Maggie Stiefvater - A Skorpió Vágta

Oldalszám: 448
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Scorpio Races
Fordító: Vallató Péter
ISBN: 9789633734117
Országos megjelenés: 2014.04.24
Termékkód: 6455


Fülszöveg:

Egyesek a győzelemért versenyeznek. Mások a túlélésért. Minden november elején sor kerül a Skorpió Vágtára. A lovasok megkísérlik uralmuk alatt tartani tengeri paripájukat, amíg át nem jutnak a célvonalon.

Egyesek túlélik.

Mások meghalnak.

A tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Szűkszavú fiatalember, és ha gyötrik is félelmek, mélyen eltemeti őket, hogy senki se szerezhessen tudomást róluk.

Puck Connollyt más fából faragták. Sohasem tervezte, hogy indul a Skorpió Vágtán. Ám a végzet nem hagyott neki más választást. Benevez hát a versenyre – az első lányként valaha. S egyáltalán nincs felkészülve arra, ami várja.

Véleményem:
Rólam tudni kell, hogy az én kedvenc írásmódom (mind akkor, mikor én írok, és mind akkor, mikor olvasok) az E/3 múlt idő. Ennek tökéletes ellentéte az E/1 jelen idő, és ez a könyv így íródott, ami - nem tehetek róla - az első száz oldalon zavart. Tudom, hogy ez mindenkinek más, mégis, van olyan könyv, ahol abszolút nem zavar, hanem átkattan az agyam erre az írásmódra, és ennyi. Itt viszont ez sehogy sem akart összejönni, és nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek, ez azért volt, mert a könyv sem tetszett.
De ezt csak az első kb. százhúsz oldalon.

A helyzet az, hogy a sztori lassan indul, és az egésznek van egy olyan sajátos hangulata, ami kezdetben idegen - és ez nem jelenti azt, hogy rossz is, csak meg kell szokni. És van egy fordulópont, amin ha az ember átlendül, akkor onnantól szerelmes a könyv hangulatába. Ez egyébként azt hiszem, Maggie specialitása, szóval nem árt vigyáznom a könyveivel. A Skorpió Vágta szerény véleményem szerint messze nem olyan jó, mint a Hollófiúk sorozat, de ez nem jelenti azt, hogy nem kiemelkedően jó a YA könyvek között.

Nagyon lényeges pont a capall uisce. Azt tudni kell, hogy ez egy nagyon is létező legenda, és a vízből előmászó, vérszomjas lovak nem Maggie Stiefvater fejéből pattantak ki, ami külön tetszett. A mítoszok és legendák megszállottja vagyok, nagyon szeretem őket, és eddigi tapasztalataim alapján ezzel az írónő sincs másképp. Én féltem ezektől az állatoktól. De most komolyan. Egyik este nagyon sokáig fent maradtam olvasni, és utána olyan rémálmom volt egy capall uiscevel, hogy még most sem gondolok rá szívesen. Élénk a fantáziám, álmomban is. És ugyanakkor imádtam őket. Ha egy fantasy világnál valami jobban magával tud ragadni, akkor azok a misztikus teremtmények.

Mikor az ember próbálna elvonatkoztatni attól, hogy
milyen szörnyek ezek, és szembejön egy ilyen fanart. Köszke. 

Rögtön ehhez kapcsolódik az egyik talán kedvenc elemem a könyvben, mégpedig Sean és Corr kapcsolata. Sean az egyik főszereplőnk, aki nem bízik meg teljesen hátasában - hogy is tehetné - ennek ellenére mindennél fontosabb neki, és úgy tud rá hatni, mint senki más a szigeten. Gyönyörű kapcsolat ez, mivel a legtöbb jó kapcsolatnak a bizalom az alapja, de ez itt nem lehet meg. És mégis, az olvasó tudja, hogy Sean szereti Corrt, és bármit megtenne érte.
A másik főszereplőnk, Puck és az ő lova, Galamb között megint másfajta kapcsolat van. Ez talán nem annyira érdekfeszítő, mint Sean és Corr, már csak azért is, mert Galamb (csak most esik le, hogy milyen már, hogy egy Galamb nevű ló, sebaj Giger, ügyes vagy) nem capall uisce, hanem egyszerű ló. Persze ez is szép, de nem olyan különleges, mint Sean és Corr.

Aztán, volt egy-két olyan fantasztikusan megírt jelenet, hogy csak tátottam a számat. Jelenleg három olvasatlan könyv van a polcomon az írónőtől, ugyanis nemrég volt a szülinapom, és hát legalább egy kicsit rövidebbé tettem a kívánságlistám (majd újra meghosszabbítottam), de még nem volt alkalmam elolvasni őket. Mindegy, a lényeg az, hogy engem már a Hollófiúkkal elvarázsolt, A Skorpió Vágtával pedig teljes mértékben megnyert magának, és nagyon remélem, hogy még sok ilyen szájtátós jelenetbe lesz szerencsém belefutni.
Imádtam például magát a versenyt, végig izgultam az egészet, tökéletesre sikeredett. A másik kedvenc, amit lélegzetvisszafojtva olvastam pedig itten van ni:

Fan fact: szerelmes vagyok a fanartokba. 

Szóval, megvan itt minden. A vége felé egyre nő a feszültség, ugyanis mindkét főszereplőnknek érdeke megnyerni a Skorpió Vágtát - Pucknak pénzre van szüksége, ha nem akarja elveszíteni a tetőt a saját és testvére feje fölük, Sean pedig szeretné végre a magáénak tudni Corrt, ugyanis akármennyire jó a kapcsolatuk, a ló nem az ő tulajdona. Hogy megszerezze, még egyszer meg kell nyernie a versenyt.
És ezt a feszültséget a végén az írónő remekül vezeti le, a végkifejlet pedig tökéletesen illik mindahhoz, amit addig felépített. Elsőre talán egy kicsit befejezetlennek tűnhet, nekem is annak tűnt, de aztán rájöttem, hogy jó ez így, ahogy van.

Szóval, találtam még egy könyvet, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni, és ugyan az elején nem voltam oda érte, a végére már sajnáltam, hogy nincs tovább.

Karakterek:
Maggie és a karakterei. Ezek szerint ez nem csak a Hollófiúk sajátossága. Nagyon szépen kidolgozott karaktereink vannak, akit szerethetőnek teremtett, az szerethető, akit utálni valónak, azt kellőképpen lehet gyűlölni, a pokolra kívánni, meg egyebek.
Két főszereplőnk, Puck és Sean a könyv első felében szinte teljesen függetlenek egymástól. Van szerelmi szál, de csak szépen lassan, természetesen, ami nekem nagyon bejött. Mindkét szereplőnek megvan a maga élete, a múltja, a céljai és a gyengeségei. Annyira magával ragad a magánéletük, hogy nem is érdekel, összejönnek-e, vagy sem. Persze azért örültem nekik, mert összeillenek. :D
A személyes kedvencem Finn volt, Puck (egyik) testvére. Még szinte gyerek, mégis kész felnőtt, és csodálatosan jószívű.
Mutt-ot utáltam, de nem örültem annak, ami a végén történt vele. Jó, nem lövöm le a poént, a lényeg, hogy azért sajnáltam.
Aztán, akit még kedveltem, az George Holly volt. Kíváncsi lennék, hogy ő végül mihez kezd magával. Ahogyan Gabe további sorsa is érdekel, de hát ez már a fantáziámra van bízva.
A sziget hangulatához egyébként nagyon sokat adnak a lakók, akiknek mind egyénisége, és szerepe van. Nem fogok mindenkit felsorolni, csak annyit mondok, hogy mind remek karakterek (talán Tommyt találtam egy kicsit olyan üresnek, még olvastam volna róla).

Borító: 
Nem emberekről készült kép, nem bonyolult, tükrözi a könyv hangulatát, letisztult. A színvilága különösen jó. Olyan tipikus nekem való borító. :D

Kedvenc idézet(ek):
"– Nem leszek a gyengeséged, Sean Kendrick. 
Most rám néz. Nagyon halkan ezt mondja: 
– Ahhoz már túl késő, Puck."

"Úgy vélem, a fiútestvér a legmegmagyarázhatatlanabb faj a világon."

Rövid összefoglalás: 
Ha nem érdekelnek a vérszomjas tengeri lovak, vagy úgy egyáltalán a lovak, akkor kihagyható, de egyébként nagyon ajánlom. Mint mondtam, az elején nem voltam vele kibékülve, de ez elég gyorsan elmúlt. Nem szabad letenni, mert csak később lendül be, és onnantól viszont nagyon jó.

Könyv trailer: