Rick Riordan - Az elveszett hős

Oldalszám: 544
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Heroes of Olympus: The Lost Hero
Fordító: Acsai Roland
ISBN: 9789633737477
Országos megjelenés: 2014.04.25
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Három ​vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?

Figyelem!
A bejegyzés spoilereket tartalmazhat a Percy Jackson és az Olimposziak sorozattal kapcsolatban!

Véleményem:
Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy ezt a sorozatot jobban fogom szeretni, mint az Percy Jackson és az olimposziakat. Nem hittem neki. Hülyeség volt a részemről.

Ez a könyv igazából felvezeti, hogy mi is fog ránk várni a későbbiekben. Percy eltűnik, helyette viszont három idegen jelenik meg a Félvér Táborban, köztük Jason (nem vagyok hajlandó Jászonnak írni. Nem), akinek nincsenek emlékei, viszont meglepően jártas a római mitológiában. A három új jómadarunk máris küldetést kap, ki kell szabadítaniuk Hérát. Mozgolódnak a dolgok, az istenek hallgatnak, a következő Nagy Prófécia kezdetét vette, abban már biztosak lehetünk, hogy megvan három félisten a Hetek közül... Pörögnek az események és tulajdonképpen mindenki szenved.

Az elveszett hős egyértelműen egy egészen más, egy sokkal nagyszabásúbb sorozat bevezetése. A helyzet új, a szereplők újak és sokkal érettebbek, mint az előző sorozatban. Valahogy felnőttebbé válik az egész. És a kiadóknak - na meg persze Riordannak - még mindig van képük gyerekkönyvként beállítani ezt is. Engedjük el.

Megmondom őszintén, eleinte egy kicsit idegenkedtem az Olimposz hőseitől. Annyira megszerettem a Percy Jackson sorozat szereplőit, hogy nehezen tudtam elképzelni egy olyan könyvet, ahol már nem körülöttük forog minden. Percy ebben az első részben konkrétan benne sincs, és később sem ő lesz az egyedüli főszereplő. A szemszög is megváltozik, váltott lesz és E/3. És persze bejönnek a rómaiak, meg aztán ott van az új prófécia. Röviden és tömören: minden más, de azért mégsem teljesen, és ezzel a gondolattal meg kell barátkozni.

Valószínűleg nagyon jót tett az, hogy tartottam egy szünetet a két sorozat között. Ha hirtelen egymás után ugrok nekik, akkor valószínűleg hamarosan leteszem Az elveszett hőst, márpedig ez öreg hiba lenne.
Szóval igen, most felettébb boldog vagyok, amiért nem volt pénzem korábban Az elveszett hősre.

Újra és újra megállapítom magamban, hogy Rick Riordan egy zseni, akinek vér helyett folyékony szarkazmus száguldozik az ereiben. Úgy tűnik, egyre jobban belerázódik abba, hogy áthelyezze a mitológiát a 21. századba. A Percy Jackson sorozatban az ember ide-oda kapkodja a fejét, és hol ámuldozik egy-egy ötlet zsenialitásán, hol majd' megfullad a nevetéstől. Az elveszett hősben már mindent teljesen természetesnek vesz, és amikor végiggondolja, hogy mit is olvasott, leesik az álla. Semmi sincs agyonmagyarázva, de mindent meg fogsz érteni, akárhova nézel a világban, ott jelen van a görög - és most már római - mitológia, és ezt kezded mindennapi tényként kezelni. Egy biztos: a Percy Jackson fanok olyan pengék a görög és római istenvilágból, mint senki más. Mindezt úgy, hogy észre se veszed, mennyit tanulsz - mert igen, tanulunk belőle, és Riordannak ez is volt a célja. Én isten bizony kötelezővé tenném ezeket a könyveket.

Tehát a világ egyre csak tágul, egyszerűen zseniális az egész.
Ehhez jön egy pörgős és fordulatos cselekmény, amihez már hozzá is szokhattunk volna, csakhogy ehhez nem lehet hozzászokni. Mindig történik valami, és mindig minden probléma az utolsó pillanatban oldódik meg, de úgy, hogy az senkinek eszébe se jutna. Mivel újak a szereplők, újak gondolatmenetek és a megoldások is, és ezt is szerettem.

De amit külön imádtam ebben a részben, az az emberi tényező. És itt nem a karakteralkotásra gondolok.
Nem, itt arról van szó, hogy nem egy terv azért dől dugába, mert valaki valamit elront/valamire nem képes. És ez nem baj. Riordan rendszeresen kihangsúlyozza, hogy tévedni emberi dolog (mondta a süni és leszállt a drótkeféről), hibázni mindenki szokott, de ez nem jelenti azt, hogy utána fel kell adni. Nem szabad feladni, a körülötted élők, de elsősorban a magad érdekében. Mert ha feladod, akkor neked kell élni a tudattal, és ez nem könnyű, sőt. Fontos, hogy ismerjük a határainkat, de csak úgy lehetünk teljesen tisztában velük, ha rendszeresen feszegetjük őket. És nem kell hülyeséget csinálni, egyszerűen csak nekünk kell rájönni, hogy mi az, amire még képesek vagyunk, és mi az, amire nem.
És nem baj, ha valamit nem tudunk megcsinálni. Majd jön más, aki pont abban jó, és megteszi - ezért vannak a barátok. Mindenki másban jó, de ez így van jól.

És a másik: mindenki lehet hős. Ez az üzenet a Villámtolvajban indult, és azóta egyre szebb. Mivel most új főszereplőink vannak, még jobban átjön az egész. Mindenki főszereplő a saját történetében, és rajta múlik, hogy hős lesz-e. Ehhez nem kell megmenteni a világot. Ez valójában sokkal bonyolultabb, de mindenkinek magának kell rájönnie, hogy hogyan lehet hős.

Amit hiányoltam, az a humor. Voltak poénok, Riordan szerintem ha akarná se tudná levetkőzni a szarkazmust, és továbbra is szeretem a stílusát, de ez most közel sem volt annyira humoros, mint ahogy azt már megszokhattuk. Ezt igazából írhatjuk Percy hiányának számlájára, igazából mindegy is, nekem hiányzott.

Na és az új szereplőink.
Három szemszögből íródott a könyv. Jason teljesen tiszta lappal indul, egyáltalán nem emlékszik az életére, Piper és Leo pedig eddig nem tudta, hogy félisten. Mindegyikük küzd valamivel, mindegyiküknek megvannak a titkai. Szépen lassan megtanulnak bízni egymásban, és igazi barátokká kovácsolódnak a küldetésük közben.
Jason az élő példa arra, hogy egy karakter nem csak a háttérsztorijától lesz kidolgozott. Egyáltalán nem éreztem üresnek vagy sablonosnak, pedig semmit nem tudtunk arról, hogy mi történt vele eddig. Cserébe megtudjuk, hogy milyen ember, és ez pont elég. Kedvenc nem lett, de hát embere válogatja, ez nem a karakterkidolgozás hibája.
Piper eleinte nem volt szimpatikus, de aztán nagyon megszerettem. Egy olyan isten lánya, aki úgy tűnhet, egyáltalán nem illik hozzá, és egy olyan képesség birtokosa, amitől gyakorlatilag irtózik és utálja használni. Meg kell barátkoznia a helyzetével, a hamis emlékeivel Jason-ről és ha ez nem lenne elég, ott van a családja. Egyszerűen csak szeretném megölelgetni egy kicsit.
Leo pedig a személyen kedvencem, de hát ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül.
Leo valami olyannal küzd, amivel egy kicsit mindenki: feleslegesnek érzi magát. Úgy gondolja, ő a harmadik kerék, akinek soha senki nem veszi hasznát, mert hát nincs benne semmi extra, semmi hasznos. És persze a múltja se egyszerű, miért lenne. Riordan szereti gyötörni a szereplőit. Nem mintha ez új lenne.
Mindenesetre én imádom, és nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ő hogyan fogja leküzdeni a problémáit.

Borító:
Odáig vagyok érte. Akárhányszor kinyitottam, vagy becsuktam a könyvet, megcsodáltam a borítót. Tökéletesen átadja a könyv hangulatát, és egyszerűen csak gyönyörű.

Kedvenc idézet(ek): 
"– Gaia? – rázta meg a fejét Leo. – Ő nem az Anyatermészet? Virágok a hajában, madarak énekelnek a vállán, és őzikék meg nyuszikák mossák helyette a szennyest.
– Leo, az Hófehérke – mondta Piper."

"– Aludj el szépen, kis ketrec! – zümmögte Piper. – Aranyos, álmos ketrec. Igen, egy köteg földes gyökérnek beszélek. Nem, nincsen ebben semmi furcsa."

"– Csak egyetlen ütést légyszi!
– Nem – mondta Piper.
– Kössünk kompromisszumot! Először megölöm őket, aztán ha kiderül, hogy jó szándékúak lettek volna bocsánatot kérek.
– Nem! – mondta határozottan a lány.
– Mek-értettem – engedte le az edző a botját."

Röviden összefoglalva: 
A Percy Jackson és az olimposziak sorozat rajongóinak szerintem nem nagyon kell ajánlani, mindenki más pedig azzal a sorozattal kezdjen, mert hát így van sorban.
Nem kell tőle félni, viszont én mindenképpen tartanék a helyetekben egy kis szünetet a két sorozat között. Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy jobb, mint a Percy Jackson sorozat, mert ez nem teljesen igaz. Inkább csak máshogy fantasztikus.