Maggie Stiefvater - Lament - A Látó szerelme

Oldalszám: 352
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Lament
Fordító: Robin Edina
ISBN: 9789632455839
Országos megjelenés: 2013.04.18
Termékkód: 798









Fülszöveg:

Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?

A mindössze tizenhat éves Deirdre Monaghan bámulatosan tehetséges zenész. Hamarosan rá kell azonban döbbennie, hogy Látó is – különleges tehetsége képessé teszi, hogy saját szemével láthassa a mágikus erejű tündéreket.

Deirdre egy szép napon váratlanul arra eszmél, hogy fülig beleszeretett egy Luke nevezetű titokzatos srácba, aki mintha a semmiből robbant volna be addig teljesen hétköznapi életébe. Ám a fiú iránta mutatott élénk érdeklődése egyszerű nyári románcnál talán sokkal sötétebb szándékot takar. Amikor felbukkan a színen Aodhan vészjósló alakja, aki a tündérkirálynő halált hozó parancsát hozza, Dee hirtelen a tündérvilág forgatagának kellős közepébe csöppen. Az érzelmektől fűtött hatalmi játszma kereszttüzében pedig ott áll Dee mellett komolytalan, ám végletekig hűséges legjobb barátja, James is.

Bár Deirdre azt kívánta, bárcsak ne várna rá még egy végtelenül unalmas nyár, talán mégsem egy több száz esztendős tündérkirálynővel vívott csata volt az, amire igazán vágyott.

Véleményem: 
Hivatalosan is új kedvenc YA szerzőt avattam. Maggie Stiefvater felkeltette a figyelmemet a Hollófiúkkal, megnyert magának a Skorpió Vágtával, és most a kedvencemmé vált ezzel a könyvvel. Már csak egy sorozatot nem olvastam tőle, de  annak is megvettem két részét, ott lesnek rám a polcon. Illetve még van azon kívül egy könyve, de az nem egészen az én korosztályomnak íródott. Attól még lehet, hogy egyszer meglesem. 

Van valami, ami minden könyvében jelen van, és én nagyon sokáig nem tudtam volna megmondani, hogy mi az. Okoltam a csodálatos fantáziáját (ami tényleg van neki), de rájöttem, hogy ez önmagában nem lenne elég. Na meg aztán az is feltűnt, hogy nem szeretik olyan sokan a könyveit, mint más YA könyveket. Moly-on általában két végletet látok a könyvei alatt: vagy imádják őket, vagy abszolút nem.
Aztán rájöttem, hogy ha valaki könyveinél a tetszik/nem tetszik kérdés teljesen a stíluson múlik, akkor az Maggie Stiefvater.
Ez is szép mondat lett.
Szóval, a lényeg az, hogy Maggie stílusa különleges és nagyon erős, és ez vagy tetszik az olvasónak, vagy nem. Én személy szerint imádom.
Sokszor van olyan érzésem, mikor tőle olvasok, hogy nekem ír (egoista mode on), tökéletesen az én stílusom minden egyes mondata és gondolata, mintha olvasna a gondolataimban, és ki tudná találni, mi a jó nekem. Ilyet még egy írónál sem éreztem. A könyvei minden jelenetébe és karakterébe bele vagyok szerelmesedve, oda vagyok a világokért, amiket alkot, és mindehhez jön még egy adag humor is, amit szintén nagyon szeretek.
Na de azért jegyezzük meg, hogy messze nem ez a legjobb mű, amit kiadott a kezei közül (ne legyünk túl pozitívak, az nem Giger stílusa :D ). Ez nem jelenti azt, hogy nem imádtam, de tény, hogy a Hollófiúk vagy a Skorpió Vágta nyomába sem ér.

De akkor ne szaladjunk ennyire előre.
A történet elején megismerkedünk Deirdre Monaghan-nel, aki hihetetlenül tehetséges hárfás és énekes, mindemellett szörnyen lámpalázas, és minden szereplése előtt kénytelen a mosdóban kikötni. Itt fut össze először Luke-kal is, aki segít neki, majd együtt lépnek fel a versenyen. Itt bejön a "szerelem első látásra" felállás, amit el lehetett volna rontani, de mégis jól alakult. Dee szépen lassan rájön a tündérek létezésére, közben szeretné minden idejét Luke társaságában tölteni, de azt is tudja, hogy valamit nagyon titkol. Csakhogy Luke fizikailag képtelen bizonyos dolgokról beszélni. A lány családi élete nem a legjobb, pluszba ott van James, a legjobb barátja, és a tény, hogy ő sem egyszerű ember. 

A kezdés nagyon erős. Rögtön az első oldalon beszippantott, már csak Luke és Deirdre miatt is. A világ viszont nem annyira kidolgozott, mint amit vártam. Nyilván a tündérek nem olyan kedvesek és aranyosak, mint a gyerekmesékben, de ezt már megszokhattuk. Nekem viszont kevés volt, amit láthattam a világukból. 
De amit viszont láttam, azt imádtam. Nem azért, mert szívesen élnék egy ilyen lényekkel teli világban, hanem azért, mert Maggie mindezt olyan stílussal és "képekkel" adja elő, mint ahogy azt már megszoktam tőle. Kíváncsi vagyok, mi lesz a Shiver-rel, mert azt sokan még jobban dícsérik, mint a Hollófiúkat.
Az írónő mesterien ért hozzá, hogy olyan helyzeteket teremtsen, amikből úgy érzed, még az utolsó előtti oldalon is, hogy nincs kiút. És ugyanez a helyzet lelki síkokon is. (nem tudom, az ilyen szókapcsolatok honnan jönnek, ne kérdezzetek) Dee családi élete nem semmi, Maggie nagyon-nagyon szereti  a családi drámát, erre már rájöttem, és akkor még James érzelmei is bekavarnak. Ráadásul szeretne bízni Luke-ban, de nem könnyű a titkai és a furcsa múltja miatt. Szóval szépen összejött minden. 
Aztán van egy rész, amikor az egész könyv egy kicsit szétesni látszik. Ez az egy dolog, ami nem kimondottan nem tetszett benne. A jó kezdés után ez egy elég kínkeserves mélyrepülés olvasás szempontjából, de ha a legvégére sikerül rajta túllendülni, akkor már megint egyenesbe kerül minden. 
A végével megint vannak problémáim, de hát ez van, és remélem, hogy a második részben ebből még lesz valami.

Karakterek: 
Deirdre az a karakter, akit egyszer imádok, máskor meg meg tudnám ütni. Úgy összességében azt kell, hogy mondjam, megszerettem, viszont néha kissé túlzásba viszi a drámázást, és az ilyen engem minden könyvben idegesít (ez amúgy tipikus YA baki, amit Maggienél most látok először). Mikor egy szereplő túl sokat agyal azon, hogy milyen gondjai vannak, az hosszútávon szörnyen idegesítő nem véletlenül akartam én belehalni az Alkonyatba és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. 
De egyébként nem egy kétdimenziós karakter, és az esetek többségében szerettem. 

Luke az, aki ellensúlyozza Dee hibáit, nagyon-nagyon oda vagyok érte (új kedvenc könyves pasi a listámon). Nem egy egyszerű ember, és messze nem tökéletes, ráadásul katasztrofálisan borzalmas hátérrel rendelkezik, de mégsem felejt el a szíve mélyén jónak lenni. Megmondom őszintén, nekem néha úgy jött ki, mintha ő lenne a könyv igazi főszereplője, még ha nem is kap saját szemszöget. 
Jamesből nekem rettenetesen kevés volt. Nagyon kedveltem, szerintem egy nagyon-nagyon érdekes karakter, de mégis csak a "támasz-legjobb-barát" mellékszerepet kapja. Sokkal, de sokkal több figyelmet érdemelt volna. Eleve tetszik, hogy dudán játszik. Nem valami klisés zongorista, vagy gitáros, hanem skót dudás. Nekem ez nagyon bejött, mellesleg oda vagyok a humoráért. 
A tündérek meg szimplán tündérek, a királynőt kellőképpen lehet utálni (már csak Luke miatt is), de azért volt köztük olyan, akit megkedveltem. 

Borító: 
Gigernek való borító. Eleve szeretem a piros-fekete színkombinációt, ez pedig olyan szép és szolid, semmi extra. Nagyon tetszik. 

Kedvenc idézet(ek): 
"– Ez itt James, Delia. Ebben az évben ő lett Virginia állam második legjobb dudása. 
– Hamarosan első leszek – jelentette ki elbűvölő hangon James. – Felfogadtam egy bérgyilkost."

"– Mikor tettél szert ennyi bölcsességre? 
Megkocogtatta a homlokát. – Agyátültetés. Egy bálna agytekervényeit gyömöszölték a fejembe. Most már kisujjamból rázom ki az összes tantárgyat, csak a krillről vagyok képtelen leszokni. – Lemondóan vállat vont. – És őszintés sajnálom a bálnát, akinek pont az én agyam jutott. Valószínűleg most is Florida partjai körül úszkál, és bikinis lányok után leskelődik a strandokon."

"– … Én sokkal jobban szeretlek téged, mint ő. 
Felsóhajtottam. Szerettem volna megfogni a pillanatot és becsomagolni egy szép színes papírba, és odaajándékozni magamnak, valahányszor kövérnek éreztem magam."

Rövid összefoglalás:

Aki Maggie többi könyvét élvezte, az ezt is fogja, ebben szinte biztos vagyok. Viszont ha most ismerkedsz az írónővel, javaslom, ne ezzel a könyvvel kezd, mert azért valóban nem a pályája csúcsa. Ha pedig már olvastál tőle, és nem tetszett, akkor kihagyhatod, mert a stílusa itt is ugyanaz, és ahogy már mondtam, nem ez a legjobb műve, ettől függetlenül én szeretem.