2018. szeptember 1., szombat

Erin Watt - Megtört herceg

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Broken Prince
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
ISBN: 9789634572466
Országos megjelenés: 2017.11.24
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.
Talán igaza van. Nem, az olvasót teszik tönkre. Idegileg. 

Véleményem:
Szerintem ideje papírt szereznem a mazochizmusomról. Akkor kevésbé lenne zavarba ejtő ez az egész.
Minekutána az előző részről nem is szimplán véleményt írtam, hanem egy listát, hogy miért borzalmas, ki gondolta volna, hogy elolvasom a második részt? Elkeserítően sokan, valószínűleg.
Mentségemre szóljon, tényleg nem akartam. Csak aztán belenéztem egy könyvesboltban, valamiért a kezemben ragadt, és hát nem hagyok félbe könyvet, szóval pár napja kivettem a könyvtárból.
Jelenleg a szobám túlsó végében hever egy gyönyörű ívű repülés után.

Az első rész egyszerűen csak nagyon rossz volt. Ez viszont konkrétan káros is, és ezzel már majdhogynem megüti az Alkonyat-szintet. Azzal és még sok más könyvvel kapcsolatban szerintem eleget papoltam már arról, hogy mennyire rossznak találom, amikor egy könyv akarva vagy akaratlanul, de értelmetlen és kártékony üzeneteket közvetít az olvasóknak, főleg, ha azok az olvasók fiatalok, és képesek hinni is ezeknek.

De hát kezdjük a történettel, mert valaki nekem azt mondta, hogy itt az is van. Sőt, többen is állítanak ilyesmit. Velük valószínűleg másik könyvet olvastunk, de azért igyekszem kisajtolni ebből valamit.
Szóval, Ella az előző rész végén meglépett, amikor is azt hitte, éppen szemtanúja annak, ahogyan Reed megcsalja az apja csajával. Royalék a szökése hatására kiborulnak, Callum magánnyomozót küld Ellára, aki megtalálja, visszahozza, szenvednek egy sort azon, hogy Reed mennyire beteg és megbízhatatlan (ezzel nem tudok vitába szállni), majd Rómeó és Júlia újra egymás karjaiba omlanak, jön egy kiszámítható csavar a végén, és boldogan éltek amíg meg ne... Ja, hogy még van három rész.
Mindezt tarkítja még pár családi dráma és iskolai verekedés, de ennyi és nem több. És ez valamiért kitesz 344 oldalt.

Na most, én láttam már szappanoperát. Ha az embernek épp sztrájkolnak az agysejtjei, akkor ez egy roppant szórakoztató program, főleg barátokkal. De egészen más dolog poénból végigröhögni pár részt, mint könyvként olvasni egyet.
Én igazán nem akarom elkeseríteni az írónőket, de ha esetleg lennének kedvesek kikapcsolni a tévét és érzékszerveiket bekapcsolva körülnézni a világban, akkor rájöhetnének, hogy az emberek nem viselkednek így. Ilyen párbeszédek a valóságban nem hangzanak el, az emberek nem ilyenek és nem így gondolkoznak - bocsánat, akarom mondani, a valóságban némelyik azért szokott gondolkozni -, ilyen helyzetek nemigen alakulnak ki, és ha ki is alakulnak, a megoldás sosem ennyire rémesen egyszerű.

Kezdjük a lazább problémákkal; ez a könyv pocsék. A történetvezetés nevetségesen béna, a karakterek rosszabbak, mint voltak (pedig ez azért teljesítmény), a fogalmazás még mindig olyan, hogy azt az én tizenkét éves, meseíró énem is letagadná, és az egész iszonyatosan elrugaszkodott a valóságtól.
Írónőink szerint Callum Royal maga az atyaúristen, mert van pénze. Na most, ebben a környezetben mindenkinek van, de ezt most engedjük el.
Tény és való, hogy a pénz rengeteg mindent megold és ez egy elég undorító helyzet. De azért nem az égvilágon mindent, vagy legalábbis nem két másodperc alatt. Elvileg ettől a pasastól mindenki retteg a környéken, gyakorlatilag fél Amerikát a markában tartja, és túltesz a hatalma egy átlagos maffiáén. És én itt nem túloztam, ez tényleg így van a könyvben. Nem egy olyan jelenet van benne, amikor az éppen megfenyegetett személy épp hogy nem ájul el a félelemtől, és ezeket szerintem lehetetlen komolyan venni. Az egyiknél konkrétan elkezdtem nevetni. De lehet, hogy ez csak az őrület jele.

Aztán ott van Ella. Az első részben egyszerűen csak hasadt személyiségnek tűnt, most viszont már beletörődtem, hogy teljesen fogyatékos. Valaki mentse meg ezt a szerencsétlent magától, mielőtt hullaszállítóval kell menni érte. Bár lehet, hogy a világ úgy járna jobban.
Igazából túl sok mindent nem lehet elmondani róla. Szerelmes Reedbe, valamiért. Meg szokott emberekkel összeverekedni. És elvileg elege van a Royal drámákból, gyakorlatilag viszont ezeknek a felét ő keveri. Az első rész elején még voltak értelmes gondolatai meg egy-két okos lépése is, de most már teljesen elvesztette a maradék eszét is. A könyv háromnegyedében egyszerűen csak rá akartam kiabálni, hogy maradj már nyugton és fogd be a szád, aztán elengedtem. Ezt mondjuk jól tettem, mert különben már valószínűleg az idegosztályon feküdnék.

Reed már csak azért is rosszabb, mert elvileg bele kellene az olvasónak is beleszeretni, ami egy tipikus romantikus könyves olcsó módszer, és itt még csak nem is működik. Ez a srác egyszerűen csak irritáló, egy birtoklási vágy és fajfenntartási ösztön által vezérelt, elkényeztetett kamasz, aki ha eleget mondogatja, hogy ő "el van cseszve", akkor már mindent meg lehet neki bocsájtani. A legfontosabb és legkihangsúlyozottabb tulajdonsága az, hogy csodálatosan néz ki. Engedjétek meg, hogy ettől ne essek hasra.

Ráadásul a könyv szereplői elvileg 17-18 évesek, de egyáltalán nem viselkednek úgy. Egy gimnazista nem ilyenn de még fizikai fejlettség tekintetében sem. Jó, az emberek en bloc nem így viselkednek, de a 17-18 évesek meg aztán főleg nem. Azért van benne egy-két valósághoz közelítő elem, viszont ezek mind inkább a huszonévesekre igazak. De igazából még ez a legkisebb probléma.

A nagyok még csak ezután kezdődnek.
Ugyanis írónőink például teljesen biztosak benne, hogy az erőszak megoldás.
Akármilyen balhé van a suliban, akárki tesz valamit, ami konfliktushoz vezet, azt vagy Reed, vagy Ella megveri, és ezért még meg kéne veregetni a vállukat.
Na most, had legyek ünneprontó; ez sem így működik. Az iskolai zaklatás és bántalmazás, azaz bullying, nem egy ilyen egyszerű dolog, és egyszerűen kiborított, hogy a könyv ennyire semmibe veszi. A bullying egy nagyon komoly probléma, amit megfelelő komolysággal kell kezelni. Abban csodálatosan tájékozott és értelmes írónőinknek igazuk van, hogy ilyen helyzetben ki kell állnod magadért, de ez egyrészt nem ilyen egyszerű, másrészt a valóságban ha betöröd valaki orrát, akkor apuci nem fogja lefizetni az igazgatót, hogy hunyjon szemet a dolog fölött. És még ha nem is rúgnak ki, a probléma nem fog megoldódni, mert ha megoldódna, akkor nem lenne annyi öngyilkos fiatal emiatt.

És itt már a könyv káros részénél tartunk. Ugyanis ilyen egyszerűen és nemtörődöm módon nem szabadna lerendezni egy komoly problémát. Főleg Amerikában jellemző ugyan hogy több fiatal is öngyilkos, vagy legalább depressziós lesz a bullying miatt, de már nálunk is egyre gyakoribb. Ez nem egy vicc és nem lehet a főszereplők keménységének bizonyításaként használni.
Ráadásul arra meg tényleg nem kellene biztatni a fiatalokat, hogy erőszakkal oldják meg a problémáikat. Én értem, hogy a könyv szerint ez szexi meg minden, de attól még nem változtat a tényen, hogy börtön is járhat érte.

De ott van az is, hogy a könyv nem veszi komolyan, hogy egy 17 éves srác drogfüggő és már-már alkoholista lesz, csak legyint egyet a nemi erőszakra, mindenki meg akar dugni mindenkit, vagy már meg is történt, és ezen kívül igazából senkit nem érdekel semmi, az érzelmek totálisan halottak és az összes szereplő klinikai eset. És nem, ne gyertek azzal, hogy de hát Ella és Reed szerelmesek egymásba, ez nem szerelem. Az egyik oldalról birtoklási vágy és szexmánia, a másikról idiotizmus és szexmánia.

Amit Callum csinál, az külön idegesít. Könyörgöm, kinek kellene megnevelni a fiait, ha nem neki? Az égvilágon semmit nem tesz a családjáért, aztán meg szenved, hogy szétesett. Elárulok egy titkot, a pénz nem oldja meg ezt a problémát.
Callum magasról tesz rá, hogy a fia lefeküdt a barátnőjével, hogy az összes gyereke iszik, drogozik és folyamatosan balhézik az iskolában. És hogy miért, azt igazából nem tudjuk.
Ha nem neveled a gyerekeidet, nem lesz belőlük semmi, legalábbis a legtöbb esetben. És ezt más nem fogja megtenni helyetted. Egyszerűen csak a falat kapartam attól, hogy ez az ember egyszer bambán hagyja, hogy mindenki kihasználja, máskor meg önkéntes és szellemi fogyatékkal élő keresztapaként fenyeget meg igazgatókat, bírókat, meg még az isten tudja, kiket. Na ebben a részben ő az, aki tudathasadásos. Nem lehet valaki egyszerre a világ leghatározottabb, legtalpraesettebb embere, és egy inkompetens idióta.

Egy 18 éves fiú nem fog bérgyilkost felbérelni, Jordan féle ember a mesében sincs - lehet valaki érzéketlen liba, és vannak másokat zaklató diákok, de Jordan karakterébe semmi más nem szorult, ezeket viszont úgy felerősítették új kedvenc szerzőim, hogy Lucifer az ilyen viselkedésért bocsánatot kérne. Erin Watt egy írónak is rossz lenne, hát még kettőnek, én pedig egy életre besokalltam Royaléktól. Megyek Alkonyatot olvasni, szerintem azzal is jobban járok.

Hagyjuk a borítót és az idézeteket.

Röviden összefoglalva: 


2018. augusztus 26., vasárnap

Stephanie Garber - Caraval

Oldalszám: 470
Kiadó: Libri
Eredeti cím: Caraval
Fordító: Falcsik Mari
ISBN: 9789633107775
Országos megjelenés: 2017
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Véleményem:
Nagyjából azóta szemezek ezzel a könyvvel, hogy megjelent, de szegény vagyok, mint a templom egere, így a kapcsolatunk sokáig megragadt a szemezés szinten. Aztán egy barátnőm megszerezte, és kölcsön adta nekem is, így végre sikerült elolvasnom.

Történetünk főszereplője, Scarlett, kiskora óta arról álmodozik, hogy egyszer eljut a Caravalra, amiről a nagymamája mesélt neki és a húgának, amikor gyerekek voltak. Scarlett élete nem sétagalopp, apja, a lakhelyükül szolgáló sziget kormányzója nem kifejezetten mintaapa, anyjuk pedig már nincs. Dragna kormányzó épp bele akarja kényszerűteni idősebbik lányát egy házasságba, amikor Scarlett végre jegyeket kap a Caravalra, húga, Tella pedig elintézi, hogy el is menjenek, méghozzá Julian, a matróz segítségével.

Nem szokásom borítóról ítélni, de ennek a könyvnek már a kisugárzása is olyan, hogy biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Tényleg nagyon szép kiadásról van szó, és valahogy az Éjszakai cirkuszt juttatja eszembe. Legyünk őszintén, azt a szintet azért nem üti meg, de ezt nem is vártam, meg aztán, ez még nem jelenti azt, hogy nem lett nagyon jó.

Kezdjük ott, hogy világ és hangulat. A Caraval tulajdonképpen nem egy műsor, hanem egy verseny. Jelen esetben a feladat az, hogy meg kell találni Tellát, akinek a Caraval elején nyoma veszett. Scarlett szeretne visszaérni az esküvőjére a szigetre, mert úgy gondolja, hogy ez egy életre megmenthető őket az apjuktól, de mire észbe kap, ott van a játék kellős közepén. A játék során semmi sem valóságos, de ezt valóban könnyű elfelejteni. A könyvben túlteng a varázslat, ami ad egy iszonyatosan erős és jó hangulatot az egésznek - már önmagában emiatt lehetetlen letenni. Legalábbis nekem az volt.
Mások véleményét olvasva rájöttem, hogy ami a könyv erőssége bizonyos olvasók esetében, az másoknál pont, hogy a veszte. Ugyanis ha a világ, a hangulat nem nyeri el a tetszésedet, akkor onnantól mindegy, mert mindkettő olyan erős, hogy nem nagyon tudod ignorálni. Ez meg aztán abszolút ember függő.

Nekem mindenesetre annyira tetszett, hogy egy szuszra kiolvastam. Maga a Caraval szerintem zseniális, már az elején beleszerettem, és minden hátránya ellenére egyszerűen csak ott akartam lenni.
Szóval ilyen téren a világ kidolgozott és jól átgondolt, de a Caravalon kívül nem tudunk semmit. Nem tudjuk, Scarlették milyen világban és milyen korban élnek, igazából semmit nem tudunk. Mivel majdnem a teljes cselekmény a Caraval színfalai közé szorul, ezért ez tulajdonképpen nem is baj, de nekem azért egy pici információ jól jött volna. Csak úgy, mellékesen.

Magát a cselekményt szintén imádtam. Azt is meg tudom érteni, ha valaki szerint túlbonyolított - tény, hogy rengeteg dupla, vagy épp tripla csavar van benne, főleg a vége felé. Van egy pont, ahol már senkinek sem hiszed el azt se, amit kérdez, és ez meglehetősen összezavaró. De én személy szerint örültem, hogy ilyen összetett, mert a végére minden tiszta lesz, és egyébként is követhetőek az események.

A karakterek is a szívemhez nőttek, főleg Julian és Scarlett. Főszereplőnk szerethető és jószívű, és szerintem azért is tudtam vele azonosulni, mert én is olyan szerencsétlen tudok lenni, mint ő, és mert én is mindig mindent túlgondolok és túlaggódok. Scarlett eleinte semmi mással nem foglalkozik, csak a húga és a saját biztonságával, és szépen fokozatosan jut el innen oda, hogy már magától lép ki a komfortzónájából, és beleveti magát az ismeretlenbe. A játék során rájön, hogy a biztonságos élet nem egyenlő a boldog élettel, és nyilván nem kell felelőtlenül beleszarni mindenbe, és csinálni, amihez kedvünk szottyan, de az sem megoldás, ha soha semmit nem merünk meglépni.
Külön tetszett a kapcsolata Tellával. Már csak azért is, mert nem egy mindennapi téma jön ki belőle. Tella sok szempontból Scarlett szöges ellentéte, sokszor felelőtlen lesz, annyira élni akar, és önkéntelenül is képes semmibe venni nővére minden fáradozását. És ez nem azért van, mert nem szereti. A szeretet kölcsönös a testvérek között, csak máshogy értelmezik és mutatják ki. Scarlett egyszer meg is jegyzi, hogy Tella egy olyan ember, akit fáj szeretni. Mert hiába adsz oda neki mindent, látszólag ez nem jelent neki semmit, és ez egy olyan érzékeny lelkű embernek, mint Scarlett, hatalmas fájdalmat okoz.
Na most, ott kell-e hagyni az ilyen embert? A könyv szerint nem feltétlenül ez a megoldás, szerintem pedig egészen biztosan nem. Bizonyos embereket szeretni fájdalommal jár. De tudni kell különbséget tenni két eset között. Mert Tella viszonozza a szeretet, csak sokszor felelőtlen, és nem gondolkodik előre. Máshogy mutatja ki az érzelmeit, amit viszont Scarlett nem tud hova tenni, de ez egy áthidalható szakadék.
Akkor kell lelépni, ha a szeretet tényleg nem viszonzott, és kihasználják az embert.

Na és Julian. Nem fogok hazudni, engem ezzel a szerelmi szállal megvettek kilóra. Túl sok minden eleinte nem tudunk a fiúról, Scarlett nem is akar megbízni benne, de szüksége van a segítségére. Aztán akaratlanul is ragaszkodni kezd hozzá, ami minden igyekezete ellenére átcsap szerelembe. Valószínűleg ez részben azért jött be nálam, mert én magam is beleszerettem Julianbe. Elismerem, hogy tipikusan az a könyves pasi, aki részben ezért is van a könyvben, de a jobbik fajtából való. Van azért neki személyisége, meg más szerepe is. Hogy konkrétan az a más szerep mi, az nagyjából fejezetenként változik, legalábbis Scarlett fejében. Mindenesetre kifejezetten élveztem nézni, ahogy egy kérdéses múltú és erkölcsű fiú és egy nyitott könyv típusú, mindent túlgondoló lány egymásba szeret, mert valóban érdekesre sikeredett a kapcsolatuk.

A megfogalmazásért szintén odáig vagyok. Külön tetszett, hogy az írónő minden érzelemhez színeket társít. Ezt valószínűleg így hallás alapján nehéz elképzelni, de egyáltalán nem mű vagy erőltetett, kifejezetten kreatívan csinálta. De ezen kívül is jó stílusa van, részben emiatt is olvastatja magát a könyv.

Na most ez mind szép és jó, de mi van azzal, akinek nem jön be a világ és a hangulat, nem érdekli különösebben a szerelmi szál és nem szereti a triplacsavarokat? Na, az utálni fogja. Minden vicc és túlzás nélkül mondom ezt.
Ez a könyv iszonyatosan emberfüggő, mert minden eleme tipikusan olyan, hogy vagy levesz a lábadról, vagy utálod. Igazából előre meg se lehet nagyon mondani, hogy ki melyik tábort fogja erősíteni, mert ez inkább olvasás közben derül ki.

Rossz lesz-e ettől? Szerintem nem.
Lehetne azon vitatkozni, hogy van-e rossz könyv, és hogy ha van, akkor milyen is az, de az nem feltétlenül rossz, ami megosztó. A Caraval nekem nagyon tetszett és biztos, hogy még újra fogom olvasni, de ez főleg azért van, mert én én vagyok, és én szeretem a hangulatát és a benne lévő elemeket. Értelem bőven akad benne, szóval nagy baj nem lehet.

Borító: 
Nem olyan egyszerű mostanában igényes YA kiadásokat találni így a Könyvmolyképző kiadó ideje alatt, de ez az. Én odáig vagyok a borítóért a maga egyszerűségével és színvilágával. Még a papír is jó minőségű, ráadásul könyvjelző is van benne. Engem ezzel megvettek, kész. Ennél már csak az Éjszakai cirkusz szebb.

Kedvenc idézet(ek): 
"Egy percre megengedte magának, hogy elképzelje, milyen lenne eljutni Legend magánszigetére, részt venni a játékban, és megnyerni azt a kívánságot. Szabadság. Választási lehetőségek. Csoda. Varázslat."

"Gondolj a macskára meg az egérre…A macska, ahányszor meglát egy egeret, mindig a nyomába ered, és addig üldözi, míg el nem kapja. Hacsak nem jön valami nagyobb állat, netán egy kutya amelyik elkergeti a macskát. Nagyjából mi is így működünk. A jövő tudja, mire áhítozunk, de ezt a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami elriaszt tőle."

"Eddig mindig abban a tudatban élt, hogy nincs választási lehetősége. De már egyre inkább átérezte, hogy igenis van. Csak kellően vakmerőnek kell lennie a nehéz döntésekhez."

"– Még ha másoknak nem is hazudunk, saját magunkat elég gyakran be szoktuk csapni."

Röviden összefoglalva:
Emberfüggő. Én ajánlom, ugyanakkor nem tudom megígérni, hogy mindenkinek tetszeni fog. Akit magával ragad a Caraval varázslatos mivolta és hangulata, az valószínűleg szeretni fogja, akit viszont nem, és még pluszba a szerelmi szál sem köti le, az szenvedni fog vele. Mindenesetre érdemes belenézni, mert ha megszereted, akkor nagyon megszereted.