Oldalszám: 512Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789633996751
Országos megjelenés: 2016.12.09
Moly.hu: XXX
Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Véleményem:
Nagyjából egy órája ülök és mondogatom magamnak, hogy "Giger, nem fogod ezt a könyvet az Üvegtrón sorozathoz hasonlítgatni", de csúfos kudarcot vallottam, ezért előre is elnézést kérek. Igyekszem kerülni a spoilereket azzal a sorozattal kapcsolatban is, hátha valaki még nem olvasta és szeretné.
Egy részem imádja ezt a könyvet, még ha nem is minden részletében, a másik pedig haragszik az írónőre és meg akar ütni valamit.
Kezdjük az előbbivel, mert nem akarom már az elején magamra haragítani a népet, szerintem a jövő hét folyamán úgyis megköveznek a Twilight fandom képviselői a tegnapi antifanfictionömért.
Szóval, Sarah J. Maas nem világokat épít, hanem a kisujjából rázza ki őket, aztán értetlenül néz azokra, akik ezzel hónapokat szenvednek.
Egyértelműen tökéletesen érzi magát a tündérek világában, és csak erre az egy szóra, hogy "tündér" komplett sorozatokat képes ráépíteni.
Megmondom őszintén, kicsit tartottam tőle, hogy az Üvegtrón után ilyen téren nem fog tudni ujjat és hasonlóan nagyot alkotni, de sikerült neki. Az ember nem érzi azt, hogy ugyanabban a világban van (pedig itt ennek, lássuk be, nagy volt a veszélye), ugyanakkor egyáltalán nem sikerült gyengére a dolog, ugyanolyan epikus konfliktusok felé haladunk, mint ott. Ráadásul az egésznek nagyon jó a hangulata, néhány lénytől feláll a szőr a hátamon, már az első oldalakon beleborzongtam egy bizonyos eseménybe. Érdekes, izgalmas, szépen leírt.
Szóval a világalkotást ki is pipálhatjuk, le a kalappal.
A karakterek, bár a könyv első kétharmadában furcsán kevesen vannak, kidolgozottak, összetettek, szinte élnek. A könyv utolsó harmadában már a cselszövés és a köpönyegforgatás is megy, fogalmunk sincs, ki mikor mit akar pontosan és miért. Vannak itt háttérsztorik, komplex személyiségek és ebből kifolyólag érzelmek is.
A cselekménnyel az elején egy cseppet elégedetlen voltam, hiányzott az írónőtől már megszokottá vált pörgés és izgalom, de aztán később ez is megérkezett, az utolsó oldalakig húzta az olvasó agyát, hogy most akkor minden állva marad, vagy minden elbukik.
Külön szerettem Feyre kapcsolatát a családjával. Itt ugyanis nem egy idilli családot kapunk, akik szegények, de azért szeretik egymást - szó sincs erről. Feyre anyja meghalt, de gyakorlatilag meg sem gyászolta, az apja miatt mentek csődbe, aki felől akár éhen is halhatnának, a nővéreivel pedig aztán végképp kitekert és groteszk kapcsolata van. Mindenképpen érdekes volt végigkövetni, hogy hogyan dolgozza fel ezt az egészet, és hogy hogyan változnak vagy épp nem változnak a viszonyok.
Az utolsó olyan 180 oldalt egyetlen pózban olvastam végig, mert egyszerűen fizikailag képtelen voltam letenni. Itt ugyanis olyan szinten felpörögnek az események, hogy emberiségellenes bűn megzavarni valakit, aki itt tart az olvasásban. Írónőnk nagyon erősen az érzelmekre, elsősorban a szerelemre helyezte a hangsúlyt, és a kegyetlenkedésről sem feledkezett meg, de mondjuk, hogy ezt már megszoktam a másik sorozata miatt.A megfogalmazást nagyon szerettem, bár a fordítástól nem egy helyen a fejemet fogtam, de az meg már nem a szerző hibája.
Az ütemezés szintén jól sikerült, legalábbis a főbb események szempontjából mindenképpen. Ha nagyobb fordulatról van szó, akkor meglepően nehéz eltalálni, hogy mikor kell robbantani. Ugyanis sokszor az írók túl korán teszik, és az olvasó csak néz, hogy oké, de akkor engem most innentől miért érdekeljen a könyv, vagy épp túl későn, amikor az ember már azt se tudja, miről van szó, mert már rég elengedte a dolgot. Itt ezzel nem volt gond, minden pontosan akkor derült ki, amikor kellett, és ennek megfelelően nagyot is szólt.
Szóval igen, az a részem, amelyik imádja a könyvet, az ezekért imádja, elsősorban. Na de ott a másik részem.
Megmondom őszintém, a problémáim onnan jönnek, hogy én ettől az írótól többet vártam.
Az Üvegtrónról sem mondtam soha, hogy tökéletes, de egy hatalmas alkotás. Celaena
Feyre viszont... Hát, ő meg Feyre. Sokszor egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, és bár a végére nagyot nőtt a szemembe és elismerem, hogy kidolgozott és árnyalt karakter, továbbra sem tudom hova tenni.
Tamlint meg aztán végképp nem. Sarah J. Maas olyan karaktereket vágott elénk az Üvegtrón sorozatban, mint Chaol, Dorian és Rowan, és akkor most a hőszerelmesünk egy szerencsétlen, értelmezhetetlen főúr, akiről elenyészően keveset tudunk.
Ebből jön egyenesen a következő nagy problémám. Hatalmas szerepet kap a szerelmi szál, gyakorlatilag ez áll a középpontban. Ez még nem is lenne baj, jó kis Szépség és a Szörnyeteg feldolgozás - lehetne, ha nem lenne erőltetett. A cselekmény tulajdonképpen megköveteli, hogy Feyre és Tamlin egymásba szeressenek, ezt én értem, de itt valami nagyon félresikerült. Feyre és gyakorlatilag bárki között több a kémia, mint Feyre és Tamlin között.És ez azért is kár, mert így nyilván Tamlin kapja a legtöbb figyelmet, mint férfi szereplő, pedig Lucien és Rhysand engem speciál sokkal jobban érdekeltek, és élőbbnek is tűntek, mint az előbbi.
Ha a későbbikekben minden olyan jó lesz, ahogy azt ettől az írónőtől várná az ember, akkor vegyétek úgy, hogy meg sem szólaltam. Tulajdonképpen arra is van esély, hogy egyszerűen nem az erőssége a nyitókötetírás. Ezzel már az Üvegtrónnál is voltak gondok, de azért reménykedtem benne, hogy tanult a hibáiból - mindenesetre ha összesen ennyi a gond, akkor ezt még el tudom engedni, semmi sem lehet tökéletes.
De ha a későbbiekben sem emelkedik a színvonal, akkor határozottan csalódott leszek.
És ne értsetek félre, mindettől függetlenül állítom, hogy a Tüskék
Borító:
A részletei külön nagyon tetszenek, de az összhatás egy kicsit kaotikusra sikeredett.
Nemrég az egyik barátnőm hívta fel rá a figyelmemet, hogy nem érti, miért nem csinálják azt, hogy a magyar kiadásról leveszik az eredeti címet, és ugyanazzal a betűtípussal odaírják magyarul, mert az lényegesen átláthatóbb lenne, mint a mostani megoldás. Nos, azóta engem is rettenetesen zavar a dolog, és ez itt is megvan.
Kedvenc idézet(ek):
"Úgy nem tarthatod meg a hatalmat, hogy mindenkinek a barátja vagy."
"Rengeteg időm van, előttem az egész élet. Talán majd arra is rájövök, hogy mihez kezdjek vele."
"– Undorító rohadék vagy.
– Feltétlenül meg kell kérdezzem Tamlintól, hogy ilyen hízelgéssel nyerted-e meg a szívét."
Röviden összefoglalva:
Meglehetősen sokat kötekedtem, de ez nem jelenti azt, hogy nem ajánlom. Határozottan úgy érzem, hogy ez a későbbiekben sokkal nagyobbat fog szólni, csak a bevezetés sikeredett megint gyengébbre. És a gyengébb itt nem a rosszat jelenti, hanem a Sarah J. Maas szinthez képest gyenge, ami távol áll a rossztól.
Szóval én ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasyt, az Üvegtrón rajongói pedig semmiképp se nézzenek át fölötte, igenis megérdemli a figyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése