés. Zoét az elején annyira nem bírtam, de aztán egyre jobban megkedveltem. Rendszeresen érződik a viselkedésén, hogy mennyi idős, és ez tetszett. Nicoval nem tudom, mi lesz, de kíváncsi vagyok rá, mert a végén nagyon sajnáltam.
Luke pedig még mindig piszkálja a fantáziám, és egy kicsit előrébb is jutottunk vele kapcsolatban, de még mindig úgy érzem, hogy van még itt mit megtudni.

Borító: 
A régebbi szerintem annyival jobban néz ki, mint a mostani... Örülök, hogy én még úgy vettem meg. Az új színvilága nekem nem passzol ehhez a részhez, az első borító viszont talán eddig a legjobb. A betűtípust is visszasírom, meg magát a kép stílusát is. Hát, gusztus dolga. Kinek mi.

Kedvenc idézet(ek):
"A napisten megköszörülte a torkát, és színpadiasan felemelte a karját:
     Fű üt át a havon.
     Artemisz most könyörög.
     De klassz vagyok.
    A hallgatóságára vigyorogva várta a tapsot.
    – Az utolsó sor csak négy szótagból áll – akadékoskodott Artemisz.
    – Valóban? – töprengett az isten.
    – Igen, mit szólnál ehhez a variációhoz: „De beképzelt vagyok”
    – Nem, mert ez meg hat szótag. Hmm – motyorgott magában.
    Árnyék Zoé felénk fordult:
    – Apollón isten haiku-mániás lett, mióta Japánban járt. Ez még mindig sokkal jobb, mint amikor Limerickből tért vissza. Ha még egy limericket végig kell hallgatnom, ami így kezdődik: „Volt egy istennő Spártából…”
    – Megvan! „Isteni vagyok”. Ez öt szótag – bólintott a fickó, és nagyon elégedettnek tűnt magával."

" – Ki vagy te?
    – Percy – kezdtem a bemutatkozáshoz, amikor az egyik csontváz megfordult. – …mennem kell.
    – Milyen név az, hogy Percy Mennemkell?!"

"– Árész szerény értelmi képességei ellenére most az egyszer a lényegre tapintott.
– Végre! – mondta Árész, aztán leesett neki a tantusz, mit is halott az imént. – Hé, várj egy pillanatig! Ki vagy te, hogy degeneráltnak nevezz?!"

Rövid összefoglalás: 
Szerintem nem nagyon van mit mondanom. Akinek az első kettő tetszett, annak szerintem felesleges ajánlgatnom, mert nélkülem is elolvassa. Aki pedig nem olvasta az első kettőt sem, az nyugodtan kezdjen bele a sorozatba, ha éppen nincs mit olvasnia. Talán akik nagyon nem szeretik a fantasyt, azok nem lennének oda érte, de egyébként sokaknak tetszhet. Én odaadnám azoknak egy kisebb gyerekeknek is, akik nem nagyon szeretnek olvasni, mert talán ez majd megmutatja nekik, hogy ez amúgy nem egy rossz dolog.