Maggie Stiefvater - Linger (Mercy Falls farkasai II.)

Kapcsolódó: Shiver

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Linger
Fordító: Gazdag Tímea
ISBN: 9789632452647
Országos megjelenés: 2010.09.15
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
A szemük, emberi szem farkaskoponyában, a vízre emlékeztet: mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak barnáját, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét. Akkoriban csak Sam sárga szeme figyelt engem az esőáztatta nyírfák közül, de most az egész falka tekintetének súlya rám nehezedik. A tudott dolgok súlya, a kimondatlanoké.

Véleményem:
Szeretem azt, mikor Moly-on megnézek egy könyvet, ami 85% körül áll, vagy még afelett, és a vélemények meg szinte kivétel nélkül negatívak. Ez is egy olyan könyv, amit a molyos felhasználók szeretnek agyonverni, mégis viszonylag jó értékelést kapott. Biztos megvannak azok a random könyvek, amikhez csak azok írnak, akiknek nem jött be.

De mindegy is, a Maggie Stiefvater könyvek esetében általában nem érdekel mások véleménye (máskor se, de akkor legalább úgy teszek, mintha. szörnyű egy ember tudok lenni :D), ugyanis - mint ahogy azt már kifejtettem párszor - a legkedvencebb YA szerzőm, imádom a könyveit, és szerelmes vagyok a stílusába.
És mivel a Shiver is tetszett, nem is volt kérdés, hogy folytatom az olvasást a második résszel. Valahogy mostanában mindig így járok, és ez most sem volt másképp: a második részt sokkal jobban imádtam, mint az elsőt.

Először is: marad az E/1, de a kettő helyett most már négy szemszögből nézzük az eseményeket, és én sokkal jobban szeretem ezt a megoldást. Eléggé el tudom unni magam az egy szemszöges könyveken, kivéve, ha a főszereplő nagyon-nagyon jól van megalkotva, de sajnos ebbe kevesebbszer futottam bele mostanában, mint az ellenkezőjébe.
Másodszor: Sam és Grace kapcsolata ugyan kicsit rózsaszín felhő-jelegű, de ezen túl egy egyszerű, szép párkapcsolat, és aminek örültem, hogy kevesebb a dráma ekörül, mint az első részben.
Harmadszor: továbbviszi Grace és a szülei konfliktusát, és ez az, amiért a Shiver befejezése után imádkoztam. Mert ez egy érdekes téma, érdekes kérdéseket boncolgat, és nagyon örültem, hogy nem ragadt meg egy alap szinten.

Na de.
Ebben a részben úgy indítunk, hogy akár lehetne minden happy, de ezt az illúziót elég hamar feloszlatja a könyv. Bejön egy Isabel szemszög, ami minden, csak nem vidám, Grace kapcsolata a szüleivel romlik, ráadásul az egészségügyi állapota sincs egészen rendben. Sam egyedül marad Beck híján, a farkasok élére kell állnia és segíteni a falkát, bevezetni az újoncokat ebbe a világba. Aztán ott van Cole, aki valamilyen oknál fogva farkas akart lenni, és hogy teljes legyen az élmény, előkerül egy elpusztult farkas is.

Mondanám, hogy több dolog történik benne, mint az első részben, de minek hazudjak. Fizikailag gyakorlatilag semmi, ami éppen zajlik, viszont lelki síkon Maggie megint nagyot alkotott.
Az egyik legfontosabb konfliktus, amit bemutat, Grace és a szülei között zajlik. Itt szerintem az a nagyon érdekes, ami a lányban lezajlik. A könyv felteszi a kérdést, hogy mi az, ami miatt el lehet szakítani az érzelmi köteléket szülő és gyerek között, és ha el lehet egyáltalán, akkor mi ennek a módja. Gyakorlatilag Grace gondolatain keresztül dolgozzuk fel a témát, mégpedig vele együtt. Mert nagyon jól tudja, hogy a szülei soha nem voltak igazán szülőnek valók, és nagyon sokszor abszolút nem viselkednek úgy, ahogy az az ember az anyjától és az apjától várná. Grace mégsem lép le azonnal, amikor beüt a káosz, mert ösztönösen kötődik valamennyire a családjához. Már részben letett róluk, de ennek ellenére vágyik rá, hogy érezze a törődésüket. Érdekes ez az egész, mert egy gyerek alapjáraton felnéz a szüleire, és úgy alakul ki benne, hogy az a jó, amit ők tesznek, de Maggie felveti, hogy mi van, ha egy gyerek rájön, hogy nem igazán van miért felnéznie rájuk. Nagyon remélem, hogy ezt később sem rontja el.

Aztán ott van Cole konfliktusa. Nem más vágta tönkre az életét, hanem ő saját maga. És van ez a mondata: " Egyszer volt, hol nem volt, még mielőtt összekötözött farkas lettem volna egy Tahoe hátuljában, a Josephine Clubon is túl, még a NARKOTIKA előtt, volt egy fiú, akit Cole St. Claire-nek hívtak, és bármit megtehetett. És ennek a lehetőségnek a súlya olyan elviselhetetlen volt, hogy ő törte össze magát, mielőtt másnak esélye lehetett volna." 
Na, hát ezzel a mondattal engem megvettek kilóra. Itt nem egy világraszóló tragédia van a háttérben, hanem az, hogy ez a srác mindent elrontott, és ennek nagyon is a tudatában van. És mindezt Maggie remekül adta elő.

Viszont volt egy negatívum is, amiért kedvem lett volna megütni valakit (akárkit, csak úgy, feles indulatok levezetésének céljából). Maggie nagyjából az első oldal táján lelövi a poént. Pedig a Grace körüli dolgok a végén nagyot üthettek volna - volna, amennyiben nem tudjuk meg a végkifejletet az első mondatok egyikéből. Nagyon, de nagyon kár érte.

A világot mindenesetre még most is szeretem, a hangulata megmaradt, az érzelmek végig a plafont verdesik, a plusz két szemszög nagyon jót tett, és végre megérkezett a harmadik rész is, úgyhogy nemsokára nekiállhatok olvasni. Alleluja.
Kínomban már olyan beteg és őrült novellát írtam (itten van ez is), hogy kezdem megkérdőjelezni saját józan eszem létezését.
Igazából nem csak ezért írtam, megrohant az ihlet, de az elmebetegségem előtörésében ez is közrejátszott :D 

Karakterek:
Gracet én most jobban megkedveltem, mint az első részben. Egy olyan karakter, akit két szóból simán felismerek, és nem tudom megmagyarázni, miért is pontosan, de nagyon a szívemhez nőtt. Egyedül azzal nem értettem egyet, hogy a betegeskedését ennyire elhallgatta a szerettei elől.
Sam még mindig Sam, és istenem, de imádom. Aranyos, nem tudok erre mást mondani. Igazi kis művészlélek, és az a jó vezető, aki nem hiszi el magáról, hogy jó vezető. A papírmadarai nagyon tetszettek, és azt is bírom benne továbbra is megmarad egyéniségnek, soha életében nem volt sablonos főszereplő pasi, de mégis könnyen beleszeret az olvasó. Sam, maradj ilyen örökké, légyszi! :D
Isabel szemszögén konkrétan örömtáncot jártam. Az előző rész után ki is jelentettem, hogy túl kevés volt belőle, erre most tessék, saját szemszöget kapott. Nagyon nincs rendben a családi élete, és egyfajta "teszek mindenre" stílusban él, amiről nem tudom elmondani, mennyire tetszett. Végig teljesen meg tudtam érteni - a szülei szándékos idegesítése, a hihetetlen szókimondása és a jószívűsége igazi szerethető karakterré teszi.
És Cole. Jaj, Cole. Nagyon szeretem olvasni a jól megírt jellemfejlődéseket, márpedig az övé az. Az elején abszolút nem kedveltem, sőt, de a végére ő lett az egyik - vagy ha nem, A - kedvenc szereplőm. Úgy változik egy drogos sztárból egy igazi hős, hogy közben végig megmarad önmagának, nem változik át másik emberré, egyszerűen csak előhozza a jó tulajdonságait, és vissza vesz a rosszakból. Nagyon-nagyon megszerettem.

Borító:
Jobban tetszik, mint az első részé, pedig már arról is ódákat zengtem. Nem tudnám megmondani, miért imádom ennyire, egyszerűen csak megfogott a hangulata. Egyszerű, de nagyszerű, szép, és tökéletesen illik a tartalomhoz. Órákig tudnám nézegetni.

Kedvenc idézet(ek):

"– Gyere – mondta Cole. Hátranézett a válla fölött Brisbane-re, aki bonyolult arckifejezéssel nézett utánam, miközben kifelé mentünk. Cole rámutatott, és így szólt: – Maga a rohadék szemétláda. Neki több keresnivalója van itt, mint maguknak." (Na ez volt az a rész, ahol végleg eldöntöttem, hogy imádom Cole-t.)

"– Ki van ott? 
– Tessék? – kérdeztem. 
– Nem fogadott hívás volt a mobilomon erről a számról. Kettő. 
– Ki beszél? – kérdeztem. 
– Angie Baranova. 
– Mikor hívták? 
– Tegnap. Korán reggel. Nem hagytak üzenetet. 
Cole. Biztos, hogy ő volt. Meggondolatlan seggfej. 
– Biztosan téves hívás volt – mondtam. 
– Biztosan – felelte. – Mert csak kábé négy ember tudja a számomat. 
Módosítottam a véleményemet Cole-ról. Idióta seggfej."

"– Szia. Bocs. Meztelen vagyok. 
– Nagyon örvendek. Isabel vagyok – mondta. – Mit csinálsz a házamban?"


Rövid összefoglalás:
Ha az első rész tetszett, egészen biztos, hogy ez is fog. Ha viszont nem, akkor ez sem, szóval nem érdemes nekiállni. A sorozatot én csak ajánlani tudom, de nem ígérem, hogy mindenki annyira odáig lesz érte, mint én, mert mint már mondtam egy párszor, Maggie stílusa agyon erős, és ha valakinek nem jön be, akkor annak nagyon nem jön be.












Könyv trailer: