2017. május 15., hétfő

Jennifer A. Nielsen - Az Árnytrón


Kapcsolódó: A hamis herceg, A szökött király

Oldalszám: 344
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Ascendance Trilogy 3: The Shadow Throne
Fordító: Szujer Orsolya
ISBN: 9789633993347
Országos megjelenés: 2015.11.27
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
Egy ​háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges?

A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.

Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.

Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?

Véleményem:
Édes istenem, én ezt a trilógiát nem győzöm dicsérni. Valahogy már szent célomnak tekintem, hogy minél több emberrel ismertessem meg. Mindenesetre azt továbbra sem vagyok képes befogadni, hogy miért ismerik ilyen kevesen, és újra és újra felteszem magamnak a kérdést, hogy hova szublimált a fandom - mert hát nekem automatikusan az jön, hogy annak lennie kell.

Na de.
Giger szokásához híven értelmes megnyilvánulással indítja a gondolatsort.
Ebben a részben kitörik az a háború, amit már a Hamis hercegben is éreztünk jönni. Jaron Carthya királya, akit három oldalról támadnak, holott egy országgal szemben se lenne könnyű dolga. Imogent elrabolták, az ifjú uralkodó azt se tudja, hol áll a feje, márpedig ezt a háborút csak és kizárólag ésszel nyerheti meg, mert puszta erővel esélye sincs.

Eléggé sablonos megállapítás, de ez a könyv egy remek trilógia méltó lezárása. Pontot tesz ennek a történetnek a végére, úgy, hogy közben van egy önálló cselekménye, amiért már önmagában megéri elolvasni. Jaront egy árvaként ismertük meg, a második részben végre királlyá vált, most pedig végleg felnőtt, és ezt nagyon jó volt nézni. Végig megtartotta az értékeit és elveit, tulajdonképpen alig változott valamit - igazából csak érettebb lett, és megismerkedett a barátság fogalmával. Az előző résszel kapcsolatban már épp eleget ömlengtem arról, hogy mennyire remek karakter, és hogy a szerző milyen szépen közvetíti - az egyébként szintén nagyon szép - üzeneteit az ő karakterén keresztül.

Ez a harmadik rész szól mindarról, amiről az eddigiek, és hozzá még a hűségről és a felnőtté válásról. Eszerint a trilógia szerint a felnőtté válás nincs korhoz kötve, és ezt a véleményt csak osztani tudom.
Mert valahol mindegy, hogy hány éves vagy, ugyanúgy lehetsz úgymond "gyerekes" és teljesen érett is 16 évesen, mint ahogy 36 évesen. A kor csak egy szám, a kérdés az, hogy hogyan tudsz kezelni bizonyos helyzeteket.

Amit még nagyon szépen bemutat ez a könyv, az a becsület, illetve itt a háttérben azzal is foglalkozik, hogy pontosan mit is jelent jó embernek lenni.
Az, hogy valaki jó ember, avagy sem, a döntéseiben nyilvánul meg, semmi másban. Nem számít sem a kor, sem a származás, se semmi más, csak a tettek. Ugyanakkor azt is bemutatja, hogy ez a dolog nem szimplán fekete-fehér. A jó emberek is tesznek rossz dolgokat, ahogy a rosszak is jókat, ráadásul sokan napok alatt is rengeteget változnak.
Hogy én mit gondolok a témával kapcsolatban, az a saját dolgom, ahogyan mindenki másnak is, de a könyv ilyen téren is gondolkodóba ejtett. Nem erőlteti rád a véleményét, egyszerűen csak arra ösztönöz, hogy gondold át a témát, és ne ítélkezz túl gyorsan, mert az sosem vezet jóra.

Ez a trilógia az ehhez hasonló nagyobb kérdésekre, fontosabb témákra fekteti a hangsúlyt, és nem győzöm elégszer elmondani, hogy ezek miatt mennyire megérdemli az olvasók figyelmét. Tény és való, hogy nincs túl sok jól kidolgozz karaktere, de nem is ez a lényeg, a hangsúly Jaronon van. Az is igaz, hogy néhol egy kicsit túl gyors, de még így is ad időt az agyalásra, és én itt ezt valahogy egy kicsit fontosabbnak érzem, mint magát a cselekményt.

Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy én nem izgultam végig az egészet. Jaron észjárása valami eszméletlen, nagyon sokszor tudott meglepni. Az a jó, hogy az írónő nem árul el mindent, sok dologra csak utal, és mi is csak akkor szembesülünk Jaron valódi terveivel, amikor az ellenségei. Így egyrészt sosem laposodik el a történet, másrészt odáig vagyok az ilyen csavarokért. Olyan ez nekem egy kicsit, mint ajándékokat bontani. Nem tudod, mi van benne, de olyan izgatott leszel, hogy öröm nézni, és bárminek örülsz, amit a dobozban találsz.
Jaron terveire pedig nem lehet csak úgy rámondani, hogy "bármi", ezekért külön le a kalappal az író előtt.

A stílust továbbra is nagyon szeretem. Egyrészt mert sok helyen már csak ez is gondolkodásra ösztönöz, másrészt meg mert Jaron belső monológjainak nagy részén remekül szórakoztam. A vele folytatott párbeszédek se semmik, de a gondolatai mindent visznek.
A végével pedig nagyon elégedett voltam, szerintem ez a lezárás tökéletesen illik ide. Összességében rettenetesen örülök, hogy összetalálkoztam ezzel a trilógiával, és biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy elolvastam.





Karakterek: 
Jaron végérvényesen helyet nyert magának a nagy kedvenceim között. Felnőtt, de még most is ugyanaz az értékrendje, mint a legelső könyv elején, és ezt nagyon szeretem benne - főleg, hogy ezzel az értékrenddel én is szimpatizálok.
Ez a srác igazából képes lenne egyedül elvinni a hátán a trilógiát, imádom minden mondatát és gondolatát. Én már sírtam érte, nevettem vele és a körmömet rágtam, annyira izgultam a sorsa miatt. Merem állítani, hogy egy - ha nem a - tökéletes YA karaktert ismertem meg a személyében. Nem úgy tökéletes, mint ember, hanem mint karakter, ezen van a hangsúly. Szörnyen fog hiányozni, és boldog vagyok, hogy megkapta azt az életet, amit megérdemel.
Imogent nagyon kedvelem, és szeretem a szerelmi szálukat is. Annyira nem akarok spolerezni, de a könyv első felében én lazán megsirattam, és csak akkor jöttem rá, hogy eddig mennyire kötődtem hozzá. Nyilván nem annyira részletesen a jellemrajza, mint Jaroné, de szerintem pont eleget kaptunk belőle. Remek női hős, remélem, hogy még sok ilyennel fogok találkozni.
Mott-ről még mindig azt mondom, hogy kevés volt, de ez csak a múltjára vonatkozik. A jelenben nagyon megszerettem, ő az a hűséges harcos, aki még egyfajta apai szerepet is betöltött Jaron mellett. Megmutatja, hogy milyen az az igaz ember, és mit jelent a lojalitás.
Vargan remekül működött, mint gonosz, teljes mértékben tudtam gyűlölni, ami azért ritka. Akárki akármit mond, sokkal nehezebb olyan gonoszt alkotni, akit ténylegesen gyűlölnek az emberek, mint olyat, akit azért szeretnek is, mert hát meg lehet érteni. Vargant lehet érteni, mégis gyűlöltem, mert borzalmas ember, borzalmas természettel.
Tobias és Roden megkapták a megfelelő lezárást, ahogyan Amarinda is. Tökéletesen működtek, mint mellékszereplők, rajtuk keresztül kaptunk egy szép üzenetet a barátságról.

Borító: 
Tetszik, bár a pirossal nehezen békéltem meg. A grafikája nagyon jó, szeretem a letisztult borítókat, ráadásul a cím betűtípusát imádom, de a szín eleinte szúrta a szemem. A másik kettő könyv mellé téve viszont jó, és így már nem is nagyon tudok mást elképzelni helyette.

Kedvenc idézet(ek):
"– Királyom, a legvégsőkig fogjuk önt követni. De láttuk, hogy mennyien vannak. Úgy becsülöm, körülbelül ötszörös túlerőben lehetnek.
Hátradőltem a székemben, és elmosolyodtam.
– Csak ötszörösben? Akkor talán meg kellene fontolnunk, hogy a seregünk felét hazaküldjük, nehogy megijesszük őket."

"– Senki sem fog csak úgy tisztelni az életben. A tiszteletet meg kell szerezned, ki kell érdemelned, utána pedig úgy kell óvnod, mintha szent ereklye lenne, mert nem számít, mennyire is nehéz megszerezni az emberek tiszteletét, egy pillanat alatt el lehet veszíteni."

"– Nem tudok Terrowic lova mögött jönni – ellenkeztem. – Elviselhetetlen a szaga.
– Mindegyik lónak ugyanolyan a szaga – felelte Kippenger.
Erre én csak Terrowicra néztem.
– Nem is a lóról beszélek."

Röviden összefoglalva:
Úgy gondolom, megéri elolvasni az egész trilógiát. YA, de minden korosztálynak megfelel. Ha valaki csak most ismerkedik a YA könyvekkel, akkor ez a tökéletes kezdés. Persze, lehet találni benne kivetnivalót (miben nem lehet?), de sokkal több benne a pozitívum, és több szempontból is remek trilógia. Nekem maradandó élmény, teljes szívemből ajánlom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése