06.11.: Susan Ee - Angelfall
06.12.: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt
06.14.: Cassandra Clare - Hamuváros
06.15.: Cassandra Clare - Üvegváros
Oldalszám: 472
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Mortal Instruments series: City of BonesFordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789633995457
Országos megjelenés: 2016.04.07 (új borítós)
Termékkód: 7305
Fülszöveg:
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz - amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi - még egy vércsepp sem - bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.
Véleményem:
Köszönöm Istenem.
Akarom mondani... Nem, nincs akarom mondani, ezt akartam mondani. Szerettem én az Angelfallt, meg aztán közvetlenül a Csontváros előtt olvastam a Zafíréket, amit szintén imádtam, de akkor is. Ez valami egészen más, valami, amit nem lehet definiálni, nem lehet megmagyarázni, egyszerűen csak át kell adni magad annak a bizonyos "Árnyvadász érzésnek", miközben olvasol, és kész.
Igazából nem is tudom, mióta el akartam én olvasni a könyvet (helyzetjelentés: azóta a negyedik résznél tartok. Sorry, a bárányhimlő miatt nem tudtam lépést tartani magammal). Több, mint egy fél éve keveredtem bele az Árnyvadászok világába, nekem a Pokoli Szerkezetek volt az első, aztán néhány rész a Bane krónikákból, és végül szülinapomra végre
A cselekményről nem fogok beszélni, mert egyrészt, feleslegesnek tartom, másrészt minden egyes szót spoilernek éreznék, amit csak leírok.
Amiről viszont nem lehet nem beszélni, az a világ. Van az a helyzet, amikor egy könyvnek érdekes világa van, ami megfog és tetszik. Meg van az - mint itt is -, amikor egy komplett új világ jelenik meg, ami azonnal beránt, és szorosan tart, nehogy véletlenül szabadulni tudj, de persze te nem is akarsz, mert a része akarsz lenni ennek az egésznek. Hogy mikor éreztem ezt utoljára? Nos, rendszeresen újraolvasom a Gyűrűk Urát és a Harry Pottert, és hát ott. Sehol máshol.
Ehhez egyrészt sok könyv kell (mert lássuk be, egyetlen egy könyvbe nem lehet belezsúfolni egy ennyire komplex világot), másrészt hihetetlen fantázia és írói tehetség. Na most itt mindegyik megvan.
Az Árnyvadászok világa csodálatos. Persze ezt én már a Pokoli Szerkezetek olvasása közben megállapítottam, de ismétlés a tudás anyja, még sokszor el fogom mondani. Árnyvadászok, vámpírok, vérfarkasok, tündérek, boszorkánymesterek.. Mindnek megvan a maga szerepe és múltja. Egy szépen felépített világ apró részletei, amik együtt teszik fantasztikussá a nagy egészet. Szerelmes vagyok ezekbe a könyvekbe.Oké, valamennyit mégiscsak muszáj leszek írni a cselekményről is, de kerülöm a spoilereket.
Szóval, Clary nem tud róla, hogy mások is vannak, nem csak mondének, és amikor kiderül, hogy ő maga is Árnyvadász, nem egészen tudja, mihez kezdjen. A felszínre kerül édesanyja múltja, és ez a rész is nagyon jó. Egy komplett kidolgozott történet van ott, és még emellett megférnek a jelen eseményei is, úgy, hogy a könyv nem hat zsúfoltnak vagy túlontúl rohanósnak. Egy nagy egész kezdete, de mégsem érezni rajta, hogy csak egy bevezetés lenne. Pörögnek az események, mindig történik valami, mindig van kiért vagy miért izgulni. Mivel én a Pokoli Szerkezetekkel kezdtem, nekem külön jó volt látni, hogy hogyan alakult a világ, hogyan néz ki egy démonok ellen folytatott harc a XXI. században. Mindig dobbant egyet a szívem, mikor visszaköszöntek már ismerős Árnyvadász nevek (na meg persze Magnus Bane).
Szóval, főhősünk legjobb barátjával együtt keveredik bele ebbe az egészbe, miközben édesanyja eltűnt, és nem igazán van hova mennie. Így hát marad az Intézet és a lakói, na meg a harc, amit nem tud elkerülni, ha vissza akarja kapni az édesanyját. Titkok derülnek ki, egyre nagyobb és nagyobb szerepet kap a múlt, és ez az egész nagyon jól van felépítve. A végére az olvasónak már minden egyes idegszála pattanásik feszül. Van itt árulás, nagyon nehéz eldönteni, hogy kiben bízhatsz, viszont néha vannak kellemes meglepetések is.
És közben jön a szerelmi szál. Jajj, a szerelmi szál! Továbbra is azt állítom, hogy a legfájdalmasabb szerelmi történet, amivel találkoztam, az a Pokoli Szerkezetek, de a Végzet Ereklyéi szorosan ott van a nyomában. Talán ebben a részben még nem is annyira, de azért már itt is akadnak gondok. Főleg a végén. Ezzel kapcsolatban rengeteg minden futott át az agyamon, de ezt majd később. Majd úgy az Üvegváros táján.
De persze közel sem ennyi az egész (az túl egyszerű lenne). Ott van Clary és Simon kapcsolata is, ami szintén egy fájdalmas pont. (Clare szeret fájdalmat okozni, ez bizonyított tény.) Simont annyira sajnáltam... Erről sem akarok sokat mondani - bár ezt én már az elején kitaláltam, de nem baj.
Aztán persze ott van Alec is, akivel kapcsolatban a könyv megint csak egy általában elkerült témát feszeget. És nagyon jól csinálja! Jól van, beszéljünk nyíltan, én alapjáraton nem vagyok oda a homoszexualitásért. Nincs vele semmi problémám, de én egyszerűen szeretem elkerülni. Clare viszont elérte, hogy megbarátkozzam a témával, és ne csak elfogadjam, hanem természetesnek vegyem. Nagyon okosan kezeli, mert hogy egyszerűen természetesnek veszi, és kész. Nem magyarázza agyon, nem boncolgatja a témát oldalakon keresztül. Ez van, fogadd el. Ami itt fájdalmas, az megint csak a viszonzatlan szerelem.
Aztán, a fogalmazás nagyon jó. Bár a magyar fordítással néha vannak gondok (elírások. De nagyon sok, főleg a neveknél), de ez nem az eredeti mű hibája. A harcjelenetek külön tetszettek, szerintem remekül vannak megírva. Izgalmas és pontos.
Na, de összességében, ezt a könyvet nem lehet leírni, ezt olvasni kell. Az összes Árnyvadász könyv a YA legjobbja. Szerintem ez a műfaj még nem dobott ki magából ilyen jó alkotásokat, és ez elég sokat elmond.
Karakterek:
Claryt szerettem... de nem annyira, mint Tessát. Sajnálom, akaratlanul is összehasonlítottam őket. Clary szerethető, de néha kedvem lenne egy kicsit észhez téríteni. De egyébként nagyon jó karakter, jól felépített, és lehet vele azonosulni. Tetszettek a céljai, az elhatározottsága és az, hogy mennyire tud szeretni. Jószívű, egyáltalán nem önző. Néha hozott hülye döntéseket, igaz, de hát ki nem hoz.
Jace... Nagy levegő. Will Herondale a férjem, ezt nem szabad elfelejteni, de Jace... :D Próbálom én kikapcsolni a fangirl módot, de nem megy, sorry. :D
Összetett, szerethető, és nemhogy nem kétdimenziós, de inkább négy, vagy öt. Ő az a könyves pasi, akit nem lehet nem szeretni. Sorolhatnám itt a jó tulajdonságait, de minek? Aki olvasta, pontosan tudja, miről áradozok itt, aki meg nem, az menjen olvasni.A Lightwood-okat szerettem, Simont szintúgy, Magnus Bane változatlanul Magnus Bane. (Ez már egy fogalom. Nem csak egy karakter, ez egy fogalom.)
Aki még nagy kedvenc, az Luke. Annyira szerethető... Jó, szinte mindenki az, de őt különösen szeretem.
Összességében, az összes karakter remekül kidolgozott, és mindenkit meg lehet érteni. Valentine-t is. Nem azt mondom, hogy tudok azonosulni vele, azt mondom, hogy értem, mit miért akar, és ez nagyon sokat számít.
Kedvenc idézet(ek):
"– Sajnos, Rév Asszonya, én maradtam az én egyetlen igaz szerelmem.
Dorothea erre harsányan felnevetett. – Legalább – mondta – nem kell tartanod a visszautasítástól, Jace Wayland.
– Nem feltétlenül van így. Időnként nemet mondok magamnak, hogy érdekesebb legyen."
"– Van szalonja? – kérdezte Clary. – A kalapomat egyszerűen a komornyiknál hagyom – mondta Jace.
Madame Dorothea sötét pillantást vetett felé. – Ha feleolyan humoros lennél, mint amilyennek gondolod magad, fiacskám, akkor kétszer olyan humoros lennél, mint amilyen vagy."
"– Tetszik a buli?
(…) – Valaminek a tiszteletére rendezted?
– A macskám születésnapja van.
– Ó! – Clary megint körülnézett. – És hol van a macskád?
Magnus Bane komoly tekintettel egyenesedett ki. – Nem tudom. Megszökött."
Borító:
Ez a rész nekem már az új borítóval van meg, és imádom. Tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát, letisztult, és hát jól néz ki. Pedig én nem szoktam szeretni az emberi alakos borítókat, de ez kedvenc lett. Ez a könyv minden téren jó.
Rövid összefoglalás:
Nem olvastad? Akkor mire vársz, olvass!
U.I.: Én láttam a filmet, és hát... Először nem tetszett, de azért annyira nem is rossz. Persze nagyjából annyi köze van a könyvhöz, mint gumicsirkének a Kinder tojáshoz, de azért nyomokban tartalmazza az eredeti sztorit, és egynek jó. A sorozatból én egy részt alig bírtam végignézni, de azért Blair megöl, szóval inkább nem mondok róla semmit. Nekem nagyon nem jött be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése