Lauren Oliver - Tünékeny lányok

Oldalszám: 360
Kiadó: Ciceró
Eredeti cím: Vanishing Girls
Fordító:  Heinisch Mónika
ISBN: 9789635399918
Országos megjelenés: 2016.
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:
Dara és Nick korábban elválaszthatatlanok voltak ‒ azelőtt, hogy Dara csókolózott Parkerrel, azelőtt, hogy Nicknek le kellett mondania a legjobb barátjáról, és a baleset előtt, ami összeroncsolta Dara gyönyörű arcát. Azóta a lánytestvérek, akik korábban olyan közel álltak egymáshoz, egyetlen szót sem váltanak. Nick egy pillanat alatt elvesztett mindent, és feltett szándéka a nyár folyamán visszaszerezni, amit lehet.
Darának azonban más tervei vannak. Amikor a születésnapján eltűnik, Nick azt hiszi, csak játszik vele. Ám egy másik lány, a kilencéves Madeleine Snow is eltűnt és mivel Nickben egyre erősebb a meggyőződés, hogy a két eset összefügg egymással, húga keresésére indul.
Ebben a lebilincselően izgalmas regényben a Delírium-trilógia és a Mielőtt elmegyek írója, Lauren Oliver olyan világot alkotott meg, ahol a cselszövés, a veszteség és a sejtelem összefonódik, és érzékeny részletekkel kirajzolja két önmagát és egymást kereső testvér életútját.


Véleményem:
Erről a könyvről én nem tudok spoiler mentesen beszélni, szóval az elején elmondom a véleményem nagy vonalakban, aztán kivágom a spoiler-veszélyt, mert muszáj kiírnom magamból a dolgokat.

Történetünk egy testvérpárról szól. Dara és Nick viszonya mindig nagyon jó volt, bár rettenetesen különböznek egymástól. Ám sok minden megváltozik, amikor Dara összejön Nick legjobb barátjával, amit követően balesetet szenvednek, ahol Dara súlyosan megsérül. A két testvér gyakorlatilag egyáltalán nem beszél egymással, a család széthullik. Amikor Dara nem megy el a saját születésnapja megünneplésére, Nick nem hagyhatja annyiban a dolgot, és elkezdi feltárni a múltat.

Na most, én nagyon szeretem Lauren Olivert. A Delírium trilógia hatalmas kedvencem, a Mielőtt elmegyek pedig a mai napig nem hagy nyugodni, annyira mély benyomást tett rám.
Épp ezért a könyv első kétharmadában határozottan csalódottnak éreztem magam, ugyanis a Tünékeny lányok nem adott semmit. Egy széthulló család története néhány jó gondolattal, de ennyi és nem több. Ezt láttam már a Neked adom a napot-ban, csak sokkal részletesebben és szebben előadva.
Tény, hogy Lauren Oliver írásmódja rengeteget fejlődött, szinte rá se ismertem, de ez önmagában nem elég. Én ennél sokkal többet vártam tőle. Valami újat, valami elgondolkodtatót.

Aztán a könyv utolsó harmadában rájöttem, hogy teljesen rossz irányból közelítettem meg a dolgokat, és ez az egész teljesen másról szól, mint amit gondoltam. Rájövünk, hogy Dara mikbe keveredett, hogy mindezt miért csinálta. Mindkét testvér azt hiszi, hogy a másik jobb nála, hogy a szüleik és a világ a másikat szeretik jobban. Csak Nick ezzel úgy küzd meg, hogy továbbra és igyekszik a lehető leg"normálisabb" lenni, Dara pedig butaságokat csinál, fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja, hogy foglalkozzanak vele és meglássák az igazi énjét.
Igazából szerintem mindkét út ismerős egy kicsit mindenkinek, és egyik lányt sem lehet elítélni, még ha nem is mindig azt teszik, ami helyes. Valahogy egy kicsit magunkra ismerünk bennük.

Aztán az eltitkolt sérelmek konfliktusokat okoznak, amik egyre jobban elfajulnak. Nem csak Dara és Nick kapcsolata nincs rendben, de a családjuk is teljesen szétesett, és pluszba ott van Parker, akivel mindkettőjüknek elég bonyolult a kapcsolata. Nick a régi legjobb barát-kapcsolatra vágyik, legalábbis ezt állítja. Dara pedig szerelmes, de nem tudja kezelni a helyzetet. Visszaüt az életmód, amit eddig folytatott, és nem tudja, hogy innen most akkor hogyan tovább.

Mindez szép és jó, de nem kiemelkedően jó.
Ami kiemelkedően jóvá teszi, az a vége. Van egy jelenetsor és egy csavar, amitől a teljes könyv megváltozik a szemedben. És a legszebb ebben a csavarban az, hogy tényleg nem lehet számítani rá. Váratlan, de visszagondolva teljesen logikus. Nem erőltetett és nem is kiszámítható, kifejezetten jól sikerült.

Azt már említettem, hogy Lauren Oliver stílusa rengeteget fejlődött. Na most ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy kicsit jobb a megfogalmazás, hanem, úgy, hogy akár azt is megmagyarázhatnák, hogy nem ő írta. A jó szokásait megtartotta, a rosszakat viszont elhagyta, és ez nagyon jót tett neki.

A szereplők pedig szintén meglehetősen jól sikerültek, bár akiket ténylegesen ki lehet emelni, azok Nick és Dara, esetleg Parker.
Mindkét lány erős egyéniség, remekül kidolgozottak, szinte élnek.
Nick visszafogottabb és igyekszik teljesen átlagosnak tűnni. Jó tanuló, a munkáját is igyekszik jól csinálni, nem csinál butaságokat, nem megy haza hullarészegen, de ő jól is érzi magát így. Nem akar folyamatosan bulikba járni, nem is az a "lányos lány", már ha fogalmazhatok ilyen rosszul. Igazából ezzel nagyon jól tudtam azonosulni.
Dara sokkal pörgősebb, szereti megszegni a szabályokat, folyamatosan váltogatja a fiúit - gyakorlatilag mindent megtesz, amit nem kellene, és meglehetősen felelőtlenül viselkedik. Nem mindig élvezi, de ezt teszi. Ezzel én egyáltalán nem tudok azonosulni, viszont sokszor értettem, ami megint egy piros pont az írónőnek.
Mindkét lány máshogy kezeli a kettejük között lévő konfliktust, és ezt is jó volt látni.

És hát akkor SPOILER VESZÉLY!
Ajánlom, hogy ezt tényleg csak akkor olvassátok el, ha elolvastátok a könyvet is, mert teljesen tönkre vágja az élményt. Egyszerűen annyira meghatározó csavarról van szó, hogy azt mindenkinek olvasás közben kell megtudnia.

Szóval, had beszéljek egy kicsit erről a bizonyos csavarról.
A könyv végén ugyanis kiderül, hogy Dara nem csak megsérült abban a bizonyos balesetben, hanem meg is halt, Nick pedig képtelen ezt feldolgozni, ezért néha magára veszi húga személyiségét. Hallucinációk, emlékezetkiesések, téveszmék... És ezt ténylegesen csak akkor lehet sejteni, amikor Lauren Oliver már ezt akarja. A könyv végig két szemszögből íródik, senkinek eszébe se jutna, hogy Dara halott.
És a legjobb az egészben, hogy visszagondolva nem zavarodik össze az ember, nem érzi azt, hogy ez egy erőltetett lépés volt. Nem, visszagondolva csak így nyer értelmet minden. Itt jöttem rá, hogy a két testvér egyáltalán nem találkozott a baleset utáni cselekményrészekben. Itt nyer értelmet az a jelent, amikor Dara és Parker találkoznak, és "Dara" kiborul, amiért a fiú Nicknek szólítja.
Nick gyakorlatilag teljesen bekattant a testvére halálán, de mivel a család eleve széthullóban, és az anyja, akivel él, eleve nyugtatót eszik reggelire és altatót vacsorára, ez senkinek sem tűnik fel rögtön.
Visszagondolva az egész könyv rettenetesen fájdalmas. Én az az ember vagyok, aki sokkal jobban retteg a mentális betegségektől, mint a testiektől. Mert ha esetleg lebénul az ember, vagy elveszíti egy végtagját, akkor még mindig ura az elméjének. De ha valami pont azon a területen támad meg, akkor már saját magadban sem bízhatsz.
Borzasztó belegondolni, hogy Nick sokáig két személyiséggel rendelkezett, ketten éltek a fejében, és ez a két személy nem tudott egymásról.
És érthető, hogy miért történt vele mindez. Ő vezette azt az autót, amiben meghalt a húga, az agya pedig képtelen volt ezt feldolgozni, ezért megalkotott egy olyan világot, amiben Dara csak megsérült. Szívszorító belegondolni ebbe az egész helyzetbe, és végül is emiatt könyveltem el magamban nagyon jó könyvnek a Tünékeny lányokat.

SPOILER VÉGE

Borító: 
Na hát az nem nyerte el a tetszésemet. Az eredeti borító még úgy-ahogy tetszik, de a magyar szerintem kifejezetten rosszul sikerült. Hangulatban egyáltalán nem passzol a könyvhöz.
Ráadásul nem is kifejezetten igényes kiadás, elég rossz minőségű a papír, és kicsit olyan az egész könyv, mintha szét akarna esni a kezeidben.

Kedvenc idézet(ek):
"Képtelenség, hogy a legsötétebb dolgok a hétköznapi valóságunk mellett léteznek, párhuzamosan."

"Ha az ember majdnem meghal, furcsamód mindenki azt várja tőle, hogy a boldogság tengerén hajózzon, pillangókat kergessen virágos réteken vagy szivárványt lásson az autópálya olajtól sötétlő pocsolyáiban."

Röviden összefoglalva: 
Fura egy könyv ez. Ahogy olvastam, nem voltam odáig érte, igazából az utolsó negyedében pörögnek csak fel a dolgok. Viszont a végére kapunk egy olyan csavart, amitől minden megváltozik, és egészen máshogy fogsz tekinteni a nagy egészre. Minden egyes sor értelmet nyer, és ráadásul fájni is fog.
Én ajánlom, de azt is hozzáteszem, hogy csak és kizárólag akkor, ha nem adod fel és végigolvasod, akármennyire érzed úgy, hogy nem tetszik. Mert valóban a végétől lesz teljes.