Rick Riordan - A szörnyek tengere

Először is, úgy gondoltam, hogy a blogon is megünneplem a karácsonyt (persze még nem most azonnal, csak kellenek az előkészületek, különben minden az utolsó pillanatra marad, az meg úgy nem gyerebe), és az ünnep alkalmából a kedves olvasók választhatnak ki egy könyvet (vagy akár könyvsorozatot), amiről (valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva) nagyon szeretnék látni a véleményemet.
A menetrend a következő:
Ez alatt a bejegyzés alatt hozzászólásban, vagy akár a blog (meglehetősen kihalt és elhanyagolt) Facebook oldalán tehettek javaslatokat. Lehet ez valami olyan könyv/könyvsorozat, amiről jött már hideg-meleg, és nem tudjátok, belekezdjetek-e, lehet ez valami nagy kedvenc, amiről szívesen olvasnátok még egy kicsit... Akármi, amihez hozzá tudok jutni valahol. Annyit kérnék, hogy lehetőleg azokat a könyveket kerüljük el, amiről már írtam, mert felesleges lenne még egy bejegyzés egyazon mesterműről.
Ha ez megvan, akkor jövő hét eleje felé kiírok egy szavazást, ahol az általatok javasolt könyvekre/könyvsorozatokra lehet szavazni.
Természetesen annak esek neki, amire a legtöbben szavaztok, és a bejegyzés, vagy sorozat esetén bejegyzések karácsony táján érkeznek.

Erről egyelőre ennyit, várom a javaslatokat. És akkor térjünk rá az aktuális könyvünkre.

Oldalszám: 256
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Sea of Monsters
Fordító: Acsai Roland
ISBN: 9789632450971
Országos megjelenés: 2009.10.15
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.
Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük…

Véleményem:
Görög mitológia. Az.
Ezzel a sorozattal kapcsolatban megállás nélkül azon gondolkodom, hogy mégis miért érdekel ennyi embert a téma. Miért tetszik ez nekünk? Szerintem talán azért, mert egy egészen más teremtéstörténet, mint amit a kereszténységgel kapcsolatban mindenkinek meg kell tanulni az iskolában. Az istenek ebben az esetben valahogy sokkal emberibbnek tűnnek, ráadásul a körülöttük forgó események is sokkal izgalmasabbak és változatosabbak. (Mielőtt valaki kötekedni kezdene, eszem ágában sincs belekötni a keresztény vallásnak, csak azért hoztam fel, mert kicsit kapcsolódik a témához.)
És ez az isten-világ a Percy Jackson könyvekben csak még közelebb kerül hozzánk. Változatos, kreatív, sokszor vicces. Sok mindenkinek eszébe juthatott volna egy ilyen világban ifjúsági könyvet írni, de hála az égnek Rick Riordan csapott le a lehetőségre. Azért hála az égnek, mert ő remekül használja ki a lehetőségeket, képes látványosan írni (ha értitek, mire értem), nem untatja a tizenegy-két éves gyereket sem, de azért nem lebutítottak a leírások.

Most, hogy ezt így szépen a közepébe vágva leírtam, ugorjunk vissza arra, hogy tulajdonképpen nagyjából mi is van ebben a könyvben.

Szóval, Percy ebben a részben már kicsit gyakorlottabb, mint az elsőben, ugyanis egy ideje benne él az istenek, félistenek, és egyéb mitológiai lényeg világában. A problémák egy különös álommal kezdődnek, majd egy szörnytámadással folytatódnak, és itt még korán sem értek véget. Főhősünknek meg kell mentenie Grovert, egyik legjobb barátját, de a Félvér táborban is kritikus a helyzet, neki pedig meg van kötve a keze.
Percy nyilván megoldja az utóbbi problémát, és saját elhatározásából indul útnak, de semmi sem megy könnyen. Ha Polüphémosz szigetének meglátogatása nem lenne elég, Luke is munkálkodik a háttérben, méghozzá igen nagy és problémás dolgokon.

Na most.
Nekem ez a rész valamiért jobban tetszett, mint az első. Valószínűleg azért, mert a mitológiai háttérnek az a része, amivel dolgozik, egy kicsit jobban érdekel. És mert párhuzamosan olvastam az Odüsszeiával.
És egymás mellett látni a kettőt valami hatalmas élmény volt. Mert nagyon sokszor a helyszín, az ottani szörnyek ugyanazok, csak egy egészen más korban íródott a kettő. Polüphémosz szigete, Kirké istennő, a bezárt szelek... Nagyon sok párhuzamot lehet vonni. Ugyanaz a világ, csak más korban, más által megírva.

De ha ezt félreteszem, a cselekmény még akkor is sokkal jobban tetszett, mint az első résznél. Csúcs, hogy Percy nagyon sokszor nem azért kerül ki a bajból, mert olyan nagyon jó hős, hanem mert bénázik. Még mindig itt van az az igen szép és jó üzenet, hogy mindenki lehet hős a maga módján.

Percy most is rendszeresen küzd saját magával is. Már érezhetjük, hogy a nagy triász egyikének fiaként többre hivatott, mint egy átlagos félvér, de még mindig nem ez van a középpontban. A legtöbb problémát lelki síkon jelenleg Tyson jelenti. Tyson ugyanis küklopsz, és főhősünk féltestvére, amit nem tud azonnal elfogadni. Előjön belőle egy kicsit az önzés, és tulajdonképpen nagyon sokat küzd ellene. Ez egy olyan gyermeki dolog, ami mindenkinél jelentkezik, de csak akkor van gond, ha a gyerek nem győzi le a későbbiekben sem.
Valljuk be: egy minimális önzés mindeniben van. De amíg le tudjuk győzni, és nem hagyjuk elhatalmasodni, addig semmi probléma.
Percy szépen veszi az akadályt, üzenve ezzel a fiatal olvasóknak, hogy milyen irányba kéne menni. Mert lehet, hogy Tyson nem okos, és nem is valami világra szóló szépség, de attól még jó "ember". Számít a genetika, fontosak a körülmények, de hogy pontosan milyen emberek akarunk lenni, azt csak mi döntjük el, és csak rajtunk múlik, hogy ezt sikerül-e eléri. Percy ezzel találja szembe magát - senki sem fogja a kezét, az érzéseivel neki kell megküzdeni, neki kell uralkodnia felettük.

Külön tetszik, hogy ezekben a könyvekben minden korosztály találhat valamit. A kisebbek azt, hogy vicces, izgalmas, és egy új, mesebeli világot mutat be, a nagyobbaknak pedig már ad egy kis gondolkodni valót ezen kívül is.
Ráadásul úgy vezet be a görög mitológiába, hogy azt még az is élvezheti, akinek annyira nem áll közel a szívéhez ez a téma.

Jó látni a szereplők kapcsolatát is. Annabeth például már akar folyamatosan mindent egyedül csinálni, végre ténylegesen a barátjaként tekint Percyre, és megbízik benne. Ha ebből szerelmi szál lesz, akkor kedvem lenne vállon veregetni az írót, mert ilyen szerelmi szálakra van szüksége a fiatal olvasóknak. Már említettem Tysont, és a Percyvel való kapcsolata is jól meg lett írva, de mindemellett még ott van Annabeth is. Ő ugyanis sokkal nehezebben fogadja el a küklopszot, mint Percy, és ugyan nem látjuk olyan részletesen, hogy hogyan barátkozik meg a gondolattal, hogy Tysont lehet ám szeretni is, de így is érezni, hogy ez egy nehéz folyamat.
A könyv ezzel is üzeni, hogy nem olyan könnyű az elfogadás, mint ahogy azt mondják, de attól még lehetséges. Csak tenni kell érte.

Az istenek megjelenítését pedig imádom. Sőt, nem csak az istenekét, hanem az egyéb szörnyekét is. Minden modernizált, elvégre miért pont egy isten ne legyen képes haladni a korral? És bár a világot nem találom annyira zseniálisnak, mint a Harry Potter, vagy A Gyűrűk Ura esetében, de azért itt is nagyon szívesen élnék, és nem panaszkodhatom. Nem azt mondom, hogy nem elég kidolgozott, félre ne értsetek. Csak egy kicsit más kategória.
Meg hát ez sokkal inkább szól gyerekeknek is, mint a másik kettő, és nyilván nem kell őket hülyének nézni, de azért egy ilyen világot szerintem sokkal szívesebben fogadnak be. A könyv fantasztikusan beszéli a nyelvüket.

De csak hogy kötekedjek is, azért itt sem volt minden tökéletes.
Illetve, ez valószínűleg inkább a magyar fordítás hibája, de sokszor akadtam bele kitekert, teljesen értelmetlen mondatokba. És szóismétlésbe, amit egy bizonyos mértékben még csendesen tűtök, mert hát mindenki hibázik, de ez már nem az a bizonyos mérték. És míg ez az utóbbi egyszerűen csak az agyamra megy, az első kimondottan zavaró lehet. Mert meg lehet érteni a kitekert mondatokat is - a szövegkörnyezetből. Csak ha a mondatnak önmagában nincs értelme, az szerintem probléma.
De ez valószínűleg tényleg csak a magyar fordítás, szóval nem az író hibája.

Ó igen, és még valami: az utolsó csavarért - konkrétan az utolsó egy szem rövidke mondatért - kedvem lenne kitekerni valaki (mondjuk a kedves író) nyakát. Miért jó az, ha egy függővég ennyire függővég...?

Karakterek: 
Percy továbbra is szerethető, és bár sokat fejlődött, még mindig gyerek. Ez persze nem baj, sőt, kimondottan jó, hogy Rick Riordan tud gyerekfejjel is gondolkodni, csak a jelleméről nem lehet sokat elmondani, mert még alakulóban van. Tulajdonképpen még mindig nem tiszta, hogy hogyan is viszonyul az istenekhez, kíváncsi leszek, hogy hogyan tovább. Engem már megvett magának, és nagyon ajánlom, hogy ne induljon rossz irányba.
Annabeth az egyik kedvencem. Okos, karakteres, de megvannak a rossz tulajdonságai is. Például rettentően bizalmatlan másokkal szemben, és néha túlságosan is magabiztos. Az önbizalom lehet csodálatos és borzalmas dolog, a mértékétől függően. Annabeth ezt néha hajlamos elfelejteni.
Mindenesetre én nagyon kedvelem, és imádom a barátságukat Percyvel. Ami talán nem marad sokáig barátság, de most még fiatalok, és egyértelműen az.
Grover ugyan nem szerepel olyan sokat, de még mindig kedvelem a jó szívéért.
Tyson már az elején szimpatikus volt, viszont a butaságával nehezen küzdöttem meg. Érettem Percy problémáját, maradjunk ennyiben.
Nem azt mondom, hogy nem látom a jóságát, hanem azt, hogy valószínűleg nekem is megfordult volna egy-két olyan dolog a fejemben, mint főhősünknek. Nem azért, mert küklopsz, hanem mert nem valami okos. És tudom, hogy nem tehet róla, de akkor is. Pont ezért jó ez a szál - tökéletesen meg lehet érteni azt, amin Percy keresztülmegy féltestvérével kapcsolatban.
Kheirón szerintem az egyik legszerethetőbb karakter, és erre csak most jöttem rá, pedig ebben a részben annyira nem is szerepel sokat. Tipikusan az a bölcs, idős, jóindulatú támogató.
Illetve nagyon érdekel, hogy mi lesz Luke körül. Én az első részben szerettem (egy darabig), és igazából egyelőre nekem még most is úgy tűnik, hogy nem az az igazi gonosz karakter, hanem csak szimplán eltévelyedett. Na de majd meglátjuk.


Borító:
Az egész sorozaté tetszik, de megmondom őszintén, ennek a résznek a legújabb borítójával nem vagyok kibékülve. A régebbi szerintem ezerszer jobban néz ki. (Csak azt mi az istennek kell ráírni az összesre, hogy "Stephenie Meyer ajánlásával".)
Nekem egyébként egy harmadik, azaz a filmes borítóval van meg, mert amikor rendeltem, így volt a legolcsóbb, én meg le vagyok égve. Mindenesetre az a legfontosabb, ami belül van, na.

Kedvenc idézet(ek):
"    Hatszor-hétszer majdnem meghaltunk, de ez a fal veszélyességéhez képest egyáltalán nem olyan rossz arány. Egyszer az egyik kiszögellés csúszott ki az ujjaim közül, és fél kézzel kapaszkodva himbálóztam a tizenöt méternyi mélység fölött, alattam meg tűhegyes sziklákat ostromoltak a hullámok. De szerencsére sikerült felhúzódzkodnom. Másszor meg Annabeth csúszott meg egy mohafolton. Szerencséjére a talpa megakadt valamiben, ami megakadályozta a továbbcsúszást. Szerencsétlenségemre az a valami az én arcom volt.
    – Bocs – makogta.
    – Ugyan, semmiség – mondtam nagyvonalúan, mintha minden vágyam az lett volna, hogy megkóstolhassam Annabeth cipőjének ízét."

"– Nos, nem… vagyis igen… szóval mégsem.
  – Imádom az egyértelmű válaszaidat."

"– Ez az én végzetes hibám. Mindaz, amit a szirének felvillantottak. Ez az én hübriszem.
Csak pislogtam.
– Arra a barna kulimászra célzol, amit a vegák a kenyérre kennek?
– Nem. Az a humusz. A hürisz még annál is rosszabb.
– Mi lehet rosszabb a humusznál?"


Rövid összefoglalás: 
Ha az első rész tetszett, akkor szerintem megéri folytatni, mert hozza ugyanazt a szintet, sőt. Nekem ez egy kicsit jobban is tetszett. Egyébként mindenkinek tudom ajánlani a sorozatot, kivéve talán azokat, akik nem szeretik a fantasyt.
A filmeket viszont ha jót akartok, messzire kerüljétek el. Igaz, én csak az elsőbe kezdtem bele, de olyan negyed óra elég volt hozzá, hogy megállapítsam, ez káros az egészségemre, és jobb nekem nélküle. Köze nincs a könyvhöz, és még rossz is. És ha én ezt tizenöt perc után ilyen határozottan állítom, akkor higgyétek el, hogy nem viccelek.