Stephenie Meyer - Újhold

Előző: Alkonyat
Előre szólok, hogy következő nem lesz.

Oldalszám: 650 (És én ezt mind végigszenvedtem)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. (Részvétem)
Eredeti cím: New Moon (Kreatív...)
Fordító: Rakovszky Zsuzsa (Neki is részvétem)
ISBN: Úgysem keresel rá. Mondom, NEM.
Országos megjelenés: 2009.04.15 (Mostantól nekem a gyász napja)
Termékkód: NEM

(Cseppet kibővített) Fülszöveg: 
Rossz hold kelt föl? - Nem, a kedves írónőnél nemhogy Hold nincs, de vaksötét van odabent.

Bella mer szeretni. - Hogy tetszett mondani?

Az élete árán is. - Ismétlem: Hogy tetszett mondani?

De Edward elhagyja, - Élete első értelmes megmozdulása. Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. - De aztán sajnos mégsem. Az indián Jacob barátsága ébreszti tetszhalálából a lányt, s a jó barát egyre közelebb kerül a szívéhez, - Bocsánat, a miéhez? - noha Bella képtelen elfeledni az aranyszemű fiút. - És ezt nem lusta minden második mondatában közölni.

S miközben különös, hátborzongató halálesetek tartják izgalomban - """izgalomban tartják""" Forks városát, a földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket… - Valószínűleg már ő is halálba unja ezt az egészet.

Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold? - Ez meg csak azért kellett, hogy a könyv legalább fülszövegében passzoljon a címéhez.

Véleményem:
Én ezt a könyvet azért olvastam el, mert menthetetlenül hülye vagyok. 
De tényleg. Fogadtam, veszítettem, szenvedtem. És megtanultam, hogy fogadni nem okos dolog. Tényleg nem. Ne tegyétek. Soha. 

Szóval. 
A könyv úgy kezdődik, hogy Bella megint talál magának valamit, amin drámázhat - mégpedig azt, hogy szülinapja van, és ő öregszik, kedvenc csillámpónija meg nem. Ezért megtiltja, hogy ajándékokat vegyenek neki és felköszöntség, de mivel valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mindenki annyira szereti, azért ezt csak nem tartják be. A csillámpóni familiánál szülinapi party lesz, Bella megvágja az ujját, és ettől Edward egyik testvére felettébb éhes lesz és Bénát akarja főfogásnak. Erre csillámpónink (NEM vagyok hajlandó vámpírnak hívni, még mindig nem) ellöki onnan "hős"nőnket, aki erre - természetesen - csak még jobban vérzik, és hirtelen mindenki lelécel, csak Carlisle marad helyre tenni. 
Ezek után Edward rohamot kap, és közli, hogy mégsem szereti Bellát (nagyjából-egészen tényleg ezt mondja, magasról téve az előző könyv végignyáladzására), és a Cullenek lelépnek, mégpedig örökké. 
Bella erre tulajdonképpen sokkot kap, aztán Meyer felsorolja a hónapokat, mindegyiknek külön oldalt szentelve, mert el akart vele dicsekedni, hogy tudja, hogyan jönnek sorban, "látjátok, ehhez legalább értek" felkiáltással. 
Mikor ennek a zseniális szóáradatnak vége, Bella még mindig depizik. És ennél rosszabb rész az egész könyvben nincs. Szenved, zombizik, sikít. Csak a szokásos. 
Aztán jön Jacob (mert nehogy már pasi nélkül maradjunk a könyv nagy részében, meg hát ki kellett tölteni azt a 650 oldalt valahogy), Bella elkezd öngyilkos mutatványokat bemutatni (és hiába ilyen "szerencsétlen, sajnálatos módon egyszer sem jön össze az öngyilkolászás, bár papíron nem is az a cél), Jacob egyszer eltűnik, visszajön vérfarkasként (mert nem, NEM volt elég a vámpírokat megszégyeníteni), és jön még egy (kettő) ellenséges csillám... izé, akik Bellát akarják (dehogy van déja vu-m az első részből, dehogy), majd Edwardra is rájön az öngyilkolászás, megjelenik Alice, elmennek megmenteni kedvenc csili-vili őskövületünket, és megérkezünk a könyv "fénypontjához": Edward majdnem kiáll a napra. 
De aztán mégsem, mert Bella ráugrik. 
Ennyi. 
Utána kevernek még egy sort a Volturival, megígérik, hogy Bénából csillámvalami lesz, hazamennek, Bella összeveszik az apjával és Jacobbal is, csak hogy teljes legyen az öröm, az utolsó oldalakon bejön egy konfliktus ami még érdekes is lehetne, de előre tudom, hogy ha Meyer írja, úgyse lesz, szóval ezért én ugyan rá nem nézek a következő részre. 

És az egész még unalmasabb és idegesítőbb, mint az előző könyvben volt, pedig én ezt nem tudtam elképzelni. Bella még idegesítőbb, még önzőbb, még többet bőg, és még pluszba most sikítozik is.
A vámpírnak nevezett valamik még mindig csillognak a napon és még mindig olyanok, mint a márvány, és most már a vérfarkasok is beléptek, mert azokat is tönkre kell vágni.
És tudjátok, Meyer szerint hogyan lettek ide hirtelen vérfarkasok? AZÉRT vannak vérfarkasok, hogy harcoljanak a vámpírok ellen. És mivel most épp vannak arrafelé, vámpírok (vagy annak csúfolt valamik), ezért csak így lettek a vérfarkasok. A csillogás után komolyan azt hittem, hogy nem lehet még egy ilyet kitalálni. Mellesleg Meyer úgy írja le az átváltozást, hogy a szemem előtt az jelenik meg, amikor egy rajzfilmben a kutyának fürdés után hirtelen szétáll a bundája és olyan lesz, mint egy szőrős labda, egyik pillanatról a másikra.
Na, Meyer szerint valahogy így néz ki, mikor az emberből farkas lesz.
És mellesleg szeretnek félmeztelenül mászkálni.

Aztán, az egész könyv olyan szinten szájbarágós, hogy attól minden ember, akinek minimum átlagos sebességű felfogása van, egy idő után agyvérzést kap. Valaki legyen kedves mondja meg Meyernek, hogy az olvasó a karaktereivel ellentétben nem fogyatékos, és nem kell neki mindent százszor elismételni (két oldalanként), mert anélkül is felfogja, köszi.
Én például elsőre is tökéletesen megértettem, hogy Edward gyönyörű, tökéletes, hűvös, és olyan, mint a márvány, ahogyan azt is, hogy Jacob óriási, magas, forró, és mindketten szépen tudnak mosolyogni. Nem kellett volna ám minden egyes nyomorult mondatban megismételni!
Egyébként a stílusa, még emellett is, javult valamennyit az első könyvhöz képest. A leírások egészen jól mennek neki, már nem akarja annyira nevetségesen túlbonyolítani az ügyet, ezzel a részével nem volt semmi problémám, szépen oldotta meg. 
Viszont párbeszédet még mindig nem tud írni, és a mondatvégi írásjelek helyes használatával se nagyon van tisztában. Most vagy nem tudja, hogy felkiáltójelet csak óhajtó, felszólító és felkiáltó mondat végére teszünk, vagy Bella gondolatban folyton ordibál.  

Mellesleg a kedves "írónő" annyira tökéletes románcot akart írni, annyira csodálatos szerelmet akart bemutatni, hogy az egész nevetségesen sok és értelmetlen lett.

És akkor szereplők. 
Bellát én olyan szinten rühellem, hogy simán képen tudnám törölni egy vascsővel egymás után annyiszor, amennyiszer csak az energiából telik. Ilyen önző ember a világon nincs. A barátait minden további nélkül kihasználja, és Jacobon kivételével az összes esetében még csak eszébe sem jut, hogy ezt talán esetleg véletlenül nem így kéne. Az apját elvileg nagyon szereti, mégis hülyének nézi, nem tiszteli (inkább meg se nézném, hogy én mit kapnék ha a szüleimet a keresztnevükön szólítanám), ha arról van szó, könnyedén áttapos rajta. Annyit nyafog és hisztizik, hogy az már egyenesen lehetetlen, nem egyszer komolyan már csak nevettem rajta, hogy mit össze nem problémázik. 

Bírom, amikor Robert Pattinson a Twilight-ról beszél :D

Mellesleg a karaktere tele van ellentmondásokkal. Még az előző könyvben Meyer leírta, hogy nehezen barátkozik meg hasonlók, ennek ellenére már ott tartunk, hogy mióta Forks-ban lakik, öten szerettek bele. Egyszer elmondja, hogy ő milyen nagyon érzékeny, aztán gátlástalanul átgázol mindenkin, mert jé, ott volt Edward. Bellával nem az a baj, hogy kidolgozatlan - kidolgozott ő, csak elviselhetetlen. 
Edward kellő képen üres, pont mint eddig. Jacob egy fokkal jobb volt, viszont ő tipikusan az a kétdimenziós karakter, akitől falnak megyek, de legalább nem olyan üres és semmilyen, mint kedvenc mélyfagyasztott márványszobrunk. 
És megint csak az van, hogy a mellékszereplők sokkal, de sokkal érdekesebbek. Sam Uley története érdekelne, Alice bővebb háttérsztorija is érdekelne, Carlisle egy szerethető karakter, Charlie egy igazi jó szülő-figura, akit szintén meg tudok kedvelni, és Meyer pont ezekre a karakterekre fordítja a legkevesebb figyelmet. 

A kirohanás részének vége, lenyugodtam, és most erről egy kicsit mélyrehatóbban is szeretnék beszélni. 
Mert van annak oka, hogy én ennyire utálom ezt a szériát. 
A kisebb baj az, hogy borzalmasan rossz, mégis Besteller, míg más fantasztikus írók sokszor a kiadásig sem jutnak el. Egy lapon emlegetik a Harry Potter-sorozattal, holott a kettőnek annyi köze sincs egymáshoz, mint a gumicsirkének a csokitojáshoz, ugyanis ez mind cselekményileg, mind karakter-kidolgozás terén, mind cselekményileg egy nagy nulla, a Harry Potter viszont valóban hatalmas és értékes alkotás. 
Azért szeretik olyan sokan, főleg egy bizonyos korban, mert könnyű olvasmány, nem kell túlzottan megerőltetnie az embernek az agyát olvasás közben, én is nagyon gyorsan végeztem vele, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyire nem bírtam huzamosabb ideig a kezemben tartani, mert mindig felidegesítettem magam. Van benne egy eltúlzott, nyálas románc, egy valamennyire misztikus, fantasys világ, és ez egy bizonyos korban bőven elég. 
De a nagyobb baj az, hogy kegyetlenül képes befolyásolni az olvasóit. Ugyanis a célközönség a tizenévesek, akiknek most alakul ki a világképe és a saját gondolkodásmódja, és A Twilight egyenesen rájuk erőszakolja a véleményét. Nem megmutatja, hogy így is lehet, hanem Meyer tényként kezeli a saját elképzeléseit és (sokszor vallási) elveit. Utánaolvastam a témának, és azt láttam, hogy nem csak én gondolom így, hanem rengeteg szakértő is: az Alkonyat nem azoknak való, akik az eredeti célközönség, szörnyen befolyásolja a fiatalok világnézetét és végérvényesen káros. Mert lehet, hogy Meyernek nem ez volt a célja, de így sikerült, és ez már a filmekben is átjött, a könyvekben meg még inkább. Bellát pozitív szereplőnek állítja be, és ahogy láttam, sok fiatal példaképének tekinti, és ez valami borzalmas, mert azért egy bizonyos kor után még a vak is látja, hogy Bella borzasztóan rossz ember, és semmiképp sem szabad olyanná válni, mit amilyen ő. 

Szóval, ez van. Nem véletlenül szúrja a szemem annyira ez a széria. Mert az egy dolog, hogy borzasztóan rossz, de még emellett káros is. 

A vicc, hogy a borító nagyon tetszik, még jobban, mint az előző. Bár megint csak köze nincs a könyvhöz, de már nem is vártam el. Az elvárásaim ezzel a könyvvel kapcsolatban valahol a mínusz végtelen és Bella IQ hányadosa között mozgott. 

Nincs kedvenc idézet, ne is várjátok. 
És eszetekbe ne jusson elolvasni, a tízen-egynéhány éves lányoktól meg tessék elzárni. Gondolom fiúknak még csak eszébe sem jut, bár ki tudja. 
Ha valaki nagyon kíváncsi a sztorira, nézze meg a filmet (ilyet se mondtam még). És nézzen el Caius Volturi mellett a kedvemért (Giger nem tette túl magát rajta, hogy Jamie Campbell Bower szerepet vállalt ebben a förmedvényben).

És kedves bloggerek, akik annyira kértétek: NEM olvasom tovább. Nem fogadok többé. Téma lezárva :D