Stephenie Meyer - A Vegyész

Oldalszám: 480
Kiadó: Agave Könyvek
Eredeti cím: The Chemist
Fordító: Farkas Veronika
ISBN: 9789634192121
Országos megjelenés: 2016.
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Letehetetlenül ​​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál. Ez azért több helyen is sántít.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna. Ez szerintem egy másik könyvről szól. 

Véleményem:
Csókoltatlak Blair.
Az Alkonyatot azért olvastam el, mert mazochista vagyok. Az Újholdat azért, mert hülye. Ezt meg azért, mert kedves akartam lenni. Vagy valami olyasmi.
A végeredményt nézve a három között az égvilágon semmi különbség nincs.

Sokan kértek rá, hogy olvassam el (a "kértek" jelen esetben egy nagyon enyhe kifejezés), én pedig elgondolkodtam rajta. Mert végül is nem lehet egy írót egy katasztrofálisan sikeredett műve alapján végleg elítélni. Végül megegyeztünk, hogy Blair és én majd párhuzamosan, szépen lassan elolvassuk.
Na ebből az lett, hogy ő valahol a hatvanadik oldal környékén tart, én meg le akartam tudni végre (félreértés ne essék, végig fogja olvasni).

A problémák ott kezdődnek, hogy Meyer nem csak egyszer nyúlt félre, hanem egyszerűen menthetetlen.
Nem is tudom, melyik az elkeserítőbb: hogy valaki tollat adott a kezébe, vagy hogy azóta sem verte ki senki onnan.

Oké. Mérsékelem magam.
Szóval.

Ennek a nőnek nem szabadna írni, és ebben most már egészen biztos vagyok. A könyveknél az esetek 99%-ában valamennyire átjön az író személyisége. Én nem akartam csak és kizárólag ez alapján megítélni ezt a nőt, és azóta sokszor olvastam róla sok helyen - de igazából csak egyre jobban utálom.
Kezdjük ott, hogy jó dolog az önbizalom, de egy bizonyos határtól felfelé már minden normális ember idegbajt kap tőle. Folytassuk ott, hogy ha valaki az összes közkedvelt témába belerondít (vámpírok, vérfarkasok, most meg CIA, titkosügynökök és hasonlók), az egy idő után egy egészen picikét nagyon kiakasztó tud lenni. Főleg, hogyha a szóban forgó személy egyikről sem tud semmit, ennek ellenére biztos benne, hogy mindent tud.
Meyerről azt hiszem, végleg lemondtam, és nincs az a pénz, amiért én még egyszer a kezembe venném akármelyik könyvét is.

Na de akkor jöjjön A Vegyész, mert ha már végigszenvedtem, akkor nem fogok csendben maradni (amúgy sem az erősségem).
Van nekünk egy csaj, aki régen emberek vallatásával foglalkozott. Most ez a csaj már évek óta menekül, mert megtudott valamit, amit nem kellett volna (hogy ez pontosan mi, arról persze fogalma sincs), és meg akarják ölni. Csakhogy egy szép - vagy kevésbé szép - napon felkeresi a régi felettese, és felajánlja neki, hogy felhagynak az üldözésével, amennyiben elvállal egy munkát.
És az a lány, aki konkrét fegyverarzenállal alszik plüssmackó helyett, mérges gázt hord a fülbevalójában (nem vicc, tényleg), és már három éve rettegésben él, mit csinál?
A logikus válasz a "menekül tovább, mert nem bízhat ebben az emberben" lenne, de Meyerből kihalt a logika.
Meyer szerint Alex elsőre belemegy, és már rohan is, mert miért ne.
És természetesen ebből katasztrófa lesz, természetesen majdnem meghal, természetesen az olvasó szívesen fejbe vágná valami naggyal és nehézzel, "én megmondtam" felkiáltással.

A lényeg, hogy Alex nem a megfelelő embert kapja el kihallgatás céljából, és ennek a nem megfelelő embernek az ikertestvére letámadja, amiért bántani merészelték a drága Danielt. A CIA és a kormány részéről pontosan ez volt a terv, mivel Kevin, a kedves támadó is likvidálandó személy, és gondolták, majd jól kinyírják egymást.
Én sajnálom ezt a legjobban az egész világon, de nem nyírják ki egymást.

Hogy ezután mi történik? Nagyjából öt mondatban össze tudnám foglalni, de úgy, hogy abból már nem hagyok ki semmi lényegeset. Sőt, még sok is lenne.

Tudjátok, vannak azok a titkosügynökös meg CIA meg FBI témájú filmek, amikben semmi extra nem történik, és mindenki halálra unja őket. És ezek közül is vannak még a rosszabbak. Na, ez a könyv pont olyan. Illetve nem is. Ez a könyv (elektronikus formában 589 oldal) olyan, mint egy ilyen film utolsó 20 perce.
Most hagyok időt, hogy végiggondoljátok, ez mit jelent.
Na igen, körülbelül olyan szintű unalmat, mint amit Meyer az Újholdban produkál.

Azon már sikerült túllendülnie, hogy a nő a férfi alá van rendelve - most fordítva csinálja. Alex gyakorlatilag Daniel fölött áll. A szerelmi szál nem szerelemről szól, hanem birtoklási vágyról. Alexnek kell Daniel, mert kell, mert különben nincs semmi jó az életében. És Daniel lesz kedves minden parancsolgatást és lekezelést elviselni, mert miért ne.
Mellesleg nem csak Alex kezeli le és nézi teljesen ostobának, hanem Kevin, a tulajdon ikertestvére is, de ez valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva senkinek sem szúrja a szemét. Az egy dolog, hogy Alex és Kevn remekül megvan így is, de azt hinné az ember, hogy legalább Danielnek leesik, hogy itt gyakorlatilag mindenki biztos benne, hogy egy alulfejlett óvodás értelmi szintjén van.

Aztán.
Meyer nagyjából leszokott a rengeteg felesleges ?-ről és !-ről, de írni még mindig nem tanult meg. A párbeszédeknél ugyanazt az 5-6 kifejezést használja, és erről egyszerűen képtelen leszokni. Mint amikor egy kezdő bloggernek elmagyarázod, hogy nem mindig azt kell írni, hogy "mondta". Csak az a különbség, hogy ez itt egy rengeteg ember által ismert besteller-szerző. Valahogy eljutott ide. Valamiért.

A tájleírásokkal, az események leírásával megint csak gondok vannak. Innen üzenem, hogy nem kell ám minden nyomorult mozdulatot leírni, anélkül is értjük. Sőt, nem kell leírni minden falevél esetében, hogy az adott másodpercben milyen irányba lendült meg és mekkora sebességgel, mert enélkül is el tudjuk képzelni.
Na, innen az a rengeteg oldal.

Alex óvatosságának és minden egyéb műveletének leírása egyszerűen annyira aprólékos, hogy az már konkrétan nevetséges. Köszönöm szépen, de magamtól is rájövök, hogy ha tesz két lépést előre, akkor két lépéssel előrébb fog állni, mint két lépésnyi idővel korábban. Nem kell ám kifejteni.

És olvasás közben végig azt éreztem, hogy Meyernek halványlila gőze sincs arról, hogy mit ír. Érdekesen hangzott, hogy valakinek az a munkája, hogy kínzással szedjen ki emberekből információkat, ezért gyorsan írt róla egy könyvet. Szerintem a vámpírokkal is így volt. Adja az ég, hogy más téma ne kezdje el érdekelni.
Elvileg kérdezett meg embereket a kémiai részről, de valószínűleg a válaszra már nem figyelt oda. Nem mondom, hogy minden hülyeség benne, úgy ahogy van, csak a kilencven százaléka. Alex felfegyverkezése például sokszor nevetséges és a gyakorlatban egyszerűen kivitelezhetetlen.
Engem azért érdekelne, hogy Meyer agyában hogy jeleik meg a kép, hogy valaki tele van tűzködve injekciós tűkkel.
A kutyák is viszonylag nagy szerepet kapnak, de vagy nem látott még élőben kutyát, vagy látott, csak összekeveri azzal, ami a rajzfilmekben van. Mert hogy kutyák úgy nem viselkednek, ahogy ő sokszor leírja, az egészen biztos. De a vérfarkasok leírása után nem is tudom, mire számítottam.

