Julie Kagawa - A halhatatlanság szabályai

Oldalszám: 464
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Immortal Rules
Fordító: Mergl-Kovács Bernadett
ISBN: 9789633994344
Országos megjelenés: 2016.07.08
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?

Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…

Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.

Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.

Véleményem:
Őszinte leszek: hiába a nagy felhajtás körülötte, és ettől a könyvtől a fülszövege alapján alig vártam egy picivel többet a semminél. Igazából nem is tudom, miért estem neki mégis. Valószínűleg hajtott a kíváncsiság, hiszen általában ha valami nagyon sok embernek tetszik, akkor az vagy nagyon jó, és én is megszeretem, vagy épp nagyon rossz, és sosem fogom tudni felfogni, másnak ez miért jó.
Hát, hatalmasat csalódtam - és ez most pozitív csalódás volt.

Történetünk végül is egy disztópia, csak vámpírokkal. A könyv szerint vámpírok mindig is voltak, és akkor lett nagyobb szerepük, amikor egy vírus elkezdte kiirtani az emberiséget. Ez nyilván nekik sem lett volna jó, hiszen ha nincsenek emberek, nincs mivel táplálkozniuk. Így hát néhányan közülük beavatkoztak, de a dolog nem sült el jól.
Az egészből az jött ki, hogy ebben az elképzelt jövőben van néhány nagyobb város, ahol vámpírok uralkodnak az emberek fölött, és van a nagy semmi ezen városok között, ahol a veszettek "élnek" a régi világ romjai között.
Hát igen, jó disztópiához méltóan olyan körülményeket fest le, amilyeneket a hátam közepére nem kívánok, köszönöm szépen.

Tulajdonképpen az egész történet azon alapszik, hogy a főszereplő, Allison majdnem meghal, és választhat: vagy eltávozik erről a világról tizenéves korában, vagy szembemegy az elveivel, és vámpírrá válik. Olyan lénnyé, akiket egész életében gyűlölt.
És nem az történik, hogy a legtöbb YA hőshöz hasonlóan Allison magasról tesz a halálra. Mert ha így lenne, akkor ez a könyv már nem lenne.
Nem, Allison egy ténylegesen átlagos tizenéveshez méltóan megijed attól, hogy ilyen fiatalon meg kelljen halnia, és az életet választja. Nem lesz ettől rossz ember, nem lesz ettől megvetendő, egyszerűen csak ténylegesen emberi. Nyilván pont ugyanilyen helyzetbe nem fogok kerülni, ahogyan senki más sem, de el tudom képzelni, hogy én is úgy döntenék, ahogy ő. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy sokan mások is.

Tehát van nekünk egy nagyon jó alap, és az egész sztori erre építkezik. Allison leginkább csak sodródik az árral, megtanulja a vámpírlét alapjait, majd a város elhagyására kényszerül, és betársul egy vándorló csapathoz - akik viszont történetesen emberek, és ebből az is következik, hogy utálják a vámpírokat. Főszereplőnk egy jó ideig titkolni tudja, hogy micsoda, bár ez inkább csak a szerencséjén múlik, és nem ígérkezik tartós állapotnak.

A cselekmény izgalmas, tulajdonképpen egyszer sem unatkoztam. A kedves író kreatívan használja ki a porig rombolt világ adta lehetőségeket. Gyakorlatilag az egész Föld egy nyomortanya, de azért még mindig vannak emberek is, és ők különféle módszerekkel küzdenek az életeben maradásért. A legtöbben a vámpírok vezette városokban igyekeznek túlélni, de többen vannak, akik a falakon kívül élnek.
Mellesleg ezek a nagyobb városok sem egyformák. Mindenhol más a vezetőség, és bár csak kettőt látunk közelebbről, többről is hallunk pár szót, és ez már elég ahhoz, hogy az olvasónak meginduljon a fantáziája.

Az a csapat, akikhez főszereplőnk csatlakozik, történetesen vándorol, ugyanis Édent keresi. Az tulajdonképpen végig nyitott kérdés, hogy Éden létezik-e egyáltalán, de nem is ez a lényeg. Tipikusan az a helyzet áll fent, amikor az út maga sokkal fontosabb, mint a cél - legalábbis az olvasó szemszögéből.
Allison új barátokra tesz szert, de nyilván ez nem megy olyan egyszerűen. Ebben a világban az emberek nem bíznak egymásban, és ez érthető is.
Mindenkinek vannak titkai, mindenkinek van múltja, és mindenkinek vannak céljai. Ez tipikusan az az iránya, amibe szerintem a YA könyveknek haladniuk kéne.

Vannak azért dolgok, amikbe bele tudok kötni, de az irány már jó.
Például Allison és Zake. Értettem, hogy mi velük a cél, meg néhol át is lehetett érezni, hogy miért kedvelik egymást, és mi kezd kialakulni köztük, de a legtöbb helyen azt éreztem, hogy ez a szál kidolgozatlan. Párszor úgy tűnt, mintha csak azért kellene, hogy összejöjjenek, mert miért ne, egy szerelmes pár sosem árthat. Sajnálom, és nagyon remélem, hogy a későbbiekben ez fejlődni fog.

Aztán.
A vírusról, és mindarról, hogy az emberiség hogyan juthatott idáig, én még olvastam volna. Az alapötlet nagyon jó, nem logikátlan és nem is igazán sablonos, de a "történelem" része kevés. Kanin körül például érezhetően elég sok a tudnivaló, és én vártam, vártam, hátha meg is tudjuk ezeket, aztán egyszer csak elértem az utolsó oldalra, itt a vége, fuss el véle. Kár érte, de azért még nem menthetetlen a helyzet.

A vége tetszett. Nagyon féltem tőle, hogy a kedves író az utolsó pillanatban tönkre vág szinte mindent, és bedob egy Happy Endet, de hál' Istennek nem tette meg. Ez nem az a könyv, és nem az a helyzet, ahol belefér a boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Mindenesetre kíváncsi vagyok rá, hogy mégis hogyan tovább, mert jelenleg tényleg ötletem sincs, hogy ezt hogyan lehet folytatni.
Az írásmóddal nagy általánosságban meg voltam elégedve. Nem kiemelkedően jó, de nem is az a kategória, amit az embernek még komolyan venni is nehezére esik. Azért voltak benne szépen összerakott mondatok, és a leírásos részek kimondottan jól sikerültek.
Amivel külön elégedett vagyok, az a vámpír ügy. Köszönöm szépen. Nem csillognak a napon, nem játszanak vegetáriánusosat, hanem majdnem teljesen olyanok, amilyennek egy vámpírnak lennie kell. Vannak ferdítések, de igazából egyrészt kicsik, másrészt még együtt tudok élni velük. Ráadásul a kedves szerző ténylegesen használja, hogy a főszereplője vámpír, és nem csak úgy rámondja. Allison fél a fénytől, erős, az állóképessége gyakorlatilag határtalan, éhes lesz, részleteket fedez fel, és nem az van, hogy papíron már vámpír, egyébként meg még mindig ember.


Karakterek: 
Allison, köszönöm szépen, hogy nem vagy egy kidolgozatlan, hisztis liba. Ugyanis az egész könyv egy karakter köré épül, és az ő. Nagyon fontos volt, hogy a szerző tényleg szánjon rá időt és energiát. Ugyanis hiába a disztópikus világ és az akció, ez bizony majdhogynem egy karakterdráma. Allison körül forog a teljes cselekmény, hiszen az ő döntésének következményei a legfontosabbak jelen helyzetben. Nagyon szerettem a lányt, mert ténylegesen emberi, hibákkal és fantasztikus tulajdonságokkal együtt. Képes az önfeláldozásra, de nem mártírkodik, ugyanakkor egy valamit képtelen feladni, és az továbbra is az élete.
Zeke viszont kevés volt. Nem teljesen menthetetlen a helyzet, de jelenleg egy kezem elég lenne hozzá, hogy összeszámoljam a tulajdonságait - de így az összeset. Oké, remek ember. Oké, lehetett kedvelni. De ezen kívül?
Egyébként Jeb tökéletesen hozza a vallási fanatikust, aki azért a maga módján jót akar, és Kanin is érdekes, sajnáltam, hogy olyan hamar eltűnt a színről. Csak remélni tudom, hogy még visszatér, mert az ő múltja nagyon piszkálja a fantáziámat.

Borító: 
Sajnálom, de nekem nagyon nem. Szerintem abszolút nem illik a könyvhöz, és még csak nem is szép. A betűtípusok sem tetszenek, egymáshoz meg aztán végképp nem illenek, és a szöveg valahogy sehogy sincs jó helyen.

Kedvenc idézet(ek): 

"– Az isteni vadász – cukkoltam, ahogy kiosontunk a hátsó ajtón a kertbe. – Fél kézzel leterít egy őrjöngő vaddisznót, simán elbánik a veszettekkel, de egy idős nőtől összetojja magát.
– Mert ez egy ijesztő idős nő – tette hozzá, és megkönnyebbült, amint kijutottunk a házból. – Nem hallottad, mit mondott nekem ebédkor: olyan cuki vagy, hogy legszívesebben belesütnélek egy pitébe! Ne mond, hogy nem ez a leghátborzongatóbb dolog, amit valaha hallottál! – A hangja kissé megemelkedett, valóban rémültnek tűnt. – A mai desszert almás pite, áfonyás pite és Ezikel pite."

"– A szavak tesznek minket azzá, akik vagyunk."

"– Ne irigyeld őket! – figyelmeztetett Kanin, mintha a gondolataimbam olvasna. – A belső városban élő emberek talán jobban öltözöttek és tápláltabbak, mint te voltál, de csak azért, mert hasznosak. Mit gondolsz, milyen sors vár rájuk, amikor a vámpírúr megunja őket vagy csalódik bennük?
– Gondolom, nem küldi őket nyugdíjba."

Rövid összefoglalás: 
Ha valaki egy olyan vámpír-sztorit szeretne olvasni, ami nem merül ki a csillogásban, és a szeretlek-de-meg-akarlak-enni szindrómában, akkor meleg szívvel ajánlom. Egy jó disztópia, ami egy egészen érdekes gondolattal foglalkozik, remek főhőssel a középpontjában. Már egészen közel van ahhoz, amire azt tudnám mondani, hogy ilyen egy jó YA. Még van hova fejlődni, de ez nem jelenti azt, hogy nem jó könyv.