Maggie Stiefvater - Álomrablók (A Hollófiúk 2.)

Oldalszám: 488
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Raven Cycle Book 2: The Dream Thieves
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789633734377
Országos megjelenés: 2013.12.14.
Termékkód: 6400


Fülszöveg:

A varázslat és a romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!

Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...

Véleményem:
Van az a bizonyos helyzet, amikor akármennyire is megőrülsz egy könyvért, akármennyire is át akarod rágni magad rajta fél nap alatt, egyszerűen nem teheted meg, mert mindig megtalál valaki, és mást kell csinálnod. Vagy csak iskolába menni. Szívzűröket megoldani (nem, nem a sajtjaimat, azokkal úgy vagyok, hogy inkább olvasok, aztán közben valahogy megemésztem, ha bajom van). Tanulni. Takarítani. Akármi.
És egy hétbe telt, mire el tudtam olvasni ezt a könyvet, pedig annyira imádtam, és annyira izgatta a fantáziám, és én inkább öt órákat aludtam egész héten, mert csak és kizárólag éjjel volt alkalmam olvasni, és ilyen félholt állapotban ráadásul lassan is olvasok.
Egy pozitívuma van a helyzetemnek: száz százalékig benne tudtam élni a könyvben, és mindenre volt időm, hogy megemésszem.

Na de akkor. Az első részbe egyenesen beleszerettem. Az egyik legjobb YA, amit valaha olvastam, és szerintem (merész leszek) minimum olyan népszerűnek kellene lennie, mint amilyen a Végzet ereklyéi. Most hagyom, hogy ez leülepedjen egy kicsit.
Igen, ez van. Maggie csodásan ír, a világ magával ragad, a karakterkidolgozásra pedig nincsenek szavak. Az egész történet egyedi, semmihez sem hasonlítható, és szerethető. Az ég szerelmére, még Töfit is szeretem, pedig csak egy kocsi! (A csak egy kocsi részét ne vedd magadra, szeretlek Töfi.)

Ha ez egyáltalán lehetséges, akkor ez a rész jobb, mint az első. Nekem abszolút kedvenc lett, nem tudom kivárni, hogy a kezeimben foghassam a harmadik részt, megőrülök addig. Utoljára a Pokoli szerkezetek trilógiába szerettem bele ennyire.

Oké, mondok azért konkrétumokat is, hogy miért tetszett, nem csak zengem az ódáimat a nagy világba.
Szóval, az előző könyv után vesszük fel a történetszálat, és ebben a könyvben van egy plusz, ami az előzőből nekem iszonyatosan hiányzott: Ronan. Egyre több a szemszög, és ezt imádtam, mert imádok több szemszögből olvasni. Az is biztos, hogy fontos emlékezni az előző könyvre, mert nem nagyon emlegeti fel, hogy mi történt ezelőtt, viszont szükséged van az előzmények ismeretére. Szóval, ha valaki régen olvasta az első részt, és most ezzel is elkezdett szemezni, akkor javaslom, hogy olvassa újra az elsőt, mert különben kicsit el fog veszni.
A misztikus, fantasy elemek a helyükön vannak. Ronan álmaiban hihetetlen fantázia van, minden elismerésem az írónőé. Belegondoltam, hogy sokak fejében milyen káosz van, és milyen veszedelem lenne a Földön, ha csak néhány rémálmunk valóra válna... Ez nem egy vicc, nem egy kellemes dolog, hanem életveszélyes. Ez is nagyon tetszett. Nem csak így oda van vágva, hogy nesztek, én ki tudok halászni minden nyavalyát az álmaimból, hanem tisztán látjuk ennek a hátulütőit, az összes buktatóját, mindent.
Glendower egy icipicit hátrébb szorul, az első részben nagyobb szerepe volt, de azért még most is elég fontos. Ez is egy olyan pont, ami nagyon tetszik, de én imádom a régi mondákat és legendákat, szóval cseppet elfogult vagyok. Gansey a megszállottja, de közben mindennél fontosabbak neki a barátai.

És még valami: szerelmi háromszög. Én szeretem a szerelmi háromszögeket, minden kliséjükkel és frusztráló döntésképtelen helyzeteikkel együtt. Van, hogy egy-két könyvben az idegbaj kerülget tőlük (például Párválasztó, ahol Americát néha fel tudnám pofozni, és mégis imásom azt a trilógiát), és elismerem, hogy kevésszer vannak ha nem is valósághűen, de legalább valóságoshoz közelien megírva. De ez megint más. Itt nem az van, hogy Blue nem tudja eldönteni, mit akar. Nem, itt arról van szó, hogy Blue tudja kit szeret, csakhogy senkinek sem akar a lelkébe taposni, és persze senkit nem akar kinyírni.
Ez meg a másik. Ha Blue megcsókolja a szerelmét, az meghal, ezt már az első rész legelején megtudjuk. És én azt hittem, hogy ekörül fog forogni minden, de nem. Nagyon nem. A szerelmi szál el megyeget ott a háttérben, néha hallunk felőle, és végig tudunk a létezéséről, de ennyi, és nem több. Ettől nem lesz kevésbé fontos vagy drámai, de az ember legalább nem kap tőle agyvérzést. Én imádom a Hollófiúk kapcsolatát, a barátságuk és a családok körüli drámákat, és ezek sokkal jobban megérdemlik a főszerepet, mint a szerelmi sztori. Alleluja.
Ne értsetek félre, nagyon szeretem a romantikus sztorikat, csak az utóbbi időben túl sok olyan YA regényt olvastam, ami másról sem szólt, és az agyamra ment. A Hollófiúk remek pihenő ilyen téren.
A könyv igazából úgy épül fel, hogy az első négyötödében előkészíti a nagy finálét - ami valami fantasztikus. Közben sem unatkozhatunk egy percre sem, mert mindig történik valami, de folyamatosan nő a feszültség, és ez az utolsó egyötöd részben csapódik le. Minden szál ugyanoda fut ki, és ennél többet nem vagyok hajlandó mondani, mert ez ilyen spoiler veszélyes övezet.
Aztán, Maggie stílusa. Anyám.

Egyrészt gyönyörű a fogalmazás, másrészt olyan rejtett humor van ebben a könyvben, amivel még nem nagyon találkoztam máshol. Nem ilyen szembetűnő, hangosan nevetős poénokra gondolok, hanem inkább sorok között elrejtett dolgokra. Van, hogy Maggie csak megismétel egy nemrég elejtett félmondatot, és ez az egész olyan jól időzített, hogy mosolyt csal az arcodra. Sajátos humora van mindkét résznek, amit vagy pont neked találtak ki, vagy nem. Én személy szerint imádtam.
És még valami: a vége. Emberek, ez az a tipikus, könyv-falhoz-csapós befejezés. Az utolsó három szó (nem túlzok, tényleg az utolsó három szó) olyan szinten nem hagyja nyugodni az embert, hogy van egy olyan érzésem, hogy én sem alszom ma éjjel. Javasolt megvárni vele, hogy megszerezd a következő részt, mert én most három napot fogok várni a folytatásra. Amikor vége lett, becsaptam a könyvet, és meredten bámultam maga elé, hogy ezt most mégis hogyan és miért és... Oké. A lényeg, hogy erre készüljetek fel lelkileg.



Karakterek:
Blue még mindig az egyik kedvenc női karakterem. Imádtam a kis megmozdulásait, a határozottságát, mindent. Ami az első részben benne volt, az meg is maradt.
A fiúkat csak még jobban szeretem. Gansey még mindig a legnagyobb kedvenc, de Ronan is ott van mellette, akiből az előző részben szerintem túl kevés volt. Nagyon örültem a szemszögeinek. Adamet pedig én teljesen megértem. Voltak furcsa dolgai, de tudtam velük azonosulni. Meg aztán egyébként is: mindegyik fiúnak vannak furcsa dolgai. Ez is tetszik a könyvben. Hogy senki sem tökéletes, ténylegesen vannak hibái mindenkinek, és nagy barátság ide vagy oda, veszekedések is vannak bőven. És ezek nem olyanok, hogy igen, valaki hülyeséget csinált, hanem személyiségi jegyekből adódó nézeteltérések.
agyon sok szereplőnk van, és nem is fogok mindenkit felsorolni. Egyrészt mert holnap estig itt ülhetnék, másrészt meg mert félek, hogy ellövök valami poént, amit nagyon nem kéne. Annyit még mondanék, hogy Blue Látó familiáját még mindig szeretem, és hogy Kavinsky történetszálával én tökéletesen elégedett voltam. És Szürkével is majdnem ez a helyzet, de vele kapcsolatban azért még vannak bennem válaszra váró kérdések.
Úgy egyébként is rengeteg kérdés van benne, amire remélem, nemsokára választ kapok.

Borító:
Az elsőé jobban tetszett, ettől függetlenül szerintem ez is nagyon jó. Tökéletesen tükrözi a könyv hangulatát.

Kedvenc idézet(ek):
"– Csak nem képzeled, hogy veled fogom megtárgyalni az ügyeimet! 
– Miért nem? – kérdezte Gansey. – Mi kifogásod van ellenem? 
Erre még maga Blue sem tudta a választ – egyelőre. 
– Nem vagy a… a… nagyanyám – válaszolta idegesen. 
– A nagymamáddal szoktad megtárgyalni a szerelmi ügyeidet? Én el sem tudnám képzelni, hogy a nagymamámmal tárgyaljam ki a csajokat. Pedig nagyon kedves asszony. A maga véresszájú, rasszista módján."

"Noah nevetése szűrődött ki Ronan szobájából. Noah és Ronan különféle tárgyakat dobált le a parkolóba az emeleti ablakból. […] 
– Kidobott az ablakon! 
– Már úgyis halott vagy! – kiáltotta éneklő hangon Ronan az ajtaja mögül."

"– Lynch! – szólt rá Gansey. – Figyelsz te egyáltalán? 
– Nem – pillantott fel Ronan."


Rövid összefoglalás:
Ha az elsőt olvastad, szerintem ajánlanom sem kell, ha pedig csak most szemezgetsz a sorozattal, akkor javaslom, hogy vesd bele magad. A szerelmi háromszög igazából alig szerelmi háromszög, egyáltalán nem az az idegesítő fajta, ettől nem kell tartani.