Jennifer A. Nielsen - A Hamis Herceg (Hatalom trilógia I.)

Oldalszám: 344

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Ascendance Trilogy 1: The False Prince
Fordító: Szujer Orsolya
ISBN: 9789633738696
Országos megjelenés: 2014.11.21
Termékkód: 6681

Fülszöveg:

Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.

Carthya királysága a polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.

Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.

Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.

Véleményem:

Sokáig kerülgettem ezt a könyvet, aztán egyszer beiratkoztam egy újabb könyvtárba (sok könyvtárba vagyok beiratkozva, de valahogy mindenhonnan elfogynak a könyvek egy idő után), és mikor megláttam, nem is gondolkodtam rajta, hogy kivegyem-e. 

És istenem, de jól tettem.

Ha valaki egyszer megkéri, hogy vezessem be a YA műfajba, és én a lehető legjobb első benyomást akarom elérni, akkor ezt a könyvet fogom neki ajánlani. Nem azért, mert nem olvastam hasonlóan jókat, nem azért mert ez a legeslegjobb a műfajban, hanem azért, mert egyszerűen tökéletesen megvan benne minden, aminek kell, és elhagy mindent, ami sok YA könyvben nekem feleslegesnek tűnik. 

És félreértés ne essék, én imádom ezt a műfajt minden hibájával együtt, merthogy előnyből sokkal, de sokkal több van neki. Szerintem a YA könyvek sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint amennyit érdemelnének. Csak azt mondom, hogy A Hamis Herceg egy olyan könyv, ami még ezen belül is kiemelkedően jó, és van benne valami, ami megmagyarázhatatlan, mégis elérte, hogy a trilógia kedvenc legyen. 

Szóval, most, hogy ilyen "értelmesen" elmagyaráztam ezt, lássuk, miért is tetszett annyira a könyv. 

Tehát, van nekünk egy Sage, akivel minden megtörténik, amit a fülszövegben olvashatunk, meg még annál jóval több is, de nem fogok semmilyen poént lelőni. A cselekmény valami hihetetlen. Folyamatosan pörögnek az események, a könyv olvastatja magát, nem engedi, hogy letedd. Én híres vagyok róla, hogy ha olvasok, rosszul leszek a buszon (nem mintha ennek ellenére nem tenném meg minden nap. 50 perc hazaérni), de ennél a könyvnél a barátnőmnek rám kellett kiabálnia, hogy le kéne szállni, mert egyszerűen nem érzékeltem semmit, ami körülöttem zajlott. És éppen egy másik világban voltam, és beleéltem magam a cselekménybe. 

És itt nem is feltétlenül arról van szó, hogy azért nem lehet letenni, mert folyamatos a feszültség, és a dolgok végére akarsz járni. Sokkal inkább arról, hogy megszerettem a szereplőket, és érdekelt, mi lesz velük. 

A lelki része pedig épp olyan izgalmas, mint a többi. Itt nem az van, hogy lázadok, és papíron ennek azonnal következményei lesznek, de amúgy úgyis mindig megúszom valahogy. Ezzel sem akarok egy könyv ellen sem beszélni, eskü. Itt az van, hogy Sage tetteinek nagyon is következményei vannak. És akármennyire is lázadó szellem, akármennyire ki akar állni az igaza mellett, néha iszonyatosan nehéz dolga van, és nagyon erős jellem kell ahhoz, hogy ne inogjon meg. 

Sok dologról tanulhat az olvasó; büszkeség, becsület, emberi hülyeség. Mert hogy Sage önfejűsége néha már a hülyeséggel határos...

A gonosz végig hisz benne, hogy a cél szentesíti az eszközt, és hogy semmiért sem kell bocsánatot kérnie, míg a főszereplőnk végig hisz benne, hogy az említett ember nem normális. 

És a lányos "nyafogás" kimarad. Most ezt csak azért írtam, mert nem jutott jobb szó eszembe. Persze sokat olvasunk főszereplőnk gondolatairól, de valahogy mindent képes meglehetősen egyszerűen megoldani, és nem akad fenn apróságokon (gondolj itt arra, amikor egy könyvben a főszereplő csaj azon agyal, hogy a fiú bizonytalan félmosolya a teljes szerelmet, vagy az ellentétét jelenti). 

Egyébként az ilyenekkel sincs bajom, csak most jó volt máshogy is olvasni. 

Azért megjegyzem, volt olyan jelenet, amit olvasni is borzalmas volt, de ez sem az írásmód miatt, hanem mert... Érteni fogjátok. Egyszerűen csak rossz volt olvasni. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy a kedves alkotó olyan remekül rakta össze ezt az egészet, hogy az olvasó mindenbe beleéli magát. 

Aztán, lényeges még a könyv humora. Sage gondolatain keresztül még a legborzalmasabb szituáció közben is képesek vagyunk megereszteni egy-egy vigyort. Ez segít oldani a drámai hangulaton, és én csak mikor belegondoltam, akkor jöttem rá, hogy milyen drámai dolgok vannak néhány poén mögött. 

A vége felé van egy csavar. Na most, nem spoilerezek, de én sejtettem, hogy ez lesz, mégis meglepődtem. Ami nem tudom, hogyan lehetséges, de nekem sikerült. A könyv első száz oldala után számítottam erre, de közben nem is. Nem tudom megmagyarázni. Mindenesetre ez is nagyon tetszett. 

Karakterek:

Na, ez meg a másik.

Sage az egyik legjobb karakter valaha. Persze ezt sokszor mondom, de most ehhez képest is az egyik legjobb. Nagy kedvencem Day a Legend-ből, na most jócskán elmaradt Sage mögött. Remélem, ez jó viszonyítási alap. Egyébként Day kapcsán áradoztam már háromszor, megtaláljátok a blogon. 

Sage erős, makacs, jó a humora, okos és jószívű. Azt teszi, amit kell, még ha ezzel az esetek nyolcvan százalékában árt is magának. Egyértelműen megmutatja, hogy őt aztán nem lehet megtörni, és ha néha enged is egy kicsit, határok azért vannak. Olyan karakter, akire fel tudok nézni. Fantasztikus. Mindazok ellenére, hogy mi történik körülötte, hihetetlenül laza, mindenre van valami frappáns válasza. Én alapjáraton nem vagyok oda az E/1-ben olvasásért, egyszerűen csak jobban szeretem az E/3-at, de itt kimondottan szerettem ezt az írásmódot, és ez Sage karakterének köszönhető.

A többi herceg-jelölt érdekes kérdés. Ők is remekül kidolgozottak, ez nem kérdés, viszont volt olyan, akit már kezdtem megszeretni, aztán nesze neked, kedves olvasó. Meg megvolt ennek a fordítottja is. 

Connert kellőképpen gyűlöltem, takarodjon melegebb éghajlatra. Persze lehetetlen meggyőzni róla, hogy amit művel, az többet árt, mint használ. 

Akit még nagyon kedveltem, az Mott. Az első pár fejezetben nem találtam fontosnak, aztán meg ő lett az egyik legfontosabb. 

Ott van még Imogene. Ő is szimpatikus, de szerintem egyelőre kevés szerepe volt. Na de majd meglátjuk, már elkezdtem a következő részt. 

Borító: 

Nem emberi alakos, hanem szimbólumos, és még jól is néz ki, szóval számomra tökéletes. 

Kedvenc idézet(ek):

"– A karddal elboldogulsz? 

– Persze. Főleg, ha az ellenfelemnél nincs."

"– Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy Conner engem válasszon hercegének. – Bár igazat beszéltem, nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. 

– Igaz – értett egyet Mott, majd még hozzátette: – Bár kezdek kételkedni, hogy egy csoda elég lenne ahhoz, hogy megmentsen."

"– Az apám egyszer azt mondta, tanult ember is lehet idióta, mint ahogy tanulatlan is lehet bölcs."

"Az ördögök már hozzászoktak a szitkokhoz, amik az én nevem kíséretében érkeztek hozzájuk."

Rövid összefoglalás:

Ezt is gyakran mondom, tudom, de most halál komolyan, ezt a könyvet el kell olvasni. Lehet, hogy első ránézésre nem a te műfajod, lehet, hogy nem jön meg a kedved azonnal, de el kell olvasni, mert fantasztikus. Nekem az egyik legnagyobb kedvencem lett. 

Könyv trailer:

U.I.: Mostanában elég keveset írtam a blogra, és ezért elnézést. Lógok még egy Kék Liliom, és Rubinvörös kritikával, de az a baj, hogy az utóbbi időben soha sem sikerül letennem a könyvet, ami épp a kezemben van, alapból nincs sok szabadidőm, ha esetleg mégis, és az aktuális könyvemet is el tudom engedni egy picit, akkor nekiállok írni, mert a sztorijaim szólítanak. Ígérem, a nyári szünetben nem leszek ennyire szétszórt. :D