Oldalszám: 304
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Duff
Fordító: Szabó Krisztina
ISBN: 9789633992463
Országos megjelenés: 2014.12.12
Termékkód: 6818
Fülszöveg:
DUFF = Designated Ugly Fat Friend, magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő
A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai.
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot.
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Duff
Fordító: Szabó Krisztina
ISBN: 9789633992463
Országos megjelenés: 2014.12.12
Termékkód: 6818
Fülszöveg:
DUFF = Designated Ugly Fat Friend, magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő
A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai.
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot.
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.
Véleményem:
Érezted már azt, hogy egy baráti társaságba te vagy a gyenge láncszem? Hogy a jó kapcsolat ellenére te kiütsz néhány másik személy közül? Érezted magad csúnyának?
Nos, ha csak egy kicsit is elgondolkodtak a fenti kérdések, akkor a Duff egy olyan könyv, amit muszáj elolvasnod.
De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a történettel. Bianca egy olyan lány, aki mondhatni elég határozott, van egy kialakult személyisége, elvei és elhatározásai az élettel kapcsolatban. Egyenesen gyűlöli Wesleyt, amit én személy szerint meg is értettem. Tipikusan az a fiú, akit semmi más nem érdekel, csak az, hogy legyen kit az ágyba vinni. Ezért a lány megpróbál távol maradni tőle, aztán a fiú egyszer csak megkörnyékezi - no nem azért, mert vele vannak tervei, hanem mert az egyik barátnőjéhez szeretne közelebb kerülni (a szó legszorosabb értelmében). A beszélgetés folyamán Wesley Duff-nak nevezi Biancát, aki erre kiborul.
Csakhogy Wesleyt nem lehet könnyen lerázni, és mivel Bianca élete kezd vakvágányra futni, a saját figyelmének elterelése érdekében megcsókolja a fiútelsőre nekem is az jutott eszembe, hogy érdekes módszerei vannak. Ráébred, hogy ez nem is rossz módszer, és tulajdonképpen mint egy drogra, rászokik a fiúval folytatott, meglehetősen intim kapcsolatra. Jó, mondjuk ki; csak szex és semmi más. Továbbra is kiáll amellett, hogy gyűlöli, de azért rendszeresen lefekszik vele.
És ez engem lepett meg a legjobban, de én nagyjából végig meg tudtam érteni. A szülei kapcsolata végleg tönkremegy, az apja az alkoholizmusba menekül, és ezt egyedül kell elintéznie. Nincs ott senki, aki segítene rajta, csak ő van és a problémái. Ráadásul megvan az a rossz szokása, hogy mindent magába fojt.
Persze nem is ez lenne a megoldás a problémáira, mégis, nem tudom elítélni azért, ahogyan viselkedett. Maga is küzd a gondolattal, hogy mennyire viselkedett. Hm. Országút szélén álldogáló, nem követendő példaként. És igen, érdekes a helyzet, ugyanakkor nem is teljesen menthetetlen a két főszereplő. Kiderül, hogy Wesley sem a velejéig romlott, hogy az ő családi háttere sem tökéletes (sőt), és mellesleg a könyv rámutat arra, hogy senki sem tökéletes, és ez remekül van így.
Itt pedig el is érkeztünk oda, ami szerintem igazán fontos a könyvben. Mert igen, van egy jó kis történetünk, de mégsem ez a leglényegesebb. Hanem az, hogy mindenki Duff. Illetve, nem is mindenki, eleve rossz a megközelítés. Ugyanis a Duff nem egy személy, hanem egy helyzet. Mégpedig egy olyan helyzet, amin jóformán mindenki átmegy, főleg a lányok közül. Rengetegen szenvednek önbizalomhiányban, úgy érzik, hogy ők csúnyábbak, mint mások, hogy esélytelen az érvényesülés tekintetében, és hogy valamiben rosszabbak a barátaiknál.
És ha igen, akkor mi van? Mi van, ha ez igaz, és mindenki Duff, mindenki volt már ilyen helyzetben? Semmi. Ebben a könyvben nem az történik, hogy a tökéletes fiú és a tökéletes lány rájönnek, hogy tökéletesek, egymásra találnak, és élik a tökéletes életüket, amíg meg nem halnak (tökéletesen, persze), hanem ez a könyv a kőkemény valóság! Mindenki Duff egy bizonyos társaságban, mert senki sem tökéletes, és ez így van rendjén. Wesley nem változik meg teljesen, Bianca sem vedli le a hibáit. Megtanul velük élni, elfogadja, hogy Duff, és büszke rá.
Ennek a könyvnek minden 13 éves, vagy annál idősebb lány polcán ott kellene lennie, hogy amikor szüksége van rá, és úgy érzi, kevesebbet ér, mint mások, akkor el tudja olvasni, és lenyugtassa az idegeit.
A Duff ezen kívül még valamit megmutat. Mégpedig hogy milyen elcseszett egy generáció éli éppen a középiskolás éveit, már magyarán. Kőkeményen odamondja, hogy a legtöbb tizenévesnek (akinek nem inge...) csak a külseje körül járnak a gondolatai, hogy a szüzesség korai elvesztése mostanra hétköznapi dolog. Persze egy kicsit el is túlozza a helyzetet, de az a baj, hogy nem nagyon... Igenis itt tartunk, és ezen igenis változtatni kell.
A helyzet az, hogy én egy nap alatt olvastam el a könyvet, annyira felkeltette az érdeklődésemet, mégis jó pár órát kellett gondolkodnom rajta, mire mindez leesett. Ez nem csak egy ifjúsági love-sztori, hanem sokkal több annál. A Duff szó pedig egy életre bevéste magát a szótáramba.
Egyetlen egy apró problémám volt. Tudom, hogy mostanában teljesen hétköznapi dolog, ha végigkáromkodnak egy könyvet, de könyörgöm, ez még ehhez képest is sok volt. Nem mondanám, hogy ront a könyv minőségén, de akkor is, ez nekem már több volt, mint elég. Értem én, hogy ettől csak hitelesebb lesz, mert manapság mindenki káromkodik, mint egy kocsis, de engem ez nem érdekel, kicsit vissza lehetne fogni. Csak egy kicsit, és akkor már teljes lesz az örömöm.
Karakterek:
Javarészt szerettem őket, bár az is igaz, hogy nem volt belőlük túl sok. A két főszereplőt megkedveli az ember, minden hibájuk ellenére. Casey és Jessica, Bianca két barátnője eleinte nem tűnik nagy egyéniségnek, de aztán ügyesen rácáfolnak erre. Casey az ügyeletes pszichológus, és én nagyon szerettem, annak ellenére is, hogy szépséghibákból kijutott neki is (elvégre ez egy ilyen könyv, itt a szereplők elég valóságosak, tehát hibáik is vannak), például egyértelműen kiderül, hogy nem tud felemelkedni azon, hogy egyszer eltávolodhat legjobb barátnőjétől. Jessica sokkal hamarabb képes azt mondani, hogy igen, nekem az a legfontosabb, hogy boldog légy, és nem érdekel, ha ez azt jelenti, hogy kevesebbet vagyunk együtt.
Bianca apja ott van, iszik, aztán magához tér, és eldobja az alkoholt, de túl sokat nem lehet róla mondani, hiszen a történet szempontjából inkább csak megoldandó probléma szerepét játssza (félreértés ne essék, ez nem probléma). Az anyja szintén ilyen.
Akit még meg kell említeni, az Toby. Hát, nekem szimpatikus volt, az igaz, de valahogy felesleges is. Egyszer sem éreztem azt, hogy nem lenne meg a könyv nélküle.
Borító:
Elmegy, nem túl feltűnő... Nem is tudom, nem a borító miatt kezdte el birizgálni a fantáziámat. Nem rossz, de nem is az a kiemelkedően szép darab.
Kedvenc idézetem:
"– Beszélnünk kell.
Próbáltam nem a félmeztelen, őrülten vonzó Wesley-t nézni, és a saját lábaim tűntek a legjobb megoldásnak erre a problémára.
– Hmm – nyögte Wesley, miközben végigfuttatta egyik kezét kócos haján. – Tudod, apám mindig azt mondogatja, hogy ez a két legfélelmetesebb szó, amit egy nő kiejthet a száján. Szerinte soha semmi jó nem kezdődött még azzal, hogy „Beszélnünk kell.” Kezdek aggódni, Duffy.
– Jobb, ha bemegyünk.
– Ettől nem lett jobb."
Rövid összefoglalás:
Minden tizenéves lánynak kötelező, ha voltak már önbizalom gondjai. Sőt, még idősebb korban is ajánlom. Nem hibátlan könyv, soha életében nem volt az, de van benne valami, amiért érdemes legalább egyszer kézbe venni.
De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a történettel. Bianca egy olyan lány, aki mondhatni elég határozott, van egy kialakult személyisége, elvei és elhatározásai az élettel kapcsolatban. Egyenesen gyűlöli Wesleyt, amit én személy szerint meg is értettem. Tipikusan az a fiú, akit semmi más nem érdekel, csak az, hogy legyen kit az ágyba vinni. Ezért a lány megpróbál távol maradni tőle, aztán a fiú egyszer csak megkörnyékezi - no nem azért, mert vele vannak tervei, hanem mert az egyik barátnőjéhez szeretne közelebb kerülni (a szó legszorosabb értelmében). A beszélgetés folyamán Wesley Duff-nak nevezi Biancát, aki erre kiborul.
Csakhogy Wesleyt nem lehet könnyen lerázni, és mivel Bianca élete kezd vakvágányra futni, a saját figyelmének elterelése érdekében megcsókolja a fiút
És ez engem lepett meg a legjobban, de én nagyjából végig meg tudtam érteni. A szülei kapcsolata végleg tönkremegy, az apja az alkoholizmusba menekül, és ezt egyedül kell elintéznie. Nincs ott senki, aki segítene rajta, csak ő van és a problémái. Ráadásul megvan az a rossz szokása, hogy mindent magába fojt.
Persze nem is ez lenne a megoldás a problémáira, mégis, nem tudom elítélni azért, ahogyan viselkedett. Maga is küzd a gondolattal, hogy mennyire viselkedett. Hm. Országút szélén álldogáló, nem követendő példaként. És igen, érdekes a helyzet, ugyanakkor nem is teljesen menthetetlen a két főszereplő. Kiderül, hogy Wesley sem a velejéig romlott, hogy az ő családi háttere sem tökéletes (sőt), és mellesleg a könyv rámutat arra, hogy senki sem tökéletes, és ez remekül van így.
Itt pedig el is érkeztünk oda, ami szerintem igazán fontos a könyvben. Mert igen, van egy jó kis történetünk, de mégsem ez a leglényegesebb. Hanem az, hogy mindenki Duff. Illetve, nem is mindenki, eleve rossz a megközelítés. Ugyanis a Duff nem egy személy, hanem egy helyzet. Mégpedig egy olyan helyzet, amin jóformán mindenki átmegy, főleg a lányok közül. Rengetegen szenvednek önbizalomhiányban, úgy érzik, hogy ők csúnyábbak, mint mások, hogy esélytelen az érvényesülés tekintetében, és hogy valamiben rosszabbak a barátaiknál.
És ha igen, akkor mi van? Mi van, ha ez igaz, és mindenki Duff, mindenki volt már ilyen helyzetben? Semmi. Ebben a könyvben nem az történik, hogy a tökéletes fiú és a tökéletes lány rájönnek, hogy tökéletesek, egymásra találnak, és élik a tökéletes életüket, amíg meg nem halnak (tökéletesen, persze), hanem ez a könyv a kőkemény valóság! Mindenki Duff egy bizonyos társaságban, mert senki sem tökéletes, és ez így van rendjén. Wesley nem változik meg teljesen, Bianca sem vedli le a hibáit. Megtanul velük élni, elfogadja, hogy Duff, és büszke rá.
Ennek a könyvnek minden 13 éves, vagy annál idősebb lány polcán ott kellene lennie, hogy amikor szüksége van rá, és úgy érzi, kevesebbet ér, mint mások, akkor el tudja olvasni, és lenyugtassa az idegeit.
A Duff ezen kívül még valamit megmutat. Mégpedig hogy milyen elcseszett egy generáció éli éppen a középiskolás éveit, már magyarán. Kőkeményen odamondja, hogy a legtöbb tizenévesnek (akinek nem inge...) csak a külseje körül járnak a gondolatai, hogy a szüzesség korai elvesztése mostanra hétköznapi dolog. Persze egy kicsit el is túlozza a helyzetet, de az a baj, hogy nem nagyon... Igenis itt tartunk, és ezen igenis változtatni kell.
A helyzet az, hogy én egy nap alatt olvastam el a könyvet, annyira felkeltette az érdeklődésemet, mégis jó pár órát kellett gondolkodnom rajta, mire mindez leesett. Ez nem csak egy ifjúsági love-sztori, hanem sokkal több annál. A Duff szó pedig egy életre bevéste magát a szótáramba.
Egyetlen egy apró problémám volt. Tudom, hogy mostanában teljesen hétköznapi dolog, ha végigkáromkodnak egy könyvet, de könyörgöm, ez még ehhez képest is sok volt. Nem mondanám, hogy ront a könyv minőségén, de akkor is, ez nekem már több volt, mint elég. Értem én, hogy ettől csak hitelesebb lesz, mert manapság mindenki káromkodik, mint egy kocsis, de engem ez nem érdekel, kicsit vissza lehetne fogni. Csak egy kicsit, és akkor már teljes lesz az örömöm.
Karakterek:
Javarészt szerettem őket, bár az is igaz, hogy nem volt belőlük túl sok. A két főszereplőt megkedveli az ember, minden hibájuk ellenére. Casey és Jessica, Bianca két barátnője eleinte nem tűnik nagy egyéniségnek, de aztán ügyesen rácáfolnak erre. Casey az ügyeletes pszichológus, és én nagyon szerettem, annak ellenére is, hogy szépséghibákból kijutott neki is (elvégre ez egy ilyen könyv, itt a szereplők elég valóságosak, tehát hibáik is vannak), például egyértelműen kiderül, hogy nem tud felemelkedni azon, hogy egyszer eltávolodhat legjobb barátnőjétől. Jessica sokkal hamarabb képes azt mondani, hogy igen, nekem az a legfontosabb, hogy boldog légy, és nem érdekel, ha ez azt jelenti, hogy kevesebbet vagyunk együtt.
Bianca apja ott van, iszik, aztán magához tér, és eldobja az alkoholt, de túl sokat nem lehet róla mondani, hiszen a történet szempontjából inkább csak megoldandó probléma szerepét játssza (félreértés ne essék, ez nem probléma). Az anyja szintén ilyen.
Akit még meg kell említeni, az Toby. Hát, nekem szimpatikus volt, az igaz, de valahogy felesleges is. Egyszer sem éreztem azt, hogy nem lenne meg a könyv nélküle.
Borító:
Elmegy, nem túl feltűnő... Nem is tudom, nem a borító miatt kezdte el birizgálni a fantáziámat. Nem rossz, de nem is az a kiemelkedően szép darab.
Kedvenc idézetem:
"– Beszélnünk kell.
Próbáltam nem a félmeztelen, őrülten vonzó Wesley-t nézni, és a saját lábaim tűntek a legjobb megoldásnak erre a problémára.
– Hmm – nyögte Wesley, miközben végigfuttatta egyik kezét kócos haján. – Tudod, apám mindig azt mondogatja, hogy ez a két legfélelmetesebb szó, amit egy nő kiejthet a száján. Szerinte soha semmi jó nem kezdődött még azzal, hogy „Beszélnünk kell.” Kezdek aggódni, Duffy.
– Jobb, ha bemegyünk.
– Ettől nem lett jobb."
Rövid összefoglalás:
Minden tizenéves lánynak kötelező, ha voltak már önbizalom gondjai. Sőt, még idősebb korban is ajánlom. Nem hibátlan könyv, soha életében nem volt az, de van benne valami, amiért érdemes legalább egyszer kézbe venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése