2016. február 27., szombat

Rólunk

Az Óperenciás-tengeren és Középföldén is túl, ahol semmiféle állat nem túr, élt egyszer két blogger: Blair Tonkin és Giger.
Mivelhogy nem vetté fel őket a Roxfortba, nem találták meg Narniát a szekrényben, de még csak Elfajzottaknak sem kiáltották ki őket, elhatározták, hogy Árnyvadászok lesznek. Azóta is ezzel vannak elfoglalva, és közben hódolnak a hobbiuknak: blogolnak és olvasnak. 
Ez a két bloggerina felettébb különös szerzet, amit valószínűleg már csak a blog címére pillantva is meg tud állapítani minden kedves olvasó. Holott ennek megszületése igen egyszerű: címek kitalálásában pocsékak. Tény, hogy nem ez az első közös bloguk, és ezzel mindig problémáik voltak. Amikor felvetették, hogy esetleg el is kéne nevezni azt a szerencsétlen létrehozott blogot, akárki is kérdezett rá a másiknál, mi az ördögöt kezdjenek a témában, a válasz mindig ugyanaz volt: Passz. Na most, mivel a fentebb említettek értelmében eme két lány soha sem volt száz százalékig normális (bizonyára az agyukra ment a sok írás és olvasás. Megesik, nem kell pánikolni), úgy határoztak, hogy ez az egy szócska tökéletesen megteszi blogcímnek. 

Hogy mivel fogtok itt találkozni? Sajnos a bloggerek Narniában, Roxfortban és Középföldén átélt kalandjaival nem, tekintve hogy ilyenek nincsenek - MÉG! (A keresés folyamatosan zajlik, nem adták fel a reményt.) Viszont ehelyett lesznek vélemények. Rengeteg vélemény, mégpedig főleg könyv, de néha napján film témában is. 

Tehát, lélekben készülj fel rá, hogy amennyiben még nem menekültél el a blogról, ennek a két könyvmolynak a véleményeit fogod olvasni. 

Jó szórakozást kíván hozzá a két Árnyvadász; Blair és Giger! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése