James Dashner - Az Útvesztő

Először is, lenne itt egy kis kérdőív a YA könyvek kapcsán, amelynek eredményéből majd összedobok egy hosszabb bejegyzést a közeljövőben. Ha van időtök és kedvetek, akkor kérlek, töltsétek ki, előre is köszönöm! ;)
Aki kedvet kapott, az ITT élheti ki magát. 

Oldalszám: 362
Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: The Maze Runner
Fordító: Tosics Dávid, Wiesenmayer Teodóra
ISBN: 9789632662589
Országos megjelenés: 2012
Moly.hu: XXX


Fülszöveg:

Thomas ​​egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

Véleményem:
Ha oldalt megnézitek a "Hamarosan" nevezetű modult, akkor joggal mondhatjátok, hogy nem ez a könyv a soros, sőt, még csak rajta sincs a listán. De a helyzet az, hogy az a modul csak egyfajta útmutató, és sokkal inkább azért van ott, hogy engem emlékeztessen, miről akartam még bővebben is véleményt írni, ugyanis én már csak ilyen szétszórt vagyok. Nézzétek el nekem, a napi öt óra alvás azért hosszútávon megteszi a hatását.

Szóval (túl sok mondatot kezdek úgy, hogy szóval), történetünk elején (így is túl sok mondatot kezdek) összefutunk Thomasszal, aki épp egy dobozban liftezik felfelé egy furcsa helyre, emlékek és minden egyéb nélkül.
Thomas a Tisztáson köt ki, ami történetesen a gigantikus és életveszélyes Útvesztő közepén helyezkedik el. Az itt élő fiúk nem tudják, miért és hogyan kerültek ide, vagy hogy pontosan mi ez a hely, de komplett önellátó gazdaságot létesítettek és vígan - vagyis inkább búskomoran és örökké idegesen - élik mindennapjaikat, kiutat keresve az Útvesztőből. Senki sem tud semmit, csak azt, hogy túl kell élniük és kijutni. Thomas azonban megbolygatja a kedélyeket, mikor pedig Teresa, az egyetlen lány is megérkezik, végképp a feje tetejére állnak a dolgok.

A könyv első felét élveztem. Kimondottan élveztem. Még volt egy olyan kósza gondolatom is, hogy hamarosan új kedvencet avatok. A problémák ott kezdődnek, hogy itt még nem lett vége.
És most jön el az a pillanat, amikor a fandom tagjai rohannak a vasvilláért.
Azoknak mondom, akik még itt maradtak: nem akarom én bántani ezt a könyvet, de egy-két dolgával igencsak felidegesített, és hát ahány ember, annyi vélemény, na. Quot capita, tot sententiae.

Kezdeném azzal, ami tetszett, mert félreértés ne essék, ebből is volt bőven.
Egyrészt a helyszín és a világ. A tisztársak egy egész kis társadalmat létesítettek az Útvesztő közepén. Vannak elöljárók, mindenkinek megvan a maga feladata, vannak szabályaik, és ezek szerint élnek. Elég egyértelműen a lázadozó kamasz olvasók orra alá tolja, hogy rend nélkül igen hamar kitörne a fejetlenség, és szépen lassan beköszöntene a világvége is. Ez szerintem egy tanulságos üzenet és jól el lehet rajta gondolkodni.
Az, hogy a rejtvény maga egy gigászi labirintus, megint csak kreatív. Ha belegondolunk, elég egyszerű ötlet, és mégis mennyi mindent lehet kihozni belőle. A Siratóktól a szőr feláll a hátamon. Egyébként ezeknek is megvan a maguk szimbolikája - eleinte, mikor Thomas megérkezik, azt látjuk, hogy mindenki retteg tőlük és menekül előlük, meg sem próbálnak harcolni ellenük, de a végén már szembeszállnak velük. Magyarul: szembe kell szállnod a félelmeiddel, mert ha menekülsz előlük, az nem old meg semmit. Ezt tulajdonképpen az egész Útvesztő képviseli, de talán leginkább maguk a Siratók.
Az is egy érdekes felállás, hogy senki sem emlékszik semmire, hanem mindeni tiszta lappal indít. Az elején Thomas reakciója jól lett megírva, szerintem mindenki valahogy így érezné magát. Átjön az a szintű rettegés, amit a teljes tudatlanság okozhat, és ezen megint csak tudtam agyalni.

De.
Nem véletlenül mondtam, hogy véleményem szerint a felénél jobb lett volna abbahagyni.
A magyarázatok kilencven százaléka erőltetett. Nagyon, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy a kedves író egy darabig nézett ki a fejéből, majd "hát, jobb magyarázatot erre nem tudtam kitalálni, szóval jó lesz ez így is" felkiáltással leírt valamit, ami miatt a kiadó  jóindulatból még nem vágta ki az ablakon az egészet az első másodpercben. Ha például az ember már a nyolcvanhatodik érzésre mondja azt, hogy "maga sem tudta pontosan megmagyarázni, mit érzett", az már egy bizonyos szinten (mondjuk a hároméves gyerekeknek szóló mesék felett) nem egészen működik.
Nem egyszer botlottam logikai hibába sem. Értem én, hogy egy komplett társadalom felépítéskor elég sok mindent kell észben tartani, de azért van a papír meg a toll, hogy lejegyezzük, ami nem marad meg az agyunkban. Például ott van az (de javítsatok ki, ha tévedek, elvégre emberből vagyok, meglehet, hogy félreértelmeztem valamit), hogy elvileg Alby van ott a még meglévő emberek közül a legrégebben, vagyis két éve. Ő egymaga. És havonta küldenek fel valakit. Akárhogy számolom, az még mindig csak 24 fiú, és a leírások alapján sokkal többen vannak. Aztán később elejt egy olyan megjegyzést, hogy legelőször több embert küldtek fel, de az sem stimmel, mert ez az elmélet, és az, hogy Alby van ott a legrégebb óta (mert ez a kijelentés így egyértelműen csak egy emberre vonatkozik) ütik egymást.

A cselekmény javarészt izgalmas és élvezhető, de a vége felé egyszerűen már elveszítettem az érdeklődésemet. Az írási stílus egy kicsit olyan semmilyen, és nem hiszem, hogy ez csak a fordítás hibája, mert azért ennyire ritkán térnek el az eredetitől. Nem mondom, hogy rossz, csak nincs meg benne az az extra, amitől Dashner számomra kiemelkedően tehetséges írónak tűnne. Az tetszett, hogy a Tisztás lakói már külön kis szótárat írhatnának az általuk használt és kitalált szavakból.

Nagyon sajnálom, mert tényleg jól indult. Csak a második felére valahogy elfogyott a lendület, és ez eléggé felidegesített, tekintve, hogy mennyi lehetőség volt benne. Az erőltetett magyarázatokon és a logikai hibákon kívül az is elég zavaró tud lenni, amikor eleinte minden érzelmet szépen, érthetően és változatos eszközökkel tálalva kapunk meg, aztán ez is elmúlik. De így egyik pillanatról a másikra. Mintha a kedves író megunta volna, és úgy döntött volna, hogy oké, mostantól nem töröm magam ennyire, mert minek. Már-már éreztem, ahogyan elfogy a lendülete. Kár, mert megmutatta, hogy tud, ha akar. Thomas kétségbeesése az első pár fejezetben teljesen átérezhető, de a félelme az utolsó néhányban már aligha. Tudjuk, hogy fél, mert százhuszonnyolcszor le van írva per oldal, de ezt nem lehet ilyen egyszerűen megoldani.
Teresa és Thomas kapcsolata pedig annyira semmilyen, hogy az fáj. Lehet, hogy ez a későbbiekben változik, nem tudom. De az biztos, hogy itt az égvilágon semmi értelme. Oké, vonzódnak egymáshoz, érzik, hogy volt közös ügyük, meg telepatikusan csevegnek szabadidejükben, de ennyi, és nem több, nekünk mégis biztosnak kell lennünk benne, hogy ők tökéletes páros.

Karakterek:
Thomastól verem a fejem a falba.
Már bocsánat, de ez van. Egyszerűen a cselekedetei kilencven százalékát nem tudtam megérteni. Kegyetlenül makacs, ami elismerem, hogy néha jól tud jönni, de egy bizonyos szinten már értelmetlen. Suttogva teszem hozz: ez már az a szint.
Tudjuk, hogy biztos dolgokban, de hogy miért, azt nem. Tudjuk, hogy van aki szimpatikus neki, és van aki nem, de azt nem tudjuk, miért. Nekem szörnyen kidolgozatlannak tűnik, és az a kevés, amit megtudtunk róla, az se nagyon tetszett. Ennyit erről.
Tulajdonképpen az összes karakterrel az a baj, hogy kidolgozatlanok. Értem én, hogy a régi életükről nincsenek emlékeik, de aki már több, mint egy éve ott van, annak csak lett valami rövidke kis háttérsztorija. Vagy mondjuk jelleme... Ahhoz még idő sem kellene, mert elvileg az mindenkinek van. Albyről tudjuk, hogy ő van itt a leghosszabb ideje, meg hogy egyfajta vezető, és egyszer meg is szúrják, aminek hatására ki sem akar menni az Útvesztőből, és ennyi. Gally nem szimpatikus, meg egyszer megszúrták, meg sejt dolgokat és ennyi. Chuck egy kicsit komolyabb jellem, mert róla azt is tudjuk, hogy nagyon fiatal és szeret beszélni.
Newtot pedig a viselkedése alapján lehet jellemezni. Egyébként Newt az egyetlen olyan karakter, akit meg tudtam szeretni, őt viszont nagyon. Ha valakiért, hát érte megérte elolvasni. Ahhoz képest, hogy másokat mennyire felejthetőnek találok, ő aránytalanul a szívemhez nőtt. Minho volt a második legkidolgozottabb és legkedvelhetőbb, legalábbis számomra. De ő is... kevés.
Teresa megint csak abszolút semmilyen, róla még annyi sem derül ki, mint a fiúkról.

Borító:
A filmes úgy-ahogy tetszik, én azzal olvastam, de az eredeti nagyon nem. Nem a hangulatával van a baj, egyszerűen csak csúnya. Nagyjából mintha én rajzoltam volna. Bal kézzel.

Kedvenc idézet(ek):
"– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho.(…) 
– Hát hajrá – vágta rá Newt. 
Minho bólintott, majd a csoport felé fordult. 
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg. 
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta. 
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. – Ismeritek a tervet."

"– Miben voltunk jobbak? 
– Nem tudom. Elég nehéz kiszedni egy hullából, hogy mit rontott el."


Rövid összefoglalás:
Mielőtt a rajongók megindulnának felém az éjszaka kellős közepén, gyorsan lelakatolok minden ajtót.
Komolyra fordítva a szót, én elég nagyot csalódtam ebben a könyvben. Főleg akkor, ha azt nézzük, hogy az első fele még kimondottan tetszett is. Nem mondom, hogy nem ajánlom, mert rengetegen vannak, akiknek tetszik, szóval valami egészen biztosan van benne. Valami, ami engem viszont nem tudott elbűvölni.
Mindenesetre akit zavarnak az erőltetett magyarázatok és a kidolgozatlan karakterek, annak azt javaslom, inkább keressen mást, és csak akkor olvassa el ezt, ha épp nagyon unatkozik. A világa tényleg jó, és vannak benne érdekes gondolatok is.