Maggie Stiefvater - Shiver (Mercy Falls farkasai I.)

Istenem de hiányzott ez nekem. Fantasztikus dolog a nyaralás, imádok utazni, főleg külföldre, de azért a blogolás nélkül nem vagyok teljes. Már egészen elszoktam a laptopom billentyűzetétől. Na de most visszatértem, szenvedjetek! :D

Először is, köszönjük, átléptük a 10.000 megtekintést (azóta a 11.000-et is, de sebaj). Úgy, hogy napokig semmi mozgás nincs a blogon, megvan a napi átlag 30 megtekintés, és atyaisten, el sem hiszem. Persze a több száz feliratkozós blogoknak ez biztos semmi, de nekem nagy dolog, köszönöm nektek, Blair nevében is. <3

Férőhely híján csak négy könyv állt a rendelkezésemre, de erről a négy könyvről felett szándékom írni. Van más dolgom is, így most nem fog menni az egy nap-egy vélemény féle felállás, de azért igyekszem fenntartani legalább a látszatát annak, hogy aktív vagyok.

Na de akkor térjünk is a témára.


Oldalszám: 328
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Shiver
Fordító: Gazdag Tímea
ISBN: 9789632452319
Országos megjelenés: 2009.10.15


Fülszöveg:
Grace nem tud élni egy sárga szemű farkas borzongató közelsége nélkül. 
Sam két életet él: a nyárban és a télben… 
Aztán Grace találkozik egy sárga szemű fiúval, aki olyan ismerős, hogy eláll a lélegzete. 
Az ő farkasa! Csak ő lehet! 
De a tél itt van a nyakukon…


Véleményem:
Arról már áradoztam párszor, hogy mennyire szeretem Maggie Stiefvater könyveit. Arról is beszéltem, hogy ő tipikusan az az író, akinek a stílusát vagy imádod, vagy teljesen hidegen hagy minden, amit kiad a kezéből, mert egyszerűen nem vagy vele egy hullámhosszon. (Minderről valahol itt, itt, itt és itt és itt és emitt írtam. Oké, amikor elkezdtem belinkelni ezeket, nem gondoltam végig, hogy ennyi könyvéről írtam).
Egy ideig masszívan állítottam, hogy a Hollófiúk a kedvencem tőle, de aztán belegondoltam, hogy mennyire szeretem én a Skorpió vágtát, majd, hogy teljes legyen a zűrzavar a fejemben, jött a Shiver. Ezek után még csak meg sem próbálok kedvencet választani, mert annak nagyjából annyi értelme lenne, mint elolvasni a teljes Alkonyat sorozatot. Magyarul szenvednék egy sort nulla eredménnyel.

Szóval.
Történetünk Mercy Fallsban játszódik, egy kicsi és meglehetősen eldugott településben. Mercy Fallst a Boundary erdő öleli körül, amiről minden itt élő tudja, hogy farkasok lakják. Főhősnőnk Grace kiskorában majdnem elhalálozik, amikor a farkasok úgy döntenek, a lány megteszi rágcsának, de aztán csodával határos módon megmenekül. Innentől kerül be az életébe egy sárga szemű farkas.
Legközelebb akkor vesszük fel a fonalat, amikor Grace 17 éves. Egy fiú eltűnik, úgy gondolják, a farkasok ölték meg, ezért vadászni kezdenek rájuk. Főhősünk Sam ekkor golyót kap, és ezután emberré változik Graceék házánál - magyarul itt jön a képbe a farkasember felállás, itt kezdenek bonyolódni a dolgok.

Az igazi gondok ott kezdődnek, hogy ezek a farkasok a hidegtől válnak farkassá, és egyre csak közeleg a tél. Sam és Grace persze azonnal egymásba szeretnek, de nem tudnak mit tenni, ugyanis félő, hogy ez a fiú utolsó éve, és ha a hidegben farkassá vállt, mostantól az is marad.

Na most. Való, ami igaz: ebben a könyvben nem történik túl sok minden. Ha meg akarom számolni a nagyobb nyomerejű eseményeket, akkor egy kezem bőven elég hozzá.
Viszont nem is az a cél, hogy egy könyvben megtörténjen minden, ami az ember fantáziájától kitelik. Még csak nem is egy szép lassan felépülő románc bemutatása a cél.
Nem. Ez bizony egy kőkemény karakterdráma. Ebben a könyvben a legkülönfélébb emberek keverednek össze és kezdenek valami megmagyarázhatatlan módon kötődni egymáshoz. Ha csak a Grace és Sam alkotta szerelmes párt nézzük, már akkor is csak az jut eszembe, hogy ebben a két karakterben nincs gyakorlatilag semmi közös. Mégis értem a szerelmüket, sőt, egy idő után azt vettem észre, hogy ennek a két embernek együtt kell lennie, mert csak így kerek a világ.
Minden szereplőben van valami, amiben magamra ismerek, és olyan is, ami teljesen távol áll tőlem. Embereik és valósak. Ennyi.

Gyönyörűek és sokszor fájóak benne maguk a kapcsolatok. Sam és a többi farkas, Grace és a szülei, Isabel és Jack, Isabel és Grace - minden kapcsolatnak megvan a maga története, és egyik sem tökéletes, sőt. A legtöbb úgy borzalmas, ahogy van, de legalább reális.
Grace és a szülei kapcsolata például szerintem az egyik legfájdalmasabb pontja a könyvnek. Mikor megismerjük a lányt, már tisztában van vele, hogy a szülei nem jók szülőnek és teljesen elhanyagolták egész életében, és ez tökéletesen átjön a karakteréből, a viselkedéséből. Én olyan családból jövök, ahol mindig is a gyerekek voltak az elsők, és tudom, hogy a szüleim szeretnek, érzem, hogy törődnek velem. Grace ezt nem kapja meg. Sok olyan emberrel találkoztam, aki azt mondta, bár ne aggodalmaskodnának a szülei. Maggie pontosan bemutatja, hogy ez milyen lenne, és van egy olyan érzésem, hogy a könyv elolvasása után senki nem kívánja ezt magának.

Aztán ott van Sam és Grace szerelme. Na most, láttam moly-on, hogy ez milyen sok embert zavart. És értem is. Mert ha az ember nem figyel oda teljesen, akkor egy nyálas, erőltetett láv-sztori az egész. Viszont én már megtanultam, hogy Maggie könyveiben észre kell venni mindent, ami a sorok mögött van, és egy szó fölött sem szabad elsiklani, még csak véletlenül sem. Ugyanis teljes odafigyelés mellett átjön az, ami nekem mondjuk egy Obszidiánban nem. Hogy a szereplők ténylegesen szeretik egymást. És nem a tökéletességükért, mert senki sem tökéletes, se kívül, se belül. Hanem azért, mert észreveszik egymásban a jót, és valahogy kiegészítik egymást.

Ami eleinte nem jött be, az a farkas dolog néhány részlete. Ugyanis nagyon gyakran használja a könyv a vérfarkas szót, holott ezek a farkasok elég messze állnak a vérfarkastól. Semmi telihold vagy ilyesmi. Egyszerűen a kórság harapás útján terjed, a hideg hatására lép működésbe, és egy idő után az ember farkas marad és kész. Ez nem vérfarkas, ez valami hasonló.
De igazából tetszett, és nem tudtam, mit gondoljak ezzel kapcsolatban. Végül valahogy elfogadtam, főleg, hogy Sam egyszer utal rá, hogy ők nem is vérfarkasok, csak jobb szó híján hívják magukat azoknak.
Ami nagyon-nagyon tetszett ezzel kapcsolatban, az a farkasok egymással való kapcsolata. Összetartóbbak, mint egy átlag család, holott nem is rokonok. Tulajdonképpen az köti össze őket, hogy ugyanattól szenvednek, és együtt próbálnak túlélni, és élvezni az életnek azt a darabkáját, ami megadatott nekik.

És igaz, hogy a cselekmény nem a legpörgősebb, de azért koránt sem unalmas. A vége az a tipikus Maggie Stiefvater befejezés. Minden szál összefut, teljes a káosz, már biztos vagy benne, hogy nincs megoldás, majd az utolsó oldalakon mégis van. Ezt még valahogy el kéne tanulnom tőle.

Karakterek:
Gracet nagyon megszerettem. A szülei miatt sokkal önállóbb, mint mások az ő korában, gyakorlatilag látszik, hogy lassan teljesen függetleníti magát az otthoniaktól. Furcsa volt nézni a szerelmét Sam-mel, mivel ő az a rendszerető, realista fajta, meglehetősen talpraesett, Sam pedig érzékeny, álmodozó, és igazi művészlélek. Különös, de mégis jól mutatnak egymás mellett.
Mellesleg Maggie szinte minden karaktere különc, de úgy különc, hogy tényleg az. Grace is hasonló. Nem az van, hogy leírja, mennyire más, majd semmi furcsát nem mutat, hanem minden egyes gondolatából és cselekedetéből sugárzik, hogy másképp gondolkodik, mint a többség.
Próbál erősnek mutatkozni, de látszik, hogy a mélyben még nem nőtt fel teljesen, és szüksége lenne valakire, aki törődik vele. Részben valahol ezért is kapaszkodik Sam-be.
Sam az abszolút kedvenc ebből a részből. Nem az az álompasi típus, és ezzel Maggie gyakran játszik. Nem adonisz, nincs kockahasa, nincs tökéletes arca, és nem ő a rossz modorú rosszfiú, aki amúgy annyira nem is rossz. Magyarul abszolút nem sablon.
Sam tényleg érzékeny. Hihetetlenül jószívű, szerény és kedves. Szereti Gracet, ez minden mozdulatából látszik, ugyanakkor nem csak a lány körül forognak a gondolatai. Megvan a maga kis élete, ami éppen szétesni készül, ő pedig próbálja valahogy egyben tartani. Mindeközben belepiszkál az életébe a múltja is, amin nem egészen tudja túltenni magát - és ezt meg is értem. Egyszerűen csak imádom azért, aki.
Isabelt az elején utáltam, a végére megszerettem. Félreértés ne essék, nem változik ő szinte semmit. Inkább csak arról van szó, hogy Grace fokozatosan megismeri közelebbről, és vele együtt mi is.
Olivia az elején nekem csak olyan töltelék-szereplőnek tűnt, de aztán meglett a maga szerepe, bár egyelőre nem nagyon tudom, mit gondoljak róla, mert ahhoz nem ismerem eléggé. Becket úgy is megszerettem már az elején, hogy meg sem jelent, elegek voltak Sam emlékei hozzá. Grace szüleit pedig nagyon nem kedveltem, és megsúgom, hogy ez a második részben sem változott.

Borító:
Gyönyörű. Akárhányszor kézbe vettem, vagy letettem, mindig megcsodáltam a borítót. Teljesen tökéletesen illik a könyvhöz, visszaadja a hangulatát, és szerintem már csak úgy önmagában is szép. Tetszenek a színei, tetszik az egyszerűségei és a mintája. Minden.

Kedvenc idézet(ek):
"– Mit esztek? 
– Kölyöknyuszikat – feleltem. Grace szeme összeszűkült, hát rávigyorogtam. – Felnőtt nyuszikat is. Esélyegyenlőségre törekszem a nyuszievésben."

"Anya, apa, férjhez mentem. Ne nézzetek így rám. Nem vedlik egész évben!"

"– Kérdezhetek valamit? 
– Már megtetted. 
Elgondolkodott. 
– Akkor kérdezhetek két dolgot? 
– Ez is megvolt."

"Mercy Falls imádta a szóbeszédet, és az a szóbeszéd járta, hogy Jack az apjától örökölte hirtelen természetét. Én ebben nem hiszek. Szerintem magad választod meg, milyen ember akarsz lenni, nem számít, hogy a szüleid milyenek."

Rövid összefoglalás:

Én új kedvencet avattam. Ha szereted Maggie könyveit, akkor szerintem már ajánlanom sem kell, elolvasod magadtól is. Ha még nem olvastál tőle, de szeretnél, akkor javaslom, hogy kezd ezzel. Ebben minden benne van, amit a stílusáról tudni kell. Ha viszont már olvastál tőle, de nem tetszett, akkor kihagyható, mert szinte biztos, hogy nem fog tetszeni. 

Könyv trailer: