Jandy Nelson - Neked adom a napot

Oldalszám: 424
Kiadó: Libri
Eredeti cím: I'll Give You the Sun
Fordító:  Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633103180
Országos megjelenés: 2015
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
A ​tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.
Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon.


Véleményem:
Érezted már azt, hogy egy könyv egyszerűen csak tökéletes? Hogy pont neked írták?
Nos, nekem ez ilyen volt. Egy kedves bloggerina nagyon régóta ajánlgatta, de a könyvtárban nem volt meg, a pénztárcám meg így is koplal, szóval sehogy sem jött össze a dolog.
Most azonban sikerült hozzájutnom, és végre elolvastam.
Hirtelenjében egy valamit tudok ehhez hozzáfűzni: úristen, hogy élhettem én eddig enélkül...?
Jó, befejeztem. Visszafogom magam.

Történetünk középpontjában egy ikerpár áll, akik egészen tizenhárom éves korukig elválaszthatatlanok, de aztán az élet úgy hozza, hogy ez a csodás kapcsolat megszakad, elkezdenek eltávolodni. A családi és magánéletük romokban, semmi sincs úgy, mint ahogy régen. De aztán Jude realizálja, hogy tenniük kell valamit, és megpróbál visszatalálni ikertestvéréhez.

Na most, ez egy nagyon leegyszerűsített és bugyuta összefoglalása a dolognak, de képtelen vagyok jobban összefoglalni úgy, hogy ne írjam le a teljes könyvet. Vagy mindent, vagy semmit - ha ennél jobban belemegyek, akkor csak sajnálni fogom, hogy ezt és ezt kihagytam, és sosem végzek.

Nagyon sok minden van eben a könyvben, és nehéz kiragadni ebből csak egy-két dolgot, amiért megéri elolvasni. A teljes egészéért odavagyok, egyszerűen nem találok szavakat. Megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire fogom szeretni - azt sejtettem, hogy tetszik majd, d azt hittem, hogy megállok ezen a szinten. Egészen úgy a harmincadik oldalig ebben a hitben éltem.
Jude és Noah története egyszerre hétköznapi és különleges. Napi szinten mennek tönkre kapcsolatok, napi szinten hullanak szét családok, ezért ami velük történik, az nem egyedi. Ugyanakkor annyira jól ismered őket, és annyira valóságosnak tűnik minden, hogy az eset egyedi lesz tőle, mivel ezt most te éled át. Nem hallasz róla, nem elmesélik neked, hanem átéled. Ott vagy a szereplőkkel, velük gondolkodsz és velük érzel. Ilyenkor érzi az ember csak igazán, hogy mekkora művészet az irodalom.

A Neked adom a napot tökéletesen ábrázolja azt, hogy bármi is történik az életben, ahhoz sok-sok ember sok-sok kisebb-nagyobb döntése és lépése vezet. Lehet, hogy te konkrétan csak annyit látsz, hogy áll a kocsisor az autópályán előtted, és nem tudsz haladni, de egy másik ember épp balesetet szenvedett egy km-rel előrébb, mert valami stikli volt a kocsijával, ugyanis a szerelő, akihez előző héten elvitte, éppen figyelmetlen volt, hiszen valakije kórházba került... Neked csak egy kis bosszúság, na de hány esemény vezetett ide? Hajlamosak vagyunk ezzel nem foglalkozni, pedig valójában ez a világ.
Jandy Nelson megmutatja, hogy milyen összetett dolog az élet, és hogy néha elég egyetlen apró cselekedet ahhoz, hogy katasztrófa következzen be. Na de ez a bizonyos apró cselekedet is visszavezethető ezer dologra.

És ez nem minden.Vannak itt gyerek és szülő közötti problémák, kimondatlanul maradt sérelmek, féltékenység, magány, homoszexualitás, hűtlenség... A könyv egyik felében Noah nem találja a helyét a társadalomban, a másikban Jude. Illetve, ez a dolog kimondott része. A másik felében sem találják a helyüket, viszont ott bemagyarázzák maguknak, hogy igen. Igazából egyik helyzet rosszabb, mint a másik.
A gyerekek kapcsolata a szüleikkel nem tökéletes, de nem is menthetetlen, és ez is nagyon tetszett. A helyzet nem megoldhatatlan, egyszerűen csak szükség van arra, hogy a családtagok megnyíljanak, és képesek legyenek a másik szemszögéből is megvizsgálni a dolgokat.
Ez az üzenet egyébként végig jelen van. Sokszor egy konfliktus megoldásához elég lenne annyi, hogy az emberek a másik szemszögéből is végiggondolják a helyzetet, ez azonban nagyon ritkán jön össze. És nem azért, mert az emberek ennyire önzőek és figyelmetlenek. Egyszerűen csak annyira másfelé járnak a gondolataik, és annyira máshogy működik néha az agyuk, hogy ez nem jön össze.

Aztán ott van még a művészet. Az ikrek nem egyszer ezen keresztül fejezik ki magukat, és az ezzel kapcsolatos leírásokat imádtam. A könyvben képzőművészet van jelen, de lehetne ez igazából bármilyen, a lényeg ugyanaz; az embereknek kisebb-nagyobb mértékben, de szüksége van művészetre. És vannak olyanok, akik nagyon gyorsan kikészülnének nélküle. Talán azért tetszett annyira ez a rész, mert át tudom élni, de nem hiszem, hogy csak erről lenne szó.

Mondhatjuk, hogy ez egy nagyon szép történet, és akkor nem is hazudtunk, de nem is mondtuk el a teljes igazságot. Túl sok mindenről szól ez a könyv ahhoz, hogy kihagyjátok. A megfogalmazás engem különösen megragadott, főleg, hogy változik, attól függően, melyik iker szemszögéből olvasunk éppen. Ez azért nem semmi dolog, és nekem nagyon tetszett.

Karakterek: 
Noah és Jude egy-egy külön fogalom. Hasonlítanak, de nem egy dologban egymás szöges ellentétei. Felváltva mennek keresztül bizonyos időszakokon, így gyakorlatilag évekig elbeszélnek egymás mellett, de aztán szép lassan visszatalálnak a másikhoz.
Itt aztán nincs szépítés, mind Jude, mind Noah tesznek olyanokat, amikért bárki szégyellné magát. Ahogy romlik a helyzet, egyre jobban haragszanak a másikra, és egyre gyakrabban tesznek keresztbe egymásnak. Ők maguk is tudják, hogy amit tesznek néha már-már a gonoszsággal határos, de elvakítják őket az érzéseik. Később azonban ezeket a tetteket megbánják, és be is ismerik - na de a könyv egy percig sem állítja, hogy ettől ezek a tettek semmisek. Megoldás van, de visszacsinálni már semmit sem lehet.
A szülők is nagy szerepet kapnak, aminek külön örültem. Van nekünk egy elvarázsolt anyuka és egy csendesebb, tudományosabb apuka. Mindketten remek emberek, ugyanakkor megvannak a jellemhibáik, és sajnos nem egymásnak lettek teremtve.
Oscar és Brian épp annyit szerepelnek, amennyit kell. Örültem neki, hogy nem kezdett el körülöttük forogni a könyv, mert bár nagyon jó karakterek, és imádtam az ikrekkel való kapcsolatukat, a főszereplők mégiscsak Jude és Noah. Nem szerepelnek túl rengeteget, de nem is túl keveset. Mindkettejüket megszerettem, főleg Briant, de hát őt ki nem?

Borító: 
Szerelmes vagyok bele, és nem értem, miért. Egyszerűen csak tetszik, és szerintem tökéletesen illik a könyv tartalmához. Tényleg nem tudnám megmagyarázni, miért, egyszerűen csak így gondolom.

Kedvenc idézet(ek):
"– Szeretlek! – mondom neki, csakhogy ez jön ki a számon: „helló”.
– Én is téged, baromira – feleli, csakhogy ez így hangzik: „haver”."

"Elképzelem a rétet. Elképzelem a megnyugtató rohadt szemét rétet!"

"Valahol félúton a leülés és a fölegyenesedés között megdermedtem: görnyedten, karomat majom módjára himbálva állok. A srác értetlen arcából leveszem, milyen hülyén nézhetek ki. A fölegyenesedés mellett döntök. Huh! Ez a helyes választás! Állok. Elvégre rendelkezem lábbal, ami pont erre a célra használható."

"A barátkozás baromira stresszes."

"Arra gondolok, hogy az emberek meghalnak, de a hozzájuk fűződő kapcsolatunk nem enyészik el. Folytatódik, és örökké változik."


Röviden összefoglalva: 
Nem tudom ki vagy, nem tudok rólad semmit, de ezt a könyvet el kell olvasnod. Addig nem lehet teljes az életed, amíg nem olvastad el.
Komolyabbra fordítva a szót, én tényleg teljes szívemből ajánlom. Nekem nagyon sokat adott, és tudom, hogy másoknak is. Szerintem ti sem akartok kimaradni ebből.

5 érv az Outlander elolvasása mellett, avagy mit tett velem ez a sorozat

Avagy Giger még egy bejegyzésnek se tud normális címet adni.
Szerencse, hogy az esetek nagy részében egyszerűen csak egy könyv címét és szerzőjét kell bemásolnom.

Még az elején én kis naiv elhittem, hogy képes leszek minden egyes részről véleményt írni, de ez már az első után megbukott. Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ez a terv már a kitalálás fázisában halálra volt ítélve.
Hogy ír az ember egy 1000-1200 oldalas könyvről egyetlen bejegyzést - egy könyvről, ami ráadásul hónapok óta a világot jelenti neki?
Na jó, ebben azért benne van a költői túlzás, de a lényeg ugyanaz.
Ódákat tudnék zengeni erről a sorozatról, ugyanakkor a hibáit is órákig tudnám fejtegetni (teljesen vak nem vagyok, tisztában vagyok ezek létezésével), egyszerűen csak annyira sok gondolat és érzés tör elő belőlem ha csak valaki kiejti előttem azt, hogy Outlander, hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni.
Így hát az egyszerűség (és a ti idegrendszeretek épségének megőrzése) kedvéért úgy döntöttem, nem írok kisregényt (részenként tízet), hanem hozok egy ilyen bejegyzést. Igazából viccet félretéve érdekes, hogy a magyar rajongói tábor szépen meghúzódik a sarokban, és nem is túl hatalmas, míg külföldön tarolnak a könyvek, no meg persze a sorozat is.
Én meg nem tudok kinek pattogni és sikítozni, amiért Sam Heughan Budapesten van.
Azt már megfigyeltem, hogy többen a hosszától tartanak. Nem egy olyan mondattal futottam össze akár Moly-on, akár Facebookon, hogy "nem tudom rávenni magam, olyan vastag könyvek". Ezt személy szerint azért se értem, mert vastag könyv fétisem van, de azért se, mert ettől nem változik semmi. Később végzel vele, esetleg, de ennyi és nem több.
Na de térjünk át azokra az érvekre.

1. Maga a sztori
Igen, ilyen snassz dolgokkal fogom kezdeni, de ez van.
A második világháború végén egy fiatal nő épp második nászútját tölti férjével, akivel próbálnak visszatalálni egymáshoz a külön töltött évek után. Skóciába utaznak, ám egy bizonyos kőkörben a mágiáról szóló régi mesék és mondák megelevenednek, Claire visszautazik az időben 200 évet, ám Skóciában ekkor háború készül. Angol nő egy olyan világban, ahol nem előny angolnak lenni, mikor eleve senki sem bízik szinte senkiben, amikor még a nő a férfi alá volt rendelve, amikor a becsület főszerepet játszott, amikor a kegyetlenség és az öldöklés egészen hétköznapinak számított.
Claire visszamenne Frankhez, de nemigen van rá lehetősége, ráadásul közben szép lassan beleszeret Jamiebe. Félreértés ne essék, ez nem egy villámgyors románc. Tény és való, hogy viszonylag hamar összeházasodnak, no de az életmentő lépés volt. A szerelem ebben a sorozatban főszereplő, és ezért általában én nem vagyok oda, itt viszont annyira részletesen és szépen van felépítve az egész, hogy nem győzök ömlengeni róla. Ismerjük a szereplőket, és értjük, mit szeretnek egymásban, értjük minden lépésüket, még ha nem is minddel értünk egyet.

De a dolog nem áll meg ebben, a szerelmi szálon kívül bőven akad még itt izgulni való. Az első részben már készülődik a felkelés, plusz ott van az a nem is kicsi probléma, akit Jack Randall-nak hívnak. A második rész egy része a francia arisztokrácia köreiben játszódik, ahol Claireék próbálják megakadályozni a felkelés, a második fele maga a felkelés. A harmadik rész egy komplett érzelmi hullámvasút még a többihez mérten is, aztán kimegyünk a nyílt vízre és irány Amerika. A negyedik részben pedig új fontos szereplők jönnek be és zajlik az élet a még alig felfedezett kontinensen. És ez még közel sem a vége a dolognak, nem tudom, hogyan fogom tudni kivárni az ötödik rész fordítását.
Mindig történik valami, a könyvek mind érzelmi síkon, mind fizikai értelemben hihetetlenül mozgalmasak, Diana Gabaldon valóban született mesemondó, remekül építi fel a könyveket és
erőszakos módon fogva tartja az olvasó figyelmét.

2. A szereplők
Léteznek a világon jól kidolgozott karakterek, léteznek nagyon jól kidolgozott karakterek, és léteznek Outlander karakterek.
Szerintem már az első könyvben is elég feltűnő, hogy ezek a karakterek tulajdonképpen élnek és lélegeznek, utána meg aztán végképp. Annyi mindent tudunk róluk, hogy az még az ilyen hosszú könyvektől is szép teljesítmény. Clairet és Jamiet nem lehet nem imádni, simán tudnám őket létező személyekként kezelni, ráadásul meglehetősen jó emberek. Claire talpraesett, okos, érzékeny, de tud erős lenni, ha arra van szükség. Őszinte - nem is tudna nem az lenni, minden az arcára van írva -, makacs, humoros és kitartó. Jamie pedig... Jó, igen.
Elkezdhetem írni azt a kisregényt, de felesleges. Jamie a férjem.
Komolyra fordítva a szót: imádom a karakterét, és ez nem azért van, mert Diana Gabaldon álompasit akart alkotni. Tény, hogy azért van benne némi túlzás, de Jamie nem az a tipikus könyves álompasi. Igen, önkéntelenül is beleszeret az ember, de mégsem az, aki nem létezhetne a valóságban.
Jó ember és hihetetlenül tud szeretni. A becsületéért és a szeretteiért bármire képes, intelligens és remek humorral rendelkezik. De ugyanakkor néha már idegesítően makacs, ragaszkodik az elveihez, ami ugyan nem rossz dolog, de valljuk be, hogy az elvei egy része nem a legjobb. Tett olyan dolgokat, amikre alapjáraton senki sem lenne büszke, és tenni is fog még, mert ember és hibázik.

És megint csak: ebben nem merül ki a dolog. Van két utánozhatatlan főszereplőnk, de mellettük bőven jut idő másra is. Ott van a MacKenzie klán, Frank, Jenny és Ian, Murtagh, Geillis Duncan, és még sorolhatnám órákig, akiknek mind saját történetük és kidolgozott személyiségük van. Le a kalappal Gabaldon előtt a részletességéért.

3. A történelem

Mióta Otlandert olvasok és nézek, megszállottan hallgatom a tanárt töri órán és szabadidőmben random történelmi eseményekre keresek rá, csak mert miért ne. Sokkal közelebb érzem magam a témához, elég elsétálnom a tatai vár mellett és megelevenedik előttem a múlt. Valahogy könnyebben el tudom képzelni, hogy mindez nem csak valami pár mondatos történet, amit meg kell tanulni, hanem mindent emberek alakítottak. Sok-sok ember sok-sok kisebb-nagyobb döntése.

A könyvekről messziről üvölt, hogy hihetetlen mértékű kutatómunka van a hátterükben. A lapokon megelevenedik a mult, az olvasó lazán bele tudja élni magát az egészbe, mivel annyira részletes és realisztikus, hogy olyan több se kell. Nem csak a skót történelmet és az akkori szokásokat ismerhetjük meg az utolsó részletig, hanem később elkalandozunk az "új világba" is. Még azt is tudjuk, hogy hol hogy állt az orvoslás, hogyan gondolkodott a közember és egy katonatiszt, vagy épp egy nemes a felső körökből. Tudjuk milyen volt az ipar és a kereskedelem, milyen volt bizonyos országok gazdasági helyzete, hogyan éltek az emberek, mivel foglalkoztak, hogyan beszéltek, milyen eszközöket használtak, miben hittek... Le a kalappal Gabaldon előtt, mert ebben minimum annyi, ha nem több munka volt, mint magában az írásban. 

És a részletek nem untatnak, az ember örömmel olvassa őket, mert ettől lesz olyan valóságos az egész. Gabaldon úgy írja le a száz és száz részletet, hogy az ember még egyszer ennyit el tudna olvasni, és akkor is ugyanolyan izgatott maradna. 

4. Amiről ez az egész szól
Szeretet. Csak így. Elsősorban szerelem, hiszen mit vártunk, de nem csak az. Rengeteg érzelem van

ezekben a könyvekben, de ha megkérdezik tőlem, hogy melyikről szól az Outlander, akkor kétségek nélkül a szeretet választom. Ez egy olyan téma, amivel a könyvek - meg úgy maga az ember - nagyon szeretnek foglalkozni, és ez a sorozat zseniálisan csinálja. Remekül kidolgozott karaktereken keresztül mutatja be ezt az érzést, de minden oldaláról. Jamie és Calire szerelme ritka, de nem lehetetlen. Nem meseszerű, Gabaldon bemutatja egy ilyen kapcsolat árnyoldalát is. Ott vannak a büszkeségjátékok, a viták, a fájdalom, amit a külvilág okoz és amit egymásnak okoznak, néha a kétség és persze az idő okozta szakadék, amit át kell hidalniuk. Ráadásul az sem mindig szép és jó, hogy más-más korból származnak. És akkor később bejön még a testvérek közötti szeretet, a gyerek és a szülő közti szeretet, mind részletesen szemléltetve. Mindenhol akadnak problémák, de a könyvek megingathatatlanul álltítják, hogy a szeretetre hatalmas szükség van, és ez a legszebb érzés, még akkor is, ha gyakran fáj.

5. Az adaptáció
Alapjáraton ez egy könyves bkog, tudom, de azért függősévem kialakulásában a könyvekből készült sorozat is szerepet játszott, ezt el kell ismernem. Meggyőzőséssel állítom, hogx az Outlander sorozat a legjobb könyvadaptáció valaha. Sokszor konkrétan szóról szóra másolja a könyvet, és ahol esetleg mégsem, ott látszik, hogy ez csak azért van, mert így lehetett jól vászonra vinni. A felvételek gyönyörűek, az üzenet ugyanaz, a casting mondhatni tökéletes, a főbb szerepekre nem is találhattak volna jobb színészeket, de a mellékszereplők kapcsán se nagyon panaszkodhatunk, sőt. A zenéről ódákat tudnék zengeni és csak úgy en bloc kedvem támadt leborulni a teljes stáb előtt. Végre egy adaptáció, ahol a készítők felfogták, hogy az adott könyv rajongói az adott könyvet akarják viszontlátni a képernyőn. Nem mondhatom, hogy a legeslegjobb sorozat, azért nem vagyok elszálva (bár számomra valószínűleg az, de az én vagyok), de amellett kitartok, hogy a legjobb adaptáció.

Nos, valószínűleg még tudnék miről áradozni, de ezek voltak azok, amik alapján szerintem kedvet lehet kapni ehhez az egészhez Igazából szerintem az első rész nagyjából felénél dől el, hogy ez neked való-e, vagy sem.Mindenesetre én ajánlom (nem montha eddig ez nem lett volna egyértelmű), és azért a kis fangirl szívem reménykedik benne, hogy sikerült kedvet csinálnom pár embernek.