Maggie Stiefvater - Forever (Mercy Falls farkasai III.)

Először is, remélem, mindenkinek tetszik az új design! :D
A terv az volt, hogy ősszel őszi designt kap a blog, csak aztán kicsit mindig elcsúszott a dolog, de hát elvégre még mindig ősz van, csak október vége. De ősz.
A kódolás most is Blair mesterműve, és én személy szerint imádom, de a fejlécet kivételesen én csináltam.
És még valami: átléptük a 15 000 megtekintést, amiért jár nektek egy hatalmas köszönet. Furcsa belegondolni, hogy már itt tartunk, pedig nekem úgy tűnik, mintha alig néhány hete kezdtem volna el könyvvéleményeket írni :D
És hát akkor jó olvasást a mostanihoz!

Oldalszám: 384
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Forever
Fordító: Gazdag Tímea
ISBN: 9789632455266
Országos megjelenés: 2011.12.06
Moly.hu: XXX

Fülszöveg:
akkor… 
Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott. 
most… 
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti. 
örökké… 
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban – élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában.


Véleményem: 
Tipikusan az a könyv, amit nem tudtam letenni, mert egyszerűen hozzáragadt a kezemhez, holott lassan akartam olvasni, mert nem szerettem volna a végére érni.
De vége lett. És sokkal, de sokkal gyorsabban, mint ahogy az megfelelő lenne a lelki világomnak. Mert hiába van még egy könyv - Grace és Sam sztorija lezárult. Mercy Fals története majdnem minden tekintetben véget ért, és ezt azért még nem sikerült teljesen feldolgoznom.

Na de akkor.
A könyv elején Grace farkas, Sam pedig ember. Grace még abban az időszakban van, amikor gyakran változik át, és nem igazán van logika a dologban. Sam szeretné végre megtalálni és egyben tartani a falkát, de Beck nélkül ez nem megy, ráadásul ott van Cole, akin majdhogynem lehetetlen kiigazodni. Shelby is újra megjelenik, és ha ez még nem lenne elég, Isabel apja eléri, hogy megkapják az engedélyt a farkasok kiirtására.

Szóval főhőseinknek egyáltalán nincs ideje unatkozni, és az olvasónak sem. Nem is tudom eldönteni, hogy ez a rész tetszett jobban, vagy a második. Az biztos, hogy a sorozat ott van azon könyveim listáján, amire elég ránéznem, és fél másodperc alatt keresztülmegyek egy teljes érzelmi hullámvasúton.

Sam és Grace kapcsolata kiteljesedik, és ez egy olyan része a könyvnek, ami szerintem már önmagában elég ahhoz, hogy érdemes legyen elolvasni. Mert a szerelmük nem az a sablonos álomszerelem, ami csak a mesékben létezik. Maggie Stiefvater maga is leírja a könyv végén, hogy létezhet ilyen kapcsolat, ha megvan a kölcsönös szeretet és tisztelet. Grace és Sam nem tökéletesek, és nem egyszer azon is elgondolkodnak, hogy miért jó ez a kapcsolat. Ugyan nem gyakoriak a konfliktusok, de azért egyszer-kétszer van ellentét. Viszont ezeket is megoldják, és a végén mindig rájönnek, hogy szeretik egymást, és ez így van jól. Nagyon szép lezárást kaptak, egyszerűen imádtam őket. Nem egy nyálas love-sztori, hanem egy valósághű, szép és kifinomult szerelmi történet.

És persze ott van Cole és Isabel. Ők ebben a részben még nem kapják meg a lezárásukat (vigyázz Sinner, nemsokára találkozunk), de azért már érezhető, hogy milyen irányba fognak menni. Az ő történetük egészen más, de még mindig nem sablon, és még mindig el tudom képzelni, hogy ilyen is van. A második részben nagyon szurkoltam nekik, most pedig megöl a kíváncsiság, hogy hogyan is lesz tovább.

És akkor még ezeken kívül is van izgalom bőven. Az első rész kimondottan nyugis volt, ha nem nézzük az érzelmi síkokat, a második egy kicsit mozgalmasabb, ez pedig tovább fokozza a dolgokat. Sam nem tudja, mit tegyen és hogyan. Neki kell a falka élére állni, mivel Beck már nincs - de feltétlenül szükségesnek érzi, hogy beszéljen Beckkel, ezért azon igyekszik, hogy valahogy legalább egy kis időre embert csináljon belőle. Cole beveti minden tudományát, csapdákkal vadásznak, és mindemellett próbálnak rájönni, hogyan menthetnék meg a farkasokat a vadászat elől.

Az utolsó jelenetsor pedig tökéletes volt. Nem szeretném lelőni a poént, de annyit leírhatok, hogy gyakorlatilag minden egyes jellemfejlődésnek adott egy szép lezárást - mindezt néhány oldal eseményei alatt. Minden felgyülemlett feszültség itt csapódik le, és Maggie Stiefvater remekül oldotta meg.
Egyébként szokása az utolsó oldalakon előadni egy olyan szituációt, amiből egyszerűen képtelenség kiutat találni, és a szereplők mégis találnak.

A helyszínt és a világot pont úgy szeretem, mint eddig. Mint ahogy már említettem, elég nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy a vérfarkasok egészen mások, mint ahogy megszoktuk őket, de végül is ezek nem is vérfarkasok, csak jobb szó híján hívjuk így őket. A farkassá válásnak ugyanis ezekben a könyvekben elég konkrét biológiai magyarázata van, és nem csak ölbe tett kézzel várják a véget, és sóhajtoznak, hogy "hát igen, megharapták, előbb vagy utóbb véglegesen farkassá válik oszt' jól van az úgy", hanem mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a helyzeten.
Mercy Falls és a Boundary erdő pedig véglegesen és visszavonhatatlanul a szívemhez nőttek. Olyan erőteljes és jó hangulata van, hogy azt nem tudom, és nem is akarom elfelejteni.
Mindenesetre ebből hamarosan újraolvasás lesz.

Az egyetlen kis problémám Grace és a szülei kapcsán merül fel. Egészen eddig teljesen oda voltam azért a gondolatért, amit a sorozat felvezetett az üggyel kapcsolatban, de itt a végén, ahol pont arra vártam, hogy ez is kap egy szép lezárást, kicsit összecsapottra sikeredett. A függetlenné válás, a szülőktől való elszakadás, hogy ez mikor időszerű, és mikor jogos idő előtt - vagy egyáltalán jogos-e valamilyen helyzetben idő előtt - egy elég komoly téma. Nyilván a végét úgy kellett megírni, hogy az olvasónak megmaradjon a lehetősége a saját véleményének megalkotására, de én akkor is kevésnek találtam. Csak egy egészen kicsit kellett volna több időt szánni rá, és befognám a számat.

A stílus pedig... Hát, Maggie Stiefvater. Szerintem egy sorozat harmadik résznénél már nem kell arról magyaráznom, hogy ezt vagy szereted, vagy nem. Én oda meg vissza vagyok az írónő stílusáért, de azt is értem, ha valaki nem. Nagyon nagyon "embere válogatja" kategória, de azt nem lehet elvitatni tőle, hogy igényes.

Karakterek: 
Még ilyen körülmények mellett is talán a karakterek a könyvek igazi erősségei.
A legjobban azt szeretem, hogy itt aztán tényleg senki sem tökéletes, mindenki emberi. Mindenki hibázik, és mindenki cselekszik jól, mindenki változik. Grace gyakorlatilag teljesen felnő. Tipikusan az a legtöbb helyzetben magabiztos lány, aki elég nehezen ismeri el, ha hibázik, de most már azért néha sikerül neki. Bár közel sem ő a kedvenc szereplőm, azért elég rendesen a szívemhez nőtt, és sajnálom, hogy el kell búcsúznom tőle.
Sam visszafogott és kedves, de - és ez szerintem egy nagyon jó húzás - nem a legbátrabb ember a földön. Végre egy főhős, aki nem rohan hideg fejjel a világ legnagyobb veszélyei felé, hanem igenis előfordul, hogy nincs elég bátorsága valamihez. Ez persze változik, hiszen elég sok mindent kell neki csinálnia, és nem nagyon van más választása, ha meg akarja menteni a szeretteit, de rengeteget rágódik, soha életében nem volt elég magabiztos, és igenis vannak dolgok, amiket egyszerűen nem képes feldolgozni. Külön tetszik, hogy külsőre sem tökéletes; nem kigyúrt, nincs gyönyörű arca (köszönöm annak a két embernek, aki vette a lapot és elmosolyodott). De Grace szereti úgy, ahogy van, és ő is szereti Grace-t - márpedig akkor mi más kell még?
Cole esetében már említettem, hogy Maggie engem megvett kilóra. Annyira különleges és érdekes karakter, hogy arra nem találok szavakat. Igazi zseni, mindene megvolt, de tönkretette a saját életét és lelépett, és mindennek tudatában is van. Az elején csak nyomokban jó ember, de a végére már teljes mértékben, vitathatatlanul az. Még jó, hogy róla még lesz mit olvasni, különben meg is őrülnék.
És apróság, de annyira tetszett, hogy mindig úgy veszi fel a telefont, hogy "Da." Tényleg nem nagy dolog, de akkor is... Egyetlen szó, és mégis annyira jellemző rá.
Isabel az a lány, akire első ránézésre azt mondod, hogy... hát. Érdekes foglalkozást űző nőszemély, aztán ha közelebbről is megismered, rájössz, hogy a smink egy egyáltalán nem hétköznapi embert takar. Vele kapcsolatban is voltak érdekes gondolatok a családról, mint fogalomról, és nagyon ajánlom, hogy Cole és ő végre véglegesen is találjanak egymásra.

Borító: 
Még mindig a második a kedvencem, de ez is nagyon tetszik. Nagyon Gigernek való borítók ezek itt. Szerettem nézegetni, amikor épp nem olvastam valamilyen oknál fogva, és a polcon is jól mutat.
Ráadásul remekül visszaadja a könyv hangulatát, márpedig én ezt értékelem a legjobban egy borítóban.

Kedvenc idézet(ek): 
"– Szegény nyomorultak – szólalt meg Cole, a csillagokat bámulva. – Eléggé unhatják már, hogy mindig minket néznek, mi pedig mindig ugyanazokat a hibákat követjük el."

"– Az embereknek nem kiérdemelniük kell a kedvességet. Kiérdemelni a gonoszságot kell."

"Végeztem a félelemmel. Aznap éjjel kezdődött, amikor kettesben voltam a gitárommal a fürdőkádban, és azzal fog véget érni, hogy megint eltűnök egy farkastestben. Nem fogok félni."




Rövid összefoglalás:
Szerintem aki olvasta az első kettpt, annak már nem kell ajánlani. Szerintem nem érdemes pont itt abbahagyni, főleg, hogy ez az egyik legjobb rész. Én nagyon tudom ajánlani a sorozatot. Nekem egy maradandó élmény az olvasása, és lélekben még mindig képtelen vagyok elszakadni tőle.