Stephanie Garber - Caraval

Oldalszám: 470
Kiadó: Libri
Eredeti cím: Caraval
Fordító: Falcsik Mari
ISBN: 9789633107775
Országos megjelenés: 2017
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Véleményem:
Nagyjából azóta szemezek ezzel a könyvvel, hogy megjelent, de szegény vagyok, mint a templom egere, így a kapcsolatunk sokáig megragadt a szemezés szinten. Aztán egy barátnőm megszerezte, és kölcsön adta nekem is, így végre sikerült elolvasnom.

Történetünk főszereplője, Scarlett, kiskora óta arról álmodozik, hogy egyszer eljut a Caravalra, amiről a nagymamája mesélt neki és a húgának, amikor gyerekek voltak. Scarlett élete nem sétagalopp, apja, a lakhelyükül szolgáló sziget kormányzója nem kifejezetten mintaapa, anyjuk pedig már nincs. Dragna kormányzó épp bele akarja kényszerűteni idősebbik lányát egy házasságba, amikor Scarlett végre jegyeket kap a Caravalra, húga, Tella pedig elintézi, hogy el is menjenek, méghozzá Julian, a matróz segítségével.

Nem szokásom borítóról ítélni, de ennek a könyvnek már a kisugárzása is olyan, hogy biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Tényleg nagyon szép kiadásról van szó, és valahogy az Éjszakai cirkuszt juttatja eszembe. Legyünk őszintén, azt a szintet azért nem üti meg, de ezt nem is vártam, meg aztán, ez még nem jelenti azt, hogy nem lett nagyon jó.

Kezdjük ott, hogy világ és hangulat. A Caraval tulajdonképpen nem egy műsor, hanem egy verseny. Jelen esetben a feladat az, hogy meg kell találni Tellát, akinek a Caraval elején nyoma veszett. Scarlett szeretne visszaérni az esküvőjére a szigetre, mert úgy gondolja, hogy ez egy életre megmenthető őket az apjuktól, de mire észbe kap, ott van a játék kellős közepén. A játék során semmi sem valóságos, de ezt valóban könnyű elfelejteni. A könyvben túlteng a varázslat, ami ad egy iszonyatosan erős és jó hangulatot az egésznek - már önmagában emiatt lehetetlen letenni. Legalábbis nekem az volt.
Mások véleményét olvasva rájöttem, hogy ami a könyv erőssége bizonyos olvasók esetében, az másoknál pont, hogy a veszte. Ugyanis ha a világ, a hangulat nem nyeri el a tetszésedet, akkor onnantól mindegy, mert mindkettő olyan erős, hogy nem nagyon tudod ignorálni. Ez meg aztán abszolút ember függő.

Nekem mindenesetre annyira tetszett, hogy egy szuszra kiolvastam. Maga a Caraval szerintem zseniális, már az elején beleszerettem, és minden hátránya ellenére egyszerűen csak ott akartam lenni.
Szóval ilyen téren a világ kidolgozott és jól átgondolt, de a Caravalon kívül nem tudunk semmit. Nem tudjuk, Scarlették milyen világban és milyen korban élnek, igazából semmit nem tudunk. Mivel majdnem a teljes cselekmény a Caraval színfalai közé szorul, ezért ez tulajdonképpen nem is baj, de nekem azért egy pici információ jól jött volna. Csak úgy, mellékesen.

Magát a cselekményt szintén imádtam. Azt is meg tudom érteni, ha valaki szerint túlbonyolított - tény, hogy rengeteg dupla, vagy épp tripla csavar van benne, főleg a vége felé. Van egy pont, ahol már senkinek sem hiszed el azt se, amit kérdez, és ez meglehetősen összezavaró. De én személy szerint örültem, hogy ilyen összetett, mert a végére minden tiszta lesz, és egyébként is követhetőek az események.

A karakterek is a szívemhez nőttek, főleg Julian és Scarlett. Főszereplőnk szerethető és jószívű, és szerintem azért is tudtam vele azonosulni, mert én is olyan szerencsétlen tudok lenni, mint ő, és mert én is mindig mindent túlgondolok és túlaggódok. Scarlett eleinte semmi mással nem foglalkozik, csak a húga és a saját biztonságával, és szépen fokozatosan jut el innen oda, hogy már magától lép ki a komfortzónájából, és beleveti magát az ismeretlenbe. A játék során rájön, hogy a biztonságos élet nem egyenlő a boldog élettel, és nyilván nem kell felelőtlenül beleszarni mindenbe, és csinálni, amihez kedvünk szottyan, de az sem megoldás, ha soha semmit nem merünk meglépni.
Külön tetszett a kapcsolata Tellával. Már csak azért is, mert nem egy mindennapi téma jön ki belőle. Tella sok szempontból Scarlett szöges ellentéte, sokszor felelőtlen lesz, annyira élni akar, és önkéntelenül is képes semmibe venni nővére minden fáradozását. És ez nem azért van, mert nem szereti. A szeretet kölcsönös a testvérek között, csak máshogy értelmezik és mutatják ki. Scarlett egyszer meg is jegyzi, hogy Tella egy olyan ember, akit fáj szeretni. Mert hiába adsz oda neki mindent, látszólag ez nem jelent neki semmit, és ez egy olyan érzékeny lelkű embernek, mint Scarlett, hatalmas fájdalmat okoz.
Na most, ott kell-e hagyni az ilyen embert? A könyv szerint nem feltétlenül ez a megoldás, szerintem pedig egészen biztosan nem. Bizonyos embereket szeretni fájdalommal jár. De tudni kell különbséget tenni két eset között. Mert Tella viszonozza a szeretet, csak sokszor felelőtlen, és nem gondolkodik előre. Máshogy mutatja ki az érzelmeit, amit viszont Scarlett nem tud hova tenni, de ez egy áthidalható szakadék.
Akkor kell lelépni, ha a szeretet tényleg nem viszonzott, és kihasználják az embert.

Na és Julian. Nem fogok hazudni, engem ezzel a szerelmi szállal megvettek kilóra. Túl sok minden eleinte nem tudunk a fiúról, Scarlett nem is akar megbízni benne, de szüksége van a segítségére. Aztán akaratlanul is ragaszkodni kezd hozzá, ami minden igyekezete ellenére átcsap szerelembe. Valószínűleg ez részben azért jött be nálam, mert én magam is beleszerettem Julianbe. Elismerem, hogy tipikusan az a könyves pasi, aki részben ezért is van a könyvben, de a jobbik fajtából való. Van azért neki személyisége, meg más szerepe is. Hogy konkrétan az a más szerep mi, az nagyjából fejezetenként változik, legalábbis Scarlett fejében. Mindenesetre kifejezetten élveztem nézni, ahogy egy kérdéses múltú és erkölcsű fiú és egy nyitott könyv típusú, mindent túlgondoló lány egymásba szeret, mert valóban érdekesre sikeredett a kapcsolatuk.

A megfogalmazásért szintén odáig vagyok. Külön tetszett, hogy az írónő minden érzelemhez színeket társít. Ezt valószínűleg így hallás alapján nehéz elképzelni, de egyáltalán nem mű vagy erőltetett, kifejezetten kreatívan csinálta. De ezen kívül is jó stílusa van, részben emiatt is olvastatja magát a könyv.

Na most ez mind szép és jó, de mi van azzal, akinek nem jön be a világ és a hangulat, nem érdekli különösebben a szerelmi szál és nem szereti a triplacsavarokat? Na, az utálni fogja. Minden vicc és túlzás nélkül mondom ezt.
Ez a könyv iszonyatosan emberfüggő, mert minden eleme tipikusan olyan, hogy vagy levesz a lábadról, vagy utálod. Igazából előre meg se lehet nagyon mondani, hogy ki melyik tábort fogja erősíteni, mert ez inkább olvasás közben derül ki.

Rossz lesz-e ettől? Szerintem nem.
Lehetne azon vitatkozni, hogy van-e rossz könyv, és hogy ha van, akkor milyen is az, de az nem feltétlenül rossz, ami megosztó. A Caraval nekem nagyon tetszett és biztos, hogy még újra fogom olvasni, de ez főleg azért van, mert én én vagyok, és én szeretem a hangulatát és a benne lévő elemeket. Értelem bőven akad benne, szóval nagy baj nem lehet.

Borító: 
Nem olyan egyszerű mostanában igényes YA kiadásokat találni így a Könyvmolyképző kiadó ideje alatt, de ez az. Én odáig vagyok a borítóért a maga egyszerűségével és színvilágával. Még a papír is jó minőségű, ráadásul könyvjelző is van benne. Engem ezzel megvettek, kész. Ennél már csak az Éjszakai cirkusz szebb.

Kedvenc idézet(ek): 
"Egy percre megengedte magának, hogy elképzelje, milyen lenne eljutni Legend magánszigetére, részt venni a játékban, és megnyerni azt a kívánságot. Szabadság. Választási lehetőségek. Csoda. Varázslat."

"Gondolj a macskára meg az egérre…A macska, ahányszor meglát egy egeret, mindig a nyomába ered, és addig üldözi, míg el nem kapja. Hacsak nem jön valami nagyobb állat, netán egy kutya amelyik elkergeti a macskát. Nagyjából mi is így működünk. A jövő tudja, mire áhítozunk, de ezt a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami elriaszt tőle."

"Eddig mindig abban a tudatban élt, hogy nincs választási lehetősége. De már egyre inkább átérezte, hogy igenis van. Csak kellően vakmerőnek kell lennie a nehéz döntésekhez."

"– Még ha másoknak nem is hazudunk, saját magunkat elég gyakran be szoktuk csapni."

Röviden összefoglalva:
Emberfüggő. Én ajánlom, ugyanakkor nem tudom megígérni, hogy mindenkinek tetszeni fog. Akit magával ragad a Caraval varázslatos mivolta és hangulata, az valószínűleg szeretni fogja, akit viszont nem, és még pluszba a szerelmi szál sem köti le, az szenvedni fog vele. Mindenesetre érdemes belenézni, mert ha megszereted, akkor nagyon megszereted.