Helena Silence - Enigma

Na az a nagy helyzet állt elő, hogy nem jutottam el Prágába (még mindig gyászolom, de azért túlélem), szóval csak ötödikén este tűnök el a színről egy időre, ma pedig, mivel cserben hagyott az életkedvem (áruló kis dög, ezért még kicsinállak), úgy döntöttem, bezárkózóm a szobámba, teszek a világra, és elolvasok egy könyvet. Hát elolvastam.

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789632454634
Országos megjelenés: 2012.11.25
Termékkód: 740


Fülszöveg:

Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak.

Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek?

Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse.

Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty.

Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás.

De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal.

Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit…

Véleményem: 
Ez tipikusan az a könyv, amit ne akkor állj neki olvasni, mikor van egy órácskád, és el akarod ütni az időt valamivel, hanem csak akkor, ha van időd az egészet végigolvasni egyhuzamban, és még utána néhány óráig csücsülni mellette és gondolkodni rajta. Mert előre szólok, hogy nem lehet letenni, és ha esetleg erőszakkal ki is kényszerítik a kezeid közül, akkor sem szabadulsz tőle gondolatban.
Őszintén szólva fogalmam sincs róla, mióta el akarom olvasni ezt a könyvet. Eleve szeretek újonnan felfedezett magyar íróktól olvasni, mert ilyenkor legalább egy kicsit úgy érzem, hogy számomra is van remény mert teljesen más az, ha egy könyvet alapból úgy írtak le, ahogy van, vagy már egy fordítás. Mert ebben az esetben száz százalék, hogy azt olvasod, amit az író közölni akart.
Egyébként még az egyik osztálytársam hordozta magával kb. három hétig, és a mai napig bennem van, ahogy az egyik srác gúnyolódva felolvassa a fülszöveget.
Na de a lényeg, hogy eljutottam végre idáig, és istenem de örülök, hogy eljutottam.

Az első, amit megjegyeznék, hogy a fülszöveg messze nem adja vissza azt az élményt, amit a könyv nyújt. Persze nem is adhatja vissza teljesen, de ez még csak közel sem járt hozzá. Tulajdonképpen mintha két külön történetről lenne szó, és ezért is nem számítottam rá, hogy ez ennyire jó lesz.

Szóval Lena szülei üzletemberek, és mikor a gépük épp hazafelé tart, felrobban és a vízbe zuhan. Lena csak utólag fogja fel, hogy amit ő eddig rémálmoknak gondolt, az a jövő volt, és úgy érzi, megakadályozhatta volna szülei halálát, ezért gyakorlatilag egy bűntudattól szenvedő, gyászoló roncsként kezdi pályafutását, mint főszereplő. Mivel még kiskorú, és kell valaki, aki gondját viseli, addig sosem látott nagybátyához kerül, aki meglehetősen gazdag, saját birtoka van és lovakkal foglalkozik.

Hugh Jackman everybody (Giger fogta a lényeget)

Lena itt szépen lassan összeszedi magát, de azért még mindig ott van a képessége - de később erre is lesz megoldás, ráadásul jelentkezik az a bizonyos első szerelem, illetve egy új barátság, majd nem egy, és nem is akármilyen titkok. A könyv egy-két nyugisabb pillanatát leszámítva gyakorlatilag a "minden borul" elvet veszi alapjául, és remekül dolgozik vele.

És én jaj, de szerettem. Általában érzékem van a jó könyvek kiválasztásához (nem szól be, mondom csak általában), és ez egy áldás. Pedig a fülszöveg annyira nem izgatott fel.
Valahogy úgy képzeltem ezt az egészet, hogy túl sok lesz benne a nyavajgás, esetleg ekörül a bűntudat-mizéria körül forog majd az égvilágon minden. De kellemesen csalódtam.
Igen, elég rosszul indítunk, de minden teljesen reálisnak hat, és ez az, ami ha megvan egy könyvben, akkor az engem már meggyőzött. Érezzem azt, hogy ez a valóságban is így működne, ezek emberi reakciók, érzések és mondatok.

Eleve már a helyszínt is imádtam. Csodálatos a birtok (mindkettő), akárcsak az egész környék, egyszerűen megvolt az a sajátos hangulata, hogy elég maga elé képzelnem egy apró részletet, és máris lepereg előttem az egész történet.
Aztán: az érző-ügy. Ez többféleképpen is sülhetett volna el rosszul - lehetett volna kidolgozatlan, lehetett volna agyonbonyolított, lehetett volna eltúlzott, de egyik sem lett. Megvan minden részlet, ami szükséges, amitől izgalmas lesz, de se több, se kevesebb. Pont jó. Úgy összességében csak azt tudom mondani, hogy minden remekül van időzítve.

Ami még nagyon tetszett, hogy nem csak a jelenben élünk, hanem fontos szerepet kap a múlt is. Végig ott van a tény, hogy Lena szülei és Victor teljesen elszakadtak egymástól, de nagyon sokáig fogalmunk sincs róla, hogy miért. Emma titkai is felszínre törnek, és azt látjuk, hogy itt valahogy mindenki sorsa összefonódott. Egyszerűen az olvasónak egy pillanatig sincs ideje unatkozni.

Az írásmód is jó, a könyv már csak emiatt is olvastatja magát, bár már láttam jobb fogalmazást, de ez nem azt jelenti, hogy az Enigma ne úgy lenne jó, ahogy van. Az egyetlen, amibe bele tudnék kötni, ha nagyon akarnék, hogy a legtöbb csavar számomra elég kiszámítható volt, de ez lehetett csak azért is, mert van hozzá némi érzékem és tapasztalatom.
Egyébként igyekszem minél hamarabb megkaparintani a második részt.
Ó, és az utolsó jelenet eszméletlenül aranyos volt, imádtam.

Karakterek:
Mondjátok, hogy nem csak nekem tűnt fel, hogy a Delírium trilógiában is Lena és Alex a főszereplők neve. :D Oké, csak véletlen lehet, csak nekem folyton ez jutott eszembe, mivel imádom azt a trilógiát.
Egyébként Lenát nagyon szerettem. Végig az volt bennem, hogy mennyire emberi és valóságos, holott neki van mesébe illő képessége. Igaz, néha kedvem lett volna verni a fejem a falba miatta, de csak egy-két alkalommal. Igazából az egyetlen olyan női főszereplő, akitől még egyszer sem kaptam hülyét, az Blue a Hollófiúkból, és imádkozom, hogy ez a Raven King után se változzon majd meg.
De Lenára visszatérve: szép kis fejlődésen megy keresztül, és ezt jó volt nézni. Egy két lábon járó, összezavart és elveszett roncsból lesz egy életvidám, tehetséges és jószívű lány, melegen ajánlom neki, hogy a későbbiekben ne fejlődjön vissza.
Zoét az első perctől fogva kedveltem. Néha vannak problémám a hozzá hasonló, gyakorlatilag hiperaktív karakterekkel, de nála egyszer sem éreztem azt, hogy "na, most már kezd elegem lenni". Nagyon tetszett a barátságuk Lenával, végre egy olyan barátság, ami kicsit ugyan gyorsan is, de szépen épült fel, és egyáltalán nem erőltetett.
Alex meg. Hm. Szerethető, emberi, én nem esnék bele, de Lenával remek párt alkottak. Elég sok megmozdulását meg tudtam érteni, még akkor is, amikor a többi szereplő kiakadt rá. Mondjuk, a folyamatos "hercegnő"-zéséért meg tudtam volna fojtani néha.
Aztán Victor. Én utálom ezt a nevet, de a karakter viszont annál jobban szeretem. Jó, persze, tipikusan az az "életben úgyse találsz ilyet" férfi karakter, de hagyjuk már az olvasót álmodozni egy kicsit.
Emmát szintén bírtam, kíváncsi vagyok, mi lesz velük.


Borító: 
Csak én érzem úgy, hogy köze nincs a könyvhöz? Oké, nem néz ki rosszul, sőt, nekem kimondottan tetszik, de nem értem, hogy kapcsolódik ez a történethez. De lehet, hogy csak én vagyok teljesen figyelmetlen, és elsiklottam valami felett. Tudja a... hát az.
Bocs, ezen agyalok két órája :D

Kedvenc idézet(ek): 
"– Majd ha a pokol befagy! – szorítottam össze a számat. 
– Nem hallottad még, hercegnő? A kárhozottak rég megváltották a korcsolyabérletet! Szóval beszélj!"

"– (…) A baráti kapcsolatokat ápolni kell, különben elhalványodnak. 
– Az erős barátságok nem – ellenkeztem. – Azok kibírják a hosszú szünetet is. Legalábbis így kellene lennie."

"– Mindig ellent kell mondanod nekem, igaz? Eljön a pillanat, amikor megérted, hogy én nem vagyok az ellenséged – mondta rejtélyesen. 
– Már alig várom – nevettem fel. – Hogy integethessek, amikor ez a pillanat tovaszáll."

Rövid összefoglalás: 

Szerintem ez egy olyan könyv, amit mindenkinek, aki egy kicsit is szereti a YA műfajt, egyszer el kellene olvasnia. Legyünk már büszkék az íróinkra, ha már egyszer vannak, és így írnak. Ha én egyszer ne adj' isten elbotladoznék a kiadásig, biztosan majd' kiugrana a szívem a helyéről, ha azt látnám, hogy egyesek ugyanúgy szeretnek beszélni a könyvemről, mint mások a sporteredményekről. Én erről tudok lelkesen szónokolni, mert hozzám ez áll közel. Szóval, olvassátok! :D