Ilona Andrews - Magic Bites (+ a bloggerek, akiket On Sai nem tudott túlkiabálni)

Nem akartam külön bejegyzést írni emiatt, viszont gondoltam, mivel szorosan kapcsolódik a könyves témához, rövid élménybeszámolót tartok róla, hogy hogyan jutottunk el néhány kedves bloggerinával oda, hogy On Sai a távozásunkat kérje a könyvesboltból.

Először is, leszögezném, hogy nincs itt semmi rosszindulat vagy hasonló, egyszerűen csak gondoltam, megosztom a kedves olvasókkal a khm... "kalandunkat". 

Életemben először sikerült eljutnom egy bloggertalira, mert kivételesen nem szólt közbe semmi. Nyilván kapva kaptam a lehetőségen. Budapesten, a Westendben találkoztunk és moziba mentünk, de utána (meg egyszer előtte) nyilván be kellett ugranunk a Könyvmolyképző boltjába. 

Persze számomra azonnal megtaláltuk a Twilight témájú polcot, de ez mellékes. 

Azt tudtam, hogy aznap lesz az Olvasás Éjszakája, de az, hogy a mi találkozónk és ez egybe esett, csak véletlen. Nem mondom, hogy nem érdekelt a program, de mivel kötött le éppen, nem nagyon foglalkoztam vele. 

Szóval, mozi után beugrottunk, és nem sokkal az érkezésünk után megjelent On Sai is. Én igazából azokat a könyveit, amiket olvastam, szeretem, de nem sikerült odafigyelni rá, mert... Hát, túlzottan lefoglalt minket az, hogy hangosan röhögjünk a semmin. Mert a végén már azon is képesek voltunk remekül szórakozni. 

Mindenesetre a helyiségnek elég gyér volt az akusztikája, és "kulturált szórakozásunkat" az szakította meg, hogy az egyik eladó finoman a tudatunkra adta, hogy az írónő már nem tud minket túlkiabálni, és felszólította a társaságot a távozásra. 

Azt hiszem, ezzel sikeresen be is mutatkoztunk. Azért mindenki beírta a blogja linkjét a látogatók könyvébe, ha úgy egyébként nem lettünk volna elég feltűnőek. 

Mindenesetre én remekül éreztem magam, remélhetőleg azért nem sértettük meg az írónőt, és itt fogadtam meg, hogy csak olyan előadásra teszem be a lábam, ahol könnyedén el tudják nyomni a hangom. 

 Na de akkor térjünk rá a bejegyzés elsődleges témájára, mert ez azért mégiscsak egy véleményes blog, vagy mi a fene. 

Oldalszám: 320
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Magic Bites
Fordító: Mergl-Kovács Bernadett
ISBN: 9789632455006
Országos megjelenés: 2015.12.11
Moly.hu: XXX

Fülszöveg: 

Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.

Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.

Véleményem: 

Sokáig szenvedtem ezzel a könyvvel. Nem hosszú, de mégis tartott vagy hat napig mire befejeztem. Oké, elkezdtem közben mást is, de akkor is. És nem azért, mert különösképpen rossz, vagy unalmas, hanem egyszerűen csak annyira nem akart berántani, hogy az már fáj. Pedig akartam. Nagyon akartam. A könyv kétharmadát mégis csak azért olvastam, hogy egy picit érdekelt, meg mert nem hagyok félbe könyvet. 

Az utolsó egyharmadában pedig rájöttem, hogy megérte átrágni magam az első kétharmadon. 

Történetünk kezdetén megismerjük otthonában Kate Danielst, aki egy zsoldos egy olyan világban, ahol hol a mágia uralkodik, hol a technológia. Elvan a saját kis életével, rendszeresen kap megbízásokat, egyedül dolgozik, és nem valami barátságos. 

Az élete azonban kibillen az egyensúlyából, amikor gyámját meggyilkolják, ő pedig rááll az ügyre. Ez a gyilkosság nem egy egyszerű gyilkosság, hanem sokkal több annál. Kate kénytelen megbízni másokban és segítséget kérni, ugyanis olyan helyzetekbe keveredik, amibe eddig soha. 

Az alap felállás rengeteg lehetőséget tartogat magában. Mikor megláttam a borítón az első mondatot, miszerint ebben a világban a mágia és a technológia felváltva uralkodik, nem is olvastam tovább, eldöntöttem, hogy ez a könyv szépen hazajön velem a könyvtárból. 

Aztán valahol a negyvenedik oldal táján elfogyott a lelkesedés. A világ esetében nagyon, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy túl keveset tudunk meg, túl kidolgozatlan ez az egész. És ez különösen rossz, ha belegondolunk, hogy mennyi lehetőség van itt. Rendszeresen volt olyan érzésem, hogy az írók (mert amúgy ketten vannak) tudtak volna mit kezdeni a világgal, ki tudták volna dolgozni, csak egyszerűbb volt telezsúfolni akcióval helyette. Innen üzenem, hogy kellő mennyiségű energiával a kettő együtt is megoldható. 

És én ezt rettenetesen sajnálom, mert egyébként remek maga az ötlet. Csak hát ezt tovább is kellett volna vinni. Elmélyíteni, részleteket közölni, és használni azt, amit egyszer kitaláltak. Mert annyi minden lenne itt, de csak lenne. 

Azért nem veszett ügy. A végére kicsit több érzelmet kapunk, kicsit több emberi kapcsolatot, és kicsit több lényt. Maga a Falka és az alakváltók világa eleve több időt kapott, és ez jót is tett neki, de a végén még inkább megmutatták, hogy kik is ők valójában. És én nagyon is megszerettem ezt a... hát, fajt. Főleg a kedves Királyukat. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Az, hogy Kate egy rejtély megoldása miatt indul el ezen az úton jó... volt. Az a baj, hogy az írók nem egészen tudtak időzíteni. Mert az olvasó itt már elveszíti az érdeklődését az iránt, hogy most akkor ki is volt a gyilkos és miért, mert már egyszerűen nem számít. Addig húzzák, míg végül azt érik el vele, hogy mindenki ráun.
Pedig egyébként jó kis nyomozást hoztak össze, csak kifogyott a lendület, és fontosabb volt a... mi is? Leginkább az akció. Holott az szerintem pont egy olyan elem, aminek nem szabadna minden mást a háttérbe szorítania.

Magán az írásmódon látszik, hogy koránt sem amatőr, viszont feltűnően sok a szóismétlés. Ha néha-néha előfordul egy könyvben, az még nem zavar, mert igazából vagy észreveszi az ember, vagy nem, de semmiképp sem okoz maradandó károsodást.
Itt azonban sok volt. De úgy feltűnően sok. Lehet, hogy ez csak a fordítás miatt van, nem tudom, az biztos, hogy elég idegesítő.

A legnagyobb baj talán az, hogy megint túl magas elvárásokkal álltam neki olvasni. Általában ilyenkor esem pofára. Csak ez most fájdalmasabb volt, mint az átlag, mert itt a háttérben láttam elkullogni azt, amit vártam volna. De nem jött elő. Cserben hagyott, pedig már majdnem ott volt.
Képes vagyok megbántva érezni magam egy könyv miatt. Ami azért is durva, mert egyébként az én érzéseimre a mindennapi életben nem könnyű hatni.

De azért ne legyünk ennyire melankolikusak, voltak itt jóságok is.
Már említettem az alakváltók népét, ami talán az alkotott világ legerősebb része. Van náluk egy rend, vannak törvényeik, és ez az egész szépen le is van írva.
És egyébként az egész világ belefér az "egész jó" kategóriába. Oké, nem használtak ki minden lehetőséget, amit az alapötlet adhatott volna, de akkor is ott van az az erős és meglehetősen egyedi alapötlet, és ezt nem lehet tőlük elvitatni. Szóval nem katasztrofális a helyzet, egyszerűen csak mérges vagyok.
Mert egyébként vannak újféle vámpírjaink, a mágiáról alkotott elképzelés sem rossz és van itt egy szép kis hatalmi rendszer is mindezek között, de azt is eléggé elnyomták.


Karakterek:
Kate kidolgozott és egyedi, ugyanakkor én egyszerűen nem bírtam megkedvelni. Tipikusan az a női karakter, aki mindent mindenkinél jobban tud, ő aztán köszöni szépen, de remekül megvan egyedül, az égvilágon mindent meg tud oldani. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a helyzetet, akkor azt mondanám, hogy egyszerűen beképzelt. De mint az állat. Nem azzal van a bajom, mikor egy női karakter erős és önálló, félre ne értsetek, hanem azzal, amikor ezt olyan szinten eltúlozza, hogy az már inkább csak ostobaság. Egyébként voltak olyan megmozdulásai, amiket szerettem, ha megjelenik valami új helyen, egészen biztosan kapunk egy-két vicces párbeszédet, és azért számomra is tudott néha szerethető lenni. És mint mondtam, kidolgozott és elég valóságos is, szóval az, hogy nekem nem szimpatikus, nem jelent sokat.
Curran már más. Na, őt teljes szívemből meg tudtam szeretni. Erős és persze tökéletesen néz ki, meg hasonlók, de ami igazán tetszett, hogy fegyelmezett, és remekül össze tud tartani egy egyébként elég érdekes bandát. Egyébként nagyon tetszett a kettejük párosa. Kate mellé pont egy olyan férfi kell, mint Curran. Nem tudom, hogy tovább fogom-e olvasni, mindenesetre lehetséges, és akkor remélem, hogy többet kapunk a párosukból.
A többi szereplő meg megint csak alig kap időt és a háttérbe van szorítva. Dereket kedveltem, aranyos volt, ahogy folyton hősködött. Az upir kellően taszít, rosszul vagyok, ha rágondolok. Nem részletezném a témát, mert egyrészt azért vannak határok, másrészt az spoiler lenne.
Mindenesetre vannak itt érdekes karakterek, és szívesen megismertem volna őket közelebbről is.

Borító: 
Taszít. De tényleg. Eleve nem vagyok kibékülve az ilyen élő-lélegző ember képe a borítón felállással, és ez még csak nem is szép, vagy ilyesmi. Kicsit olyan, amikor az ember csak így hirtelen rápillant, mintha amatőr szerkesztette volna össze. Egyébként úgy-ahogy passzol a tartalomhoz, a hangulathoz nekem már kevésbé... Nem vagyok oda érte, na.

Kedvenc idézet(ek):
"Amikor találkozott a pillantásunk, Curran elvigyorodott. 
– Nem tartom jó ötletnek – mondtam. 
– Csak nem az exed az? 
– Isten őrizz! Pusztán munka kapcsán ismerem. 
Odaintettem magamhoz a pincért. 
– Igen, hölgyem? 
Curran felé bólintottam. 

– Látja ott azt a rövid hajú férfit azzal a gyönyörű nővel? 
– Igen, hölgyem. 
– Odavinne neki egy csésze tejet, és átadná neki jókívánságaimat? "

"– Mi történt az alfa-farkassal? 
– Támadt egy kis nézeteltérése a legókkal. 
– A legókkal? – ismételtem meg. Kínaiul hangzott az egész. Egy mitológiai alak sem jutott eszembe ezzel a névvel. Vagy ezek valami szigetlakók? 
– Az alagsorba ment le, a mosógépekhez, kezében egy kosár szennyessel, amikor rálépett a gyerekei által szanaszét hagyott legókra, és leesett a lépcsőn. Két bordáját törte el. Két hétig szolgálaton kívül lesz. – Curran megrázta a fejét. – Remekül időzített. Ha nem lenne szükségem rá, már rég kitekertem volna a nyakát!"


Rövid összefoglalás:
Nem tudom azt mondani, hogy nem ajánlom, mert tényleg sok olyan rész van benne, amiért megéri elolvasni. Aki nem szereti, ha egy fantasy világ nem elég kidolgozott, az ki is hagyhatja, viszont akit ez nem zavar, és meg tud békélni egy néha már kissé beképzelt főhőssel, az nyugodtan fogjon hozzá.