2016. június 29., szerda

2016-os megjelenések {3.}


Kiera Cass: The Crown – A korona (A Párválasztó 5.)

A PÁRVÁLASZTÓT CSAK EGY IFJÚ NYERHETI MEG. 
A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.

Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is bele­szerethet. 
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.

Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.

Megjelenésének várható időpontja: 2016. június 30.


Lisa Kleypas: Nem múló varázs (Wallflowers 1.)

A férfinak adta az ártatlanságát…

Lady Aline Marsden neveltetése egyetlen célra irányult: hogy előnyös házasságot kössön saját társadalmi osztályának egy tagjával. Ehelyett önként odaadta az ártatlanságát az apja birtokán szolgáló John McKennának. A szenvedély hevében elkövetett vétkük megbocsáthatatlan volt… Johnt elküldték a birtokról, Aline-nak pedig a londoni társaságból száműzve, vidéken kellett élnie.

…és a férfi a szerelmét vette el.

McKenna időközben meggazdagodott és visszatért… szemtelenül jóképű és igézőbb, mint valaha. Könyörtelen tervvel érkezett: bosszút akar állni a nőn, aki összezúzta a szerelemről szőtt álmait. De a varázslat kettejük közt fényesebb lánggal ég, mint a kezdet kezdetén. McKennának döntenie kell, véghezvigye-e a bosszúját, vagy kockára tegyen mindent első és egyetlen szerelméért.

Megjelenésének várható időpontja: 2016. június 30.


Jojo Moyes: Miután elvesztettelek (Mielőtt megismertelek 2.)

AMIKOR EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… 
Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? 
Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? 
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. 
A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. 
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.

Megjelenésének várható időpontja: 2016. június 30.

2016. június 27., hétfő

Nyári Blogverseny

Sziasztok! 

Először is: 5000+ oldalmegjelenítés! Köszönjük! 
Nem tudom, Blair hogy van vele, de én nem gondoltam volna, hogy eljut idáig a blog, azt hittem, már az elején elbukunk vele (lehet találgatni, kettőnk közül ki a pesszimista), de nem, itt vagyunk, 5000 kattintásnál tartunk, és továbbra is fárasztunk titeket a véleményeinkkel. 

Ennek a szép számnak elérése alkalmából úgy döntöttünk, rendezünk egy blogversenyt. Elvégre bloggerek vagyunk, szeretjük villogtatni, hogy mink van, és minél több alkalmunk nyílik erre, annál jobb. 

A verseny menete a következő: 
Június 27.- Július 9.: Nevezés.
Július 10. - Július 22.: Közönségszavazás
Július 24.: Eredményhirdetés és oklevelek "kiosztása"

Jelentkezés menete:
Hozzászólás formájában teheted meg
Írd le az írói neved, az e-mail címed, a blogod linkjét (ha egyet is kihagysz, nem tudjuk elfogadni a jelentkezésedet)
Nevezd meg a kategóriá(ka)t, ami(k)ben indulni szeretnél
FONTOS! Nem csak magadat nevezheted! Ha van olyan blog, amit szeretsz, nyugodtan nevezd. Ez esetben add meg a saját neved és e-mail címed, a nevezett blogger nevét és e-mail címét és az említett blog linkjét. 

Szabályok: 
Egy blogot legfeljebb két kategóriában lehet nevezni
Ha már beneveztél mást, az nem jelenti azt, hogy saját blogot nem nevezhetsz mellette
Lejjebb képeket fogtok találni, ezek egyikét tegyétek ki a nevezett blogra úgy, hogy ehhez a bejegyzéshez vezessen!
A szavazás ideje alatt mindenki kedvére kampányolhat, de egy személy egyszer szavazhat. Nem hiszem, hogy fennáll a veszélye, de azért mégis kérjük, hogy egymást ne akadályozzátok!


Kategóriák:

  • Legjobb design
  • Legjobb Fanfiction
  • Legjobb saját történet
  • Legjobb főszereplők
  • Legjobb mellékszereplők
  • Legjobb író
  • Legjobb nem történetes blog



























Sok sikert és jó versenyzést kívánunk mindenkinek! ;)



2016. június 26., vasárnap

The Social Media book tag

Először is nagyon szeretnénk meg köszönni Ciarának, hogy gondolt ránk.♥ Először az én válaszaimat (Blair) fogjátok látni, aztán jön Giger.


Mellesleg ez a borító jobban tetszik, mint a magyar
Twitter - A legrövidebb kedvenc könyved

Egy kicsit elkellet gondolkodnom, hogy milyen rövid könyveket olvastam, és akkor hirtelen beugrott Cassandra Clare - Igaz szerelem (és egy első randi) című könyve, ami lezárja a Bane-krónikákat. Imádom, mert hatalmas Malec fan vagyok!!





Azonban tényleg szép borítója van,
meg kell hagyni.

Facebook - Egy könyv, amit mindenki rád akar tukmálni

Nem mindenki, csak a drága Giger. Ez pedig Kiera Cass - A Párválasztó című sorozata. És hiába is erőszakoskodik nem fogom elolvasni, legalábbis nem nagyon tervezem, ugyanis nem szeretem a szerelmi háromszögeket (kivéve írni, muhahaha).






Tumblr - Egy könyv, amit azelőtt olvastál, hogy menő lett

Ez pedig nem más, mint az Az éhezők viadala. Amikor elolvastam az első könyvet, akkor a film, és ez a hatalmas nagy rajongás érte még a Holdban se volt. Azóta nem is láttam a filmeket, mert meg akarok maradni a saját kis képzeletemben ezzel kapcsolatban.




MySpace - Egy könyv, amire nem emlékszel, tetszett-e vagy sem

Őszintén ilyen nincs. :D Rengeteget gondolkoztam ezen, de egy se jut eszembe. Mindig meg volt a saját véleményem a könyvekről. Vagy jó, vagy rossz.


Youtube - Egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni egyszer

Nem film, inkább sorozat. Hiányzik Magyarországból egy jó kis magyar, tiniknek való sorozat. Habár nem szeretem a magyar filmeket, ezt mégis megnézném. Ez pedig nem más, mint Leiner Laurától a Szent Johanna gimi sorozat.



Instagram - Egy könyv, aminek annyira szép a borítója, hogy muszáj volt felraknod Instagramra

Valójában csak azért raktam fel instagramra, mert kritikát írtam róla, de viszont tényleg nagyon tetszik a borítója. Ez a könyv pedig Julianne Donaldson-tól az Edenbrooke.






Goodreads - Egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál

Ez pedig J.K.Rowlingtól a Harry Potter sorozat. Mindig is nagy kedvencem volt, és ezek olyan könyvek, amiket bármilyen könyvben el lehet olvasni. Kortalan.




És akkor jönnék itt én is, Giger, mert még nem volt elég belőlem az a hat nap :D


A borító, jegyzem meg, katasztrófális :D



Twitter - A legrövidebb kedvenc könyved

Elsőre nekem is a Bane krónikák ugrott be, de nem akarok ismételni, szóval választottam mást. Mindössze 240 oldal körül van, és ez pedig Dan Krokos - Hamis emlékek. 
Egy nagyon jó és izgalmas könyv, szerettem a szereplőket és a cselekményt... Mindent. 
Néhány óra alatt elolvastam, és imádtam. A szereplőket, a történetet, mindent. Ha épp nincs mit olvasnotok, de ídőtök sincs sok, akkor mindenképpen ajánlom. 




Facebook - Egy könyv, amit mindenki rád akar tukmálni

John Green - Csillagainkban a hiba. 
"Olvasd el", "gyönyörű történet", "én imádom", stb... Meg sem tudom számolni, hányan mondták már nekem, hogy ezt mindenképpen el kell olvasnom. A filmet megnéztem, és eldöntöttem, hogy nekem a rákból bőven sok annyi, amivel az életben találkozok, nem akarok róla még olvasni is. Így látatlanban is utálom ezt a könyvet, már csak a témája miatt is, szóval nincs az az isten, hogy elolvassam. 



Tumblr - Egy könyv, amit azelőtt olvastál, hogy menő lett

Oké, ezen elég sokat kellett gondolkodnom. Amiket olvasok, azok általában már akkor népszerűek, amikor olvasom őket, vagy azóta sem lettek azok. Ami talán ismertebb azóta, az Lissa Price - A testbérlők c. könyve. Nekem eddig kétszer sikerült elolvasnom, de megmondom őszintén, nem is emlékszem, miért szerettem ennyire, szóval megint újra kéne olvasni. Azóta talán egy kicsit ismertebb, és annyira tisztán emlékszem, hogy a világát imádtam. Mármint, nem élnék ilyen világban, de értitek ti. 


MySpace - Egy könyv, amire nem emlékszel, tetszett-e vagy sem

Lauren DeStefano - Hervadás. És most is csak azért tudom, hogy mi volt a véleményem, mert elolvastam moly-on az értékelésemet :D Egyébként teljesen kiesett. Így már minden beugrott, de nem emlékeztem, hogy tetszett-e. Annyira emlékeztem, hogy a főszereplőt szerettem, de mintha a sztorival vagy a hangulattal lettek volna gondjaim, meg a végkifejlet sem ugrott be... Én nem tudom, rövidzárlat :D 
Annyi biztos, hogy régen azt írtam, hogy tetszett, és ahogy felidéztem mi van benne, még most is tetszik. Csak azt sajnálom, hogy a többi része nem jelent meg magyarul. 




Youtube - Egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni egyszer

És az eredeti borító ezerszer jobb, mint a magyar, szóval a magyart
nem is voltam hajlandó idetenni :D
Ezen is sokat gondolkodtam, mert amit nagyon szeretek, azt nem szeretném, hogy megfilmesítsék, mivel az szinte mindig csalódás. De tegyük fel, hogy tökéletes adaptációról beszélünk, és akkor ez Lauren Oliver Delírium trilógiája. Hatalmas kedvencem, és valahogy ez az a trilógia, amit remekül el tudok képzelni a mozivásznon. 



Instagram - Egy könyv, aminek annyira szép a borítója, hogy muszáj volt felraknod Instagramra

Most azért be kellett lépnem Instagramra, hogy megnézzem, milyen könyveket raktam fel. :D 
Igazából nem sok könyvet raktam fel, pedig egyszer volt egy olyan kósza gondolatom, hogy mindent lefényképezek, amit épp olvasok, de aztán ezt valahogy el sem kezdtem. Mindenesetre ez most Cassandra Clare - Az angyal (most mit vártatok). Az is igaz, hogy nem ez a kedvenc borítóm a trilógiából, de a többit nem fényképeztem le, szóval maradt ez.




Goodreads - Egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál

Azóta kapott új borítót, de nekem még ezzel van meg.
A Tolkien-rajongóknak minden joguk meglenne hozzá, hogy megkövezzenek, ha ide nem J.R.R. Tolkien Gyűrűk Ura trilógiáját írnám. Mindenkinek kötelezővé tenném, főleg azoknak, akik szeretik a fantasyt, mert enélkül a műfaj nem is lenne. Nem véletlenül nem írok soha ezekről a könyvekről - egyszerűen nem tudom megfogalmazni, amit a trilógiával kapcsolatban érzek. Nem is csak a Gyűrűk Urával, hanem az egész világgal. 



