A véleménynyilvánítás hátrányai, avagy miért csináljuk még egyáltalán

"A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra."

Egy elég erős kijelentés, nem mondanám, hogy teljesen igaz, ugyanakkor egyre gyakrabban érzem, hogy van benne valami.
Mikor nagy lelkesedéssel nekiállok leírni a véleményemet egy könyvről, az van bennem, hogy én nagyon is szívesen olvasom el másét Moly.hu-n, bizonyára lesznek olyanok, ha nem is sokan, akiket érdekel az enyém is. Mert miért ne.
Amikor egy könyvről írok, őszinte vagyok. Általában valamennyire azért igyekszem figyelni rá, hogy ne trappoljak keresztül acélbetéses bakancsban a rajongók lelki világán oda-vissza (ami tény, hogy sajnos nem mindig sikerül, de tényleg igyekszem), javarészt próbálok nem spoilerezni és értelmes gondolatokat összeszedni. Általában nem túl rövidek a bejegyzéseim, ugyanis teljes képet akarok alkotni az adott könyvről, hogy aki épp az elolvasásán gondolkodik, nagyjából tudja, mire számítson (mármint nem cselekmény, hanem szerkezet, minőség terén).
Én szeretem ezt csinálni, néha azonban meggyűlik vele a bajom.

Ugyanis - és most jön az, ami a bejegyzés megírására ösztönzött - a véleményünk felvállalása nem mindig sétagalopp. Amíg mész a többség után, amíg egyezik a véleményed a legtöbb emberével, addig minden oké, tulajdonképpen senki nem áll le veled kötözködni, vagy hasonlók. Ami szerintem megint csak nem jó, én szeretem meghallgatni az ellenkező vélemény képviselőit is, de most ugorjunk.
Onnantól viszont, hogy szembemész a tömeggel, vannak gondok. Persze előfordul, hogy valaki normális stílusban, értelmesen közli, hogy miért nem ért veled egyet, de sajnos az az általános tapasztalat, hogy az ilyen már ritka, mint a fehér holló.

Oké, megmagyarázom, hogy ez most miért tört elő belőlem. Mert hogy jelen esetben nem is én kaptam meg a magamét, hanem egy tehetséges bloggerina.
Na most. Ha valaki engem szid, mint a bokrot, azt könnyedén elviselem. Akkor is, ha civilizálatlan ősbunkó módjára teszi, igazából néha jól szórakozom rajta, máskor meg egyáltalán nem is érdekel.
De hogy egy általam nagyon is szeretett, értelmes bloggerina kapja meg ezt - nem is akármilyen mértékben - az azért már kiveri a biztosítékot.
Az említett blogger kulturáltan leírta a véleményét egy könyvről, és hát nem volt elragadtatva tőle. Ezt a bejegyzést megosztotta egy, a könyvnek készült rajongói oldal, és olyan hihetetlen mértékű utálkozást és szidalmazást - sőt, hisztériát csaptak a poszt alatt, hogy nem kaptam szikrát.
Az egy dolog, ha nem értesz egyet valamivel, és ezt meg is mondod, az szerintem tökéletesen rendben van.
De az, hogy a vélemény képviselőjének háta mögött, a magyar helyesírást és az illemet megszégyenítő módon kiátkozzák szerencsétlent a világról, az egy bunkó, felháborító és tűrhetetlen dolog.

De javítsatok ki, ha ti nem így gondoljátok.
És én itt szándékosan nem mondok neveket, mert én viszont nem szeretnék valakit nyilvánosan így lehúzni.

Szóval, ezek után azt hiszem, nem ártana tisztázni, hogy mi, a könyves blogok vezetői, miért vagyunk, és mit neveznék civilizált emberhez méltó viselkedésnek.
És itt a bejegyzés körülbelül felénél beszúrnék egy bocsánatkérést is, mert nem az olvasókra haragszom, nehogy ezt vegyétek le a stílusomból. Csak cseppet felidegesítettem magam.

1. Ha nem is sokaknak, de néhány embernek igenis hasznosak az ilyen blogok
Persze, nem mindenki kíváncsi arra, hogy mi mit gondolunk egyes könyvekről. És ezt én elfogadom, tök természetesnek veszem. Nem kell olvasni a bejegyzéseket és ennyi. Sokan döntenek úgy, hogy mindent saját maguk szeretnének megítélni, és ez rendben is van.
De ettől függetlenül igenis akadnak olyanok, akiket érdekel más véleménye. Akár azért, mert nem tudja, mit olvasson, akár azért, mert meg akar érteni valamit, amit esetleg egyedül nem sikerült. Én nem befolyásolni akarom, hogy ki mit olvasson, és rámutatok a könyvek erősségeire és gyengéire, és ezek alapján mindenki el tudja dönteni, hogy mit szeretne.

2. Ahány ember, annyi vélemény
Hű, de meglepő.
Mindenkinek mást jelentenek egyes könyvek. Egyesek imádják az Alkonyat szériát, én falnak megyek tőle. Egyesek Obszidián rajongók, én azt olvasnám újra utoljára. De elfogadom, hogy a másik mit gondol, és nem neheztelek rá emiatt, mert az teljességgel értelmetlen lenne.
Viszont akkor valahol elvárom, hogy mások is elfogadják az én véleményemet. Nem egyetérteni kell vele, csak megbékélni a létezésével. Amikor megírtam az első negatív véleményt a blogon, Ask.fm-en sikeresen rám szállt valaki, és a végén már konkrétan azért szégyelltem magam, hogy létezem. Azóta megtanultam elsiklani az ilyenek felett, de talán mondanom sem kell, hogy nem ez lenne a természetes, legalábbis nem ennek kellene lennie. Hanem nem kéne elküldeni valakit melegebb éghajlatra (egymás után többször is) csak mert mást gondol, mint te.
És nem egy darab vélemény alapján kéne megítélni egy egész embert. Legutóbb is megkaptam egy bejegyzés miatt, hogy "fogalmam sincs a világról". Hát, valóban nem tudok mindent, de azért meglehetősen tájékozott vagyok, akár egoistának tűnik ez a kijelentés, akár nem.

3. "Ha nem tetszett, minek írsz róla?"

Ha azt az elvet követném, hogy csak olyan könyvekről írok, amik minden elvárásomnak tökéletesen megfelelnek, valószínűleg hamar meghalna a blog aktivitás híján.
Tökéletes könyv nincs, én aztán mindenben találok hibát, de ez szerintem elég természetes dolog.
Ráadásul attól, hogy nem írtam le, még a véleményem is megmarad, és a könyv sem fog változni. A véleményes blognak nem az a lényege, hogy csak és kizárólag pozitív gondolatokat tartalmazzon, hanem az, hogy véleményeket tartalmazzon. Azok pedig bizony lehetnek negatívak is.
És te miért mondod rám, hogy hülye vagyok? Ha nem tetszem, nem kell velem foglalkozni.

4. "Senki sem kérdezte a véleményedet."

Nem, de ez meg egy ilyen blog, és ha nem vagy rá kíváncsi, akkor arra van az a picik X a sarokban. Szépen csendben fogadd el, hogy vannak ilyen blogok, és ballagj tovább. A világegyetem nem fog megváltozni, csak mert neked valami nem tetszik.

5. "Jól odamondom, ha már érvelni nem tudok."
Amikor már nem is a bejegyzést, vagy a véleményemet szidják, hanem engem, amiért létezem. Én vagyok az értetlen, az érzéketlen, én nem tudok semmit a világról, és én vagyok a figyelemhajhász, meg az, aki divatból nem szeret valamit. Kérdem én, van-e jogod megítélni engem egyetlen bejegyzésről? Nem igazán, de ez úgysem érdekel, mert megteszed és kész.

6. Ezek nem kritikák. Ezek vélemények.
Lényeges különbség, és nem győzöm hangsúlyozni. A vélemény az, ami bárkinek lehet, teljesen fel van rá jogosítva. Kritikát viszont soha nem írok, ugyanis ahhoz sokkal nagyobb szaktudás kéne, mint ami nekem van. Sokat olvastam, valamennyire az írásban is járatos vagyok, ugyanakkor sosem volt részem szakszerű képzésben, nem tudok eleget a könyvekről ahhoz, hogy azt mondhassam, kritikát írok.
Véleményt viszont bárki írhat, akár tetszik, akár nem.

7. A bejegyzés mögött érző emberi lény van
Ha már mást nem is veszel figyelembe, ezen elgondolkodhatnál. Mert amikor elküldesz az anyámba, vagy a talpam feldobását javasolod (volt már rá példa), akkor az azért egy kicsikét más kategóriába esik, mint hogy nekem nem tetszett a te kedvenc könyved. Kíváncsi vagyok, hogy akik a fentebb említett bloggerinával eljátszották ezt a kis kedves attrakciót, mit szólnának hozzá, ha valaki velük tenné meg ugyanezt. Valószínűleg nem ugrálnának örömükben.

Tiszteljük már meg egymást ennyivel!
Szerintem én nem kérek sokat. Mindenki véleményét szívesen meghallgatom, és teljesen értem, ha az nem egyezik az enyémmel. Viszont ha valaki elkezd engem szidni (vagy akár más bloggert ugyanezért) azt nehezen tolerálom, és szerintem ezzel mindenki így lenne a helyemben.