Maggie Stiefvater - Kék Liliom (A Hollófiúk 3.)

Mindenek előtt szeretnék bocsánatot kérni, amiért mostanában teljesen elhanyagoltam a blogot, de mentségemre legyen, nagyon elkapott a bárányhimlő, még kórházban is voltam miatta...
Na de a lényeg az, hogy most feltett szándékom pótolni (mert olvasni azért félholtan is olvasok, szóval van miről beszélni bőven).
Tehát, a következő a menetrend: 
06.10.(mai nap): Maggie Stiefvater - Kék Liliom
06.11.: Susan Ee - Angelfall
06.12.: Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt
06.13.: Cassandra Clare - Csontváros 
06.14.: Cassandra Clare - Hamuváros
06.15.: Cassandra Clare - Üvegváros
Ígértem, de a Szökött Király-ról valószínűleg nem fogok írni a közeljövőben, illetve azt is elhatároztam, hogy az Időtlen szerelem trilógiáról egyben fogok véleményt mondani. Még így az iskola vége felé tervezek egy book tag-et, illetve ha végeztem a Végzet ereklyéivel, akkor arról egy valamiféle összefoglalást, de ezek még messzebb vannak. :)
Mindenesetre ha követeitek a Facebook oldalunkat, ott minden véleményt előbb teszek ki, mint más csoportokba! ;)

Kapcsolódó: 
A Hollófiúk
Álomrablók


Oldalszám: 400
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Blue Lily, Lily Blue
Fordító: Molnár Edit
ISBN: 9789632452258
Országos megjelenés: 2015.12.04
Termékkód: 7073


Fülszöveg:

Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.

Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.

A szerencsével azonban az a legnagyobb baj, hogy forgandó.

A barátaid elárulhatnak.

Az anyukád eltűnhet.

A látomásaid megtéveszthetnek.

A magabiztosságod meginoghat.

Véleményem:
Meg fogok őrülni, mire kijön a negyedik rész. Száz százalék, hogy meg fogok őrülni.
Legközelebb valaki szóljon rám, hogy csak olyan könyvsorozathoz fogjak hozzá, aminek minden része megjelent, köszönöm.

Ez a sorozat már az első részével megnyert magának, és ennek a blogon többször hangot is adtam, de azért ismétlés a tudás anyja, elmondom még egyszer: az egyik kedvencem lett. Maggie remekül ír, a stílusa tökéletesen illeszkedik a cselekmény hangulatához, a karakterei majdhogynem példátlanul jól megírtak, a történet izgalmas, misztikus, a világ részletes. Minden megvan, ami kell.

Ebben a részben újra Glendower kerül előtérbe. A második könyvben kicsit kevesebb szó esett róla, mert kellett a "hely" Ronan szálának, de most visszakaptuk ezt is. Gansey meg akarja találni - meg nem is. Ez a rész szerintem fantasztikus volt, mert az írónő pontosan azt fogalmazta meg, amit az olvasó is érez, akárhányszor elmerül egy történetben: szeretne a végére jutni, de nem akarja, hogy véget érjen. Gansey rá akar akadni Glendowerre, de közben szeretné még húzni a dolgot, hiszen ha megtalálja, akkor azzal valami véget ér. Valami, ami az élete nagy részét szinte teljes egészében kitöltötte. Megszállottan kutatott, és ha ezzel fel kell hagynia, ki tudja, mi lesz vele.

A szerelmi szál ugyanolyan, mint eddig, és ez a könyv (egyik) hatalmas erőssége. Tudjuk, hogy van, néha beszélünk is róla, de nem csöpög a könyv a nyálas "veled akarok lenni, de nem lehet" felállástól. Így igazából csak jobban érdekli az olvasót, mert nem unja meg az első könyv első felében. Ezt egyébként sok YA könyv eltanulhatná a Hollófiúktól.
Fontos Cabeswater. Egy varázslatos erdő, de mégsem erdő, mert nem lehet csak így leerdőzni valamit, ami ennyire természetfelettien viselkedik. Én imádom ezt a helyszínt, már az első könyvben is így voltam vele. A barlangos részek pedig... Jézusom. Én féltem olvasás közben, pedig semmilyen barlangba nem kellett bemásznom. Jó, persze, ehhez hozzáad az is, hogy nem jövök ki túl jól a szűk helyekkel (khm klausztrofóbia).

A vége meg megint az a kegyetlen függővég, ami a sorozat minden kötetében megvan. Könyv-falhoz-csapós befejezés, ahogy mondani szoktam. De legalább egy valami lezárult, és érződik, hogy közeledik a nagy "finálé", bárhogy is fog ez lezajlani.
Egyetlen egy negatívumon volt, hogy hiányoltam Ronant. Persze ott volt, hozta a formáját, de a második könyvben nagyon tetszett, hogy ő is saját szemszöget kapott, most meg nesze neked olvasó, Maggie megfosztotta tőle.

Egyébként, ami még mindig a kedvenc részem ebben az egészben, az a Hollófiúk barátsága. Valahogy ezerszer jobb, mint minden szerelmi szál, amit mostanában olvastam. Van benne dráma, de emellett mindig úgy érzem, hogy igen, na ez szeretet.

Karakterek: 
Blue egy olyan női karakter, aki magasról tesz a YA könyvek főszereplőnek kliséire, és azt mondja, hogy ő egyedi lesz, erős, de mégis megtartja nőiességét is. Hű saját magához, a világ minden kincséért sem változna meg, és hihetetlenül jó fej, de ezek mellett nem felejt el úgy viselkedni, ahogy egy átlagos tizenévesnek kéne. Hiányolja az édesanyját, szeretné, ha a dolog ezen része véget érne, és az ésszerűség határai belül mindent megtesz ennek érdekében. Tökéletesen illik Ganseyhez, és fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége, de nagyon remélem, hogy nem fogom végigsírni a negyedik részt.

A kedvencem még mindig Gansey. Meg bele is szerettem. Na de most komolyan. Egy rétegelt, gyönyörűen felépített karakter, akit nem azért szeretsz meg, ahogy Blue-val bánik, hanem saját magáért. Tetszik, ahogy viselkedik, minden apró megmozdulása. Jószívű, és ez csak úgy jön neki, mert ilyen a természete. Nem mondom, hogy nincsenek hibái, de ez teszi csak igazán emberivé.
Adam az, aki ebben a részben közelebb került hozzám. Eddig is kedveltem, és mindent megértettem, amit tett, tudtam vele azonosulni. Lehet, hogy sokszor művel hülyeséget, és betegesen makacs, de át tudtam érezni, amit ő érez. Most pedig még fejlődött is egy csomót. Talán az ő karakterfejlődésének a vége érdekel legjobban.
Ronan most nekem valahogy túl keveset szerepelt. Örültem neki a második részben, és eléggé el voltam keseredve, hogy itt kisebb helyet kap. Nagy szerepe van, plusz teszi a saját dolgát is, de minderről valahogy túl keveset hallunk.
Mindig megjelenik a könyvekben egy "gonosz" szál. Illetve nem gonosz, vagyis nem mindig az, inkább csak ellenség. Ezt szépen elmagyaráztam. Mindegy, mindenesetre nekem ez eddig talán ebben a részben tetszett legjobban. Valahogy egyre közelebb visz a dolgok végéhez. Szürkét túlságosan megszerettem, szóval ha visszagondolok, hogy az előző részben ez a szál az övé volt, akkor inkább úgy döntök, hogy befejezem a gondolkodást.


Kedvenc idézet(ek):
"– Tudod mit, nem is vagy akkora seggfej – szólalt meg végül. 
– De, az vagyok – felelte Ronan."

"– A hülyeség áthatolhatatlan."

"Talán jobb is, hogy a világ nem tanul, és a jó meg a rossz emlékek, a sikerek meg a kudarcok generációkkal együtt sírba szállnak. Talán ez a kulturális amnézia kíméli meg az emberiséget. Talán ha mindenre világosan emlékeznénk, a remény halna meg helyettünk."

Borító: 
Ha külön, a sorozattól függetlenül nézem, akkor nem vágom magam hanyatt a zsenialitástól, de a sorozat többi részével együtt remekül mutat.

Rövid összefoglalás:
Kell még bármit is mondanom ezek után? A YA műfaj egyik legjobb sorozata, és ha az eddigi részeket olvastad, akkor nincs szükséged rám, úgyis elolvasod ezt is. Akárhányszor a Hollófiúkra gondolok, előjön belőlem a fangirl (ami enélkül is igen gyakori jelenség), és biztos vagyok benne, hogy még sokszor el fogom olvasni.