Marie Rutkoski - A nyertes átka

Oldalszám: 368
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Winner's Curse
Fordító: Neset Adrienn
ISBN: 9789633995242
Országos megjelenés: 2016.07.08
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:

Megfizethetsz-e a szerelemért?

Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, osztályharc, felborult értékrendek... mi mindenért kell fizetni?

Kinek az élete ér többet?

Véleményem:
Mikor letettem a könyvet, az első gondolatom az volt, hogy most azonnal akarom a második és a harmadik részt is, le akarok ülni beszélgetni az íróval, a trilógiával a párnám alatt akarok aludni és akarom méééég.

Ezt a könyvet csak egy szóval tudom jellemezni igazán: más. YA, de elég messze áll szinte mindentől, ami a műfajban eddig megjelent. Nekem pont egy szépen felépülő érzelmi kapcsolat kellett, ami már alapjaiban akadályokba ütközik, és egy pillanatig sem tökéletes vagy túlontúl nyálas.

Már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor a Könyvmolyképző Kiadó bejelentette a megjelenését. A borító vonzotta a tekintetemet és a fülszöveg pedig biztossá tette, hogy igen, ez az én könyvem, nekem ezt olvasni kell,
Ha jól emlékszem, elő is rendeltem, de az biztos, hogy régóta csücsül a polcomon. Csak aztán közben elég sok mindent olvastam, eléggé könyvtár függő vagyok, ha bemegyek, muszáj kivennem valamit. Ennek ellenére egy percig sem feledkeztem meg róla, végig eszemben volt, hogy el akarom olvasni.

Végül a tengerparton ücsörögve el is jutottam odáig - és atya világ, ezt a könyvet fizikailag lehetetlen letenni. Hozzám ragadt, nem eresztett, már-már erőszakos volt. Az álmaimba mindenesetre betolakodott. Kis köcsög.

Szóval, a könyv világa gyakorlatilag teljesen független a miénktől. Vannak a herraniak és a valoriaiak, az utóbbiak rabszolgasorba kényszerítették az előbbieket. Főhősnőnk Kestrel Tarjan tábornok lánya, így elég előkelő helyet foglal el a ranglétrán. Megvásárolja Arint (tulajdonképpen ő sem érti, miért teszi), ám a fiú nem egészen az, akinek látszik.
A herraniak ugyanis felkelést szerveznek, és ehhez szükségük van rá, hogy a lehető legtöbbet tudják meg Tarjan tábornokról. Arin viszont nem számol vele, hogy beleszeret Kestrelbe, a tábornok lányába.

Na most. Már az elején tetszett, egy percig sem untatott. A könyvet két részre lehetne bontani: az első fele Kestrel és Arin megismerkedéséről szól, egy olyan helyzetben, ahol Arin a rabszolga, a második rész pedig egy forradalomról, ahol Kestrel kerül elnyomásba. Az ismerkedés igazából még itt is megy, elvégre itt láthatjuk meg Arin igazi arcát.

Az egész nagyon szépen van felépítve. Nem az a tipikus sablon sztori, hogy "nesze egy fiú meg egy lány, összejönnek, szenvednek azon is, amin nem kéne, majd Happy End".  Csak nekem tűnik fel, hogy akárhányszor írok egy könyvről, ami tetszik, azt a hatást keltem, mintha utálnám az összes többit? Persze ott van a szerelem, de könyörgöm, hol nincs? Egy könyvnek nem kell a YA műfajba tartoznia ahhoz, hogy legyen benne szerelmi szál, ugyanis szinte mindenben van. Nem is azt kérem, hogy ne legyen, hanem azt, hogy uralkodjunk már az ösztöneinket (mármint a szereplők), és ne legyen minden egyes nyomorult oldalpillantásból szenvedélyes csók.
És A nyertes átka pontosan ezt hozta. Arin és Kestrel szépen lassan vonzódni kezdenek egymáshoz, és ez nagyon sokáig meg is ragad ezen a szinten. Nem akarják rögtön felfalni egymást minden második oldalon, hanem az érzéseikkel igyekeznek megbirkózni, és mire végre sikerülne, beüt a káosz és kezdődhet minden előröl.
Ráadásul a könyv nem azzal végződik, hogy összejönnek és mindenki boldog, hanem pont, hogy úgy fest, véglegesen eltávolodnak.

Pluszba ott van a tény, hogy egyikőjüknek sem a kettejük szerelme a leges legelső, ugyanis mindkettőnek van elég gondja azon kívül is.

Külön kiemelném azt, hogy ez egy olyan könyv, amiben középkori ruhákban járnak bálokra, ahol a rabszolgák sürgölődnek az előkelő vendégek között, de szokatlan módon a férfiak és a nők teljesen egyenjogúak. Nincs női és férfi dolog (a ruhákon kívül persze), mindenki csinál mindenkit. Egy nőnek ugyanúgy kötelessége katonaként védenie a hazáját, és egy férfi a házassággal ugyanúgy felmentheti magát a katonáskodás alól. Apróságnak tűnhet, de nekem nagyon tetszett.

Aztán: a politika és a történelem. A könyv nem csak odavágjak a szót, hogy forradalom, hanem közli a stratégiát, a kiváltó okot, a várható következményeket. Leírja a harcokat, leírja, hogy ki mire mit lép és miért, semmi sem megy simán, és mindennek kőkemény következményei vannak. Ha az ember háborút akar nyerni, áldozatot kell hoznia.

Tehát van nekünk egy izgalmas és szépen kidolgozott cselekményünk, de ezzel nem ér véget a dolog. A fő párosunk szerelmén kívül ugyanis még rengeteg érdekesség van itt érzelmek terén.
A könyv olyan kérdéseket vet fel, mint például hogy mennyit éri meg kockáztatni, kihez kell hűségesnek lennünk, és hogy mi van, ha a kötelességtudat és a hűség mást diktál, mint a józan eszünk? Kestrel az apja miatt hű a valoriaiakhoz, de sokszor elgondolkodik rajta, hogy a herraniak lázadása tulajdonképpen jogos. Arin szereti Kestrelt, jót akar neki, ugyanakkor a forradalmon az egész népe élete és boldogsága múlik. Őszinte leszek, ilyen mélységet azért nem vártam el a könyvtől. Nem hétköznapi kérdéseket vet fel, mégis megéri rajtuk elgondolkodni, és hibába döntenek egy bizonyos módon a szereplők, az olvasónak meghagyja a lehetőséget a saját véleménye kialakítására (ez az, amit az Alkonyat nem tesz meg). Néha tudat alatt, de gondolkodásra kényszerít.

De csak hogy ne legyen minden tökéletese, kicsit kötekednék is, mert azért van egy-két ügy, ami nagyon böki a csőrömet.
Egyrészt: a könyv messze túl sok figyelmet szentel Kestrel karakterének, és messze túl keveset mindenki másnak. Arin nagyon-nagyon kevés szemszöget kapott, ami nem lenne baj, ha ezzel minden kerek lehetne, de nem az, ugyanis Arin karakterének kiteljesedése elengedhetetlen a történetvezetés szempontjából, mégis kevés időt kap.
Másrészt a vége nekem kicsit összecsapott, tulajdonképpen nem kapott lezárást. Nem arról van szó, hogy kínzó függővég lenne, mert nem az, hanem egyszerűen lezáratlan. Kicsit olyan, mintha már elkezdtük volna a második részt, aztán a második fejezet után leálltunk volna vele.
Pont ezért a falat kaparom a folytatásért.
Minden hibája ellenére nekem ez a könyv egyértelműen kedvenc lett, és remélem, hogy a továbbiakban is tartja a színvonalat. Ez az az irány, amibe a YA könyveknek haladnia kell, mert most már ideje túllendülnünk azon, hogy elég a tipikus sablon, és azon kívül nem kell semmi.

Karakterek: 
Kestrel néha egy kicsit idegesített, ugyanakkor tudtam vele azonosulni, és nagyon megkedveltem. Voltak rossz pillanatai, néha szívesen odanyúltam volna, hogy egy pofonnal a jó irányba tereljem, de igazából így teljes a karaktere. Egyébként ez nyilván nem a karakter hibája, de engem valami hihetetlen módon irritál a neve. Ha csak így egyszer-kétszer leírom, egészen jól néz ki, de mikor a könyvben már századjára olvastam, akkor kezdett az idegeimre menni.

Arin, mint mondtam, sokkal kevesebbet szerepel, mint ahogyan azt a történet megkövetelné, de még így is egy nagyon jó karakter. Az elején nem nagyon tudtam eldönteni, mit gondoljak róla, de aztán kezdtem nagyon megszeretni. Neki is vannak érdekes dolgai, de ez már abszolút nem zavart. Ráadásul ő küzd talán az egyik legnehezebb konfliktussal is: szeretné felszabadítani a népét és szeretné visszakapni a boldog életét, csakhogy a boldogsághoz mostanra Kestrel is hozzátartozik - aki viszont az ellenségből kerül ki, és szintén harcolni akar a saját népéért. Valahogy a sors is ellenük van. Egyébként külön tetszik, hogy egyik karakter sem hisztizik vagy kesereg. De komolyan, szinte semmi miatt. Arin rabszolga volt tíz évig, meghalt a családja, bűntudata is van, és egyszer sem említi meg még csak magában sem, hogy hát igen, azért nem ártana egy jobb sors, vagy valami. Kestrel is hasonló. Mindenki kitartó és erős, tulajdonképpen tisztában vannak vele, hogy ilyenekkel lenniük és kész, nincs apelláta.
Érdekes még Jess és Ronan, bár utóbbi megint csak olyan, akiről túl keveset olvashattunk. Tarjan tábornokról egyelőre nem nagyon tudom, mit gondoljak, érdekel, mi lesz vele később.

Borító:
Már írtam fent, hogy ez volt az egyik dolog, ami megragadta a figyelmemet a könyvvel kapcsolatban. Általában nem szeretem azokat a borítókat, amin igazi emberek vannak, ez mégis nagyon tetszik. Tökéletesen illik a tartalomhoz és a hangulathoz, a cím betűtípusa pedig megint csak nagyon tetszik. Örülök, hogy a négy eredeti borító közül ezt tartották meg.

Kedvenc idézet(ek): 
"Hát nem erről szólnak a mesék? A hamisból valót, a valóból hamisat csinálnak, nem?"

"– Úgy tűnik, valakit elkapott a nyertes átka. 
Kestrel odafordult felé. 
– Hogy érti ezt? 
– Nem sűrűn jársz árverése, igaz? A nyertes átka azt jelenti, hogy te nyerted meg ugyan a licitet, viszont hatalmas árat fizetsz érte."

"A túlélés nem bűn. A becsületedet sokféleképpen eladhatod, ha közben önmagadat nem adod fel."

Rövid összefoglalás: 

Kedvenc lett, és most azonnal akarom a második részt. Hogy konkrétan kinek ajánlom, azt nem tudnám megmondani. Leginkább mindenkinek. Ez egy olyan YA könyv, amit annak is bátran ajánlok, aki egyébként nem szereti különösebben a műfajt. Vannak hibái, de túl sok benne a jó ahhoz, hogy az ember kihagyja.