Maggie Stiefvater - Ballada - A holtak éneke

Kapcsolódó: Lament - A látó szerelme 

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Ballad: A Gathering of Faerie
Fordító: Robin Edina
ISBN: 9789632457154
Országos megjelenés: 2013.11.05.
Termékkód: 6102


Fülszöveg:
James Morgan szinte nem is evilági muzikális érzékkel rendelkezik. Tehetsége felkeltette a lélekrabló tündérmúzsa, Nuala figyelmét is, aki felébreszti, majd kiszipolyozza a kivételes halandók kreatív energiáit. Míg végül meg nem halnak. Jamesnek éppen elég oka van rá, hogy tartson a tündérektől, ám miközben Nualával egy közös zenei szerzemény megalkotásán dolgoznak, a srác egyszer csak rádöbben, hogy egyre mélyebb érzelmeket táplál Nuala iránt. A tündérnép többsége azonban korántsem ilyen ártalmatlan és jó indulatú. Mindenszentek éjszakájának – a halottak napjának – közeledtével Jamesnek meg kell küzdenie a tündérkirálynővel és a holtak királyával, hogy megmentse Nuala életét. És a saját lelkét.


Véleményem:
Azt, hogy ezt a véleményt most megírom, köszönjétek a barátnőmnek, mert ha nem ülünk le Alkonyatot nézni (és mellesleg könnyesre röhögni magunkat rajta), akkor azt hiszem, nem tudott volna bennem eléggé leülepedni az élmény ahhoz, hogy írjak is róla. Mert ezt bizony meg kellett emészteni, és egyedül talán napokig is eltartott volna. :D
Szóval.
Akármennyire is imádtam az első részt, hagyott maga után némi űrt bennem - és ezt sajnos ez a rész sem töltötte be teljesen.

Ennek pedig az az oka, hogy Luke úgy tűnt el a színről, mintha soha nem is lett volna, és ez engem kegyetlenül bánt. De inkább nem rohanok előre ennyire.
A könyv tulajdonképpen önállóan, az első rész nélkül is simán megállná a helyét. Mások a főszereplők, más a konfliktus, más a helyszín - a világ megmaradt, a szereplőink egy része megmaradt, viszont a java része háttérbe szorult, és jöttek helyettük mások. Az első részben megismertük Jamest, aki ott csak Deirdre legjobb barátja volt, itt viszont ő lesz az egyik főszereplőnk, és az ő szerelmévé váló Nuala, aki mellesleg tündér. Az egész a Tövishamu Intézetben játszódik, ahova is (legalábbis papíron) csak a legtehetségesebb zenészeket veszik fel, és segítenek nekik tovább fejlődni. Valójában több minden áll a háttérben.

James itt ismerkedik meg Nualával, aki eleinte áldozatának tekinti, ugyanis az ő éveire van szüksége, hogy életben maradhasson. Viszont ezek ketten szépen lassan egymásba szeretnek.
Csakhogy James küzd az érzéseivel, mivel még úgy gondolja, Deirdre-t szereti. A lány pedig nem semmi időszakon megy keresztül, ráadásul James úgy gondolja, semmilyen módon nem szereti őt.

Na most, ez a könyv egyszerűen csak fáj. Főleg, ha az ember megkedvelte Dee-t az első részben. Akkor egyenesen kegyetlen. Mi tudjuk, milyen fontos neki James, és az is nyilvánvaló, mennyire el van veszve, de James ezt nem látja meg - és őt meg ez kínozza. Gyakorlatilag elbeszélnek egymás mellett. Tipikusan az a probléma, amit meg lehetne oldani egy beszélgetésen, mert egyszerűen csak félreértéseken alapszik, mégsem talál megoldásra. És mivel engem teljes egészében lekötött ez az ügy, a Nuala szálat az elején nagyon nem szerettem, egyszerűen feleslegesnek éreztem, és többet akartam az előző rész főszereplőiből.

Aztán ez elmúlt. James és Nuala kapcsolata gyönyörű. Az elején én el nem tudtam képzelni, hogy ezek komolyan egymásba tudnának szeretni - aztán meg azt nem akartam elhinni, hogy ezek egyszer régen nem szerették egymást. Nem tudnám megmondani, mikor volt a fordulópont, tényleg nem, csak azt tudom, hogy így utólag visszanézve imádom az egészet. Szépen csendben álompár lett belőlük, mindenféle felhajtás nélkül.
A tündérekkel úgy egyébként most kevesebbet foglalkozunk, még annak ellenére is, hogy az egyik főszereplő konkrétan az. Ez engem igazából nem zavart. Ismertünk meg új tündérfajtákat, és ez mind szép és jó, de már kezdtem természetesnek venni a tündéreket, és jól volt ez így. Lehet, hogy másnak hiányérzete támad olvasás közben, de nekem nem.

A hangulat pedig végig tetszett, még jobban is, mint az első részben. Együtt szokunk hozzá a kollégiumhoz James-szel, együtt ismerkedünk meg vele a többi karakterrel. A vége sokkal, de sokkal jobb, mint az elsőnek, mondhatni teljesen lezárt (vagy majdnem), és megint csak Maggie egy gyakran használt módszerével találjuk szembe magunkat: az utolsó oldalakon kapunk megoldást a megoldhatatlanra. Az olvasó nem tudja, mi lesz, tulajdonképpen már elméletei se nagyon lehetnek - de az írónőnek vannak, és ezt meg is mutatja.
A stílusát pedig én továbbra is imádom, de ez nem is kérdés.

Karakterek:
Az előző résznél pont azért panaszkodtam, mert James nem szerepelt eleget. most viszont megkaptam, és imádtam. Egy érdekes és sokrétű karakter, és a humora sem utolsó - oda vagyok minden mondatáért. hatalmas kedvenc lett, és nem csak ennek a könyvnek a szereplői közül, hanem úgy egyébként is.
Nualát az elején nem szerettem. Nem, az nem kifejezés - egyenesen utáltam. Aztán megszerettem. Nem azt mondom, hogy odavagyok érte, igazából a James-szel való kapcsolatát jobban szerettem, mint őt magát lehet ilyet egyáltalán?, de rengeteget fejlődik, és ezt jó volt végignézni.
A James utáni abszolút kedvencem pedig Sullivan. Eleinte nem érdekelt különösebben, de aztán azt vettem észre, hogy folyamatosan azt várom, mikor jelenik már meg végre. Érdekelt a múltja, oda meg vissza voltam mindenért, amit csinált. Egy nagyon jóságos ember, az a "bölcs mentor" típus, remek karakter, én is akarok egy ilyen tanárt.
Deirdre-t én nagyon hiányoltam. Láttuk, hogy ott a háttérben gyakorlatilag teljesen összeomlik, de semmi konkrétat nem tudtunk róla, és ezt sajnálom. Luke meg hát abszolút nincs, és ezt is szomorúan vettem tudomásul.

Borító: 
ugyanúgy tetszik, mint az előző. Bár annak a színei nekem jobban bejönnek, ezen meg a kulcs tetszik nagyon. Bírom az ilyen borítókat, semmi bonyodalom, de mégis szép, és illik a tartalomra.

Kedvenc idézet(ek):
"– James? 
(…) 
A vállam és a fülem közé szorítom a telefont, és nekiláttam bekötni a cipőmet. – Mint mindig. 
– Itt Mr. Sullivan. – Nevetést hallottam a háttérben. – Angol irodalom óráról hívlak.
(…) 
– Teljesen logikus – válaszoltam, sietősen lábamra húzva a másik cipőmet is. – Mivel maga az angol irodalom tanár. 
Sullivan hangja még ekkor is kedvesen csengett a telefonban. – Én is így gondoltam. Nos, az osztálytársaiddal éppen azon tanakodtunk, vajon csatlakozol-e hozzánk a mai órán. – Újabb nevetés hangzott fel a háttérben. 
– Ki vagyok hangosítva? 
– Igen. 
– Paul, te mocskos áruló! – kiáltottam. Sullivannek pedig hozzátettem: – Éppen a szempillafestékkel bajlódtam. Elszaladt az idő. Egy pillanat, és már lenn is vagyok."

"Megfigyeltem, hogy Sullivan szája némán mozog, amint fejben megszámolja tolongó diákjait. 
– Negyvenhat. Harmincnégy – mondtam neki, különösebb lelkesedés nélkül. 
– Fogd be, James! – válaszolt kedélyesen. – Nem működik."

"– Valahol azt olvastam, hogy életünk során csak bizonyos mennyiségű szempilla áll rendelkezésünkre. Ha most egyszerre kihúzogatod mindegyiket, nem fog maradni a későbbiekre."



Rövid összefoglalás: 
Ha az első tetszett, szerintem ez is fog. szerintem önállóan is elmegy, bár az első rész nélkül lesz egy-két mellékes dolog, amit nem feltétlenül lehet érteni. Én ajánlom, nem Maggie legjobb könyvei, de még így is nagyon jók.



U.I.: Augusztus 1. és 20. között nagy valószínűséggel nem lesz tőlem egy bejegyzés sem a blogon, mivel járom a világot (Prága, Görögország, Balaton), és egyrészt nem nagyon lesz lehetőségem a bloggal foglalkozni, másképp ha már nyaralok, szeretnék egy kicsit a családommal lenni és kikapcsolódni :)
De amint hazajövök, visszatérek, és akkor megint elárasztalak titeket a hülyeségeimmel. :D