És akiknek tovább küldjük → Eve's Seven ♥ 

2016. június 22., szerda

Anna Banks - Poszeidón (Szirénia öröksége I.)


Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.
Fordította: Komáromy Rudolf
Eredeti cím: Of Poseidon

Oldalszám: 328
ISBN: 9789632615196 

Országos megjelenés: 2014


Fülszöveg:
Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. 
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Véleményem:
Azért vettem ki a könyvtárból, mert elég sokszor hallottam róla, úgyhogy gondoltam, egy olvasást mindenképpen megér. A fülszöveg alapján azonban egyáltalán nem arra számítottam, amit kaptam.
Elmondom, nagyjából mit vártam: egy sablonos főszereplő párost és rengeteg depizést.
Hát ez az a kettő, ami pont nem volt benne.

Már az első pár fejezetben egy igen brutális cápatámadással indítunk, de engem még ez sem győzött meg. Azt hittem, Emma innentől folyton tiszta depressziós lesz, Galén meg majd kezd valamit... Nem is tudom, mit vártam tőle. A lényeg az, hogy itt következett a második pofára esésem.

Emma elég emberien viseli barátnője elvesztését. Sír, gyászol, de nem gondolja, hogy megállt az élet. Teljesen hétköznapiak a reakciója, és ez tetszik. Semmit sem dramatizál túl, vagy intéz el egy vállrándítással, mindenre úgy reagál, ahogy más is tenné.
Az élete folytatódik, de aztán megjelenik Galén, aki nem száll le róla. Emma ezt igazából nem is feltétlenül bánja, csak épp kellőképpen idegesítik egymást.

Ebben a könyvben van E/3 szemszög jelen időben, ami szerintem azért elég ritka, és nekem eleinte furcsa is volt, de aztán tetszett. Galén szemszöge mindig ilyen, Emmáé viszont E/1, és talán ezért is van az, hogy Emmát közelebb érezheti magához az olvasó.
Viszont nagyon jó ott az a Galén szemszög is, mert nélküle elég ködös lenne a szirén-rész. Így mindenre kapunk magyarázatot, kivéve persze azokat, amikre a szereplőink sem tudnak.

Annak ellenére, hogy milyen vérmes jelenettel indítunk, a könyvben szinte végig jelen van a humor. És nem csak kis mértékben. Emma belső monológjainak nagy részét végignevettem, nagyon tetszett az a stílus, amit Anna Banks használ. Nagyos sokszor viszonylag komolyabb témákban is bedob valami poént, csak úgy, mert miért ne, és ez rengeteget dob a könyv hangulatán.

A világa is érdekes, bár, megmondom őszintén, nekem egy kicsit kidolgozatlannak hat. Nincsenek benne lyukak és kérdőjelek, nem ez a baj, hanem egyszerűen csak kevés. Szívesen olvastam volna még a szirénekről, mikor a könyv végére értem, emiatt elég erős hiányérzetem volt.
Aztán amibe még belekötnék, az az, hogy eszeveszettül rohan a történet. Szerintem erre a könyvre simán ráfért volna még egy nyolcvan oldal, és akkor nem érezném azt, hogy túl sietős. Egy dolog az, mikor nem írunk feleslegesen, és egy másik dolog az, amikor túl sokszor gondoljuk azt, hogy bizonyos dolgokat leírni felesleges. Nem árt egy történetnek több időt adni, hogy kiteljesedjen.

A végén én eléggé meglepődtem. Sejtettem, hogy ezzel még lesz valami, de erre nem gondoltam. Megjegyzem, igazi könyv-falhoz-csapós befejezés.

Karakterek: 
Ez azon ritka könyvek egyike, ahol a női főszereplőt jobban megszerettem, mint a kiszemeltjét. És ez nem Galén szégyene, hanem Emma dicsősége. Nagyon megszerettem ezt a lányt. Megvan a büszkesége, de nem betegesen ragaszkodik hozzá, makacs, de azt azért ő is észreveszi, hogy hol a határ, és mi az, amit már nem kéne. Én eléggé közel éreztem magamhoz, és egyszerűen imádtam a Galénnal folytatott párbeszédeit és a belső monológjait. Külön tetszett a Titanic iránti megszállottsága, mert engem is eléggé érdekel a téma, szóval ezzel tökéletesen tudtam azonosulni.
Galént is eléggé kedveltem. Tetszett, ahogyan a szirénekkel foglalkozott, a hazaszeretetében nem lehet megingatni, és hiába tudtam végig, hogy a gondolatai javarészt csak Emma körül forognak, a kapcsolatukat nem éreztem túlzásnak vagy nyálasnak. Az E/3 jelen időt pedig élveztem, bár nem volt könnyű hozzászokni, mert mint már említettem, ritkán lehet ilyesmibe futni, főleg mostanában a rengeteg E/1 között.
A mellékszereplőket megint csak szerettem. Raírna az elején nem volt szimpatikus, de aztán már igen. Tórafot sem kedveltem meg azonnal, viszont most azt hiszem, ő lett a kedvenc szereplőm. De ők igazából ketten a legjobbak.
Rachel pedig szuper, rajta is remekül szórakoztam, az összes titokzatos dolgával együtt.
Grom volt az, akit még most sem kedvelek, viszont neki eleve rossz a helyzete, és nem feltétlenül tehet róla, hogy kikészül tőle, de akkor is. Egyszerűen csak nem vagyok oda érte.

Kedvenc idézet(ek):
"– Úgy látom, mintha Emma azzal a gondolattal játszana, hogy vízbe fojtja az én törékeny hercegnőmet – ráncolja a homlokát Tóraf. 
– Engem miért nem hívsz soha hercegednek? – tettet sértődöttséget Galén. 
– Pofa be, hercegem! Nesze neked, most jobb?"

"– Ami azt illeti, időszerű, hogy megjegyezzem: a királyi családhoz tartozom – mutat egy villa alakú kis tetoválásra a hasán… 
…próbálom kiokoskodni, ugyan miként igazolhatja a rangját egy evőeszköz."

"– Szevasz, ebihal! – bokszol jó nagyot üdvözlésül barátja karjába Galén. – Látom, meglelted az egyik fürdőnadrágomat. Örömmel látom, hogy a nyomkövető készséged a baleset óta is zavartalanul működik. 
– Baleset, persze – mered Raínára Tóraf. – Legközelebb majd nyitva tartom a szememet, ha megcsókolom a nővéredet. Akkor nem fogom véletlenül újra sziklába verni az orromat. Én béna."

Borító: 
Szép meg minden, főleg a cím, meg aztán az összes rész közül szerintem ez a legjobb, de nekem nem egészen illik a könyvhöz. De lehet, hogy velem van a baj. Ahogy ránézek, valahogy abszolút nem az a hangulat jön rám, amit olvasás közben éreztem, de egyébként meg tetszik. 



Rövid összefoglalás: 
Nagyon jó karakterek, remek stílus és humor, kicsit összecsapott cselekmény és szerethető, de nem túl részletes világ. Vagy csak nekem nem elég részletes. De minden hibája ellenére nekem nagyon tetszett, ajánlom mindenkinek, aki szirénekre vágyik, meg azoknak is, akik nem. 




2016. június 15., szerda

Cassandra Clare - Üvegváros (A Végzet Ereklyéi III.)


06.10.: Maggie Stiefvater - Kék Liliom
06.11.: Susan Ee - Angelfall
06.12.: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt
06.13.: Cassandra Clare - Csontváros 
06.14.: Cassandra Clare - Hamuváros
06.15.: Cassandra Clare - Üvegváros


Oldalszám: 504
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: City of Glass
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789632452883
Országos megjelenés: 2011.04.15
Termékkód: 547

Fülszöveg:
Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?
A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.

Vélemények:
Oké, egyértelműen ez a legjobb rész az első három közül. Ez volt az egyik észrevételem. A másik: hogy lehetne ezt folytatni? Persze azóta rájöttem, de mikor végeztem vele, ültem és néztem ki a fejemből, hogy most mégis hogyan tovább, mert itt lenne még három könyv, mind ott csücsülnek a polcomon, nekem meg halvány lila gőzöm sincs, hogy miért, és egyébként is mi értelme az életemnek, ha nem vagyok Árnyvadász (minimum).

Mert van az az érzés, amikor befejezel egy könyvsorozatot, és hirtelen nem tudod, mihez kezdj. És hiába motoszkált bennem a gondolat, hogy ebből még van három könyv, ezt éreztem. Ürességet, amiért vége, és boldogságot, amiért ilyen lett a vége, és amiért elolvastam.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Annyi minden történik ebben a részben, hogy azt nem lehet leírni. Illetve le lehet, csak akkor már ott tartok, mintha szóról szóra bemásoltam volna a könyvet. Mondjuk úgy, hogy összefoglalni nem lehet.
Végre eljutunk Idrisbe, amit én már a Pokoli Szerkezetek óta látni akartam, és pontosan olyan fantasztikus és mesés, mint ahogy akartam, sőt. Ez teljesen az én világom, imádtam mindent, ami csak itt megjelenik. Általában én minden második tájleírást unok (nem tehetek róla, ilyen vagyok), de itt csak az volt bennem, hogy ebből én akarok még.
És mikor ezen túltettem magam, akkor jött még egy olyan cselekmény mellé, hogy csak kapkodtam a fejem. Még úgy is, hogy nekem ezt a részt sikeresen elspoilerezték. Nagyjából mindent tudtam a végkifejletről, de még így is tudtam rajta izgulni. Már csak azért is, mert minden apró részlet számított, és minden szál lezárására kíváncsi voltam. És mindent megkaptam, amire csak vágytam.
Ha Moly-on nem csak öt csillag lenne, és ennek adtam volna vagy húszat.

És ez most nem lesz egy hosszú vélemény, mert nem akarok lelőni egy poént sem, lepődjetek csak meg ti is minden egyes fejezet végén. Meg közepén. Mert igen, lesz rá alkalmatok.

Aminek különösen örültem, és nem félek megemlíteni, az egyrészt az, hogy egyre több szereplőt kapunk, másrészt az, hogy a múlt minden apró részletét megtudjuk. Mert nem győzőm hangsúlyozni, mennyire szeretem azt, hogy a múltban egy legalább annyira izgalmas történet van, mint a jelenben, és minden mindennel összefügg. Most már ezzel kapcsolatban a kirakós utolsó darabjai is a helyükre kerültek.
Aztán egyre több szerelmes pár is van, és ez megint csak egy ilyen Clare-dolog. A legtöbb YA könyvben (és ez nem feltétlenül zavar, ne értsetek félre) egy szerelmi szálat kapunk, maximum kettőt, de akkor a második már fele annyira sem kidolgozott. Itt viszont akad bőven: Clary és Jace mellett ott van Magnus és Alec, Simon és Isabelle meg Maia, Luke és Jocelyn. Szerelmesek, különféle korban és helyzetben. És nyilván Claryék vannak előtérben, de a többit sem éreztem kevésbé fontosnak.

A könyv tulajdonképpen egy érzelmi hullámvasút, de ezt egy sorozat harmadik részéhez érve már megszokhatta az ember. Cassandra Clare kitépi az olvasó szívét, szétszaggatja, a porba tapossa, majd visszarakja, jó erősen megcsavarva. Aztán még az utolsó egy-két fejezetben meg is bőgeti az embert. Az egész történet tele van érzelmekkel, és amikor azt hiszed, már nem bírd, bedob egy poént, hogy legalább egy kicsit oldja a feszültséget.


Karakterek:
Clary, ebben a részben bajban voltam veled. Legalábbis a könyv két harmadában. Az előző két részben is megemlítettem, hogy vannak nagyon rossz döntései, de itt ez csak rosszabb. Az addig oké, hogy valaki makacs, de néha azzal segít a legtöbbet, ha nyugton marad. Nem mindig, de néha igazán jó lett volna.
Viszont voltak nagyon jó megmozdulásai is, szóval összességében ki vagyok békülve a karakterével. Nem a kedvencem ebben a világban, viszont sok női főszereplőnél ezerszer jobb, szóval nem panaszkodom (annyit). Ha most kéne elbúcsúzni tőle, mert vége lenne a sorozatnak, akkor örömmel gondolnék rá. Azt a néhány hülyeségét meg valahogy megbocsájtom :D
Jace-ről szerintem eleget áradoztam (vagy nem, de nektek viszont lehet, hogy elegetek van belőlem). Én egyszerűen nem tudok belekötni - jól van, nem is nagyon akarok, de akkor is. Szerintem a könyvekben és a valóságban is rengeteget elmond valakiről, hogy mennyire tud szeretni. Most minden nyálas marhaságot félretéve, ez eddig nálam mindig bejött: ha valaki szeretettel beszél a családjáról és a barátairól, akkor az rossz ember már nem igazán lehet. Jace-ről sugárzik, hogy akit szeret, azt nagyon szereti, és bármit megtenne érte. És ezt nem kell mondogatni, nem kell kihangsúlyozni, mert érződik abból, ahogy viselkedik.
Simon egyre csak fejlődik. Szerintem a vámpírrá válás sem tett rosszat neki, de ennek a fejlődésnek nem sok köze van ehhez. Egyszerűen csak felnő, és ez nagyon sokat dob a karakterén, bár én eddig is szerettem.
Akiért eddig annyira nagyon nem rajongtam, az Isabelle, de most ő is a szívemhez nőtt. Nem azért nem szerettem, mert olyan rossz karakter lenne, egyszerűen csak nem tudtam vele azonosulni, mert nagyon távol állt tőlem a személyisége. Most viszont ez változott.
Luke és Magnus pedig még mindig kedvenc.


Kedvenc idézet(ek):
"– Nem minden rólad szól, Jace – vágott vissza dühösen Clary. 
– Könnyen lehet – bólintott a fiú –, de el kell ismerned, hogy a legtöbb dolog igen."

"– És ne villogtasd itt nekem a szemfogaidat! Ideges leszek tőle. 
– Jó – mondta Simon. – Ha tudni akarod, miért van, elárulom, hogy dől rólad a vérszag. 
– A kölnim. Eau de Friss Sérülés."

"- És a Klávé találkozni akar Clarissával. Te is tudod, Jace.
- A Klávé bekaphatja."

Borító: 
Na ezért a borítóért sem vagyok oda, de hogy őszinte legyek, nem is sokat foglalkoztam vele. Az a helyzet, hogy amikor ennyire tetszik egy könyv, akkor elkezdem szeretni a borítót is, attól függetlenül, hogy tényleg jó-e. Szóval tetszik is, meg nem is. 

Rövid összefoglalás:
Erre szerintem nincs is szükség. Ha valaki eddig olvasta a sorozatot, ezt sem fogja kihagyni. Ha meg nem olvasta, akkor olvassa :D 

Könyv trailer:






2016. június 14., kedd

Cassandra Clare - Hamuváros (A Végzet Ereklyéi II.)

Menetrend: 
06.10.: Maggie Stiefvater - Kék Liliom
06.11.: Susan Ee - Angelfall
06.12.: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt

06.13.: Cassandra Clare - Csontváros 
06.14.: Cassandra Clare - Hamuváros
06.15.: Cassandra Clare - Üvegváros


Kapcsolódó: Csontváros


Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: City of Ashes
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789633997932
Országos megjelenés: 2016.06.06 (új borítós)
Termékkód: 7447


Fülszöveg:
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz - ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

Véleményem:
A Csontvárosnál (meg előtte a Pokoli Szerkezetnél) már áradoztam egy vagy sok sort a világról, szóval ezzel kapcsolatban itt most igyekszem egy kicsit visszafogni magam.

Szóval, az első rész után kisebb fajta szélcsend jön, Jace és Clary próbál megbarátkozni a ténnyel, hogy testvérek, Clary próbál rájönni, hogyan hozhatná vissza az édesanyját, és ezek mellé Simon-nal is próbálkoznak egy párkapcsolat féleséggel, csakhogy a lány nem szereti úgy a fiút, ahogy kellene.
Jace pedig igyekszik megbékélni vele, hogy az apja él - és hogy ki is ő valójában.
Ha ez az egész nem lenne elég, akkor újra pörögni kezdenek az események. A Végzet Kardját ellopják, és Jace meglehetősen kellemetlen helyzetben találja magát, amikor is felbukkan az Inkvizítor. Közben persze Valentine is tovább kavar (mert miért ne), és az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy most meg megint mi történik.

Amit még nagyon szeretek ezekben a könyvekben, és ez ebben a részben csak jobban érződik, mint az előzőben, hogy az érzelmi része ugyanolyan fontos, mint az akció és a kaland. Egyik a másik nélkül túl kevés egy jó könyvhöz, viszont megtalálni az egyensúlyt is iszonyúan nehéz. Clare-nek viszont remekül sikerült. Mindkét rész izgalmas, remekül megírt, és soha nem éreztem azt, hogy most túl sok a harc, vagy most túl sok a lelkizés. Hatalmas lelki tusák vannak, de közben olyan méretű események zajlanak, hogy nem is tudod, melyik érdekel jobban. Leginkább mindkettő.

Nekem egyébként ez a rész sokkal jobban tetszett, mint az előző. Az Árnyvadász regényekkel kapcsolatban általában eljátszom azt, hogy mindig elhitetem magammal, hogy "á nem, ez már nem lehet jobb", aztán pofára esek. Persze jó értelemben.  Lehet jó értelemben pofára esni?
Ahogy haladunk előre, még több a csavar, mindenki egyre idegesebb, a szereplők is, nemcsak az olvasó.

Aztán: Clare szereti kínozni az olvasókat. Egyszerűen rossz nézni Clary és Jace szenvedését ezen a testvér-témán. Én sokkal jobban szeretem azokat a sztorikat, ahol el van húzva a szerelmi szál, és a szereplők nem jönnek össze azonnal, de ez már nekem is túl kegyetlen. Egy dolog a tiltott szerelem meg a szerelmi háromszög, és egy másik dolog az, amikor a hősszerelmesekről kijelentik, hogy testvérek, és soha az életben nem lehetnek együtt. És az egész még csak nem is hat erőltetettnek, mert egy szépen felépített magyarázat van mögötte.

A másik, amibe ezekkel a könyvekkel kapcsolatban szerelmes vagyok (Jace-en kívül), az a múlt. Már említettem a Csontváros kapcsán is, de még itt is ugyanolyan nagy szerepe van, ha nem nagyobb, és ez is olyan kidolgozott és izgalmas, hogy nem tudok betelni vele. Akármi is történik a jelenben, valahogy kapcsolódik hozzá, hogy mi történt régen a Körrel.

Aminek külön örültem, az az, hogy ebben a részben már nem csak Clary szemszögéből olvashatunk. Még mindig ez van többségben, viszont már bejönnek más szemszögek is, és ez szerintem nagyon is jót tesz a könyvnek. Eleve a szemszögváltások híve vagyok, mert szerintem jobban meg lehet ismerni vele a karaktereket, plusz több helyen lehetünk egyszerre, és így az egész izgalmasabb lesz.

Karakterek:
Clary ebben a részben nagyot nőtt a szememben. Említettem már, hogy nem épp a kedvenc női karakterem. Még most sem az, de azért már jobban szeretem. Már nem olyan esetlen, viszont a jó tulajdonságait megtartotta. Még mindig hoz nagyon értelmetlen döntéseket, de már nem annyit, és hibái mindenkinek vannak. Nagyon tetszik, ahogy kezd rájönni, milyen képessége is van. Ami a legjobban tetszik vele kapcsolatban az pedig az, ahogyan Simon-ról gondolkodik, és hogy tényleg bármit megtenne érte. Egy nagyon szép barátságot mutat be a könyv velük kapcsolatban, ami néhol fájdalmas (a Clare könyvekben mi nem az?), de megvan a maga varázsa.
Jace-t még jobban megszerettem, ha ez lehetséges. Jó, hogy már az ő szemszögéből is olvashatunk, mert így sokkal könnyebb megérteni. Jace egy olyan csupa-szív karakter, akit képtelenség nem imádni. Minden Árnyvadász-tökéletessége ellenére szerintem reális karakter. Az például, hogy nem tudja teljesen gyűlölni Valentine-t, megint csak egy remekül kitalált rész. Elvégre tíz éves koráig vele élt, és lehet, hogy nem volt mintaszülő, de mégiscsak szülő volt. És ne mondja nekem senki, hogy ettől a ténytől egyik pillanatról a másikra el tudna vonatkoztatni.
Simon-nal kapcsolatban igazából számomra semmi sem változott, még mindig kedvelem.
Magnus kicsit többet szerepel, aminek szintén örülök, mert hát az egyik kedvenc karakterem.
Akit még megkedveltem, az Maia. Szimplán csak olyan kis szimpatikus.
Nem fogok mindenkiről írni, mert itt ülhetnék még egy hétig, de akárhányszor csak a karakterekre gondolok, mindig szeretetrohamom van. Ó, és Luke még mindig a kedvenceim között van!


Kedvenc idézet(ek):
"Alec Jace felé bökött a mutatóujjával. – Ha szinte kihaltak – mondta dühtől remegő hangon –, akkor NEM HALTAK KI ELÉGGÉ. 
– Értem – bólintott Jace. – Szólok, hogy cseréljék ki a bejegyzést a démonológiai tankönyvben „szinte kihaltról” arra, hogy „Alec szerint nem haltak ki eléggé. Ő úgy szereti, ha a szörnyek nagyon, nagyon kihalnak.” Akkor elégedett leszel?"

"– Viszont kell, hogy legyen valamid, ami minden Árnyvadásznak van. 
– Undok és bunkó modor? – érdeklődött Simon."

"-[...] Nem kell amiatt aggódnia, hogy elárulod a titkait.
- Igen - mondta Jace. - Halálosan retteg, hogy kikotyogom, hogy mindig is balerina szeretett volna lenni."

Borító: 
Az új borítót imádom, bár ez nekem a régivel van meg, és azzal sincs bajom. Régiben ez jobban tetszik, mint az első, talán a színvilága miatt. Az újból meg igazából az összes nagyon tetszik, szóval... :D Az Árnyvadász könyveknek megvan a saját betűtípusa, és elég azt meglátnom, máris kedvet kapok az olvasáshoz. 

Jobb, mint az első rész, bár már azt is nehéz fokozni. Én nagyon ajánlom az egész sorozatot, meg a Pokoli Szerkezeteket is. 



2016. június 13., hétfő

Cassandra Clare - Csontváros (A Végzet Ereklyéi I.)

Menetrend: 
06.10.: Maggie Stiefvater - Kék Liliom
06.11.: Susan Ee - Angelfall
06.12.: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt

06.13.: Cassandra Clare - Csontváros 
06.14.: Cassandra Clare - Hamuváros
06.15.: Cassandra Clare - Üvegváros


Oldalszám: 472
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Mortal Instruments series: City of Bones
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789633995457
Országos megjelenés: 2016.04.07 (új borítós)
Termékkód: 7305

Fülszöveg:
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz - amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi - még egy vércsepp sem - bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.


Véleményem:
Köszönöm Istenem.
Akarom mondani... Nem, nincs akarom mondani, ezt akartam mondani. Szerettem én az Angelfallt, meg aztán közvetlenül a Csontváros előtt olvastam a Zafíréket, amit szintén imádtam, de akkor is. Ez valami egészen más, valami, amit nem lehet definiálni, nem lehet megmagyarázni, egyszerűen csak át kell adni magad annak a bizonyos "Árnyvadász érzésnek", miközben olvasol, és kész.

Igazából nem is tudom, mióta el akartam én olvasni a könyvet (helyzetjelentés: azóta a negyedik résznél tartok. Sorry, a bárányhimlő miatt nem tudtam lépést tartani magammal). Több, mint egy fél éve keveredtem bele az Árnyvadászok világába, nekem a Pokoli Szerkezetek volt az első, aztán néhány rész a Bane krónikákból, és végül szülinapomra végre (végre) megkaptam a Végzet Ereklyéit.

A cselekményről nem fogok beszélni, mert egyrészt, feleslegesnek tartom, másrészt minden egyes szót spoilernek éreznék, amit csak leírok.
Amiről viszont nem lehet nem beszélni, az a világ. Van az a helyzet, amikor egy könyvnek érdekes világa van, ami megfog és tetszik. Meg van az - mint itt is -, amikor egy komplett új világ jelenik meg, ami azonnal beránt, és szorosan tart, nehogy véletlenül szabadulni tudj, de persze te nem is akarsz, mert a része akarsz lenni ennek az egésznek. Hogy mikor éreztem ezt utoljára? Nos, rendszeresen újraolvasom a Gyűrűk Urát és a Harry Pottert, és hát ott. Sehol máshol.
Ehhez egyrészt sok könyv kell (mert lássuk be, egyetlen egy könyvbe nem lehet belezsúfolni egy ennyire komplex világot), másrészt hihetetlen fantázia és írói tehetség. Na most itt mindegyik megvan.
Az Árnyvadászok világa csodálatos. Persze ezt én már a Pokoli Szerkezetek olvasása közben megállapítottam, de ismétlés a tudás anyja, még sokszor el fogom mondani. Árnyvadászok, vámpírok, vérfarkasok, tündérek, boszorkánymesterek.. Mindnek megvan a maga szerepe és múltja. Egy szépen felépített világ apró részletei, amik együtt teszik fantasztikussá a nagy egészet. Szerelmes vagyok ezekbe a könyvekbe.

Oké, valamennyit mégiscsak muszáj leszek írni a cselekményről is, de kerülöm a spoilereket.
Szóval, Clary nem tud róla, hogy mások is vannak, nem csak mondének, és amikor kiderül, hogy ő maga is Árnyvadász, nem egészen tudja, mihez kezdjen. A felszínre kerül édesanyja múltja, és ez a rész is nagyon jó. Egy komplett kidolgozott történet van ott, és még emellett megférnek a jelen eseményei is, úgy, hogy a könyv nem hat zsúfoltnak vagy túlontúl rohanósnak. Egy nagy egész kezdete, de mégsem érezni rajta, hogy csak egy bevezetés lenne. Pörögnek az események, mindig történik valami, mindig van kiért vagy miért izgulni. Mivel én a Pokoli Szerkezetekkel kezdtem, nekem külön jó volt látni, hogy hogyan alakult a világ, hogyan néz ki egy démonok ellen folytatott harc a XXI. században. Mindig dobbant egyet a szívem, mikor visszaköszöntek már ismerős Árnyvadász nevek (na meg persze Magnus Bane).
Szóval, főhősünk legjobb barátjával együtt keveredik bele ebbe az egészbe, miközben édesanyja eltűnt, és nem igazán van hova mennie. Így hát marad az Intézet és a lakói, na meg a harc, amit nem tud elkerülni, ha vissza akarja kapni az édesanyját. Titkok derülnek ki, egyre nagyobb és nagyobb szerepet kap a múlt, és ez az egész nagyon jól van felépítve. A végére az olvasónak már minden egyes idegszála pattanásik feszül. Van itt árulás, nagyon nehéz eldönteni, hogy kiben bízhatsz, viszont néha vannak kellemes meglepetések is.

És közben jön a szerelmi szál. Jajj, a szerelmi szál! Továbbra is azt állítom, hogy a legfájdalmasabb szerelmi történet, amivel találkoztam, az a Pokoli Szerkezetek, de a Végzet Ereklyéi szorosan ott van a nyomában. Talán ebben a részben még nem is annyira, de azért már itt is akadnak gondok. Főleg a végén. Ezzel kapcsolatban rengeteg minden futott át az agyamon, de ezt majd később. Majd úgy az Üvegváros táján.

De persze közel sem ennyi az egész (az túl egyszerű lenne). Ott van Clary és Simon kapcsolata is, ami szintén egy fájdalmas pont. (Clare szeret fájdalmat okozni, ez bizonyított tény.) Simont annyira sajnáltam... Erről sem akarok sokat mondani - bár ezt én már az elején kitaláltam, de nem baj.
Aztán persze ott van Alec is, akivel kapcsolatban a könyv megint csak egy általában elkerült témát feszeget. És nagyon jól csinálja! Jól van, beszéljünk nyíltan, én alapjáraton nem vagyok oda a homoszexualitásért. Nincs vele semmi problémám, de én egyszerűen szeretem elkerülni. Clare viszont elérte, hogy megbarátkozzam a témával, és ne csak elfogadjam, hanem természetesnek vegyem. Nagyon okosan kezeli, mert hogy egyszerűen természetesnek veszi, és kész. Nem magyarázza agyon, nem boncolgatja a témát oldalakon keresztül. Ez van, fogadd el. Ami itt fájdalmas, az megint csak a viszonzatlan szerelem.

Aztán, a fogalmazás nagyon jó. Bár a magyar fordítással néha vannak gondok (elírások. De nagyon sok, főleg a neveknél), de ez nem az eredeti mű hibája. A harcjelenetek külön tetszettek, szerintem remekül vannak megírva. Izgalmas és pontos.

Na, de összességében, ezt a könyvet nem lehet leírni, ezt olvasni kell. Az összes Árnyvadász könyv a YA legjobbja. Szerintem ez a műfaj még nem dobott ki magából ilyen jó alkotásokat, és ez elég sokat elmond.

Karakterek:
Claryt szerettem... de nem annyira, mint Tessát. Sajnálom, akaratlanul is összehasonlítottam őket. Clary szerethető, de néha kedvem lenne egy kicsit észhez téríteni. De egyébként nagyon jó karakter, jól felépített, és lehet vele azonosulni. Tetszettek a céljai, az elhatározottsága és az, hogy mennyire tud szeretni. Jószívű, egyáltalán nem önző. Néha hozott hülye döntéseket, igaz, de hát ki nem hoz.
Jace... Nagy levegő. Will Herondale a férjem, ezt nem szabad elfelejteni, de Jace... :D Próbálom én kikapcsolni a fangirl módot, de nem megy, sorry. :D
Összetett, szerethető, és nemhogy nem kétdimenziós, de inkább négy, vagy öt. Ő az a könyves pasi, akit nem lehet nem szeretni. Sorolhatnám itt a jó tulajdonságait, de minek? Aki olvasta, pontosan tudja, miről áradozok itt, aki meg nem, az menjen olvasni.
A Lightwood-okat szerettem, Simont szintúgy, Magnus Bane változatlanul Magnus Bane. (Ez már egy fogalom. Nem csak egy karakter, ez egy fogalom.)
Aki még nagy kedvenc, az Luke. Annyira szerethető... Jó, szinte mindenki az, de őt különösen szeretem.
Összességében, az összes karakter remekül kidolgozott, és mindenkit meg lehet érteni. Valentine-t is. Nem azt mondom, hogy tudok azonosulni vele, azt mondom, hogy értem, mit miért akar, és ez nagyon sokat számít.

Kedvenc idézet(ek):
"– Sajnos, Rév Asszonya, én maradtam az én egyetlen igaz szerelmem. 
Dorothea erre harsányan felnevetett. – Legalább – mondta – nem kell tartanod a visszautasítástól, Jace Wayland. 
– Nem feltétlenül van így. Időnként nemet mondok magamnak, hogy érdekesebb legyen."

"– Van szalonja? – kérdezte Clary. 
– Hát persze, hogy van – felelte Dorothea. – Különben hol fogadnám a vendégeket? 
– A kalapomat egyszerűen a komornyiknál hagyom – mondta Jace. 
Madame Dorothea sötét pillantást vetett felé. – Ha feleolyan humoros lennél, mint amilyennek gondolod magad, fiacskám, akkor kétszer olyan humoros lennél, mint amilyen vagy."

"– Tetszik a buli? 
(…) 
– Valaminek a tiszteletére rendezted? 
– A macskám születésnapja van. 
– Ó! – Clary megint körülnézett. – És hol van a macskád? 
Magnus Bane komoly tekintettel egyenesedett ki. – Nem tudom. Megszökött."

Borító: 
Ez a rész nekem már az új borítóval van meg, és imádom. Tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát, letisztult, és hát jól néz ki. Pedig én nem szoktam szeretni az emberi alakos borítókat, de ez kedvenc lett. Ez a könyv minden téren jó. 

Rövid összefoglalás: 
Nem olvastad? Akkor mire vársz, olvass! 

U.I.: Én láttam a filmet, és hát... Először nem tetszett, de azért annyira nem is rossz. Persze nagyjából annyi köze van a könyvhöz, mint gumicsirkének a Kinder tojáshoz, de azért nyomokban tartalmazza az eredeti sztorit, és egynek jó. A sorozatból én egy részt alig bírtam végignézni, de azért Blair megöl, szóval inkább nem mondok róla semmit. Nekem nagyon nem jött be.