2017. július 30., vasárnap

Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz

Oldalszám: 406
Kiadó: Libri
Eredeti cím: The Night Circus
Fordító: Rakovszky Zsuzsa
ISBN: 9789633100882
Országos megjelenés: 2012
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Az ​éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül bejelentené a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek.

Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben.

Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz…

Véleményem: 
Csupán néhány órája fejeztem be a könyvet, és azóta azon gondolkodom, hogy írjak-e róla most, avagy sem. Mert ha most írok, akkor még biztosan friss az élmény és pontosan azt tudom átadni, amit olvasás közben éreztem. Ugyanakkor ha leírom, akkor túl sok... hát, valóságot viszek ebben az egészbe, és ezt nagyon nem akarom.
Sok fantasy világban merültem már el, de azt kell hogy mondjam, hogy ez a könyv lezavarja a kispadra majdnem az összeset. Egyszerűen annyira varászlatos és fantasztikus az, amit az olvasók elé tár, hogy arra nincs szó egyetlen szótárban se.

Az alaphelyzetünk az, hogy két mágikus képességekkel rendelkező fiatalt arra kényszerítenek, hogy egymás ellen versenyezzenek. A küzdelem színtere a cirkusz, a szabályok és a cél számukra egyelőre ismeretlenek. Ahogy telik az idő, és egyre több az új sátor, mágusaink egymásba szeretnek, és a cél már nem a győzelem, hanem hogy örömet szerezzenek egymásnak.

A cirkusz váratlanul érkezik.
Tökéletesen igaz. Bár már régóta tervezem, hogy elolvasom ezt a könyvet, és azt is sejtettem, hogy tetszeni fog, azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad. Csodálatos - talán ezzel a szóval tudnám legjobban jellemezni. A fekete-fehér, éjszakánként feléledő, kiszámíthatatlanul fel- és eltűnő cirkusz varázslatos, és az ember már az elején semmi másra sem vágyik, csak arra, hogy ő is ott lehessen - és ott is van. Annyira fantasztikus az írásmód, hogy ténylegesen látod magad előtt ezt az egészet, aztán csak pislogsz, mint hal a szatyorban, amikor rájössz, hogy valójában otthon/buszon/stb. ülsz. A részeddé válik, te is egy rêveur vagy, aki a cirkusz megszállottja, oda követi, ahova csak tudja, és már-már élni és képtelen lenne nélküle. És ez nem az a megszállottság, amitől egy idő után őrület csillog a szemedben, ez egy olyan megszállottság, ami szebbé teszi az egész életed.
Az Éjszakai cirkusz hatására én fekete-fehér csíkosra akarom festeni a falam, és legszívesebben minden más színt száműznék a szobámból. Sok fantasy világ van, amiben szívesen élnék - a cirkuszért viszont majdhogynem a roxforti levelemről is lemondanék.

Miben rejlik konkrétan a könyv varázsa?
Képtelen lennék pontosan megmondani. Foghatom a fogalmazásra (ami valóban hihetetlenül különleges és kivételes módon magával ragad), vagy magára a világ felépítésére, de ezek annyira kézzel fogható, tárgyilagos dolgok, hogy nem vagyok hajlandó megtenni. Valahogy sokkal jobban esne azt mondani, hogy a könyv lapjait átitatja a mágia.

Vannak részek, amikor a könyv konkrétan az olvasóhoz beszél. Ott vagy, éppen belépsz egy-egy sátorba, és tátva marad a szád attól, amit éppen látsz. Ezek az apró, közbeszúrt részek csak fokozzák a hangulatot. A leírások ráadásul gyönyörűek, tényleg magad elé tudsz képzelni mindent.
Én nem tudom, hogy egy íróból hogyan jöhetnek ilyenek, de az biztos, hogy legszívesebben leborulnék Erin Morgenstern előtt, amiért megajándékozott minket ezzel a könyvvel. Annyira tökéletesen eltalált mindent a világgal kapcsolatban, hogy arra valóban nincsenek szavak, ezt el kell olvasni.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ez a könyv a tökéletes könyv. Bár karakterek és történetvezetés terén is nagyot alkot, azért vannak más könyvek, amik ezekben hasonlóan jók, esetleg jobbak is. De hogy a világa a kedvencem lett, az biztos, és számomra ebben ténylegesen tökéletes. Nem, nem gondoltam volna, hogy én még ebben az életben leírok ilyet.

Maga a történet nem annyira bonyolult, de sok szálon fut és elég sok évet ölel fel. Az 1870-es években kezdünk, és az 1900-as években búcsúzunk. Én személy szerint ezért is odáig voltam, mert bár nem kifejezetten kacifántos, de meglehetősen különleges. Szerelmi történet, de mégse, a karakterek életét a cirkusz elé helyezi, de mégse.
Valójában sok élettörténet együtt, amelyeket sokszor egy valami köt össze, és ez a cirkusz. És a cirkusz mindenkire más hatással van, mindenkit más köt hozzá, mindenkinek más a szerepe. Van, aki a létrehozásánál volt fontos, van, akinek túl sok volt ez az egész, és van, akinek sosem lehet elég belőle.