Visszatérnék egy kicsit a szerelmi szálra. Nem, nem tudom ilyen könnyen elengedni.
Ahogy azt már a kedves magát írónak nevező emberünktől megszokhattuk, ez egy olyan szerelmi szál, ami köszönőviszonyban sincs a szerelemmel. Az ugyanis nem szerelem, hogy "merő véletlenből megkínoztam aztán rájöttem, hogy nekem nem jó egyedül, ezért összejöttünk". Ezt az alá-fölé rendelt viszont pedig könyörgöm, felejtsük már el. Tisztelet a társunk iránt nincs, sőt, semmilyen érzelem nincs, vagy ha van is, akkor nagyon jól álcázza magát. Nem tudom eldönteni, hogy Meyer ennyire nem tud írni, vagy csak ennyire borzalmas elvei vannak a párkapcsolatokkal kapcsolatban.

Daniel és Kevin kapcsolata pedig szintén borzalmas. Daniel gyakorlatilag mindent megbocsájt a testvérének, holott Kevin úgy kezeli, mintha a háziállata lenne, akihez nagyon ragaszkodik. Vártam rá, hogy ez talán csak egy ilyen maszk, vagy egyszerűen csak nehezen fejezi ki az érzelmeit, de nem. Kevin ilyen, és ezt a viselkedést mindenki alapnak veszi.

A vége pedig...
Még egy ilyen hihetetlenül nyálas és értelmetlen Happy End a világon nincs.
Miért?
Van egy sztorink, amiben mindenki menekül, mindenki öl, itt van a kormány meg a CIA meg az isten tudja mi, majd Meyer lazán odavág elénk egy teljesen logikátlan és értelmetlen boldogan éltek amíg meg nem haltak típusú befejezést.

És akkor a karakterek.
Alexet már az első tíz oldal után le tudtam volna ütni, a könyv végére pedig nem tudtam kitalálni olyan véget, ami kielégítené a vérszomjamat. Valami katasztrófa ez a csaj. Elvileg okos, de az esetek kilencven százalékában mégis úgy viselkedik, mint akinek elmentek otthonról. Sorra hozza a logikátlan döntéseket, folyamatosan ellentmond saját magának és képtelen akár csak egyetlen olyan félmondatot is kiejteni a száján, ami után azt mondhatnám, hogy jó ember. És ez minden, amit el tudok róla mondani, mert egyébként rettenetesen semmilyen és kidolgozatlan.
Daniel egy akkora papucs, hogy mostantól a "papucs" helyett azt kéne mondani, "Daniel". Látszik, hogy nem lenne teljesen hülye, de lazán hagyja magát elnyomni és csecsemőként kezelni. Most vagy a szerelem miatt kattant meg, vagy csak annyira birka-természet, hogy az már életveszélyes.
Kevinnek egyetlen egy oldalát látjuk, tipikus lapos sablonkarakter, nem is fogok többet beszélni róla.
Az egyetlen karakter, akit egy kicsit érdekesnek találtam, az Val, de ő meg egyszerűen túl kevés időt kap.
Mert ugye Meyer szereti, ha a mellékszereplők az értelmesek, a főszereplők meg azok, akiktől mindenki hülyét kap.

El akarjátok-e olvasni ezt a könyvet? Nem. Nem ér annyit. Egy-két kreatív elem volt benne, de azok is csak mellékesen megemlítve. A sztori gyakorlatilag egy nulla, a karaktereket utáltam, és Meyer nem tud írni. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy jogosan kapok agybajt már csak attól is, hogy meghallom a nevét.
Nem annyira vészes, mint az Alkonyat, de még mindig nem író, és még mindig nincs egyetlen értelmes vagy értékes gondolata sem.

És megismétlem: végeztem a Meyer könyvekkel. Végérvényesen. (Akiknek szól, azok úgyis értik)