Maggie Stiefvater - A Hollófiúk

Oldalszám: 416
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Raven Boys
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789632459776
Országos megjelenés: 2012.12.10
Termékkód: 6068

Fülszöveg:

Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme ... vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.

A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.

De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Véleményem:
Voltatok már úgy, hogy elolvastatok egy könyvet, és elkezdtétek irigyelni a szerző fantáziáját? Azt hiszem, én pontosan ezt akarom; egyszer az emberek a könyvemet olvasva azt vegyék észre, hogy élénk a fantáziám, és tudom is használni. És igazából itt az utóbbin van a hangsúly - tudni használni. Mert igen, a legtöbb bloggernek veszett egy fantáziája van, de meg kell tanulnunk ezt tökéletesen kiaknázni.
Na hát Maggie Stiefvater az, akinek ez tökéletesen sikerült. Minden egyes mondatából sugárzik valami varázslat, amit meg sem tud magyarázni a szerencsétlen áldozat (értsd: olvasó), hogy miért babonázta meg, csak azon kapja magát, hogy másra sem tud gondolni, és olyan neki a könyv, mint valami drog. Egyszerűen varázslatos, nem tudok jobb szót erre.

A történetet több szemszögből nézzük, ami nálam már eleve egy piros pont, és akkor még a történet el sem kezdődött igazán.
A történettel kapcsolatban megmondom, nagyjából mit vártam: adott Blue, meg egy mérsékelten misztikus világ szellemekkel, pluszba a négy fiú, és ebből majd lesz valami nagy finálé meg szerelem, és ennyi. Nekem már ez is tetszett volna, de a könyv erre fogta magát, pofon vágott, és kitépte a szívem.

Ugyanis kezdeném azzal, hogy a világ nem egy gyenge kis misztikus valami, hanem tele van mindennel, amiről elhiszem, hogy kimegyek a házból, és ott lesz, és mikor rájövök, hogy még sincs, sírni támad kedvem. Nem akarok lelőni semmilyen poént, de egy biztos: a világ be fog rántani. Olvasás közben úgy éreztem, bármit el tudnék hinni, és még magyarázni sem kellene hozzá.

Aztán a dráma. Nem, nem arról szól, hogy Blue nem mer megcsókolni senkit, ez csak egy apró részlete. Van itt családi dráma, mindenféle (a túlpénzelt gyerek, akivel nem foglalkoznak, meg a másik fele, a szegénység, na meg a családon belüli erőszak, és ne hagyjuk ki a közeli hozzátartozó halálát sem), barátságok a széthullás szélén, kialakuló szerelem... Érzelmek terén a könyv a szivárvány minden színében tökéletes. Szeretem, mikor egy történet nem csak a szerelmes páros körül forog. Itt igazából ez az érzés egy kicsit a hátérbe is szorult a többi mellett.

A történet pedig csak még egy dolog, amit lehet dicsérni. Tipikusan az a könyv, ami aztán véglegesen hozzáragadt a kezedhez, addig legalábbis biztosan nem engedi magát letenni, amíg végig nem olvastad. Higgyétek el, tudom, egy éjszakám ment rá. Egyrészt a karakterdráma miatt, másrészt meg mert mindig történik valami a Lay-vonalak kapcsán, ami nem hagy nyugodni. Folyamatosan gyorsabban vert a szívem, mint ahogy átlagosan kéne neki, szóval szívbetegeknek csak felügyelet mellett javaslom.

A megfogalmazás is nagyon tetszett, és már biztos vagyok benne, hogy ezzel nem ért véget közös pályafutásunk az írónő könyveivel, nemsokára találkát szervezek más műveivel is.
Mellesleg az éjszaka kellős közepén rendeltem meg a második részt, és most éppen bele akarok halni a várakozásba.


Karakterek:
Blue-t szerettem, papíron talán ő a főszereplő, de szerintem meg nem, mert semmivel sincs több szerepe, mint a Hollófiúknak. Igazi kis különc, és ez nagyon tetszett benne. Mert nem "sablonosan különc" tudom, ennél nagyobb hülyeséget is régen írtam, de azért csak megértitek, mire gondoltam :D, hanem olyan különc, akit elkerekedett szemmel bámulnék az utcán, és tényleg elgondolkodnék rajta, hogy normális-e. Ez azért is tetszett, mert én is hasonló szerzet vagyok, és jó volt egy rokonlélekről olvasni, még ha nem is létezik igazából. Ezt egyébként majd sok blogger meg fogja érteni, van egy olyan érzésem :D. Blue okos, megfelelő értékrenddel rendelkezik, és jószívű, mindez pedig kiegészül olyan apró kis mozdulatokkal, amik menthetetlenül szerethetővé tesznek egy karaktert.

Gansey. Jajj Gansey. Az utóbbi időben túl gyorsan növekszik a kedvenc férfi karaktereim listája.
Olyan más volt, mint a legtöbb fiú karakter a könyvekben. Volt egy-két furcsa dolga, az tény, és valóban képtelen szabadulni a lekezelő stílusától, de küzd a hibái ellen, és mindennél fontosabbak neki a barátai. Mindig jót akar tenni, csak nem mindig sikerül. Ő tartja össze a kis csapatot, ő az, aki nem hagyja szétesni a fiúkat, és ezt nagyon szerettem benne.
Adam másmilyen, de megint csak az jut róla eszembe, hogy milyen szeretetreméltó. A makacssága már betegesnek tűnhet néha, de aztán ennek is lett szerepe, meg aztán mindenkinek vannak hibái. Én jelen helyzetben Gansey-t jobban kedvelem egy hangyányival, de ez még változhat. Ennek mindenesetre fájdalmas szerelmi háromszög szaga van.
Ronan egy nyitott kérdés, én szeretnék belőle még, olyan jó lenne néha az ő szemszögéből is olvasni néha. Eleve érdekes természete van, és akkor még az élet sem volt túl kegyes hozzá. Nagyon bírtam Láncfűrészt, azt, ahogy a fiú ragaszkodik hozzá.
Noah pedig olyan téma, amire inkább ki sem térek, mert rettegek, hogy akaratlanul is spoilerezek.
Persze nem csak ők vannak. Meg kell említeni a Blue-t körülvevő Látó familiát, akikkel az elején nem voltam kibékülve, de aztán a társaság nagy részét megkedveltem, és persze itt is maradtak nyitott kérdések. Ott vannak a fiúk családjai, akikkel kapcsolatban nagyjából minden Spoiler, meg így van ez Whelk kapcsán is, én meg senkinek sem akarok elrontani semmit :D.

Borító: 
Aki követi a blogot, az már tudja, de most elolvashatja sokadjára is, hogy én sokkal jobban szeretem azokat a borítókat, amiken valami szimbólum, vagy a könyvben szereplő tárgy van, mint azokat, amin emberkék rohangásznak. Na, ez nem hogy ilyen, de még gyönyörű is. Most épp felváltva vannak a könyvespolc szélén, hol ez, hol az Apa, randizhatok egy lovaggal?, mert nem tudok betelni a borítókkal, és így nem csak a gerincüket látom. Szóval nekem tökéletes ez is.

Kedvenc idézet(ek):
"– És mi van, ha nem engedem, hogy háziállatot tarts a lakásban? – kérdezte némi ellenszenvvel. 
– Mit képzelsz, ember? – felelte Ronan csúfondáros mosollyal. – Volna szíved csak úgy kidobni Noah-t?"

"– […] Mielőtt megszülettél, olyasmibe keveredtünk Callával és Persephone-nal, amibe nem szabadott volna… 
– Kábítószer? 
– Rituálék. Te kábítószerezel? 
– Nem. A rituálék viszont érdekelnek. 
– A kábítószernek jobban örülnék. 
– Nem hoz lázba. Bizonyított a hatása. Dögunalom."

"Az emberek akkor kiabálnak, ha nincs akkora szókincsük, hogy suttogjanak."

Rövid összefoglalás:

Csak ajánlani tudom. Azt hiszem, remek vagyok könyvválasztásban. És ha egy fandom be akar rántani, akkor könnyű dolga van (feltéve persze, hogy semmi köze a Twilight-hoz). 

És még egy baráti jó tanács: ha rákeresel moly-on, akkor még a szereplők neveit se olvasd el, mert már az is spoiler. :D 

Könyv trailer: