Jay Asher - Tizenhárom okom volt...

Oldalszám: 264
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Thirteen Reasons Why
Fordító: Farkas Orsolya
ISBN: 9789632452616
Országos megjelenés: 2010.09.15
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Véleményem: 
Déja vu. Az.
Szerkezetét tekintve ez egy meglehetősen formabontó könyv. A lényeg az, hogy Clay, egy tizenéves srác kézhez kap néhány kazettát. Kiderül, hogy ezeket Hannah Baker készítette, az a lány, aki nemrég öngyilkosságot követett el. Hannah ezeken a kazettákon keresztül azt meséli el, hogy pontosan mik juttatták odáig, hogy véget vessen a saját életének. Clay órákon keresztül mászkál a városban és a kazettákat hallgatja, miközben rengeteg mindent újraértelmez.

Rengeteg pozitív véleményt olvastam már erről a könyvtől, és két kezem kevés lenne hozzá, hogy megszámoljam, hányan ajánlották az utóbbi időben. Én valahogy mégsem akartam elolvasni, de most mégis meggondoltam magam. Az eredmény... Nos, nem mondom, hogy hiba volt elolvasni, de azt sem, hogy nem estem pofára. Nem azzal van a baj, hogy nem elég mély, vagy hogy nincsenek benne értelmes gondolatok - mert vannak -, hanem az, hogy nagyon sok dologgal abszolút nem értek egyet.
Innen a déja vu. A Csillagainkban a hibával is hasonlóan jártam. De itt annyira azért nem rossz a helyzet.

A legnagyobb problémámat nagyon röviden össze tudom foglalni.
A könyv címe Tizenhárom okom volt... - nem volt. Ilyen egyszerű. Lehet erről vitatkozni, nyugodtan mondhatja akárki, hogy rosszul állok hozzá, és nem érzem át Hannah helyzetét, de átérzem. És akkor is azt mondom, hogy az öngyilkosság nem volt jogos. Az indokai egy jelentős része mondvacsinált, és nem kellett volna, hogy ide vezessen.
Ráadásul néha ugyan megjegyzi, hogy ez az ő döntése volt, gyakorlatilag egy az egyben a környezetét okolja azért, hogy ő ezt az utat választotta. Nem mondom, hogy részben nincs igaza, de erről majd később.

Ha valaki felelős a sorsodért, az te vagy. Az élet senkivel sem finomkodik, és igen, van, akiket többet szívat, mint másokat. De akkor sem hagyhatod, hogy a körülmények teljesen átvegyék az irányítást az életed felett. Ez a könyv nem ezt üzeni.
Hannah cselekedhetett volna máshogy. Kérhette volna a szülei segítségét, ha már a vele egykorúak közül nem is bízott senkiben. Elköltözhettek volna, válthatott volna iskolát, akár pszichológushoz is elmehetett volna. Mármint egy normálishoz, nem egy ilyen iskolai tanácsadóhoz. Tény és való, hogy nem finomkodott vele az élet, de még mindig megvolt rá a lehetősége, hogy erős maradjon, és lépjen. És igen, valóban vannak olyan emberek, akik kevésbé stabilak és harciasak másoknál. De Jay Asher úgy kezeli Hannah-t, mintha az övé lenne az alapállapot. Egyszer sem szúrja közbe, hogy lehetne ezt máshogy is, és nem mindenki döntene így a lány helyében. De nem teszi, és hadd ne kelljen kimondanom, hogy ezzel milyen gondolatot ültet el egy kamasz fejében.

A helyzet az, hogy Jay Asher nem egészen van tisztában azzal, hogy mik járnak egy depressziós fiatal lány fejében. Vagy csak egy szimpla fiatal lány fejében, depresszió nélkül. Mert lehetett volna ebből zseniális könyv, amennyiben az a 13 ok valóban mindenki számára megérhető. Az alapötlet fantasztikus, az, hogy kicsit észhez akarja téríteni a tizenéveseket, szintén egy remek ötlet, de a kivitelezésnél már vannak gondok. Hatalmasat szólhatott volna ez az egész, ha az író egy kicsit több időt fordít gondolkodásra írás közben.

Azért nem menthetetlen a helyzet, és nem mindenre tudom azt mondani, hogy hülyeség.
Az az alapelv, hogy a tetteink mindig hatással vannak másokra, nagyon jó. Lehet, hogy valami nekünk csak egy kis apróság, amire mi fel sem figyelünk, másnak viszont egy fél összeomlás. Rengeteg mindent teszünk, aminek nem gondolunk bele minden egyes következményébe. Ez az az üzenet, ami már önmagában is megér egy misét. Az amerikai iskolákban a zaklatásnak, bántalmazásnak, kiközösítésnek (angolul bullying) sokkal nagyobb "kultusza" van, mint nálunk, és nem árt felhívni rá a diákok figyelmét, hogy néhány bántó szóval egy egész életet lehet tönkre vágni. És itt általában sokkal többről van szó, mint egyszerűen egy-két bántó szóról.

Aztán. Azért a könyv azt is szépen mutatja be, hogy egy összeomlásig bizony események egész sora vezet, és a végén elég egyetlen egyet lökni az emberen, és már kész is a katasztrófa. Amit egy darab pletyka indít el, annak a vége talán erőszak és végső esetben halál lesz.
És bár maga az elmélet remek, a kedves írónak nem sikerült jól felépíteni. Itt megint az a probléma jön fel, hogy az a 13 ok, az nem olyan 13 ok, amiknek egy öngyilkossághoz kellene vezetniük. Az utolsó két ok valóban borzalmas, de azokat Hannah gyakorlatilag maga provokálta ki, és az előzőek után az életben még nem szabadna egy embernek olyan állapotba kerülni, hogy ezt tegye.
Ha Asher azt sugallná, hogy Hannah öngyilkossága nem megoldás, és nem volt teljesen jogos, ahogy mások hibáztatása sem, akkor jó lenne. Ha "jobb" okokat talált volna, akkor is jó lenne. De így megrekedt a kettő között, és ez viszont nem jó.

Abban is van valami, hogy mindent mások számlájára ír. Ez egy olyan könyv, amiben nyilván kell egy kis túlzás, mert a kamaszok szemének felnyitása a cél, de ez így akkor sem működik. Igen, vannak tapló emberek, de az ilyenekkel szemben neked kell kiállnod magadért. Ha minden olyanon rágódnék, amin Hannah is akkor - és most tényleg nem túlzok - már nekem is lehetne egy rakat kazettám meg egy koporsóm. Az utolsó kettőt leszámítva (amiről mellesleg már mondtam, hogy Hannah maga provokálta ki őket) egyikről sem tudom azt mondani, hogy világraszóló katasztrófa lenne, és ezzel szerintem sok tizenéves egyet tud érteni, ha logikusan végiggondolja.

Hadd szögezzem le, hogy én nem ítélem el az öngyilkosságot. Igenis el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor az ember nem lát más kiutat. Mindenkinem máshol vannak a tűrőképessége határai, és történnek a világban borzalmas dolgok. Félreértés ne essék, nem arról beszélek, hogy az öngyilkos emberek mind gyengék,vagy hogy ez egy megvetendő dolog. Arról beszélek, hogy Hannah helyzete nem volt annyira nehéz, hogy azt ne lehessen átvészelni. Szörnyű dolog, amikor valakivel ott szúr ki az élet, és olyan borzalmas módszerekkel, ahol csak lehet, és már nem látja értelmét folytatni. De Hannah még nem kellet volna, hogy itt tartson.

Ami végleg kiverte a biztosítékot, az a könyv végén a kedves író válasza néhány kérdésre.
Először is, ez az ember teljes mértékben hülyének nézi az olvasóit, amitől eleve falnak megyek. Többször is elmondja, hogy így meg úgy akarta megírni a könyvet, majd rájött, hogy az nem lenne érthető, és Clay egyértelműen csak plusz értelmezésként van a könyvben.
Bocsánat. Hogy mi van?
Jay Asher eldöntötte, hogy ő a zseni, mindenki más olyan egyszerű, mint a raklap. Köszi.
A másik pedig: úgy nem írunk depressziós kamasz lányok lelkiállapotáról, hogy felnőtt férfiak vagyunk, és minden információnkat úgy kapartuk össze, hogy megkérdeztük egy-kettő női ismerősünket, hogy és aztán neked milyen volt a középsüli.

Az írási stílustól sem vágom hanyatt magam, de az a legkevesebb.

Ma felkeltem hajnalban, és sokkot kaptam, hogy elkések a suliból, aztán rájöttem, hogy szombat van, szóval visszaalvási kísérletek helyett kiélveztem, hogy csend van, és elolvastam ezt a könyvet. Több dologra is rájöttem. Egyrészt: ezt a könyvet vagy egyhuzamban kell elolvasni, vagy sehogy. Másrészt: csend kell hozzá és egyedüllét. Mert vannak benne pozitívumok is, de mélyre kell ásni, hogy el tudjuk különíteni a negatív dolgokkal (mert veszélyesen vékony a határvonal), és ehhez minden hiányzik, csak az nem, hogy az embert félbeszakítsák elmélkedés közben.

Karakterek:
Hannah nem egy rossz karakter.
Igen, mondom ezt mindazok után, amiket fent leírtam. Ugyanis nem azzal van a bajom, hogy kidolgozatlan, sablonos, vagy hasonlók. Nem, Hannah egy elég komplex karakter, és nem is utálom, vagy hasonlók. Kidolgozott ő és nem túl erős. És ilyen emberek vannak. A problémám az, hogy a kedves író ezt egyszer sem hangsúlyozza. Sajnáltam a lányt, mert bár ha képes kitartani, megoldódhatott volna ez az egész, azért valóban nem volt egyszerű helyzetben.
Clay nekem nagyon sokszor csak amolyan töltelék-karakternek tűnt, az író válaszai után pedig már biztos voltam benne, hogy az. Tulajdonképpen ez nem olyan nagy probléma, mert itt nem a karaktereken van a legnagyobb hangsúly. Hannah persze fontos, de a többiek csak azért vannak, hogy az abban a 13 okban lehessen neveket is emlegetni.

Borító: 
Nem. Ez az egyetlen szó, ami eszembe jut róla. Alig illik a hangulathoz, és nem szeretem az emberi alakos borítókat.

Kedvenc idézet(ek): 
"Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs."

"Senkiről nem tudjátok, mi történik vele, csak saját magatokról. És ha belekeveredsz valaki életének egy részébe, nem csak abba a részbe keveredsz bele. Sajnos nem lehetsz ilyen pontos és igényes. Mikor belekeveredsz valaki életének egy részébe, akkor az egész életébe keveredsz bele."

"De nem menekülhetsz el magadtól. Nem dönthetsz úgy, hogy többé nem nézel magadra. Nem dönthetsz úgy, hogy kikapcsolod a zajt a fejedben."


Rövid összefoglalás:
Nem tudom egyértelműen kijelenti, hogy nem ajánlom, de azért óvatosan. Elgondolkodtató, és vannak benne értelmes gondolatok, de azért tartsuk szem előtt, hogy ahogy Hannah reagál, az nem feltétlenül követendő példa, sőt. De ettől még nem lesz rossz könyv. Csak épp jó sem. Valahol a kettő között áll, de nem azért, mert nincs benne elég értelme, vagy mert sablonos, hanem mert túl sok mindent közelít meg rossz irányból.