Ebből kifolyólag a karakterek is nagyon különbözőek. Tény, hogy nem mindegyiküket ismerjük részletesen, de azt látjuk, hogy mennyire más a személyiségük, az életük és a gondolkodásuk. Itt nincs olyan, hogy "rossz ember", itt olyan van, hogy döntés, amivel a többség nem ért egyet. A könyv nem foglal állást úgy igazán senki mellett, hanem rád bízza, hogy mit akarsz gondolni.

A szerelmi szál egyébként nekem külön tetszett. Nem túl sok, de nem is túl kevés, és nem is csak azért van, hogy legyen. Megvan a maga szerepe, de senki sem állítja, hogy ez mindenki szempontjából központi szerep.

Az utolsó pár mondatot egyébként külön imádtam, már csak ezért is megérte olvasni. Egy álom ez a könyv, amiből egyáltalán nem akartam felébredni.
Tulajdonképpen az, hogy valakinek tetszik-e, leginkább azon múlik, mennyire nyeri meg ez a világ. Ha nem (amit én nehezen képzelek el, de hát embere válogatja), akkor valószínűleg nem leszel odáig érte, viszont ha igen, akkor új kedvencet avatsz.

Borító: 
Egyszerűen imádom. Ezt is.
Különösen szép kiadás, igényes és - hát, egyszerűen csak gyönyörű. A borító, a fekete lapszélek, belül a csillagos oldalak... Könyvtári példányt olvastam, és szerintem csak azért fogom magamnál tartani a kölcsönzési idő végéig, hogy nézegethessem.
De tán az is lehet, hogy elolvasom még egyszer-kétszer.

Kedvenc idézet(ek):
"A múlt ottragad rajtad, mint ahogy a porcukor ottragad az ujjadon. Néhány embernek sikerül megszabadulnia tőle, de azért mégiscsak ott van, az események és dolgok, amelyek odáig löktek, ahol most vagy."

"Az emberek többnyire csak azt látják, amit látni akarnak. Leggyakrabban pedig azt, amit mások láttatni akarnak velük."

"A jó és a rossz sokkal bonyolultabb manapság, mint amikor az egyiket egy hercegnő képviselte, a másikat egy sárkány, vagy az egyiket egy gonosz farkas, a másikat egy piros sapkás kislány. És vajon a sárkány nem hőse-e a saját történetének? És a farkas nem egyszerűen azt teszi-e, amit a farkasok szoktak? Bár azért talán nem minden farkas menne el odáig, hogy beöltözzön nagymamának, csak azért, hogy kicsit eljátszadozhasson a zsákmányával."


Röviden összefoglalva: 
Sok könyvet ajánlottam már teljes szívemből, de általában ezt az üzenetük, vagy valami hasonló miatt teszem. Ezt viszont elsősorban azért ajánlom, mert ha nem olvasod el, akkor egy olyan élményről maradsz le, aminek máshogy a közelébe se kerülhetsz. Én egészen biztosan kedvencet avattam, és ez a legkisebb dicséret azok közül, amikkel ezt a könyvet tudom illetni.



2017. július 26., szerda

Könyvsorozatok augusztusra

Nemsokára elkezdődik a nyár utolsó hónapja, és nem egy diák számára ez az utolsó időszak, amikor annyit olvashat (vagy legalábbis majdnem annyit), amennyi jól esik. Sokan ilyenkor mennek nyaralni, és hát a bőröndbe mindig be kell szuszakolni egy pár könyvet. Meg aztán, az otthoni heverészés a dögmelegben (írom ezt két pulcsiban) sem az igazi könyvek nélkül.
Én alapjáraton nem olvasok sokkal többet nyáron, mint iskolaidőben, mert nekem az elviselhető közérzet fenntartása érdekében szükségem van erre az elfoglaltságra a tanulás mellett is, legfeljebb lejjebb adok az alvásidényemből. De ettől teljesen függetlenül megválogatom, hogy mik kerüljenek a kezembe nyáron, mert a nyári olvasmányaim valamiért mindig mélyebb nyomokat hagynak bennem.

Az augusztus szerintem tökéletes arra, hogy az ember belekezdjen egy könyvsorozatba, mivel ha az égiek is úgy akarják, még ebben a hónapban be is tudja fejezni. Ez egy remek pont a nyár végére, számomra mindig is tökéletes lezárásnak tűnt. Tavaly ilyenkor például Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai sorozatát kezdtem el, és állítom, hogy ha nem akkor olvasom, nem ragad meg bennem annyira. Összekötöttem a görögországi nyaralásunkkal, ami jót tett mind a nyaralás, mind a könyvek emlékének.

Mindezt végiggondolva az jutott eszembe, hogy hozok egy ajánlót.
Lassan másfél éve nyitottuk a blogot, és én még semmit sem írtam, amit egyértelműen könyvajánlónak lehetne nevetni. Általában inkább hibák után kutatva darabokra szedem a könyveket (fontos dolog az önkritika), de sosem, vagy csak nagyon ritkán ajánlok valamit, mindenféle kötekedés nélkül.

Szóval most bedobok pár sorozatot/trilógiát, amik szerintem mindenképpen megérik, hogy rááldozzátok az augusztusotokat. A legtöbbről már áradoztam a blogon - ha nem is az egészről, de legalább egy-két részről. Reménykedem benne, hogy tudok nekik olvasókat toborozni.

