2017. május 1., hétfő

Jennifer A. Nielsen - A szökött király

Kapcsolódó: A hamis herceg

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Ascendance trilogy 2: The Runaway King
Fordító: Szujer Orsolya
ISBN: 9789633992784
Országos megjelenés: 2015.05.22
Moly.hu: XXX


Fülszöveg: 
A ​királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl?
Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire?
Visszatérhet-e valaha?
Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát?
A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel.
Kövesd a hős királyt!

Véleményem: 
Majd' egy éve olvastam először a trilógia első két részét (akkor már volt Passz., és az első részről írtam is, de a másodikról valamiért nem sikerült), aztán jó sokáig vártam, hátha a könyvtár beszerzi a harmadikat is, de nem jött össze nekik. Így hát beszereztem a teljes trilógiát, és most újraolvastam az első két részt is, hogy felfrissítsem egy kicsit az emlékeimet.

Én ezt a trilógiát mindenestül imádom, de azt azért be kell vallani, hogy ez a második rész egy kicsit gyengébbre sikeredett, mint a másik kettő.
Az első után egy kicsit rosszul esett, főleg a közepe felé. A hamis herceg tele volt izgalommal, szépen lett összerakva, úgy kerek a sztori, ahogy van. A szökött király ehhez képest egy kicsit összevisszának tűnhet, legalábbis első olvasásra. Másodikra azért már sok minden értelmet nyer.

De kezdjük az elején! Jaron előbújt Sage álarca mögül, és elfoglalta Carthya trónját, ahogyan annak lennie is kell. A problémák ott kezdődnek, hogy ezzel nem mindenki ért egyet.
Carthya, és szomszédja, Avenia viszonya nem túl fényes, háború közeleg. És ha ez nem lenne elég, az Aveniában tanyázó kalózok is úgy érzik, kötelességük megölni a fiatal királyt, ha már néhány évvel ezelőtt nem jött össze. Csakhogy Carthya sehogy se bírna el mindkettővel egyszerre, és ha ez még esetleg nem lenne elé, Jaront a saját királyi udvara sem támogatja. Így hát a fiatal király kénytelen egy rövid időre ismét Sage jelmezébe bújni, és megpróbálja elintézni, hogy a kalózok békén hagyják.

Itt már azért kezdhetjük érezni, hogy ez az ország mégis mennyire rossz helyzetben van. Nem véletlen, hogy Jaron nem vágyott a trónra, hiszen egyébként sem lehet egyszerű uralkodni, de most ráadásul nyakig ül a... igen, abban.
És akkor a háború még csak készülődik, de nem kezdődött el.
Az előzőből kifolyólag a cselekmény nem pörög annyira, mint ahogy azt az első rész befejezése után vártuk volna. Ez a könyv sokkal inkább szól arról, hogy Jaron hogyan találja meg az uralkodó énjét, mint Carthya sorsáról, és csak kicsit késve jöttem rá, hogy erre mekkora szükség volt.

Azt mondják, hogy abból lesz a legjobb uralkodó, aki nem vágyik hatalomra. Nos, túl nagy hatalmi játszmákat még nem láttam közelről, de azt kijelenthetem, hogy kicsiben ez tökéletesen igaz. Abból lesz jó vezető, aki nem akar hatalmat, hiszen ha ő bármit is kezd ezzel a hatalommal, nem a saját javára fogja alakítani a dolgokat, elvégre ő nem vágyott rá.
Jaron nem akar király lenni. Igazi jó ember, és tökéletesen tisztában van vele, mekkora felelősséggel jár ez a pozíció, ráadásul képtelen beletörődni, hogy ha az ember ilyen nagyban játszik, akkor nem alakíthatja úgy a dolgokat, hogy mindig mindenkinek jó legyen. Jennifer A. Nielsen tökéletesen ábrázolta, hogy a tetteinknek mindig, kivétel nélkül van következménye, csak néha kisebb, néha nagyobb. A hatalom felelősséggel jár, és teljesen mindegy, mekkora az a hatalom. Mert a döntéseid mindig hatással lesznek valakire (nagyon ritka az, hogy csak magadra), épp ezért mérlegelned kell a lehetőségeidet. Jaron esetében nyilván minden döntésnek nagyobb a súlya, hiszen egy egész országot irányít, de ez az üzenet szempontjából igazából csak részletkérdés. Szerintem ebből a könyvből ez az egész sokkal jobban átjön, mint amikor egyszerűen csak mondják. A könyv nem kijelent valamit, aztán jólvanazúgy, hanem megmagyarázza, szemlélteti - méghozzá kimagaslóan jól, és ettől lesz olyan értékes.

Nem hosszú könyv, mégis olyan szépen mutat be emberi kapcsolatokat, mint kevés YA könyv. Felteszi azt a kérdést, hogy tulajdonképpen kit is hívhatunk a barátunknak, mi az a barátság. Jaron eddigi élete során nem igazán rendelkezett barátokkal, így most tanulja, hogy a barátok mit jelentenek egymásnak, hogyan viselkednek egymással, mik egy barátság alapjai.
Mott egy felnőtt ember, aki eleinte minden volt, csak a barátja nem, most pedig szinte mindenkinél többet jelent neki. Tobias egyszer azzal fenyegette, hogy megöli, most pedig Jaron minden titkát rábízza. És ezek nem egyik pillanatról a másikra alakultak így, hanem mindegyik egy folyamat eredménye. Nem számít, hogy régen mi történt, mivel rossz helyzetekben a jó emberek is képesek néha kevésbé jó dolgokra. Az számít, ami most van és az ember igazi énje. Egy barátságnak általában sok mindent kell kiállnia, szinte sosem zökkenőmentes. Nyilván egy háború szélén álló országban több az akadály, de ez megint csak egy túlzás, amivel könnyebb szemléltetni a lényeget.

Ezektől a könyvektől rám jön az agymenés.

De ami talán a legeslegjobban tetszik az összes üzenet közül, az az, hogy legyél önmagad. Persze, ez is egy olyan dolog, amit ezerszer hallottunk már, és könyvekben is szeretik feldobni a témát, de Jaron erre egy tökéletes példa. Bármi is történjen, ő mindig ugyanaz az ember. Lehet egyszerű árva, király, kalóz, vagy besurranó tolvaj, akkor is az a ravasz, jószívű, makacs srác. Mindig ugyanúgy csűri-csavarja az igazságot, sosem menekül el a problémák elöl, és nem hajlandó azt csinálni, amit mások mondanak, amennyiben a saját ötletét jobbnak tartja. Kevés dolgot tartok annyira fontosnak, mint hogy az ember maradjon önmaga, és a könyv ezt is remekül szemlélteti.

És azért nem is unatkoztam, főleg nem a vége felé. A világban sok extra nincs, de a hangulatát imádom, a csavarok itt annyira nem gyakoriak, de ami volt, az jó volt, magát a megfogalmazást, a stílust pedig nekem találták ki.

Karakterek:
Jaron az egyik legkedvencebb karakterem lett, és nem csak a trilógián belül. Tény és való, hogy egyedül képes lenne elvinni a hátán az egész trilógiát (és ezzel az írónő is tisztában van), gyakorlatilag az ő karaktere a könyvek legfontosabb eleme. Ebben a részben elfogadja, hogy ő igenis király, ha tetszik, ha nem, meg kell barátkoznia a helyzettel, és megtanul uralkodni is. Kora szerint még majdhogynem gyerek, de érett és bölcs, hiába gondolja ezt szinte mindenki máshogy. Hoz rossz döntéseket és hibázik, de csak úgy, mint mindenki más. Imádtam már az első részben is, most pedig csak még jobban a szívemhez nőtt.
Mottot szintén nagyon szeretem, de - bár megszakad a szívem, amiért ezt be kell ismernem - én azért szívesen tudnék meg többet a hátteréről. hogy most milyen és miket tesz, azt tudjuk, mert látjuk, na de hogy jutott ide? Elég fontos karakter, szerintem megérdemelne ennyit.
Imogen szintén nagy kedvenc, és bár elkerülhetetlen volt, de a befejezés miatt vérzik a szívem.
Mindenesetre ő az a lány, akire sok YA könyvnek szüksége lenne. Tetszik, ahogy Jaron-nal viselkedik, és nagyon sokszor szimplán azzal menti meg a helyzetet, hogy lány, és ezt fel tudja használni mások ellen.
Tobias és Roden mindketten sokat változtak az első rész óta, én nagyon örülök, hogy a könyv továbbra is sokat foglalkozik velük, szerintem mindketten remek szerepet kaptak.
Az új szereplők közül Fink nőtt leginkább a szívemhez (pont olyan idegesítő és mégis szerethető, mint az egyik öcsém). Imogenhez hasonlóan ez a fiú hasznot húz a helyzetéből - képes műkönnyeket előcsalni, ha ezzel elérheti a célját.
A rész gonosza leginkább a kalózkirály, de ő valahogy nem volt az igazi. Conner sokkal jobban hozta ezt a szerepet, és mivel már olvastam, tudom, hogy az igazi "fő gonosz" várat magára az utolsó részig.


Borító:
Mind a három nagyon tetszik. Szerintem tökéletesen illenek a könyvekhez, egyszerűek, de mégis jól néznek ki. Örömmel nézegetem őket a polcomon, ráadásul ez a zöld pont olyan zöld, amit nagyon szeretek.

Kedvenc idézet(ek): 
"  – Esett volna? Miért vagy vizes?
    – Vettem egy kis esti fürdőt.
    – Ruhában?
    – Szégyenlős vagyok."

"   – Jaron, támogatja ezt a tervet? (…)
    – Nem.
    – Melyik rész van ellenére? – kérdezte Gregor.
    – Az, ahol kinyitotta a száját."

"– … És mindenekelőtt hiszem, hogy kényszeres hazudozó vagy.
Kissé feszülten, de őszintén felkacagtam.
– Dehogy! Sőt, én inkább kényszeres igazmondónak tartom magam. Egyszerűen csak úgy tűnik, mindenki más kényszeresen félreért."

"Egyedül abban reménykedhettem, hogy majd lehetőséget adnak arra, hogy beszéljek, mielőtt megölnének. Bár ahogy belegondolok, a legtöbb emberben csak az után jelent meg a vágy, hogy megöljön, miután megszólaltam."


Röviden összefoglalva: 
Nem fér a fejembe, hogy ennek a trilógiának miért nincs rajongótábora. Szent célom, hogy csináljak.
Ha valaki elolvasta az első részt, akkor semmiképp se álljon meg, ezek a könyvek megérnek egy misét. Igazi emberi értékeket vonultat fel, tele van szép üzenetekkel, amiket remekül ad elő, mindezt egy fantasztikus főszereplővel. Young Adult könyv, de szerintem bárki nyugodtan elolvashatja, kortól, nemtől, minden mástól teljesen függetlenül, nem fog benne csalódni. Teljes szívemből ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése