Cameron Post rossz nevelése, avagy megtaláltam az év könyvét

Szerző: Emily M. Danforth
Eredeti cím: The Miseducation of Cameron Post
ISBN: 9789632932132
Moly.hu: XXX

Véleményem:
Legalábbis számomra ez az év könyve, és nem érdekel, hogy még csak március eleje van.
Megmondom őszintén, én előbb találkoztam a film előzetesével, mint magával a könyvvel, de amikor megjelent a könyvesboltok polcain a magyar fordítás, azonnal elhatároztam, hogy márpedig nekem ezt meg kell venni és el kell olvasni, ha törik, ha szakad.

Egyrészt mert LMBT, másrészt mert végre lányokról is beszélünk, harmadrészt pedig nagyon magával ragadott a fülszöveg, na meg fel is háborított ez az egész átnevelő tábor dolog.

A könyv maga Cameron Post életének három szakaszával foglalkozik részletesebben. Az elsőben tizenkét éves, és nem sokkal azután, hogy megismerjük, csókolózik a legjobb barátnőivel, majd jön a tragikus hír - a szülei autó balesetben életüket vesztették. Cameron valahogy az agyában összeköti a csókot és a szülei halálát, és ezt még évekig cipeli magával, gyakorlatilag ez az egyik alapkonfliktus.
Innentől a nagymamája, és Ruth, édesanyja testvére nevelik, de főleg Ruth.
A második rész a középiskolai éveket mutatja be, és azt, hogy hogyan is fedezi fel magát és a szexualitását főszereplőnk, és hogyan esik bele Coley Taylorba, akivel aztán túlmutat a kapcsolatuk a barátságon.
A harmadik rész pedig az Isteni Ígéretben játszódik, ami egy szélsőségesen vallásos gondolkodásmódon alapuló, átnevelő intézet homoszexuális kamaszoknak.

Nem vészesen hosszú a könyv, viszont nem is rövid, és ez így volt jó. Az olvasó együtt nő fel a főszereplővel, ott vagyunk vele, amíg folyamatosan próbálja felfedezni magát, gyakorlatilag végig teljesen bele tudtam magam élni Cameron helyzetébe. Szerintem nem lehet nem megszeretni mint karaktert és mint embert. Minden gondolata, minden észrevétele, minden mondata nagyot üt, és hihetetlenül hatásos az egész könyv emiatt. Fájdalmasan őszinte, és néha csak ültem a könyvvel a kezemben, és csak az járt a fejemben, hogy "úristen, had öleljelek meg". Szóval a helyzet az, hogy jó olvasni, mert az ember megszereti Cameront, de egyben fájdalmas és nehéz is olvasni, mert siralmas az a valóság, amit bemutat.

Na most, én sok LMBT könyvet szeretek (szinte mindet, amit olvastam), de azt azért el kell ismernünk, hogy gyakori bennük a rózsaszín felhő. A szülők és a barátok elfogadóak, elsőre bejön a szerelem, és ha akad is valaki, aki beleköt a főszereplőbe, annak semmi komoly hatása nincs, és gyorsan elintézi a környezete a dolgot.
Vannak szerencsés esetek, és az is tény, hogy egyre jobb a helyzet, de azért ha igazán realisták akarunk lenni, nem ez a jellemzőbb.
És kellenek ezek a könyvek, mert azt tökéletesen szemléltetik, hogy az azonos neműek közti szerelem is ugyanúgy szerelem, és ezekben az emberekben nincs semmi extra, egyszerűen csak más a szexualitásuk.

De a Cameron Post rossz nevelése nem ilyen, és ez már kellett. Cameron hiába esik bele valakibe, csúnya vége lesz, a családja nem hogy elfogadná, de még bűnösként is tekint rá a dolog miatt, és a környezete is borzalmasan reagál. És tudom, ez a másik véglet, de egyáltalán nem ritka.
Olvasás közben rákerestem párszor a dologra, és az, ami a könyvben a '90-es években megtörténik, az még ma is létezik. Komolyan, vannak olyan emberek, akik hisznek abban, hogy a homoszexualitás csupán egy bűn, aminek ellen kell állni, vagy egy betegség, ami kezelhető. Léteznek terápiák, meg minden nyavalya, és ezeket több ország is megengedi. És léteznek olyan szerencsétlen emberek, akiket ezeknek alávetik, és ez szerintem az egyik legfelháborítóbb dolog így 2019-ben.

Azt is teljesen pontosan mutatja be az írónő, hogy milyen tizenévesen rádöbbenni arra, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, és milyen hosszú felfedező út következik a felismerés után. Egyébként utánanéztem, és maga az író személyes tapasztalatból beszél, ő maga is leszbikus.
Ami Cameronnál pluszba bekavar ennél az egyébként is rögös önmeghatározós-boldogságkeresős útnál, az a környezete és a körülmények. Önkéntelenül is összeköti szülei halálát azzal a bizonyos első csókkal, és ez olyan károkat okoz a mentális egészségében, amit utána még évekig cipel, gyakorlatilag részben erre épül a személyisége.
A nagy bajok akkor kezdődnek, amikor ebből a gödörből senki nem segít neki kimászni. Ugyan róla személy szerint nem tudnak, de a körülötte élők azt hajtogatják, hogy a homoszexualitás bűn és természetellenes, és ez szépen elülteti benne a gyanút, hogy tényleg az, és az Úr a szülei halálával büntette meg érte.
Ettől függetlenül persze nem tud változtatni a helyzeten. Tapasztalatot szerez, keresgél, és akkor jön Coley, akibe totálisan beleesik. Aztán együtt folytatják ugyanezt az utat, amitől mindketten halálosan megrémülnek, és ennek a rémületnek a vége lesz az Isteni Ígéret.

Na most, ez az intézmény megint érdekes téma. Eleinte a plafonon voltam attól, hogy mennyire nem hangsúlyozza senki, hogy mennyire felháborító és elfogadhatatlan ez az egész, aztán rájöttem, hogy ez eléggé tudatos az írónő részléről és zseniális húzás. Egyrészt szépen finoman szemlélteti, hogy amúgy az ott dolgozó emberek, és a velük egyetértők sem feltétlenül elviselhetetlenül gonoszak, csupán hülyeségben hisznek. Szélsőségesen vallásosak, és olyan módon értelmezik a Bibliát, amivel ha hívő lennék se tudnék azonosulni, ráadásul rossz módszerekkel akarnak megváltoztatni valamit, amit nem lehet, de a szándékuk nem rossz. Ők tényleg elhiszik, hogy segítenek, és bár Lydiától a szőr felállt a hátamon, Rick tulajdonképpen egy egészen szimpatikus karakter.
Van egy pont a könyvben, ahol konkrétan elismeri, hogy nem tudja, mit is csinál pontosan, és ez az egész annyira őszinte és elkeserítő volt, hogy onnantól akkor se tudtam volna teljes szívemből utálni, ha nagyon akarom.

Másrészt, mivel Cameron az elbeszélő, és az ő szemén keresztül látjuk ezt az egészet, az ő fejével is kell gondolkodnunk. Megmondom őszintén, rettegtem tőle, hogy ebben a küzdelemben a hosszas munkával felfedezett identitása marad alul, és hagyja, hogy rákényszerítsék, hogy elárulja magát. Tényleg féltem, hogy sok tanítványhoz hasonlóan ő is eljut oda, hogy erőszakosan hinni akar ebben az egészben.
Ugyanis azért ott van az a sok hatás, ami érte. Ruth nevelte évekig, elárulták, a szülei halála óta küzd a bűntudattal, és túl sok támogatást még nem kapott életében. Természetes, hogy nem látja annyira szélsőségesen az intézményt, mint az olvasó, de azért nyilván szenved.

Harmadrészt pedig, ezzel a mérsékelt, nem elfogult és nem gyűlölködő hangvétellel éri el, hogy az olvasó még jobban kiboruljon, és átlássa, mennyire borzalmas ez az egész. Nem a szádba rágja, hogy akadj ki, hanem látod és érzed, mi folyik itt, és ettől fogsz kiakadni, és ez sokkal, de sokkal hatásosabb.

Cameron egy nagyon erős és valóságos karakter. Nagyjából a könyv felénél tartottam, amikor kijelentettem, hogy szerelmes vagyok a könyvbe meg Cameronba is. Az ember együtt küzd és fejlődik vele, és a végén pedig nem bírtam ki sírás nélkül.
De szerencsére nem ő az egyetlen jól megírt karakter. Mindenki emberi, mindenki hibázik, és majdnem mindenkire haragszik az ember a végén, de legtöbbjüket utálni mégse tudja. Cameron nagymamáját nagyon szerettem, Coley karakterét is meg tudtam érteni, noha nem tetszettek bizonyos dolgai, Jane és Adam pedig nagyon a szívemhez nőttek.

Ez tipikusan az a könyv volt, amit mostantól mindenkihez hozzávágok, aki szembe jön velem, mert ezt egyszerűen el kell olvasni az embereknek és kész.

Kedvenc idézet(ek):
"Az, hogy meg tudsz birkózni valamivel, még nem jelenti, hogy jót tesz neked."

"Nem tudom pontosan, miből veszi észre az ember, hogy önmagává vált."

"De ha a sok filmkölcsönzésből tanultam valamit azon túl, hogyan vesszek bele a történetekbe, akkor az az volt, hogy az ilyen igazán tökéletes kis pillanatokat a való életben csak akkor kapod meg, ha te magad figyelsz fel rájuk, ha fejben elvégzel minden bonyolult kameramozgást meg vágási műveletet, méghozzá többnyire pontosan azokban a másodpercekben, amikor megtörténik a dolog. És még ha ez mind sikerül is, az, aki éppen veled van, szinte soha nem ugyanúgy érzékeli ugyanazt a pillanatot, mint te – közben képtelenség elmagyarázni, utána meg már vége."

"Hát, lehet, hogy a homoszexualitás pont olyan, mint a gyilkosság bűne, de tulajdonképpen ki is hal meg, ha a homoszexuálisok összegyűlnek bűnözni?"