1. Robin LaFevers - A halál szépséges szolgálólányai 
Őszinte leszek: én nem vártam sokat ezektől a könyvektől. A borítók és a fülszövegek alapján azt hittem, hogy maximum egy közepesen viselhető YA trilógia, gyenge szereplőkkel és sablonos, de felesleges szerelmi szállal. Szerencsére valami hihetetlenül brutális módon pofára estem.
Mindegyik rész másik lány útját követi, és mindegyik egy csoda. A világ fantasztikus, a cselekmény izgalmas, brutális és fájdalmas, a szereplők kidolgozottak, a karakterfejlődések figyelemre méltóak. Az egész trilógiának nagyon egyedi és erőteljes hangulata van, letenni nem igazán lehet.

2. Kerstin Gier - Időtlen szerelem
Az írónő más könyveiről már írtam a blogon, de erről a trilógiáról pont nem.
Imádom Kerstin Gier stílusát, mert bár az olvasó végig tudja röhögni a könyveit, mégsem érzi azt, hogy komolytalanok. Ott van bennük humor, ahol kell, és annyi, amennyi kell.
A trilógia ráadásul az időutazásra épül, és ezt a témát külön szeretem. Nem könnyű jó időutazásos könyvet írni, mert nagyon gyorsan bele lehet keveredni. És ha már bele nem is keveredik egy író, még mindig fennáll a veszélye, hogy túlbonyolítja a dolgokat, vagy túlságosan lebutítja az egészet.
Itt viszont minden el van találva, egyszerűen imádtam a cselekményt. Ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy igazán jó könyvekről beszéljünk, de szerencsére nem is merül ki ennyiben a dolog. Van még nekünk egy rakat remek karakterünk, egy olyan női főhősünk, aki nem zseni és néha meglehetősen szerencsétlen, mégsem ment az agyamra, hozzá egy részben szerethető, részben szórakoztató család, és egy vízköpő, aki mindent visz.
Ironikus, mert bár a trilógia címe Időtlen szerelem, ha valami egy kicsit gyengébbre sikeredett benne, az a szerelmi szál. Megmondom őszintén, akadtak pillanatok, amikor egyszerűen csak nem értettem, miért erőltetjük még a témát, ha egyszerűen a főszereplőknek nem is kellene összejönni, de hát ez van. Szerencsére nem végig rossz, és nem annyira rossz a helyzet, csak pár pillanat volt, amikor úgy éreztem, ez íg már nem oké. Ettől függetlenül én senkit sem akarok eltántorítani a könyvektől, sőt, ajánlom őket, mert van itt bőven olyan dolog, amiért megéri elolvasni őket.

3. Jennifer A. Nielsen - Hatalom-trilógia 
Erre a trilógiára mindenkinek szüksége van, csak még nem tud róla.
Komolyra fordítva a szót, szerintem tényleg nem szabad kihagyni, már csak az üzenete miatt sem. Egyébként főleg azoknak ajánlom, akik a középkorias világok megszállottai, és szeretik a betegesen makacs és szerencsétlen főhősöket.
Sage az a fajta főszereplő, aki vagy bénázik, vagy valami fantasztikusat csinál, vagy a kettő egyszerre. Igazi epikus hős, és szerény véleményem szerint ott van a helye a dobogó tetején, ahol Harry Potter, Percy Jackson, Frodó és társaik próbálják kiheverni amit az írók műveltek velük.
Az egész trilógia az igazi jó emberi tulajdonságok körül forog, és remekül csinálja. Tele van szerethető és kellően utálható karakterekkel, egy háborúval, ami miatt nem fogod tudni letenni, és a csavar az első részben (bár nem teljesen kiszámíthatatlan, de nem is ez a lényeg ezen a szinten) mindent visz. Valamiért elég kevesen ismerik ezeket a könyveket, főleg Magyarországon, és én kétségbeesetten próbálok segíteni a helyzeten.

4. Cassandra Clare - Pokoli szerkezetek
Mondhatnátok, hogy miért vettem ezt bele, akit érdekelt, az már mind elolvasta, de előbb had magyarázzam meg (és majd utána mondhatjátok).
Ha feljön Cassandra Clare és az árnyvadászok, akkor rögtön mindenkinek a Végzet ereklyéi ugrik be, és ez nem egy esetben nem pozitív dolog.
Mert hát valljuk be: sokan szeretjük a Végzet ereklyéit, mégis tökéletesen értjük, hogy mások miért mennek falnak tőle - mivelhogy ezektől a részektől mi magunk is szívesen falnak mentünk volna. Egyre több sorozat lesz az árnyvadászok világába, és bár vérzik a szívem, de ki merem jelenteni, hogy jelenleg a Végzet ereklyéi a leggyengébb közülük.
Mégis ez a legnépszerűbb, mivel ezzel kezdődött minden. De amiatt, hogy a csapból is ez folyik, sokan lezárták az árvadász világ témát annyival, hogy ez a legtöbb, amit Clare tud.
Pedig ez egyáltalán nem így van, és azért ajánlom a Pokoli szerkezeteket, mert nem egyszer láttam olyat, hogy valaki a Végzet ereklyéit nem szerette, ebbe pedig szerelmes lett. Clare jó író és a világa se semmi, de ehhez túl kell lendülni a Végzet ereklyéin, különben sosem fedezed fel.

5. Maggie Stiefvater - Hollófiúk 
Ha egy Maggie Stiefvater sorozatot olvasol el egész életedben, akkor az ez legyen. Két lehetőség van: vagy úgy döntesz, ennyi bőven sok volt, és tőled ez a stílus távolabb nem is állhatna, vagy beleszeretsz. Köztes állapot nincs.
A Hollófiúk egy olyan világot mutat be, amiről könnyedén elhiszed, hogy létezhet, ugyanakkor távolabb nem is állhatna a valóságtól. Titokzatos, misztikus és gyönyörű. Ezekben a könyvekben én isten bizony a leírásokat szeretem a legjobban.
És akkor ez csak az alap, erre épül a ház; Blue és a négy srác, mint főszereplők, akik közül mindegyik remekül összerakott karakter, Blue beteg mégis szerethető családja, a negatív szereplők, akiket nem győzöl csodálni és a fordulatos cselekmény, amitől újra és újra leesik az állad.
Na meg persze a függővég minden egyes rész végén, de hát így teljes az élmény.

6. Sarah J. Maas - Üvegtrón 
Sokaknak valószínűleg ezeket a könyveket sem kell bemutatni, de azért még bizonyára akadnak olyanok, akik nem ismerik őket.
Egy világ, ami leginkább a miénk 18. századi változatára hasonlít, csak ez tele van mágiával.
Tündérek, de azokból rengeteg. Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, epikus. Celaena karaktere nem egy legendás női hőst a sarokba küld, mindezt úgy, hogy a könyveknek a többi karakterre is marad elég ideje. Szereplőink folyamatosan fejlődnek, hol előre, hol visszafelé. Van, akit a magánélete készít ki, mást a folyamatos harc vagy a mágia megjelenése - vagy épp a saját maga ellen vívott háború. Nincs olyan pillanat, hogy az olvasó ne stresszelné agyon magát valami miatt.
El kell ismerni, hogy az Üvegtrón nem a legerősebb nyitókötet a világon, de ami utána jön, azért egy sokkal rosszabbat is megérné elolvasni. Én teljesen odáig vagyok ezekért a könyvekért, és elsősorban azoknak ajánlom, akik fantasyre vágynak, mert már csak a világért is jár a piros pont.

7. Rick (Troll) Riordan - Percy Jackson és az Olimposziak
Én leborulok ez előtt az ember előtt. Rick Riordan egy zseni - zseni, aki mellesleg remekül szórakozik azon, hogy lerombolja az olvasói életét.
Nem tudom, miért olyan elfogadott az, hogy a Percy Jackson könyvek gyerekkönyvek. Tényleg fogalmam sincs.
Mindenesetre én Riordan félistenekről szóló könyveit felemelem oda a Harry Potter könyvek mellé a magas polcra.
A Percy Jackson és az Olimposziak sorozat csak a kezdet, és aki egyszer a kezébe veszi A villámtolvajt, az soha többet nem menekül ebből a világból. Pedig ha az ember belegondol, az alapötlet nem is túl bonyolult, mégse jutott eddig eszébe senkinek. Fogjuk a görög mitológiát, keverjük össze a modern világgal, és had szóljon.
Nyilván ez csak az alapja az egészen, ehhez jönnek még a karakterek és a cselekmény. Riordan egyszerre játszik hihetetlen humorral és gyilkos kegyetlenséggel. Félistennek lenni - így talán jól hangzik, de ha az ember elkezd olvasni, hamar rájön, hogy nem sok köszönet van benne.
Ezeket a könyveket már csak Percy miatt is megérné elolvasni, de nekünk nem kell beérni ennyivel, sőt. Egyre csak gyűlnek a fantasztikus karakterek (meg a fájdalmas halálok is), a cselekmény leírhatatlanul jó és izgalmas, plusz mindent fogsz tudni a görög mitológiáról.
És nem csak ez az egy sorozat van...

8. Lauren Oliver - Delírium
Nagyon szeretem a disztópiákat, mert sokat mondanak a világról és az emberiségről. Nem egy van, amiről ódákat tudnék zengeni, mégis ezt szeretném most ajánlani.
A Delírium trilógia egy olyan világot mutat be, ahol a szerelmet, a szeretetet hivatalosan is betegségnek nyilvánítják, és tizennyolc évesen mindenki átesik egy kúrán, amikor is kiirtják belőle. És mégis mi marad az emberből szeretet nélkül? Lauren Oliver szerint nem sok, és ezzel egyet tudok érteni.
Félreértés ne essék, ez a könyv nem (csak) a szerelmet helyezi piedesztálra. Azt mutatja be, hogy mégis milyen lenne, ha senkit és semmit nem szeretnénk. Ha ez az érzés nem létezne. Talán könnyebb lenne, de megéri? Nincsenek összetört szívek, nincs fájdalom, semmi ilyesmi. De jó nekünk az, ha érzelemmentes gépként élünk, amíg a szervezetünk el nem öregedik és fel nem adja?
A könyvek igen rendesen körbejárják a témát, nem hagyják, hogy ne kezdj el agyalni rajta.
Ráadásul főszereplőnk, Lena, nem játszik világmegmentőt. Egy teljesen új ember lesz a trilógia végére és a saját szempontjából hihetetlen utazásban van része, de a világ szempontjából nem tesz szinte semmit. Csak egy ember a sok közül, és ez az egyik, ami kiemeli ezt a trilógiát a többi disztópia közül. Megmutatja, hogy a főhősnek nem kell megmentenie a világot. Mindenki főszereplő egy történetben; a sajátjában. És ez pont elég, néha még sok is.

9. Diana Gabaldon - Outlander
Tudom, tudom.
De akkor sem bírtam kihagyni, ez van, menthetetlen eset vagyok, sokan mondták már.
De pánikra semmi ok, nem kezdek ismét kiselőadásba, egyszerűen csak idebiggyesztek egy régebbit. 
Giger nem adja fel, Giger növelni akarja a magyar Outlander fandomot.

Remélem sokan találtok magatoknak a nyári szünet utolsó hónapjára egy igazán jó könyvsorozatot, én ezeket teljes szívemből ajánlom.
Jó olvasást!

2017. július 21., péntek

Jandy Nelson - Neked adom a napot

Oldalszám: 424
Kiadó: Libri
Eredeti cím: I'll Give You the Sun
Fordító:  Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633103180
Országos megjelenés: 2015
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 
A ​tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.
Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon.


Véleményem:
Érezted már azt, hogy egy könyv egyszerűen csak tökéletes? Hogy pont neked írták?
Nos, nekem ez ilyen volt. Egy kedves bloggerina nagyon régóta ajánlgatta, de a könyvtárban nem volt meg, a pénztárcám meg így is koplal, szóval sehogy sem jött össze a dolog.
Most azonban sikerült hozzájutnom, és végre elolvastam.
Hirtelenjében egy valamit tudok ehhez hozzáfűzni: úristen, hogy élhettem én eddig enélkül...?
Jó, befejeztem. Visszafogom magam.

Történetünk középpontjában egy ikerpár áll, akik egészen tizenhárom éves korukig elválaszthatatlanok, de aztán az élet úgy hozza, hogy ez a csodás kapcsolat megszakad, elkezdenek eltávolodni. A családi és magánéletük romokban, semmi sincs úgy, mint ahogy régen. De aztán Jude realizálja, hogy tenniük kell valamit, és megpróbál visszatalálni ikertestvéréhez.

Na most, ez egy nagyon leegyszerűsített és bugyuta összefoglalása a dolognak, de képtelen vagyok jobban összefoglalni úgy, hogy ne írjam le a teljes könyvet. Vagy mindent, vagy semmit - ha ennél jobban belemegyek, akkor csak sajnálni fogom, hogy ezt és ezt kihagytam, és sosem végzek.

Nagyon sok minden van eben a könyvben, és nehéz kiragadni ebből csak egy-két dolgot, amiért megéri elolvasni. A teljes egészéért odavagyok, egyszerűen nem találok szavakat. Megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy ennyire fogom szeretni - azt sejtettem, hogy tetszik majd, d azt hittem, hogy megállok ezen a szinten. Egészen úgy a harmincadik oldalig ebben a hitben éltem.
Jude és Noah története egyszerre hétköznapi és különleges. Napi szinten mennek tönkre kapcsolatok, napi szinten hullanak szét családok, ezért ami velük történik, az nem egyedi. Ugyanakkor annyira jól ismered őket, és annyira valóságosnak tűnik minden, hogy az eset egyedi lesz tőle, mivel ezt most te éled át. Nem hallasz róla, nem elmesélik neked, hanem átéled. Ott vagy a szereplőkkel, velük gondolkodsz és velük érzel. Ilyenkor érzi az ember csak igazán, hogy mekkora művészet az irodalom.

A Neked adom a napot tökéletesen ábrázolja azt, hogy bármi is történik az életben, ahhoz sok-sok ember sok-sok kisebb-nagyobb döntése és lépése vezet. Lehet, hogy te konkrétan csak annyit látsz, hogy áll a kocsisor az autópályán előtted, és nem tudsz haladni, de egy másik ember épp balesetet szenvedett egy km-rel előrébb, mert valami stikli volt a kocsijával, ugyanis a szerelő, akihez előző héten elvitte, éppen figyelmetlen volt, hiszen valakije kórházba került... Neked csak egy kis bosszúság, na de hány esemény vezetett ide? Hajlamosak vagyunk ezzel nem foglalkozni, pedig valójában ez a világ.
Jandy Nelson megmutatja, hogy milyen összetett dolog az élet, és hogy néha elég egyetlen apró cselekedet ahhoz, hogy katasztrófa következzen be. Na de ez a bizonyos apró cselekedet is visszavezethető ezer dologra.

És ez nem minden.Vannak itt gyerek és szülő közötti problémák, kimondatlanul maradt sérelmek, féltékenység, magány, homoszexualitás, hűtlenség... A könyv egyik felében Noah nem találja a helyét a társadalomban, a másikban Jude. Illetve, ez a dolog kimondott része. A másik felében sem találják a helyüket, viszont ott bemagyarázzák maguknak, hogy igen. Igazából egyik helyzet rosszabb, mint a másik.
A gyerekek kapcsolata a szüleikkel nem tökéletes, de nem is menthetetlen, és ez is nagyon tetszett. A helyzet nem megoldhatatlan, egyszerűen csak szükség van arra, hogy a családtagok megnyíljanak, és képesek legyenek a másik szemszögéből is megvizsgálni a dolgokat.
Ez az üzenet egyébként végig jelen van. Sokszor egy konfliktus megoldásához elég lenne annyi, hogy az emberek a másik szemszögéből is végiggondolják a helyzetet, ez azonban nagyon ritkán jön össze. És nem azért, mert az emberek ennyire önzőek és figyelmetlenek. Egyszerűen csak annyira másfelé járnak a gondolataik, és annyira máshogy működik néha az agyuk, hogy ez nem jön össze.

Aztán ott van még a művészet. Az ikrek nem egyszer ezen keresztül fejezik ki magukat, és az ezzel kapcsolatos leírásokat imádtam. A könyvben képzőművészet van jelen, de lehetne ez igazából bármilyen, a lényeg ugyanaz; az embereknek kisebb-nagyobb mértékben, de szüksége van művészetre. És vannak olyanok, akik nagyon gyorsan kikészülnének nélküle. Talán azért tetszett annyira ez a rész, mert át tudom élni, de nem hiszem, hogy csak erről lenne szó.

Mondhatjuk, hogy ez egy nagyon szép történet, és akkor nem is hazudtunk, de nem is mondtuk el a teljes igazságot. Túl sok mindenről szól ez a könyv ahhoz, hogy kihagyjátok. A megfogalmazás engem különösen megragadott, főleg, hogy változik, attól függően, melyik iker szemszögéből olvasunk éppen. Ez azért nem semmi dolog, és nekem nagyon tetszett.

Karakterek: 
Noah és Jude egy-egy külön fogalom. Hasonlítanak, de nem egy dologban egymás szöges ellentétei. Felváltva mennek keresztül bizonyos időszakokon, így gyakorlatilag évekig elbeszélnek egymás mellett, de aztán szép lassan visszatalálnak a másikhoz.
Itt aztán nincs szépítés, mind Jude, mind Noah tesznek olyanokat, amikért bárki szégyellné magát. Ahogy romlik a helyzet, egyre jobban haragszanak a másikra, és egyre gyakrabban tesznek keresztbe egymásnak. Ők maguk is tudják, hogy amit tesznek néha már-már a gonoszsággal határos, de elvakítják őket az érzéseik. Később azonban ezeket a tetteket megbánják, és be is ismerik - na de a könyv egy percig sem állítja, hogy ettől ezek a tettek semmisek. Megoldás van, de visszacsinálni már semmit sem lehet.
A szülők is nagy szerepet kapnak, aminek külön örültem. Van nekünk egy elvarázsolt anyuka és egy csendesebb, tudományosabb apuka. Mindketten remek emberek, ugyanakkor megvannak a jellemhibáik, és sajnos nem egymásnak lettek teremtve.
Oscar és Brian épp annyit szerepelnek, amennyit kell. Örültem neki, hogy nem kezdett el körülöttük forogni a könyv, mert bár nagyon jó karakterek, és imádtam az ikrekkel való kapcsolatukat, a főszereplők mégiscsak Jude és Noah. Nem szerepelnek túl rengeteget, de nem is túl keveset. Mindkettejüket megszerettem, főleg Briant, de hát őt ki nem?

Borító: 
Szerelmes vagyok bele, és nem értem, miért. Egyszerűen csak tetszik, és szerintem tökéletesen illik a könyv tartalmához. Tényleg nem tudnám megmagyarázni, miért, egyszerűen csak így gondolom.

Kedvenc idézet(ek):
"– Szeretlek! – mondom neki, csakhogy ez jön ki a számon: „helló”.
– Én is téged, baromira – feleli, csakhogy ez így hangzik: „haver”."

"Elképzelem a rétet. Elképzelem a megnyugtató rohadt szemét rétet!"

"Valahol félúton a leülés és a fölegyenesedés között megdermedtem: görnyedten, karomat majom módjára himbálva állok. A srác értetlen arcából leveszem, milyen hülyén nézhetek ki. A fölegyenesedés mellett döntök. Huh! Ez a helyes választás! Állok. Elvégre rendelkezem lábbal, ami pont erre a célra használható."

"A barátkozás baromira stresszes."

"Arra gondolok, hogy az emberek meghalnak, de a hozzájuk fűződő kapcsolatunk nem enyészik el. Folytatódik, és örökké változik."


Röviden összefoglalva: 
Nem tudom ki vagy, nem tudok rólad semmit, de ezt a könyvet el kell olvasnod. Addig nem lehet teljes az életed, amíg nem olvastad el.
Komolyabbra fordítva a szót, én tényleg teljes szívemből ajánlom. Nekem nagyon sokat adott, és tudom, hogy másoknak is. Szerintem ti sem akartok kimaradni ebből.



2017. július 4., kedd

5 érv az Outlander elolvasása mellett, avagy mit tett velem ez a sorozat

Avagy Giger még egy bejegyzésnek se tud normális címet adni.
Szerencse, hogy az esetek nagy részében egyszerűen csak egy könyv címét és szerzőjét kell bemásolnom.

Még az elején én kis naiv elhittem, hogy képes leszek minden egyes részről véleményt írni, de ez már az első után megbukott. Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ez a terv már a kitalálás fázisában halálra volt ítélve.
Hogy ír az ember egy 1000-1200 oldalas könyvről egyetlen bejegyzést - egy könyvről, ami ráadásul hónapok óta a világot jelenti neki?
Na jó, ebben azért benne van a költői túlzás, de a lényeg ugyanaz.
Ódákat tudnék zengeni erről a sorozatról, ugyanakkor a hibáit is órákig tudnám fejtegetni (teljesen vak nem vagyok, tisztában vagyok ezek létezésével), egyszerűen csak annyira sok gondolat és érzés tör elő belőlem ha csak valaki kiejti előttem azt, hogy Outlander, hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni.
Így hát az egyszerűség (és a ti idegrendszeretek épségének megőrzése) kedvéért úgy döntöttem, nem írok kisregényt (részenként tízet), hanem hozok egy ilyen bejegyzést. Igazából viccet félretéve érdekes, hogy a magyar rajongói tábor szépen meghúzódik a sarokban, és nem is túl hatalmas, míg külföldön tarolnak a könyvek, no meg persze a sorozat is.
Én meg nem tudok kinek pattogni és sikítozni, amiért Sam Heughan Budapesten van.
Azt már megfigyeltem, hogy többen a hosszától tartanak. Nem egy olyan mondattal futottam össze akár Moly-on, akár Facebookon, hogy "nem tudom rávenni magam, olyan vastag könyvek". Ezt személy szerint azért se értem, mert vastag könyv fétisem van, de azért se, mert ettől nem változik semmi. Később végzel vele, esetleg, de ennyi és nem több.
Na de térjünk át azokra az érvekre.

1. Maga a sztori
Igen, ilyen snassz dolgokkal fogom kezdeni, de ez van.
A második világháború végén egy fiatal nő épp második nászútját tölti férjével, akivel próbálnak visszatalálni egymáshoz a külön töltött évek után. Skóciába utaznak, ám egy bizonyos kőkörben a mágiáról szóló régi mesék és mondák megelevenednek, Claire visszautazik az időben 200 évet, ám Skóciában ekkor háború készül. Angol nő egy olyan világban, ahol nem előny angolnak lenni, mikor eleve senki sem bízik szinte senkiben, amikor még a nő a férfi alá volt rendelve, amikor a becsület főszerepet játszott, amikor a kegyetlenség és az öldöklés egészen hétköznapinak számított.
Claire visszamenne Frankhez, de nemigen van rá lehetősége, ráadásul közben szép lassan beleszeret Jamiebe. Félreértés ne essék, ez nem egy villámgyors románc. Tény és való, hogy viszonylag hamar összeházasodnak, no de az életmentő lépés volt. A szerelem ebben a sorozatban főszereplő, és ezért általában én nem vagyok oda, itt viszont annyira részletesen és szépen van felépítve az egész, hogy nem győzök ömlengeni róla. Ismerjük a szereplőket, és értjük, mit szeretnek egymásban, értjük minden lépésüket, még ha nem is minddel értünk egyet.

De a dolog nem áll meg ebben, a szerelmi szálon kívül bőven akad még itt izgulni való. Az első részben már készülődik a felkelés, plusz ott van az a nem is kicsi probléma, akit Jack Randall-nak hívnak. A második rész egy része a francia arisztokrácia köreiben játszódik, ahol Claireék próbálják megakadályozni a felkelés, a második fele maga a felkelés. A harmadik rész egy komplett érzelmi hullámvasút még a többihez mérten is, aztán kimegyünk a nyílt vízre és irány Amerika. A negyedik részben pedig új fontos szereplők jönnek be és zajlik az élet a még alig felfedezett kontinensen. És ez még közel sem a vége a dolognak, nem tudom, hogyan fogom tudni kivárni az ötödik rész fordítását.
Mindig történik valami, a könyvek mind érzelmi síkon, mind fizikai értelemben hihetetlenül mozgalmasak, Diana Gabaldon valóban született mesemondó, remekül építi fel a könyveket és
erőszakos módon fogva tartja az olvasó figyelmét.

2. A szereplők
Léteznek a világon jól kidolgozott karakterek, léteznek nagyon jól kidolgozott karakterek, és léteznek Outlander karakterek.
Szerintem már az első könyvben is elég feltűnő, hogy ezek a karakterek tulajdonképpen élnek és lélegeznek, utána meg aztán végképp. Annyi mindent tudunk róluk, hogy az még az ilyen hosszú könyvektől is szép teljesítmény. Clairet és Jamiet nem lehet nem imádni, simán tudnám őket létező személyekként kezelni, ráadásul meglehetősen jó emberek. Claire talpraesett, okos, érzékeny, de tud erős lenni, ha arra van szükség. Őszinte - nem is tudna nem az lenni, minden az arcára van írva -, makacs, humoros és kitartó. Jamie pedig... Jó, igen.
Elkezdhetem írni azt a kisregényt, de felesleges. Jamie a férjem.
Komolyra fordítva a szót: imádom a karakterét, és ez nem azért van, mert Diana Gabaldon álompasit akart alkotni. Tény, hogy azért van benne némi túlzás, de Jamie nem az a tipikus könyves álompasi. Igen, önkéntelenül is beleszeret az ember, de mégsem az, aki nem létezhetne a valóságban.
Jó ember és hihetetlenül tud szeretni. A becsületéért és a szeretteiért bármire képes, intelligens és remek humorral rendelkezik. De ugyanakkor néha már idegesítően makacs, ragaszkodik az elveihez, ami ugyan nem rossz dolog, de valljuk be, hogy az elvei egy része nem a legjobb. Tett olyan dolgokat, amikre alapjáraton senki sem lenne büszke, és tenni is fog még, mert ember és hibázik.

És megint csak: ebben nem merül ki a dolog. Van két utánozhatatlan főszereplőnk, de mellettük bőven jut idő másra is. Ott van a MacKenzie klán, Frank, Jenny és Ian, Murtagh, Geillis Duncan, és még sorolhatnám órákig, akiknek mind saját történetük és kidolgozott személyiségük van. Le a kalappal Gabaldon előtt a részletességéért.

3. A történelem
Mióta Otlandert olvasok és nézek, megszállottan hallgatom a tanárt töri órán és szabadidőmben random történelmi eseményekre keresek rá, csak mert miért ne. Sokkal közelebb érzem magam a témához, elég elsétálnom a tatai vár mellett és megelevenedik előttem a múlt. Valahogy könnyebben el tudom képzelni, hogy mindez nem csak valami pár mondatos történet, amit meg kell tanulni, hanem mindent emberek alakítottak. Sok-sok ember sok-sok kisebb-nagyobb döntése.
A könyvekről messziről üvölt, hogy hihetetlen mértékű kutatómunka van a hátterükben. A lapokon megelevenedik a mult, az olvasó lazán bele tudja élni magát az egészbe, mivel annyira részletes és realisztikus, hogy olyan több se kell. Nem csak a skót történelmet és az akkori szokásokat ismerhetjük meg az utolsó részletig, hanem később elkalandozunk az "új világba" is. Még azt is tudjuk, hogy hol hogy állt az orvoslás, hogyan gondolkodott a közember és egy katonatiszt, vagy épp egy nemes a felső körökből. Tudjuk milyen volt az ipar és a kereskedelem, milyen volt bizonyos országok gazdasági helyzete, hogyan éltek az emberek, mivel foglalkoztak, hogyan beszéltek, milyen eszközöket használtak, miben hittek... Le a kalappal Gabaldon előtt, mert ebben minimum annyi, ha nem több munka volt, mint magában az írásban. 
És a részletek nem untatnak, az ember örömmel olvassa őket, mert ettől lesz olyan valóságos az egész. Gabaldon úgy írja le a száz és száz részletet, hogy az ember még egyszer ennyit el tudna olvasni, és akkor is ugyanolyan izgatott maradna. 

4. Amiről ez az egész szól
Szeretet. Csak így. Elsősorban szerelem, hiszen mit vártunk, de nem csak az. Rengeteg érzelem van
ezekben a könyvekben, de ha megkérdezik tőlem, hogy melyikről szól az Outlander, akkor kétségek nélkül a szeretet választom. Ez egy olyan téma, amivel a könyvek - meg úgy maga az ember - nagyon szeretnek foglalkozni, és ez a sorozat zseniálisan csinálja. Remekül kidolgozott karaktereken keresztül mutatja be ezt az érzést, de minden oldaláról. Jamie és Calire szerelme ritka, de nem lehetetlen. Nem meseszerű, Gabaldon bemutatja egy ilyen kapcsolat árnyoldalát is. Ott vannak a büszkeségjátékok, a viták, a fájdalom, amit a külvilág okoz és amit egymásnak okoznak, néha a kétség és persze az idő okozta szakadék, amit át kell hidalniuk. Ráadásul az sem mindig szép és jó, hogy más-más korból származnak. És akkor később bejön még a testvérek közötti szeretet, a gyerek és a szülő közti szeretet, mind részletesen szemléltetve. Mindenhol akadnak problémák, de a könyvek megingathatatlanul álltítják, hogy a szeretetre hatalmas szükség van, és ez a legszebb érzés, még akkor is, ha gyakran fáj.




5. Az adaptáció
Alapjáraton ez egy könyves bkog, tudom, de azért függősévem kialakulásában a könyvekből készült sorozat is szerepet játszott, ezt el kell ismernem. Meggyőzőséssel állítom, hogx az Outlander sorozat a legjobb könyvadaptáció valaha. Sokszor konkrétan szóról szóra másolja a könyvet, és ahol esetleg mégsem, ott látszik, hogy ez csak azért van, mert így lehetett jól vászonra vinni. A felvételek gyönyörűek, az üzenet ugyanaz, a casting mondhatni tökéletes, a főbb szerepekre nem is találhattak volna jobb színészeket, de a mellékszereplők kapcsán se nagyon panaszkodhatunk, sőt. A zenéről ódákat tudnék zengeni és csak úgy en bloc kedvem támadt leborulni a teljes stáb előtt. Végre egy adaptáció, ahol a készítők felfogták, hogy az adott könyv rajongói az adott könyvet akarják viszontlátni a képernyőn. Nem mondhatom, hogy a legeslegjobb sorozat, azért nem vagyok elszálva (bár számomra valószínűleg az, de az én vagyok), de amellett kitartok, hogy a legjobb adaptáció.

Nos, valószínűleg még tudnék miről áradozni, de ezek voltak azok, amik alapján szerintem kedvet lehet kapni ehhez az egészhez Igazából szerintem az első rész nagyjából felénél dől el, hogy ez neked való-e, vagy sem.Mindenesetre én ajánlom (nem montha eddig ez nem lett volna egyértelmű), és azért a kis fangirl szívem reménykedik benne, hogy sikerült kedvet csinálnom pár embernek.